nyereség

címke rss
Nyereséges maradt a Volkswagen csoport 2020-ban

Nyereséges maradt a Volkswagen csoport 2020-ban

A koronavírus-világjárvány ellenére nyereséges volt tavaly a világ egyik legnagyobb autógyártó vállalkozása, a német Volkswagen csoport (VW) a kedden ismertetett üzleti beszámolójuk szerint.

Az OTP tavaly 310 milliárd forint feletti adózott eredményt ért el

Gazdaság2021.03.05, 10:34

Az OTP Bankcsoport az egy évvel korábbinál 33 százalékkal alacsonyabb, 78,562 milliárd forint konszolidált korrigált adózott nyereséget ért el 2020 utolsó negyedévében, egész éves adózott eredménye pedig 26 százalékos csökkenéssel, 310,268 milliárd forint lett 2020-ban.

Már 1 milliárd dollárt keresett a Tesla a bitcoinon

Gazdaság2021.02.22, 16:12

Alig egy hónapja vásárolt be a Tesla bitcoinból, és máris óriási a profitja azon. A cég eredeti terve az volt, hogy többet keressen a bitcoin befektetésével, mint amennyit elektromos autó eladásból 2020-ban. 

Remek hírt közölt a Mercedes-Benz autók gyártója

Gazdaság2021.02.18, 13:15

A Mercedes-Benz autókat is gyártó Daimler nyeresége nőtt tavaly, jól reagált a pandémia okozta nehézségekre.

Működésének eddigi legjobb éve volt a tavalyi a Teslának

Gazdaság2021.01.28, 11:44

Először zárt teljes évet nyereséggel a Tesla amerikai elektromosautó-gyártó vállalat: a cég adózott eredménye tavaly 721 millió dollár volt. 

A vártnál nagyobb nyereséget termelt a Morgan Stanley

Gazdaság2021.01.21, 10:53

A vártnál nagyobb bevétel mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a Morgan Stanley amerikai bankcsoport a tavalyi negyedik negyedévben, mivel kereskedési üzletágának forgalmát fellendítette a koronavírus-járvány által előidézett pénzpiaci volatilitás.

Először számolták ki, kik nyernek a legtöbbet az óceánok hasznosításán

Gazdaság2021.01.19, 08:04

Mindössze 100 vállalat termeli a világtengerekhez köthető gazdasági teljesítmény 60 százalékát, vagyis körülbelül 1100 milliárd dollárt, adta hírül a Reuters. A százas lista élén főként olajtermelő társaságok végeztek, például a Saudi Aramco vagy a brazil Petrobas, de kiemelkedő helyet értek el a teherszállító társaságok vagy a tengeri eredetű élelmiszekkel foglalozó vállalatok is.

A Samsung jobban teljesített 2020 végén az előző évi negyedévhez képest

Gazdaság2021.01.08, 12:32

A Samsungnak erős versenyhelyzettel kell szembenéznie, hiszen az okostelefonok piacán sok másik vállalattal kell megküzdenie. Ugyanakkor a koronavírus alatt is nagy az igény a termékeikre. A cég szóvivői elmondták, hogy a tavalyi október-december, negyedik negyedévre, az azt megelőző év ugyanezen időszakához képest 26 százalékos nyerség növekedést várnak.

Kilőtt a világ legnagyobb gumikesztyűgyártójának negyedéves nyeresége

Gazdaság2020.12.09, 14:39

Hússzorosára emelkedett a gumikesztyűket gyártó malajziai Top Glove Corp. vállalat nyeresége pénzügyi éve első negyedévében a koronavírus-járvány miatt megnövekedett keresletnek és megemelkedett áraknak köszönhetően.

Kevesebb új előfizetője lett a Netflixnek, mint amennyire számítottak

Gazdaság2020.10.21, 13:45

A vártnál kisebb nyereséget termelt, ráadásul a vártnál kevesebb új előfizetőt szerzett a Netflix, a világ legnagyobb streamingszolgáltatója a harmadik negyedévben.

Tovább nőtt a kínai ipari vállalatok nyeresége augusztusban

Gazdaság2020.09.28, 08:24

Tovább nőtt a kínai ipari vállalatok nyeresége augusztusban, immár a negyedik egymást követő hónapja tart a helyreállás a koronavírus-járvány okozta visszaesésből.

Több mint negyedszázados rekordot döntött meg az online kereskedelem óriása

Gazdaság2020.07.31, 13:10

Minden várakozást meghaladó negyedéves eredményről számolt be az internetes cégóriás, az Amazon: az egy részvényre eső igazított eredménye 10,30 dollár volt, ami meghaladta a várt 1,51 dollárt, ez pedig 24 százalékos éves növekedésnek felel meg. A vállalat emellett minden idők legnagyobb háromhavi nyereségét érte el ebben az időszakban.

Megerősödve került ki a Volánbusz a fúzióból

Gazdaság2020.06.12, 17:43

Tavaly csaknem 54 milliárd forinttal nőtt a Volánbusz Zrt. jegyzett tőkéje a társaság 2019-es beszámolója szerint. Ez a 186 százalékos emelkedés jól tükrözi, mekkora súlyú fúzió ment végbe az előző év őszén, miután az állami tulajdonosi jogokat gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Mager Andrea egy nyári részvényesi határozatban engedélyezte a hat regionális közlekedési központ beolvadását a Volánbuszba, írja a Világgazdaság.

Jelenleg egy halászati cég részvényei teljesítenek a legjobban világszerte

Gazdaság2020.05.11, 17:09

Az Abu-Dzabi -i székhelyű International Holdings (IHC) társaság a koronavírus járvány közepette részvényárfolyamát 27 centről 7,3 amerikai dollárra növelte – írja a Business Insider.

Rekordévet zárt tavaly a Richter

Gazdaság2020.02.07, 11:50

A Richter Gedeon Nyrt. 2019-ben 51,697 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 17,6 százalékkal nagyobb az előző évinél - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Euróban 5 százalékos bevételnövekedésre számít a Richter idén, ha az árfolyamok nem változnak jelentősen - mondta Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a cég tavalyi eredményét értékelő sajtóbeszélgetésén, ahol kiemelte: rekordévet zártak 2019-ben.

Egyre kevesebb unicumot iszunk

Gazdaság2020.02.04, 11:40

A Zwack Unicum Nyrt. 2019-2020-as üzleti évének első háromnegyedévében 1,964 milliárd forint adózott nyereséget ért el, amely 41,2 százalékkal elmarad a 3,340 milliárd forintos bázistól – derül ki az időközi vezetőségi beszámolóból, amelyet a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján tett közzé.

Rekordközeli eredményt hozott a svájci jegybank sikeres működése

Gazdaság2020.01.13, 13:07

A Svájci Központi Bank (SNB) jelentős pluszban zárta a tavalyi évet, ami azonban elmaradt a két évvel korábbi, 112 éves fennállásának legnagyobb nyereségétől.

Elképesztő zuhanásban a kínai ipari vállalatok nyeresége

Gazdaság2019.11.28, 15:48

A kínai ipari vállalatok nyeresége nyolc hónapja a legnagyobb mértékben zuhant októberben a változatlanul nyomott termelői árak, valamint az elhúzódó amerikai-kínai kereskedelmi háború következtében.

Nőtt a Telekom nyeresége és bevétele

Gazdaság2019.11.07, 11:22

A Magyar Telekom Nyrt. csoport adózott eredménye éves összehasonlításban 8,2 százalékkal 14,5 milliárd forintra nőtt, árbevétele 0,6 százalékkal 164,6 milliárd forintra emelkedett az idén a harmadik negyedévben – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.

Nyereséges lett a Tesla, mostantól akár önfinanszírozó is lehet

Gazdaság2019.10.24, 11:43

A befektetők nagy meglepetésére nyereséget termelt az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla a harmadik negyedévben a rekord értékesítéseknek, a költségek csökkentésének és az új modellek gyártási menetrendjének módosításával a tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentés tanúsága szerint.

Egy magyar cég, amely a húszszorosára növelte a profitját

Gazdaság2019.09.04, 11:03

Nőtt a PannErgy csoport árbevétele és nyeresége az első fél évben - derül ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett IFRS szerinti konszolidált adataiból. Az árbevétel harmadával nőtt a bázis időszakhoz képest, a nettó eredmény több mint húszszorozódott.

Az Erste adózás előtti eredménye több mint ötödével nőtt

Gazdaság2019.08.05, 15:48

Az Erste Bank Hungary adózás előtti eredménye 22,3 százalékkal, 28,3 milliárd forintra nőtt az idei első hat hónapban az egy évvel korábbihoz képest – mondta Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a hitelintézet sajtótájékoztatóján.

Óriási második negyedéves nyereségről jelentett a Mol

Gazdaság2019.08.02, 11:29

A Mol-csoport 182,4 milliárd forint (634 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei második negyedévben, ami két százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett jelentésből.

Csökkenhetnek a viteldíjak az egyik legnagyobb fapadosnál

Gazdaság2019.07.29, 13:10

A Ryanair második negyedéves jelentése szerint a légitársaság nyeresége 21 százalékkal csökkent, mivel a németországi árháború miatt csökkentek a jegyárak, valamint a cég túlkapacitással is küzdött – írja a Reuters. Ugyanakkor a következő hónapokban további árcsökkenés jöhet a légitársaság jegyáraiban.

Ezek a kólaújdonságok dobták meg a Coca-Cola bevételeit

Gazdaság2019.07.25, 10:11

Az italgyártó cég közzétette, hogy második negyedévében a nettó árbevétel 6 százalékkal tíz milliárd dollárra növekedett, az üdítőitalok eladása 3 százalékkal, míg a kóláé önmagában négy százalékkal emelkedett.

Megugrott a Pepsi nyeresége

Gazdaság2019.07.10, 10:53

A vártnál nagyobb bevétel mellett nagyobb nyereséget is termelt a PepsiCo amerikai üdítő- és chipsgyártó a második negyedévben, ami hagyományos terméke, a Pepsi márkájú szénsavas üdítők, valamint olyan nassok, mint a Lay's és a Doritos iránti kereslet növekedésének volt köszönhető.

Eddigi legsikeresebb évét zárta a Gránit Bank

Gazdaság2019.05.27, 15:16

A bank vezetése a tervezettet meghaladó, az előző évhez képest 23 százalékkal bővülő 1,24 milliárd forintot elérő adózás előtti eredményről számolt be a részvényeseknek a május 27-én tartott közgyűlésén. Miközben a bank immár az ötödik nyereséges évét zárta, mérlegfőösszege a tervezettet meghaladó mértékben bővült és 2018 végén elérte a 354 milliárd forintot. Az 1 milliárd forint adózás utáni eredménynek az eredménytartalékba helyezéséről is döntöttek a részvényesek a bank ma megtartott közgyűlésén.

Az élelmiszeripar nyeresége csaknem megduplázódott öt év alatt

Gazdaság2019.05.20, 20:08

A magyar élelmiszeripar nyeresége az elmúlt öt évben csaknem a duplájára nőtt, a sikernek pedig elengedhetetlen része a kiváló minőségű magyar alapanyag – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter Budapesten, a Magyar Termék Nonprofit Kft. konferenciáján.

Katalin hercegné testvére Harry hercegék gyermekén próbált nyerészkedni

Life.hu2019.05.20, 13:55

Ajándékboltot működtet Katalin hercegné testvére, James Middleton. A férfi három nappal Harry herceg és Meghan hercegné gyermekének születése után reklámcélokra használta fel az ifjú családtagot. 

A külföldi befektetések adócsapdái

Gazdaság2019.05.19, 17:48

Magyarországon egyre többen rendelkeznek külföldi befektetésekkel, ám sokan közülük nincsenek tisztában az ezeket érintő adózási jogszabályokkal. Összeállításunkban a külföldön szerzett jövedelmekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat foglaltuk össze.

Bővült a Rába árbevétele és nyeresége

Gazdaság2019.05.16, 10:02

Tizenkilenc százalékkal, 14,7 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele 2019 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, nettó nyeresége pedig 744 millió forintra nőtt az előző évi 396 millió forintról – közölte a győri székhelyű vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Megugrott a Richter profitja

Gazdaság2019.05.10, 18:36

A Richter Gedeon Nyrt. 121,6 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el idén az első negyedévben, ami 6,7 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Hétszeresére növelte nyereségét ez az autógyártó

Gazdaság2019.04.29, 09:58

Több mint hétszeresére nőtt az elektromos autókat gyártó kínai BYD vállalat nyeresége az első negyedévben.

Rendkívül nyereséges volt tavaly az MKB csoport

Gazdaság2019.04.26, 15:48

Az MKB csoport tavaly az egy évvel korábbinál több mint 30 százalékkal magasabb, 25,1 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, az idei nyereség a 2017-es 19,2 milliárd és a tavalyi 25,1 milliárd forint között lehet majd – mondta Balog Ádám, a bank elnök-vezérigazgatója Budapesten.

Szédítő nyereség a kínai állami vállalatoknál

Gazdaság2019.04.24, 17:15

A kínai állami vállalatok nyeresége 15,6 százalékkal, 819,77 milliárd jüanra (122 milliárd dollár, közel 35 ezer milliárd forint) nőtt az idei első három hónapban a tavalyi azonos időszakkal összevetve.

A Budapest Banknak tavaly több mint 12 milliárdos nyeresége volt

Gazdaság2019.03.19, 15:02

2018-ban is jó évet zárt a Budapest Bank csoport, amely 20 százalékkal növelte mérlegfőösszegét az előző év azonos időszakához képest. A lakossági új hitelkihelyezés 50 százalékkal, a kihelyezett vállalati hitelállomány 24 százalékkal bővült. A bank beszámolója szerint 12,5 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el. A nyereség főként az új hitelkihelyezés növekedésének, illetve az annak nyomán növekvő hitelállománynak, valamint a javuló portfólió minőségnek tulajdonítható.

Erős évet zárt tavaly a K&H Bankcsoport

Gazdaság2019.03.07, 15:40

A K&H Bankcsoport 2018-at erős pénzügyi teljesítménnyel, 57,8 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, ami éves összehasonlításban 38 százalékos emelkedést jelent. Az ingatlan- és pénzügyi eszköz értékesítési tranzakciókból származó rendkívüli bevételek nélkül 53,6 milliárd forint nettó eredményt könyvelt el; ez 28 százalékos bővülés az egy évvel korábbi adathoz képest.

Remek éve volt tavaly a Duna House-nak

Gazdaság2019.02.28, 11:13

A Duna House cégcsoport 2018. negyedik negyedévében több mint 2 milliárd forint árbevétel mellett 255,4 millió forint adózott nyereséget ért el, ami az előző év azonos időszakához képest 68, illetve 47 százalékos emelkedést jelent – tette közzé a Duna House Holding Nyrt. szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Összeomlott az autógyártó

Gazdaság2019.02.08, 14:16

A vártnál rosszabb szabad cashflow- és nyereség-előrejelzést tett közzé az idei évre vonatkozóan a Fiat Chrysler, emiatt zuhanórepülésre váltott az árfolyama a New York-i és a milánói tőzsdén.

Szakad a Richter

Gazdaság2019.02.07, 11:30

A Richter Gedeon Nyrt. 2018-ban 41,583 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 199,1 százalékkal nagyobb az előző évinél - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A társaság éves árbevétele 445,484 milliárd forint volt, ami 0,3 százalékkal haladta meg az előző évit, euróban számolva 2,7 százalékkal csökkent a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint. Idén euróban számolva 2-3 százalékos árbevétel-növekedést vár a cég, ha a rubel árfolyamában nem lesz jelentős elmozdulás - mondta Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a tavvalyi ...

Ez az óriáscég tovább írja a saját meséjét

Gazdaság2019.01.31, 09:52

A kínai Alibaba online kiskereskedelmi óriáscég 41 százalékos év/év alapú árbevétel növekedésről számolt be a harmadik pénzügyi negyedévére vonatkozóan. Ezzel lassult ugyan az elmúlt években megszokott 50-60 százalék körüli növekedési ütem, de a visszaesés mértéke nem volt akkora, mint amitől sokan tartottak.

Egyre jobban teljesít a régiós bankszektor

Archívum2018.12.13, 16:18

Növekvő jövedelmezőség, stabil tőkemegfelelés és az eszközállomány minőségének javulása jellemzi a közép- és kelet-európai régió és a balti térség bankszektorait, amelyet a pozitív makrogazdasági folyamatok is támogatnak. Az elmúlt években számottevő aktivitás volt tapasztalható a banki fúziók és felvásárlások piacán a régióban, mely konszolidációs hullám a jövőben tovább erősödhet.

Idén elérheti az 1 milliárd eurót az OTP nyeresége

Gazdaság2018.11.20, 16:00

Várhatóan egymilliárd euró körül lesz az OTP Csoport idei egész éves nyeresége – mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója Budapesten egy sajtótájékoztatón, amelyen a bank új, innovációs fiókját mutatták be.

Száguldó profit a sportkocsigyártónál

Gazdaság2018.11.13, 12:36

A Ferrari a várakozásokhoz képest vegyes eredményeket közölt. A cég árbevételének emelkedése ugyan elmaradt a várakozásoktól, ám a nettó eredmény közel a kétszeresére nőtt a harmadik negyedévben.

Külföldön is hódít az Unicum

Gazdaság2018.11.07, 12:54

A Zwack Unicum Nyrt. bruttó árbevétele 14,3 százalékkal, adózott eredménye 27,4 százalékkal nőtt idén április-szeptemberben a tavalyi év hasonló időszakához képest - derült ki a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett gyorsjelentéséből.

Gáspár Bea borvacsorája nem volt nyereséges

Archívum2018.10.24, 09:34

Túl van az első borvacsoráján Gáspár Bea, ami jó élményekkel és veszteséggel zárult. 

Nőtt az Appeninn árbevétele és nyeresége az első fél évben

Gazdaság2018.10.01, 11:13

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. 2,7 millió eurós árbevétellel zárta az idei első fél évet, míg tavaly ugyanebben az időszakban 2,6 millió eurós árbevételt ért el; kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) pedig 955 ezer euró volt a tavalyi hasonló időszakban elért 718 millió euró után – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján vasárnap.

OTP: mennyire jó vétel most a bankpapír?

Gazdaság2018.09.14, 15:05

Az OTP Bank rekorderedményt ért el idén az első félévben, fontos akvizíciókat hajtott végre. Stabil tőke és likviditási helyzete megfelelő tőketermelő képességgel párosul. Az elmúlt időszakban azonban megnövekedtek a kockázatok a feltörekvő piacokon, ezért az Equilor Befektetési Zrt. friss elemzésében összességében semleges ajánlást fogalmaz meg a hazai bankpapírral kapcsolatban, vagyis tartásra ajánlja az OTP Bank részvényeit.

Első alkalommal voltak nyereségesek az európai fociklubok

Sport2018.09.10, 08:23

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) legfrissebb kimutatása szerint az első osztályú labdarúgóklubok 600 millió eurós profitot termeltek 2017-ben.

Előző
Következő