növénytermesztés

címke rss

Növénytermesztő volt a hazai gazdaságok többsége tavaly

Gazdaság2021.04.08, 16:19

Mintegy 234 ezer gazdaság működik hazánkban, kétharmaduk elsősorban növénytermesztéssel foglalkozik. Az általuk művelt több mint 4,8 millió hektár mezőgazdasági földterület nyolctizede szántó. A gazdaságok irányítóinak többsége 40–64 éves, 2010 óta nőtt a gazdák átlagéletkora. Az elmúlt tíz évben jelentősen emelkedett a legalább középfokú mezőgazdasági végzettségű gazdaságirányítók aránya – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal a 2020-as agrárcenzus előzetes eredményeit összefoglaló kiadványában.

Hazai kutatás eredményei segíthetnek a citromfű termesztésben

Tudomány2021.02.18, 13:01

A fajtaválasztásnak növényvédelmi szempontból fontos szerepe van, ugyanakkor a betegség-ellenállóságra a gyógynövények nemesítése során jelenleg kevés figyelmet fordítanak. Kovács Gergő, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Szent István Egyetem) doktorjelöltje a napokban megvédett doktori értekezésében a citromfű (Melissa officinalis L.) legfontosabb betegsége, a szeptóriás levélfoltosság elleni védekezés lehetőségeit kutatta, vizsgálva a fajták fogékonyságát, valamint növényi és ásványi eredetű anyagok hatékonyságát szabadföldön és in vitro körülmények között.

Környezetbarát növénytermesztési eljárást automatizálnak a SZTAKI kutatói

Tudomány2021.01.29, 14:09

Az ELKH SZTAKI is részt vesz a HydroCobotics nevű projektben, melynek célja egy hidropónián alapuló, környezetbarát, automatizált növénytermesztési eljárás kidolgozása.

Környezetbarát növénytermesztés automatizálásán dolgoznak magyar kutatók

Tudomány2021.01.29, 09:42

Az ELKH SZTAKI is részt vesz a HydroCobotics nevű projektben, melynek célja egy hidropónián alapuló, környezetbarát, automatizált növénytermesztési eljárás kidolgozása. A hidropónia olyan fenntartható és profitábilis növénytermesztési eljárás, amelyhez talajt nem, csak vizet és ásványi anyagokat használnak. Ennek egyik előnye, hogy helyet lehet vele megtakarítani, másrészt pedig a klasszikus eljárásokhoz képest sokkal több és többféle növény termeszthető így egy viszonylag kicsi területen.

Az ausztrál őslakosok már több mint 2000 éve termesztettek banánt

Tudomány2020.08.12, 20:09

Az ausztrál őslakosok már több mint 2000 éve termesztettek banánt egy új régészeti kutatás szerint.

A rendkívüli időjárás komoly károkat okoz a növénytermesztésben

Gazdaság2020.06.19, 14:42

Rendkívüli volt a növénytermesztés szempontjából az első féléves időszak: a több mint két hónapig tartó aszály és a tavaszi fagyok komoly veszteséget okoztak a várható termésmennyiségekben; a csapadék későn érkezett, és a mostani esőzések hevessége is károsítja néhol a növényeket – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Tízezer éve foglalkoznak növénytermesztéssel az Amazonas-medencében

Tudomány2020.04.09, 14:44

Már kicsivel több mint tízezer évvel ezelőtt, a korai holocén korban megkezdődött a manióka, a tök és egyéb ehető növények termesztése az Amazonas-medence délnyugati részén - állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport.