nõvér

címke rss

Túrázás közben megcsúszott, száz métert zuhant, és még két napot élt túl a vadonban egy nõ

Nagyvilág2020.11.12, 15:28

Meghalt az a kaliforniai nõvér, aki túrázás közben szenvedett balesetet, majd még két napon keresztül életben maradt a vadonban. Cassandra Bravo két gyereket hagyott maga után.

Nyolc csecsemõ meggyilkolásával vádolnak egy angol nõvért

Nagyvilág2020.11.12, 13:53

Nyolc csecsemõ meggyilkolásával vádolnak egy nõvért az Egyesült Királyságban. A 30 éves Lucy Letby csütörtökön áll bíróság elé.

Ez a dögös lány azért vetkõzik, hogy másokon segíthessen - Fotó

Life.hu2020.11.03, 10:06

Lily Andrews nõvérnek tanul, de valamibõl finanszíroznia kell az iskolát. A csinos lány úgy döntött, hogy ezt vetkõzéssel teszi meg.

Fejbe rúgott egy nõvért, aztán egy másik ápolót, végül ököllel esett neki a beteghordóknak

Itthon2020.10.06, 10:16

Négy kórházi alkalmazottat is megvert egy csongrádi férfi. Két nõvért megrúgott, két beteghordót pedig ököllel ütött meg. Azért esett nekik, mert megpróbálták ellátni, korábban ugyanis összeverekedett valakivel, és sérülései voltak.

50 év után mégis kiderül, mi történt a nõvérszállón meggyilkolt lánnyal?

Life.hu2020.09.23, 07:54

A magyar kriminalisztika egyik példátlan esete: a 23 éves, miskolci ápolónõ, Labancz Anna tragikus története, amely 50 év után is számtalan rejtélyt tartogat.

Mariah Carey nõvérét sátánista orgiákra kényszerítette az anyja

Life.hu2020.08.19, 11:11

A világhírû énekesnõ nõvére azt állítja, hogy édesanyjuk 10 éves korában arra kényszerítette õt, hogy sátánista szertartásokon közösüljön idegenekkel.

A nõvért hazáig követte támadója, majd erõszakoskodni kezdett

Life.hu2020.05.06, 09:21

Otthonáig követte a nõt támadója, behatolt a lakásába majd meg akarta erõszakolni. A nõnek sikerült megvédenie magát.

Hónapokon át fenyegette az apját ápoló kórházi dolgozókat egy férfi

Itthon2020.05.05, 15:03

Apja kórházba kerülése után fél évvel kezdte fenyegetni a dolgozókat a férfi. Úgy látogatta kórházban fekvõ apját, hogy az intézmény szabályait nem tartotta magára érvényesnek. Fenyegetéseivel kórházi dolgozók munkájába avatkozott, és utasításainak teljesítésére kényszerítette õket. Vádat emeltek ellene.

Egy nõvér rámutatott a hibára: nem véd a kesztyû a koronavírussal szemben?

Life.hu2020.04.13, 14:38

Egy nõvér magyarázta el egy videóban, hogy miért lehet a kesztyûvel is ugyanúgy elkapni a fertõzést.

A koronavírus szövõdményeiben halt meg a 70 éves nõvér, Alice Kit Tag Ong Angliában

Life.hu2020.04.08, 06:49

Elhunyt a hongkongi születésû nõvér, aki Angliában dolgozott, és már 40 éve a pályán volt. A koronavírus szövõdményei miatt hunyt el. 

Koronavírusos magyar nõvér vallomása: „Be lehet szorozni tízzel a számokat”

Life.hu2020.04.01, 12:55

Egy nõvér, akinek pozitív lett a koronavírus-tesztje õszinte levelet írt a Ripostnak, melyben kendõzetlenül kifejtette tapasztalatait, véleményét, érzéseit a járvánnyal kapcsolatban.

Megható: sírva fakadt a nõvér, Tayla Porter mikor munkába indulva megtapsolták a lakók

Life.hu2020.03.29, 14:58

Az angliai kisvárosban éppen a munkába indult a 22 éves nõvér, amikor az utca lakói hálájukat kifejezve hatalmas tapsviharral köszöntötték. 

Caramel nõvérét kirúgták a munkahelyérõl

Life.hu2020.03.27, 16:42

Az énekes is szorult helyzetben van, és úgy látszik, az egész családjára rájár a rúd.

Csecsemõket morfiummal mérgezõ nõvért tartóztattak le Németországban

Nagyvilág2020.01.30, 14:54

A német rendõrség közlése alapján letartóztatták azt a nõvért, aki koraszülött csecsemõket akart megmérgezni. A nõt gyilkossági kísérlettel vádolják. A rendõrség hozzátette, hogy mind az öt csecsemõ életben van.

Ketrecbe zárva tartotta testvérét egy amerikai nõ

Nagyvilág2020.01.28, 18:13

Mocskos házban, bogarak között tartotta egy ketrecben a beteg testvérét egy nõ, akinek pont az lett volna a feladata, hogy gondozza õt.

Szandi elárulta, milyen kapcsolat van közte és testvére közt

Life.hu2020.01.05, 13:39

"Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem a testvérem a legjobb barátnõm" - írja az énekesnõ.

Letartóztatták a nõvért, aki halottakról küldött fotót barátainak

Nagyvilág2019.11.07, 14:08

Letartóztatta a rendõrség azt az amerikai nõvért, aki egy pennsylvaniai rehabilitációs központban a halott gondozottakról készített fotókat, és azokat megosztotta ismerõseivel, barátaival - közölte a Fox News. 

A Bethesda Gyermekkórház is csatlakozott a legmenõbb Instagram kihíváshoz

Life.hu2019.10.02, 14:54

A Bethesda Gyermekkórház is csatlakozott az Instagramon indult #tetrischallenge kihíváshoz, a hivatásukhoz szükséges kellékekkel vették körbe magukat és madártávlatból készült egy kép róluk.

A brit sajtó szerint Meghan hercegné várandóssága 1 millió fontba került

Archívum2019.05.16, 20:46

Meghan hercegné nemrégiben hozta világra elsõ gyermekét, a kis Archie-t. A brit sajtó munkatársai kiszámolták, mennyibe kerülhetett a hercegné várandóssága. Az elképesztõ 1 millió fontos, azaz több mint 370 millió forintos összeg jött ki. 

Így néz ki Jennifer Lopez nõvére, Lynda – fotó

Archívum2019.04.15, 13:18

Ritka pillanatot sikerült megörökíteniük a lesifotósoknak: Jennifer Lopez testvérét kapták lencsevégre egy közös ebéd alatt. Lynda szintén nagyon dögös.

Hódi Pamela megmutatta, mennyire hasonlítanak a nõvérével

Archívum2019.04.08, 11:17

Már az Ázsia Expressz forgatásán van Hódi Pamela, ám a hivatalos Facebook-oldalára most kikerült egy fotó, amelyen a testvérével látható. Nagyon hasonlítanak egymásra.

Megrendítõ fotót posztolt Emiliano Sala nõvére

Archívum2019.02.05, 13:22

Az eltûnt labdarúgó, Emiliano Sala nõvére szívszorító fotót posztolt a közösségi oldalra.

Ragasztószalaggal rögzítették a cumit egy csecsemõ szájához

Life.hu2019.01.07, 16:41

Egyelõre nem tudni teljes bizonyossággal, hogy ki ragasztotta egy orosz kórházban annak a csecsemõnek a szájába a cumit, aki tüdõproblémákkal küzd. 

Évekig nem beszélt nõvérével Puskás Peti

Archívum2019.01.04, 07:21

Puskás Peti és nõvére, Annamária évekig nem beszéltek egymással, csak felnõttként kerültek közel egymáshoz.

Szeresselek, csak mert a testvérem vagy?!

She2018.12.11, 11:08

Senkit sem lehet parancsszóra szeretni, még a szüleinket vagy a testvéreinket sem. Mégis, családtagok esetén kellene lennie egy olyan szoros köteléknek, ami akkor is összetartja a feleket, amikor éppen "szünetel" a szeretet.

Várkonyi Andrea õszinte vallomása nõvére elvesztésérõl és a szakításról

Archívum2018.11.29, 08:42

Elvesztette nõvérét, majd átértékelte az életét Várkonyi Andrea, és döntött: elkezdett helyre tenni mindent, ami nem mûködött körülötte.

Balázs Andi nõvérét gyermekként gázolta halálra egy autó

Archívum2018.11.26, 14:18

Öt évvel ezelõtt veszítette el édesanyját Balázs Andrea színésznõ, gyermekként pedig a nõvérét gázolta halálra egy autó. A színésznõ a Csak show és más semmi adásában is elérzékenyült. Mint mondta: egész életét végigkíséri a tragédia. 

Megtámadtak egy nõvért a váci kórházban

Itthon2018.09.25, 13:33

A Váci Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erõszak miatt emelt vádat azzal az asszonnyal szemben, aki a váci kórházban egy nõvért megütött.

Orvosi mûhiba, vagy súlyos gondatlanság?

She2018.08.31, 08:33

Klárinak egy hónapja halt meg a nagymamája. 5 éves kora óta nevelte a lányt, akivel se az anyja, se az apja nem törõdött. Ezért csupán kettecskén, de annál nagyobb szeretetben éltek.

6 nõvér lett egyszerre várandós egy onkológiai osztályon

Archívum2018.07.24, 15:52

Bejárta a világsajtót a hír, hogy egy onkológiai osztály 6 nõvérkéje szinte egyszerre esett teherbe. A leendõ édesanyák segítik egymást. 

30 éve megküzdött a rákkal, most felkereste akkori ápolóját a brit nõ

Archívum2018.06.27, 20:35

Egy ráktúlélõ lány 30 év után megkereste egykori ápolóját, akire a mai napig jó szívvel emlékszik vissza.

Gyászol Növényi Norbert: elhunyt a nõvére

Archívum2018.06.19, 21:01

Növényi Norbert gyászol, elveszítette a nõvérét.

Négy újszülöttet akart megölni a kórházi nõvér - videó

Nagyvilág2018.05.07, 13:59

A gyanú szerint meg akart ölni négy újszülöttet egy brazil intenzív osztályon dolgozó nõvér. A biztonsági kamera rögzítette a nõvér tettét.

Öt csecsemõ sérült meg, felfüggesztették a nõvért

Nagyvilág2018.03.09, 13:40

Felfüggesztettek azt a nõvért, aki feltehetõen öt csecsemõt bántalmazott egy amerikai kórház újszülött osztályának intenzív részlegén.

Robotnõvérek álltak munkába egy bangkoki kórházban

Gazdaság2018.03.02, 15:48

Három, kínai fejlesztésû robot állt munkába Bangkok egyik nagy egészségügyi központjának járóbeteg-osztályán. Az elsõ tapasztalatok annyira kedvezõek, hogy a kórház máris újabbakat akar rendelni azokból.

Röhögve gyûrögették az újszülött baba fejét a nõvérek: videó

Archívum2018.01.06, 07:40

Felháborító felvétel került napvilágra arról, hogyan bánt egy nõvér az egyik újszülöttel: összenyomta a fejét, a többiek pedig nevettek rajta.

Õ Kiszel Tünde ritkán látott nõvére: Csilla

Archívum2017.11.29, 15:11

Dr. Kiszel Csilla fül-orr-gégész, Kiszel Tünde ritkán látott nõvére volt a vendég a FEM3 Caféban.

Ezt kívánják a halálos ágyukon fekvõ emberek: videó!

Life.hu2017.11.14, 17:44

Ez egy olyan téma, amin nem szívesen elmélkedik az ember, hiszen nem is tudjuk elképzelni, hogy milyen érzés lehet a halálos ágyon feküdni. Így azt sem, hogy olyankor az illetõnek mire van szüksége. Ezek a nõvérek azonban sokat tudnak mesélni errõl...

Anyja miatt 20 éve a halott nõvérének öltözik a dél-kínai férfi - Videó!

Archívum2017.07.18, 18:52

20 éve nõként öltözik, pontosabban saját, halott nõvérének az 50 év körüli dél-kínai férfi. Mindezt az anyjáért teszi, mert a nõvére halála után a nõ teljesen összeomlott.

Nem mondtak fel tömegesen a dolgozók a Jahn Ferenc Kórházban

Itthon2017.06.24, 07:23

Szemben a különféle sajtóhírekkel nem volt tömeges felmondás a Jahn Ferenc Kórházban, és egyetlen osztályt sem kellett bezárni, hanem felújítás zajlik az egyik részlegen. A tervezett karbantartások és felújítások a nyári szabadságok és az alacsonyabb betegforgalom figyelembevételével folynak.

Nõvérekre támadt egy egri férfi

Itthon2017.06.12, 09:52

Vasárnap hajnalban támadt rá két nõvérre egy férfi az egri kórházban. A két nõt a támadás után az orvosoknak kellett ellátniuk.

Ápolót loptak meg a kórházi szarkák Kõbányán

Itthon2016.10.14, 15:18

A nõvérszoba öltözõszekrényét fosztogatták, aztán egy kisboltban vásároltak be a lopással gyanúsított fiatalok. A rendõrség kamerafelvételek alapján keresi az elkövetõket.

Attól is hízunk, hogy éjszaka dolgozunk

Life.hu2016.06.04, 19:44

Bár a múltban több tanulmány is szoros kapcsolatot tárt fel az éjszakai munka és a szívkoszorúér-betegség emelkedõ kockázata között, egy új vizsgálat azt mutatja, hogy ez a történet korántsem ilyen egyszerû. 

Ez a szõke szépség Hódi Pamela nõvére: családi fotó!

Life.hu2016.05.31, 11:01

Berki Krisztián kedvese egy közös fotóval csekkolt be A Nagy Duett stúdiójából még vasárnap. Íme, a csinos modell-celebanyuka nem kevésbé dögös nõvére. 

Növeli a szívroham kockázatát az éjszakai munka

Tudomány2016.04.27, 08:38

Növeli a szívinfarktus kockázatát az éjszakai munka - erõsítette meg egy újabb kutatás.

Nem leszek fekete ruhás bohóc

Itthon2016.04.08, 11:30

Csak akkor folytatja a harcot Sándor Mária, ha az egészségügyi dolgozók is kiállnak magukért, és tömegesen tiltakoznak a helyzetük miatt. A fekete ruhás nõvér nem akar magányos bohóc lenni, de mozgalma hátán befutó politikus sem. Az elmúlt egy év tapasztalatairól beszélt az Origónak.

Hezitál a fekete ruhás nõvér

Itthon2016.04.04, 12:20

Ha az április 15-i pedagógusdemonstráció napján az egészségügyi dolgozók országszerte feketében mennek munkába, akkor van értelme folytatni – mondta Sándor Mária. Vagyis a fekete ruhás nõvérként ismert civil aktivista lehet, hogy mégsem adja fel, ahogy azt korábban bejelentette.

Lefotózta betegei péniszét, a képeket pedig elküldte a kollégáinak

Life.hu2016.03.30, 15:46

Magatehetetlen betegek péniszét kukkolta a mondhatni "kissé" perverz nõvér, de ez még semmi! Fotókat is készített, és elküldte a képeket a kollégáinak. 

Elõzõ
Következõ