Novozánszki Fanni

címke rss

Kiderült, mire költik a szülei VV Fanni millióit

Novozánszki Fanni gyilkossági ügye hat év után ért véget, a nõ holttestét azóta sem találták meg. A közvetett bizonyítékok alapján arra jutottak a hatóságok, hogy a lakásában lévõ készpénz miatt ölhette meg B. László, amit sosem talált meg. A milliókat a nõ szülei kapták meg, és most kiderült, mihez kezdenek a pénzzel.

A legfájdalmasabb pillanatok elé néz: újra a bíróság elé áll Novozánszki Fanni édesanyja

Archívum2023.07.14, 13:26

Ahogy mi is írtunk róla, egy hónappal ezelõtt megszületett a jogerõs ítélet Novozánszki Fanni meggyilkolásának ügyében: B. Lászlót bûnösnek találták: 20 évig kell börtönben ülnie. Az öt éven át tartó nyomozati és bírósági munka során sok mindenre fényt derítettek, ám a lány halála körül még mindig sok a rejtély. Holttest nélkül, nyereségvágyból elkövetett gyilkosságért ítélték el B. Lászlót, aki bizonyítottan utoljára találkozott a lánnyal.

VV Fanni családja megkapja azt a pénzt, amihez a lányuk vére tapad

Archívum2023.06.27, 11:46

VV Fanni családja hamarosan megkapja azt az 5 millió forintot, ami miatt kioltották a lány életét.

Halottá nyilváníthatják végre VV Fannit

Archívum2023.06.08, 22:00

Hat éve nem tudják halottá nyilváníttatni szülei a 2017-ben eltûnt Novozánszki Fannit. A másodfokú ítéletig ugyanis szükség lett volna ehhez a gyilkosa beismerõ vallomására is.

Erre költi Novozánszki Fanni édesanyja a meggyilkolt lányától örökölt pénzt

Archívum2023.05.25, 15:57

Szépészeti beavatkozásokra gyûjtött 4 és fél millió forintja miatt kellett meghalnia Novozánszki Fanninak. A jogerõs bírósági ítélet után Fanni édesanyja megkapja a lányától megörökölt pénzt, a család ügyvédje azt is elárulta, mihez kezd az összeggel az anya.

Pont kerülhet VV Fanni gyilkossági ügyére: ez várható

Archívum2023.05.10, 21:56

Ha a Fõvárosi Ítélõtábla kimondja, hogy B. László bûnös Novozánszki Fanni meggyilkolásában, akkor Magyarországon elõször történik olyan, hogy holttest nélkül születik elmarasztaló ítélet gyilkossági ügyben. Szerdán végre pont kerülhet az öt éve húzódó ügy végére.

Májusban síremléket állíttathatnak VV Fanninak: "Lezárhatják ezt a pokoli hat-hét évet"

Archívum2023.03.17, 13:18

VV Fanni ügye már csaknem hat éve tart, és eddig a család nem tudott méltó módon elköszönni tõle.  Májusban a másodfokú tárgyalás során azonban a holttá nyilvánításra is lehetõségük lesz.

35 évet kaphat B. László, VV Fanni gyilkosa

Archívum2023.03.16, 16:01

Ha a Fõvárosi Ítélõtábla kimondja, hogy B. László bûnös Novozánszki Fanni meggyilkolásában, akkor Magyarországon elõször történik olyan, hogy holttest nélkül születik elmarasztaló ítélet gyilkossági ügyben. Alig két hónap múlva kerülhet pont a hat éve húzódó ügy végére.

"Lehet, hogy végig ott volt a megoldás a szemünk elõtt" - VV Fanni ügyében fordulat jöhet

Archívum2023.02.18, 10:17

VV Fanni családjának ügyvédje megosztotta a legújabb teóriát arról, hol lehet az eltûnt lány teste: dr. Lichy József szerint ez a változat elgondolkodtató. 

Súlyosabb büntetést kaphat a VV Fanni meggyilkolása miatt elítélt B. László

Archívum2023.01.31, 16:25

A Fõvárosi Fellebbviteli Fõügyészség a napokban benyújtotta az ügyész súlyosbításra irányuló fellebbezését.

VV Fanni édesanyja kérelmezte: nyilvánítsák halottá lányát

Archívum2022.11.24, 11:19

Öt évvel ezelõtt tûnt el Novozánszki Fanni, a ValóVilág egykori játékosa. Ennyi idõ kell ahhoz, hogy halottá nyilváníthassák. A lány édesanyja, Katalin és a család ügyvédje ezt kérelmezte is. 

Hivatalosan is halottá nyilváníthatják VV Fannit: ezután dõlhet el a milliók sorsa is

Archívum2022.11.23, 07:42

Novozánszki Fanni öt évvel ezelõtt tûnt el, hivatalosan mostantól nyilváníthatják halottnak. 

Novozánszki Fanni gyilkosa élete végéig rács mögött raboskodhat

Archívum2022.10.13, 14:21

Bár az egykori villalakó életét kioltó férfit július 13-án már elítélték elsõ fokon, B. László szinte azonnal fellebbezett, ezért a bíróság kénytelen másodfokon is tovább foglalkozni az üggyel.

Drámai fordulat: eltûnt VV Fanni gyilkosának nagymamája

Archívum2022.07.26, 06:26

Megdöbbentette a dunaújvárosi szomszédokat a VV Fanni meggyilkolásáért elsõ fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt B. László súlyos büntetése. A férfi az utóbbi években a nagymamájánál lakott, õ azonban most elbújt a világ elõl.

Pénzhajhász feni a fogát VV Fanni millióira - állítja a meggyilkolt lány édesanyja

Archívum2022.07.21, 09:41

Öt év után idén nyáron pont került az egykori reality-sztár gyilkossági ügyének végére. A bíróság elsõ fokon bûnösnek találta a VV Fanni megölésével vádolt férfit, a lány édesanyja azonban még mindig nem tudja elfogadni, hogy gyermeke nincs többé.

Durva évtizedek várnak VV Fanni gyilkosára: veszélyes bûnözõk közé fog kerülni

Archívum2022.07.15, 10:47

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte emberölés miatt a bíróság VV Fanni gyilkosát, B. Lászlót. Bár a férfi luxusterepjáróval és elegáns öltönyben érkezett a tárgyalásra, nagyot fordult vele a világ, és most már rabruhában várja, hogy átszállítsák az ország egyik legszigorúbban õrzött BV intézetébe.

Ma születik ítélet VV Fanni ügyében: az ügyvéd elárulta, mire számít a család

Archívum2022.07.13, 08:25

Öt éve nyomoz a rendõrség az egykori villalakó, Novozánszki Fanni eltûnésének és meggyilkolásának ügyében. A lány megölésével gyanúsított férfi a bizonyítékok ellenére tagadja bûnösségét, és az utolsó szó jogán is kitartott eddigi álláspontja mellett. A bíróság azonban ma meghozza az ítéletet.

Megszólalt VV Fanni édesanyja: "Egyetlen vágyam van még, hogy méltó módon eltemethessem"

Archívum2022.07.11, 09:34

Hamarosan pont kerülhet a gyilkossági ügy végére. A legfõbb gyanúsított pár hete az utolsó szó jogán is tagadta, hogy megölte volna a lányt, azt azonban beismerte, hogy miben érzi magát hibásnak.

Szüleinek nem kell VV Fanni öröksége - a pénzbõl emlékhelyet állítanának a meggyilkolt lánynak

Archívum2022.07.04, 11:08

Novozánszki Fanni 4.9 millió forintot hagyott maga után, mely összeget a szülei örökölték tõle, ám õk lemondtak a pénzrõl. 

VV Fanni üzent a túlvilágról: ebben az országban lehet a holtteste

Archívum2022.04.13, 17:10

A Való Világból ismert Novozánszki Fanni ügye már négy éve foglalkoztatja az országot. A lány rejtélyes körülmények között tûnt el, testét azóta sem találták meg. 

Kiderült, VV Fanni utolsó hónapjait rettegésben töltötte: ettõl félt

Archívum2022.03.24, 10:37

Novozánszki Fanni gyilkossági perén hangzottak el részletek az ügyrõl: a lány naplójából közöltek részleteket. A halála elõtti hónapokban rettegett. 

A Karib-tengerhez szökne a börtön elõl B. László, a VV Fanni-gyilkosság gyanúsítottja

Archívum2022.03.22, 08:09

Lassan, 4 év után véget ér a Novozánszki Fanni ügyében folytatott nyomozás. Kedden a vádbeszédet, csütörtökön pedig a védelmet hallgatja meg a bíróság, az ítélethirdetés április 29-én lesz. Novozánszki Fanni családjának az ügyvédje szerint B. László két kimenetelre számíthat: vagy 30 évet kap vagy kiengedik. 

Egy titokzatos levélíró elárulta, hova rejtették VV Fanni holttestét

Archívum2022.03.18, 08:14

VV Fanni még 2017-ben tûnt el, ám a mai napig nem került elõ a holtteste. A Fõvárosi Törvényszék és a család ügyvédje a mai napig kap leveleket a bûnügy megoldását illetõen.

Folytatódott VV Fanni ügyének tárgyalása: már biztos, hogy a lány elrablója hazudott

Archívum2022.03.02, 10:45

Az ügyészség egy magasan képzett nyomozót hívott tanúnak VV Fanni ügyének tárgyalására. A bíróságon elhangzott, hogy a vádlottnak ott kellett lennie a Duna-parton, ahol a lány holttestét keresték, így már biztos, hogy az elrabló hazudott.

VV Fanni-ügy: B. László utoljára szólalhat fel a saját védelmében

Archívum2022.02.28, 21:28

Novozánszki Fanni elrablója utoljára szólalhat fel saját maga védelmében.

Luxuskocsival jár és teljesen nyugodtank tûnik a Novozánszki Fanni-gyilkosság vádlottja

Archívum2022.02.12, 14:11

Négy éve húzódik az a tárgyalássorozat, amelyben az ügyészség azt igyekszik bebizonyítani, hogy B. László nem csak elrabolta Novozánszki Fannit és eltüntette holttestét, de meg is gyilkolta a lányt. 

Újabb megdöbbentõ nyomot találtak a VV Fanni-ügyben: a vádlott nagypapája vallott

Archívum2022.02.11, 10:57

Folytatódik a VV Fanni-ügy tárgyalása, amelyen korábbi vallomásokat is felolvastak.

Megdöbbentõ dolog derült ki a VV Fanni-ügyrõl: egy horgász szolgált újabb információval

Archívum2021.09.22, 08:41

Újabb kihelyezett tárgyalással folytatódott VV Fanni meggyilkolásának ügye. A vádlott, B. László nem tudta megmondani, mit keresett autójával azon a környéken, ahol az FBI vizsgálatai szerint vízbe dobhatták a lány testét. 

Megtört VV Fanni feltételezett gyilkosa: ez végre elhozhatja a fordulatot az ügyben

Archívum2021.09.10, 07:41

VV Fanni feltételezett gyilkosának, B. Lászlónak kihelyezett tárgyalása volt: azon a helyszínen kellett válaszolnia a kérdésekre, ahol utoljára látta élve a lányt. A férfi itt már nem tudott urakoldni az érzelmein. 

Hatalmas volt a dráma VV Fanni ügyének tárgyalásán: az anyja elsírta magát

Archívum2021.06.16, 06:31

VV Fanni ügyének tárgyalása hangos veszekedések és dráma közepette zajlott: a vádlott megpróbálta meggyõzni a bíróságot arról, hogy a tragédia éjjelén nem egyedül vol Fanni lakásában. A lány édesanyja összetört. 

Újabb részlet került elõ VV Fanni ügyében: ez sok mindent megváltoztathat

Archívum2021.03.09, 07:23

VV Fanni egy ismeretlennel iszogathatott, mielõtt a vádlott megérkezett a lakására.

Újabb titokra derült fény VV Fanniról: nagy tervei voltak

Archívum2021.02.23, 06:11

VV Fanni barátnõje elárulta, hogy a lány szeretett volna felhagyni a foglalkozásával, hogy családja és gyereke legyen.

Reagált a VV Fanni-ügy vádlottja: elmondta, élt-e a lány, mikor a karjában cipelte

Archívum2021.02.15, 20:36

Novozánszki Fanni megölésével vádolt B. László reagált a videóra, amelyen látható, ahogy Fannit cipeli a karjaiban

Itt a pszichológus szakvéleménye VV Fanni feltételezett gyilkosáról: nem túl hízelgõ a kép

Archívum2021.02.09, 06:26

Gátlástalannak és megszállottnak nevezte a rendõrség által kirendelt pszichológus B. László személyiségszerkezetét. Ez annyit jelent, hogy amit egyszer a fejébe vesz, azt végrehajtja, semmi sem akadályozhatja meg benne.

VV Fanni ügyének tárgyalásán elhangzott, hol lehet a lány holtteste

Archívum2021.02.08, 14:38

Hétfõn folytatódott VV Fanni halála ügyének tárgyalása a Fõvárosi Törvényszéke -írta meg elsõként a Blikk.

VV Fanni feltételezett gyilkosa rádöbbent, hatalmasat hibázott - Ha tehetné, visszaforgatná az idõ kerekét

Archívum2021.02.06, 14:22

Hétfõtõl folytatódik a tárgyalás VV Fanni gyilkossági ügyében. B. László, a vádlott idõközben édesapa lett. Azt állítja, azóta, amióta gyermeke megszületett még jobban bánja, amit nem tett meg, azaz nem vitte orvoshoz a lányt. 

Megszólalt Novozánszki Fanni barátnõje: szerinte többen vettek részt a lány meggyilkolásában

Archívum2021.01.06, 06:52

Idén lesz négy éve, hogy eltûnt Novozánszki Fanni, akit a Való Világ címû mûsorból ismerhettek meg a nézõk. A fiatal lány prostituáltként kereste kenyerét, majd egy napon hirtelen nyoma veszett. A rendõrök néhány héttel késõbb megállapították, hogy Fanni már nem él. Több éve tart a nyomozás, de még mindig nem tudni, valójában ki ölhette meg a lányt.

Kiderült, mi lett a sorsa a Novozánszki Fanni lakásán talált millióknak

Archívum2020.12.02, 09:02

Három évvel ezelõtt veszett nyoma Novozánszki Faninnak, akit egy reality mûsorból ismerhetett meg az ország. Bár halálának körlmünyeirõl több verzió is született, holttestére még mindig nem bukkantak rá.

Kiderült: VV Fanni barátnõje a lakásnál volt a helyszíneléskor

Archívum2020.11.30, 17:37

VV Fanni ügyének tárgyalása folytatódik, a Fõvárosi Törvényszék egy videót is nyilvánosságra hozott a helyszínelésrõl, amelyen az látszik, hogy a lány barátnõje ott volt a lakásnál. 

Döbbenetes kijelentést tett VV Fanni családjának ügyvédje: szerinte ez lesz a vádlott sorsa

Archívum2020.09.24, 14:51

Novozánszki Fanni családjának ügyvédje elárulta, szerinte elítélik-e a vádlottat. 

Megdöbbentõ vallomást tett VV Fanni barátnõje: ez történt a lány pénzével

Archívum2020.09.17, 06:15

Novozánszki Fanni elrablóját nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolják, a pénzt mégsem vitte el az elkövetõ - írja a Borsonline. A milliós összeggel kapcsolatban Fanni barátnõje nyilatkozott a múlt heti tárgyaláson.

VV Fanni barátnõje azt állítja, hogy a lánynak rossz volt a szíve, és drog ölhette meg

Archívum2020.09.14, 11:22

VV Fanni barátnõje a Borsnak beszélt arról, már nem reménykedik abban, hogy barátnõje életben lehet. Azt mondja, hogy kétszer is elköszönt tõle álmában.

Visszatáncolt a VV Fanni-ügy koronatanúja

Archívum2020.08.11, 10:05

A jelenleg börtönben lévõ tanú az ügyészség egyetlen kérdésére sem válaszolt érdemben. 

VV Fanni-ügy: a gyanúsított B. Lászlónak nem biztos, hogy vissza kell mennie a börtönbe

Archívum2020.07.15, 07:42

A Novozánszki Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. László büntetése hamarosan lejárhat. 

VV Fanni édesanyja kikelt magából miután megtudta, B. László elhagyhatja a házi õrizetet

Archívum2020.06.19, 08:40

Novozánszki Fanni édesanyja kikelt magából, amiért B. László elhagyhatja a házi õrizetet.

Szerelmes a VV Fanni meggyilkolásával vádolt B. László

Archívum2020.03.05, 08:26

Új párra talált a háziõrizetben élõ B. László, akit VV Fanni elrablásával és meggyilkolásával vádolnak. A férfi azt mondja, sok erõt ad neki barátnõje bizalma és szeretete.

Õ oldhatja meg VV Fanni eltûnésének rejtélyét

Archívum2020.02.04, 10:10

B. László egykori cellatársa továbbra is állítja, tudja, hol rejtették el VV Fanni holttestét.

A vádirat szerint az elkövetõ a Dunába dobta VV Fanni holttestét

Archívum2020.01.05, 14:41

További részletek derültek ki Novozánszki Fanni meggyilkolásával kapcsolatban: ezek állnak a vádiratban. 

A vád szerint a Dunába dobták VV Fanni holttestét

Archívum2020.01.05, 12:54

Kedden tarja meg az elõkészítõ ülést a bíróság Novozánszki Fanni meggyilkolásának ügyében.

Ellentmondásos vallomást tett VV Fanni feltételezett gyilkosa, B. László

Archívum2019.11.05, 11:59

Egymásnak ellentmondó vallomásokat tett a nyomozóknak a VV Fanni meggyilkolásával vádolt B. László.

Újabb részletek derültek ki VV Fanni meggyilkolásával kapcsolatban

Archívum2019.10.24, 06:47

2017. november 20-án tûnt el a VV Fanni néven ismert Novozánszki Fanni. Meggyilkolásával B. Lászlót gyanúsítják, a lány holtteste a mai napig nem került elõ. Most úgy tûnik, bûnügyi szakértõk segítségével oldódik meg VV Fanni rejtélyes meggyilkolási ügye. 

Novozánszki Fanni édesanyja megnyugodott, amiatt, hogy lánya gyilkosa hamarosan börtönbe kerülhet

Archívum2019.10.12, 07:13

VV Fanni meggyilkolásának ügyében a lány eltûnése után pár nappal elõzetes letartóztatásba helyezték B. Lászlót, akit késõbb háziõrizetbe helyeztek. Úgy néz ki, a férfi 20 évere is börtönbe kerülhet.

Vádat emeltek VV Fanni gyilkosa ellen

Archívum2019.10.11, 09:30

Emberölés miatt vádat emelt a Fõvárosi Fõügyészség pénteken egy férfi ellen, aki értékeinek megszerzéséért megölte a televíziós valóságshowban VV Fanni néven ismertté váló nõt 2017-ben Budapesten - tájékoztatta a fõvárosi fõügyész az MTI-t.

Telefonja buktathatja le VV Fanni feltételezett gyilkosát, B. Lászlót

Archívum2019.10.02, 09:15

Gyanús kifejezésekre keresett rá a telefonja böngészõjében a Novozánszki Fanni meggyilkolásával vádolt B. László.

Újabb információk kerültek elõ Novozánszki Fanni meggyilkolásának ügyében

Archívum2019.09.25, 08:19

Két évvel ezelõtt novemberben tûnt el Novozánszki Fanni, akinek holttestére azóta sem bukkant rá a rendõrség. Bár a fiatal lány testét még keresik, két héttel az eltûnése után halottnak nyilvánították. Feltételezett gyilkosát pedig egy héttel a lány eltûnése után õrizetbe is vették.

Újabb bizonyítékok kerültek elõ Novozánszki Fanni halálának ügyében: mégis B. László a bûnös?

Archívum2019.08.03, 10:13

2017 novemberében tûnt el Novozánszki Fanni, akit az ország a ValóVilág mûsorában ismerhetett meg. A 24 éves lány holttestét bár nem találták még meg, a rendõrség röviddel az eltûnése után halottnak nyilvánította. Az emberöléssel gyanúsított férfit házi õrizetben tartják, ám újabb bizonyítékok felbukkanása miatt hamarosan bíróság elé áll.

Szökést jelzett a nyomkövetõ B. Lászlónál, VV Fanni elrablójánál

Archívum2019.07.30, 07:26

Házi õrizetben várja a tárgyalást VV Fanni elrablója, B. László. A nyomkövetõ nemrégiben szökést jelzett, így kiszálltak a rendõrök a házhoz. A férfit a zuhany alatt találták meg. 

Lezárhatják a Novozánszki Fanni ügyében folyó nyomozást

Archívum2019.06.27, 21:03

Ahogy írtunk róla , kiengedték a börtönbõl a Novozánszki Fanni meggyilkolásával vádolt férfit, B. Lászlót, aki azóta házi õrizetben van. Lapinformációk szerint az ügyet csak novemberben fogják lezárni, így B. László sorsa addig kétséges. Bár nyomkövetõ van rajta és nem hagyhatja el otthonát, a férfi reméli, bebizonyosodik, hogy nem õ ölte meg a lányt. Állítja, a Duna-parti luxusapartmanháztól 800 méterre két ismeretlen férfinak átadta Fannit.

Kiengedték az elõzetesbõl VV Fanni feltételezett gyilkosát: a lány édesanyja kiborult

Archívum2019.06.27, 05:54

VV Fanni édesanyja kiborult, amiért a lánya feltételezett gyilkosát kiengedik az elõzetesbõl: házi õrizetbe kerül.

VV Fanni feltételezett gyilkosát, B. Lászlót kiengedték az elõzetesbõl

Archívum2019.06.13, 14:05

VV Fanni feltételezett gyilkosát, vagyis B. Lászlót kiengedték az elõzetesbõl: házi õrizetbe kerül. 

Egy nyugalmazott rendõr elárulta, szerinte hova rejthették VV Fanni testét

Archívum2019.05.30, 08:54

Mindent megtesz a rendõrség azért, hogy VV Fanni testét megtalálják, de egyelõre hiába minden erõfeszítés. Egy nyugalmazott nyomozó most újabb elmélettel állt elõ, ami fordulatot hozhat az ügyben. 

Továbbra is börtönben marad VV Fanni feltételezett gyilkosa

Archívum2019.05.23, 16:58

További két hónapig biztosan rácsok mögött marad VV Fanni feltételezett gyilkosa, B. László. A nyomozási bíró csütörtöki döntése alapján még mindig fennáll a szökés és az elrejtõzés veszélye. 

VV Fanni feltételezett gyilkosa, B. László a rácsok mögött marad

Archívum2019.03.27, 10:57

A bíróság döntött B. László sorsáról. Õt gyanúsítják VV Fanni, azaz Novozánszki Fanni megölésével. A férfi nem kerülhet házi õrizetbe, a rácsok mögött kell maradnia. 

VV Fanni édesanyja úgy érzi, lányától kapja az energiát

Archívum2019.03.20, 08:43

VV Fanni édesanyja úgy érzi, hogy a lánya a túlvilágról segíti õt: biztos benne, hogy tõle kap erõt a mindennapokhoz. 

Nem VV Fanni hajszálait találták meg a gyanúsított, B. László mosógépében

Archívum2019.02.28, 13:51

Kiderült, hogy mégsem Novozánszki Fanni hajszálait találták meg a gyilkossággal gyanúsított B. László mosógépében.

Novozánszki Fanni édesanyja titokzatos levelet kapott két sállal: állítják, Fannié volt a ruhadarab

Archívum2019.02.26, 09:36

Novozánszki Fanni 2017 novemberében tûnt el. A rendõrség hosszú nyomozás után a tettest is biztosan tudja. A fiatalon meggyilkolt lány édesanyja azonban egy titokzatos csomagot kapott, amiben két sálat talált és egy levelet, amelyben egy nõ állítja, tudja, hogy mi történt Fannival. Nem ez az elsõ eset...

Halottlátótól kért segítséget a meggyilkolása elõtt VV Fanni

Archívum2019.01.25, 09:38

Novozánszki Fannival való kapcsolatáról beszélt Kiss Kató halottlátó, akihez a fiatal lány gyakran látogatott el, hogy segítséget kérjen.

VV Fanni lakásánál filmet forgatnak egy véres gyilkosságról

Archívum2019.01.19, 12:26

Megrázta az országot Novozánszki Fanni, azaz VV Fanni halála. A lányt valószínûleg a lakásában gyilkolták meg és onnan szállították a testét ismeretlen helyre. Ennél a lakásnál most filmet forgatnak, amelynek középpontjában egy véres gyilkosság áll. 

Nem csak VV Fanni miatt nyomoz a rendõrség B. László után

Archívum2019.01.11, 09:12

Nem csak Novozánszki Fanni eltûnése miatt nyomoz a rendõrség az elõzetesben lévõ dunaújvárosi B. Lászó után. A Blikk úgy tudja, más bûncselekményben is érintett a férfi.

VV Fanni-ügy: gyanús hajszálat találtak a gyanúsított, B. László lakásában

Archívum2019.01.07, 09:32

A VV Fanni gyilkosságával gyanúsított B. László lakásában vélhetõen nõi hajszálakat találtak: a vizsgálatuk áttörést is hozhat az ügyben. 

VV Fannitól a Makai Viktória ellen elkövetett támadásig: ezek történtek 2018-ban (18+)

Archívum2018.12.29, 20:24

Nemi erõszakra tett kísérlet, gyilkosság gyanúja: 2018-ban sem pihenhettek a rendõrök és a nyomozók. Novozánszki Fanni gyilkosának megtalálása épp annyira foglalkoztatta a közvéleményt, mint az eltûnt villanyszerelõk, Mácsik Zoltán és Orlik Vilmos ügye. Makai Viktória futónõt férje mentette meg a támadójától.

Levelet kapott a rendõrségtõl VV Fanni családja: ez állt benne

Archívum2018.12.22, 11:27

Megható levelet kapott a rendõrségtõl Novozánszki Fanni családja. Elárulták, mi állt benne.

VV Fanni-ügy: nem zárja le a rendõség idén a nyomozást, rács mögött marad a gyanúsított

Archívum2018.12.12, 06:46

Még idén le akarta zárni a rendõrség a VV Fanni ügyet, a gyanúsított B. László ügyvédje szerint azonban ez nem fog megtörténni. A családnak továbbra is várnia kell arra, hogy megismerhessék a nyomozati iratokat - írja a Blikk.

VV Fanni-ügy: egy rab azt állítja, információi vannak a lány meggyilkolásáról

Archívum2018.12.11, 09:43

Egy rab azt állítja, információi vannak VV Fanni meggyilkolásáról, ezzel együtt pedig több titokzatos esetrõl is. 

Ezért nem szabadulhat VV Fanni feltételezett gyilkosa

Archívum2018.12.07, 10:35

A rácsok mögött marad VV Fanni feltételezett gyilkosa: a bíróság attól fél, hogy a férfi újabb gyilkosságot követne el.

Nem keresi tovább a rendõrség Novozánszki Fannit

Archívum2018.12.01, 19:31

Nem nyomoznak tovább Novozánszki Fanni után, tudták meg a szülõk. Elméletek vannak arra, mi történhetett, a holttest hiányzik. 

Árulják VV Fanni szülõházát: a család el akar költözni

Archívum2018.11.25, 09:53

Eladják a családi otthont és megpróbálnak új életet kezdeni VV Fanni szerettei. 

Bízott a szabadulásban VV Fanni feltételezett gyilkosa, de rács mögött marad

Archívum2018.11.23, 09:48

Jövõ évig biztosan a rácsok mögött marad VV Fanni feltételezett gyilkosa. A nyomozási bíró úgy határozott, fennáll a szökés veszélye, ezért a férfit még két hónapig, azaz 2019. január 27-ig biztosan nem bocsátják szabadon.

Újabb részletek VV Fanni haláláról: visszatért a gyilkos a helyszínre

Archívum2018.11.21, 06:12

Eddig sosem hallott részletek derültek ki Novozánszki Fanni haláláról, akinek a holttestét még mindig keresi a rendõrség. Egy, az ügyet jól ismerõ személy kitálalt a Blikknek arról, hogy pontosan mi történhetett tavaly novemberben, amikor Fanni eltûnt.

Halottaskocsin vitték VV Fannit a krematóriumba

Archívum2018.11.07, 08:46

A legizgalmasabb krimibe illõ történettel állt elõ egy jelenleg börtönben ülõ rab VV Fanni holttestének eltüntetésével kapcsolatban. Valószínûleg igazat mondhat, mert a rendõrség többször kihallgatta a Vácott raboskodó férfit – számol be szerdai címlapi cikkében a Bors.

Novozánszki VV Fanni holttestét egy halottaskocsin vihették el, majd 1000 fokon hamvasztották – állítja egy rab a váci börtönben

Archívum2018.11.07, 08:08

VV Fanni lassan egy évvel ezelõtt tûnt el. Elõször azt hitték, külföldre ment, mindent hátrahagyva, ám késõbb kiderült: gyilkosság áldozata lett. A család kétségbeesetten szeretné megtalálni a lányukat, hogy végre békében eltemethessék, ám a testet úgy tûnik, hátborzongató körülmények között elhamvasztották.

Titokzatos férfi állítja: Novozánszki VV Fanni holttestét elégették: az éjszakában ismert férfi utasítása volt

Archívum2018.10.25, 08:50

Mint azt a Life.hu több ízben is megírta, VV Fanni 2017 novemberében eltûnt, a rendõrség pedig néhány héttel késõbb halottnak nyilvánította. Egy fiatal dunaújvárosi férfit tartóztattak le a lány megölése miatt, aki azóta is elõzetesben van. Fanni holtteste közel egy év után sem került elõ, hiába kérte a hatóság még az FBI segítségét is. Most azonban fordulat állhat be az ügyben: egy börtönben lévõ, titkozatos férfi azt állítja, az egykori VV szereplõ testét elégették. 

VV Fanni-ügy: a kötélen talált harmadik DNS nem B. László családtagjaié

Archívum2018.10.18, 07:57

Úgy vélik, a VV Fanni gyilkosságával gyanúsított B. László nem egyedül követte el tettét, erre utal az is, hogy az autóban talált kötélen egy harmadik, ismeretlen DNS-t is találtak: a feltételezett gyilkos családtagjaitól vettek mintát, most megérkezett a vizsgálat eredménye. 

A VV Fanni meggyilkolsával vádolt B. László mintarab a börtönben

Archívum2018.10.05, 11:55

A VV Fanni meggyilkolásával vádolt B. László már majdnem egy éve elõzetesben van, most kiderült, hogyan viselkedik a börtönben. 

VV Fanni szülei már nem reménykednek

Archívum2018.09.28, 09:27

Lassan egy éve tart Novozánszki Fanni szörnyû tragédiája, ám még mindig nem sikerült pontot tenni az ügy végére. A ValóVilágból megismert lány szülei már nem reménykednek abban, hogy lányuk épségben kerül elõ, fájdalmuk sem enyhül. 

VV Fanni vére szétcsapódott az autóban: a plafonon is volt

Archívum2018.09.05, 10:05

VV Fanni alélt testét a gyilkossággal gyanúsított B. László egy bérelt autóba tette, ebben vérnyomokat is találtak a szakértõk, mint kiderült, még a plafonon is. 

Novozánszky VV Fanni holtteste hullmásírban lehet - bejelzett a poligráf a vizsgálat közben

Archívum2018.08.20, 08:59

VV Fanni 2017. november 20-án tûnt el, a rendõrség pedig december 4-én közölte a családdal, hogy az egykori villalakó nagy valószínûséggel már nem él. Egy dunaújvárosi férfit gyanúsítanak a lány megölésével, aki azóta is elõzetesben ül. A férfi bár tagadja a gyilkosságot, azt beismerte, hogy a fiatal lány élettelen testét õ vitte ki a házból és adta át két férfinek.

Hatalmas fordulat VV Fanni ügyében: lezárják a nyomozást

Archívum2018.08.03, 08:07

A Blikk információi szerint heteken belül lezárják a nyomozást, holttest nélkül. A gyanúsított B. László ellen pedig vádat emelhetnek.

Elmeorvos vizsgálta VV Fanni elrablóját, B. Lászlót: ha nem beszámítható, megúszhatja a börtönt

Archívum2018.07.10, 07:40

VV Fanni elrablóját, B. Lászlót igazságügyi elmeorvosi szakértõ vizsgálta. Ha kiderül, hogy nem beszámítható, akár meg is úszhatja a börtönt. 

Megtalálhatták VV Fanni feltételezett gyilkosának útitársát

Archívum2018.07.10, 06:15

A Blikk kutatta fel azt a férfit, aki B. Lászlóval, a VV Fannni-ügy gyanúsítottjával utazott Budapesttõl Siófokig, a csomagtartóban a lány holttestével.

Újabb meghökkentõ fordulat a VV Fanni-gyilkosságban

Archívum2018.07.07, 12:00

A Bors beszámolója szerint az eltûnt VV Fanni unokatestvére úgy véli, hogy a valóságshow-szereplõt bebetonozták.

VV Fanni meggyilkolásával vádolt B. László nem érti, miért nem nyilatkozhat, ha Gyárfás igen

Archívum2018.06.29, 07:36

Hónapok óta elõzetes letartóztatásban van a VV Fanni meggyilkolásával vádolt B. László, de hiába szeretné megvédeni magát a nyilvánosság elõtt, nem nyilatkozhat. Korábbi védõje elmondta, nem érti Gyárfás Tamás miért adhat interjút, míg az õ korábbi védencének megtiltották.

VV Fanni ügyének felderítésére sok pénzt költöttek a hatóságok

Archívum2018.06.28, 08:16

VV Fanni ügyének felderítésére rengeteg szakértõt bevetettek, de hiába. Az FBI sem kerül közelebb a megoldáshoz. Mindent megtettek a hatóságok, de egyelõre nem sikerült elérni az áttörést. Pedig a pénzt sem sajnálták, jóval többet költöttek, mint azt egy átlagos gyilkossági vagy eltûnéses ügyben szokás.

Az FBI szerint bányatóba dobták VV Fanni holttestét

Archívum2018.06.19, 07:43

Az FBI is segítette a magyar nyomozók munkáját azért, hogy sikerüljön megtalálni VV Fanni holttestét. Szerintük a szalkszentmártoni tavaknál rejthették el a maradványokat.

Elképzelhetõ, hogy bebetonozták VV Fanni holttestét

Archívum2018.06.13, 08:44

A tavaly novemberben eltûnt Novozánszki Fanni megölésével gyanúsított B. László azt mondta a rendõröknek, hogy VV Fannit a Marina-parti lakásától 800 méterre, egy építési területen adta át két férfinak. Ott akár végleg eltüntethették, Fannit akár be is betonozhatták  - olvasható a Ripost cikkében

VV Fanni-ügy: életveszélyes fenyegetéseket kap a börtönben a feltételezett gyilkos

Archívum2018.06.13, 06:31

B. László, akit Novozánszki Fanni megölésével gyanúsítanak, életveszélyes fenyegetéseket kap a börtönben. Néhány hete már kérvényezte, hogy házi õrizetbe kerülhessen, de a bíróság elutasította, így augusztusig biztosan rácsok mögött marad - írja a Blikk.

VV Fanni-ügy: elkészült a csomagtartóban talált kötélrõl vett DNS-minták vizsgálata

Archívum2018.06.09, 07:32

Fordulóponthoz érkezett a nyomozás Novozánszki Fanni halálának ügyében. A Blikk úgy tudja,  elkészült a csomagtartóban talált kötélrõl vett DNS-minták vizsgálata, így végre kiderülhet, ki segíthette a fiatal nõ feltételezett gyilkosát!

VV Fanni ügyében már a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI is nyomoz

Archívum2018.06.08, 07:48

Két amerikai nyomozó érkezett Magyarországra az FBI-tól azért, hogy segítsenek a Novozánszki Fanni eltûnése ügyében indított nyomozásnál. Fanni titokzatos barátnõjét, B. Erikát is szembesítették a rendõrök. 

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ