November

címke rss

Még nem dőlt el, hogy beengedik-e a nézőket a 2021-es olimpiára

Sport2020.10.26, 10:50

A szervezőbizottság novembertől lehetővé teszi a jövő évre halasztott tokiói olimpiára megváltott jegyek visszaváltását, decembertől pedig a paralimpiára megvásárolt belépők árának visszatérítését lehet majd kérvényezni.

Kétszámjegyű volt az átlagkeresetek növekedése novemberben

Gazdaság2020.01.31, 10:37

2019 novemberében a bruttó átlagkereset 403.500 forint volt, 13,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az átlagkeresetek alakulását jelentősen meghatározta a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) növekedése. 2019. január–novemberben a bruttó átlagkereset 364.300, a nettó átlagkereset 242.300 forint volt, mindkettő 11,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) oldalán.

A várakozásoknak megfelelően alakult az infláció

Gazdaság2019.12.10, 11:59

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál az előző havi 2,9 százalék után. Októberhez viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek az árak.

Hűvös idővel és egy jó hírrel indul a jövő hét

Life.hu2019.11.24, 14:28

Végleg beköszöntött az őszi idő, pár nap múlva pedig már itt a tél. Hideg idővel köszönt ránk november utolsó hete, de az elején, még kelleni fog a napszemüveg.

30 éves az ENSZ gyermekjogi egyezménye: ma a gyerekek veszik át az irányítást

Life.hu2019.11.20, 08:36

A gyermekek jogainak világnapját ünneplik november 20-án világszerte, így Magyarországon is.

Taylor Swifttel és őrületes vásárlással indult a Szinglik Napja

Gazdaság2019.11.11, 13:18

Néhány órával ezelőtt elrajtolt a Szinglik Napja, amely a világ egyik legjelentősebb kereskedelmi napjának számít, a Black Friday-t is maga mögé utasítva. Az Alibaba által megálmodott esemény évről évre megdönti a pénzforgalmi rekordokat, ráadásul már Európában és az Egyesült Államokban is egyre több fogyasztó használja ki a rendkívül kedvező árakat az alig 24 órás időszakban. Bemutatjuk hogyan indult a Szinglik Napja, milyen termékeket keresnek leginkább, mennyi bevételt hoz és mely országokban egyre népszerűbb.

Változik a 3-as metró pótlása három novemberi hétvégén is

Itthon2019.11.06, 12:44

Változik a 3-as metró pótlása a november 9-i, 16-i és 23-i hétvégén szombaton és vasárnap - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

Szellemjárta és emberi fogakkal kirakott úti célok nem csak Halloween idejére!

Travelo2019.10.31, 18:02

Aki szeret borzongani, szellemjárta kastélyokat, házakat, elhagyott raktárépületeket vagy kórházakat felkeresni, annak nem kell mindenáron Halloween idejére időzítenie az utazást. A nyikorgó padlások, az ódon falak, amik sötét történetekről suttognak, és a sűrű bozót között átsuhanó árnyékok akkor is várják a kíváncsi utazókat, miután már lezárult a hivatalos halloweeni időszak, és a Mindenszentek, illetve Halottak napja alatti megemlékezések is tiszteletteljesen véget értek.

Novemberi pénzhoroszkóp

Life.hu2019.10.31, 16:27

Kíváncsi vagy, mekkora gyarapodást ígérnek az égiek? Kiderül a novemberi pénzhoroszkópból!

Novemberi szerelmi horoszkóp

Life.hu2019.10.30, 09:56

Sokaknak tartogatnak szerelmet az égiek novemberre. Nézd meg, hozzád megérezik-e a nagy Ő.

Nyári meleg után pár nap múlva betörnek a mínuszok

Life.hu2019.10.26, 11:55

A szokatlanul hosszú és melegrekordokat döntögető vénasszonyok nyara a hétvégén véget ér. Mindenszentekkor már komoly mínuszokra lehet számítani. 

Tavaly novemberben 4 százalékkal nőtt az ipari termelés

Gazdaság2019.01.14, 10:18

Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,5 százalékkal emelkedett - erősítette meg második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Időjárás: a jövő héten enyhülés kezdődik

Life.hu2018.11.28, 10:24

A következő napokban igen hűvös, fagyos időre számíthatunk, de a jövő héten, úgy tűnik, enyhülés érkezik.

Időjárás: sarkvidéki levegő közelít, havazást is hozhat

Life.hu2018.11.23, 09:38

A jövő hét első napjaiban ér ide a sarkvidéki levegő, de a meteorológusok szerint egyelőre korai lenne megmondani, hogy havazást is hoz-e a ciklon.

Programajánló: Mámorító hétvégék következnek

Life.hu2018.11.22, 09:47

November vége, december eleje mindenki számára kínál programlehetőséget: kiállítások, isteni falatok, remek színházi elődadások - biztos, hogy te is találsz kedvedre valót.

5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod novemberben

Life.hu2018.11.19, 22:37

Rovatunkban minden hónapban összegyűjtjük azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amelyek a legfontosabb eseménynek számítanak, és amiket szerintünk mindenképpen érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott időszakban. Jöjjenek hát november legjobban ajánlott filmjei és sorozatai!

Már vasárnap leeshet az első hó Magyarországon

Life.hu2018.11.18, 10:09

Vasárnap a magasabban fekvő területeken már hózáporok lehetnek. Az Északi-középhegység és a Soproni-hegység körzetében már havazhat. 

Időjárás: a jövő héten már akár hó is lehet

Life.hu2018.11.17, 13:21

Eddig kegyes volt hozzánk a november, ami az időjárást illeti. A napos időt azonban a jövő héttől felváltja a zimankó. Akár hó is lehet az ország egyes részein. 

Időjárás: fagyos éjszakák következnek

Life.hu2018.11.16, 15:12

Fázni fogunk hétvégén: jönnek a fagyos éjszakák és a hőmérséklet nappal sem lépi át a 10 fokot.

Nem adja fel a novemberi tavasz, újabb rekord dőlt

Itthon2018.11.13, 10:13

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előzetes adatai szerint hétfőn megdőlt a 2015-ben Bátán mért 22,7-es Celsius-fokos eddigi rekord.

November második felében érkezhet az igazi tél, még hó is hullhat

Archívum2018.11.11, 10:17

A hosszúra nyúlt jó idő után lassan fel kell készülnünk arra, hogy jön a hideg. Az előrejelzések szerint november második fele már nem sok jót tartogat. 

Tartós, sűrű köd miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki több megyére

Life.hu2018.11.10, 09:10

Sűrű, tartós köd miatt kilenc megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Változékonyabb, de továbbra is enyhe idő várható a héten

Life.hu2018.11.05, 10:18

A napsütés mellett többször várható eső, kissé mérséklődik a szokatlan meleg, de továbbra is többfelé lesznek 20 fok közeli értékek a héten – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből.

Újabb melegrekord dőlt meg: 15 fok volt hajnalban Budapesten

Archívum2018.11.03, 16:30

A fővárosi és az országos legmagasabb minimum-hőmérsékleti rekord is megdőlt szombatra virradóra - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

Mire figyeljünk piacozásnál?

[origo] Gasztro2018.11.03, 12:41

Zsong az embertömeg, mint a méhkas, egy talpalatnyi hely sincs már közöttük. Amint megnyílnak a piac kapui, egy emberként özönlik be rajta a sokaság. Ilyenkor mindenki másra figyel vásárlásnál: van, akinek a szezonalitás, míg másoknak az ár és a származási hely a legfontosabb. Persze olyan is akad, aki a vegyszermentes, teljesen bio alapanyagokat keresi, hiszen egyáltalán nem mindegy, milyen citromkarikát teszünk a teába.

Hétvégén 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet

Itthon2018.11.01, 19:50

November első hétvégéjén is 20 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok. Emellett esőre, de napsütésre is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

22 fokkal, napsütéssel köszönt ránk a november

Itthon2018.11.01, 07:29

November első napjaiban még 20-22 Celsius-fokot mérhetünk, de a hét végére fokozatosan csökken a hőmérséklet - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu. 

Barta Sylvia elárulta, milyen idő lesz november elsején

Archívum2018.10.30, 15:23

Barta Sylvia elárulta, nagyon kellemes, az átlagosnál melegebb idő várható a hosszú hétvégén.

Novembertől újra lehet pályázni háztartási gépek cseréjére

Gazdaság2018.10.19, 17:04

Újraindul az Otthon melege program novembertől, amellyel a háztartási nagygépek cseréjére nyílik lehetőség, az új kiírással a kormány kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a családok energiafelhasználásának csökkentéséhez - mondta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára.

Októberi programajánló: használd ki a jó időt!

Archívum2018.10.18, 10:32

Szerencsések vagyunk, hogy október közepén is melengető napsugarak kényeztetnek bennünket. Használd ki a jó időt te is, mutatunk néhány igazán remek programot.

Már csak egy hét, és akár 16 napot is pihenhet

Gazdaság2018.10.12, 14:27

Ha hagyományos, heti 40 órás munkarendben dolgozik, és időben egyeztetett munkahelyi feletteseivel, valamint munkatársaival is, akkor október 19-e után nagyot pihenhet. Vagy épp kirándulhat, utazhat, elvégezheti a háztartás és a ház körüli munkákat. Minderre vélhetően több ideje lesz most, mint a normál hétköznapokban és hétvégéken. Hat szabadság felhasználásával 16 napos pihenőt alakíthatott ki – vagy kis szerencsével még mindig kialakíthat – magának és a családjának.

Kiderült, milyen idő várható november elejéig

Archívum2018.10.10, 16:23

Tovább folytatódik a kellemes, kora őszies időjárás. A hosszútávú előrejelzések szerint november elejéig még csak fagyra sem kell számítanunk.

Programajánló a november 18-ai hétvégére

Life.hu2017.11.16, 10:09

November közepére megérkeztek a mínuszok, de ettől még nem kell csüggedned! Számos olyan program vár a hétvégén, amely valósággal felmelegíti a tested és a lelked egyaránt.

Borús ég, mínuszok, eső szitálás: így alakul az időjárás

Archívum2017.11.16, 07:48

Nem az a kifejezett kirándulóidő következik a hét második felében. 

Hideg, borús idő várható a jövő héten

Archívum2017.11.12, 07:53

Úgy tűnik, 2017-re végérvényesen elköszönt tőlünk a jó idő. 

Peller Mariann: "Van, hogy már nem is vitatkozom, csak magamban okoskodom"

Life.hu2017.11.06, 11:44

Eljött hát a november. Az év már „érzi" a végét. És bár ilyenkor talán még inkább úgy érezzük magunkat, mint egy hangyabolyban, annyi elintézendő tornyosul még elénk, mégis, jó ez az édeskésen szomorkás, lezáró korszak. Mert ez zajlik most, búcsú: a jó időtől, a zöldellő természettől, szabadban futkosástól, a lenge öltözéktől. Búcsú a napi zúzdától, még ha el is tart december közepéig. De legfőképpen: ilyenkor gondolatban újra elbúcsúzunk azoktól, akiktől egyszer már végleg búcsút kellett vennünk.

Különleges kommandó, gyilkos szolgálólány - tíz új sorozat novemberre

Tévé2017.10.28, 12:22

Visszatér a különleges kommandó, egy szolgálólány megöli a munkaadóját, egy férfi halálos betegséget színlel, miközben Spike Lee és a Szívek szállodája alkotója is új projekttel jelentkezik. A nagyobb amerikai és brit csatornák a legtöbb patront már ellőtték szeptemberben és októberben, de azért novemberben is találkozhatunk érdekes kezdeményezésekkel a tévében – ezek közül ajánlunk most tízet!

200 ezer körül van az átlagfizetés

Gazdaság2017.01.20, 11:10

Novemberben a bruttó átlagkereset 285 800 forint volt, 8,2 százalékkal nőtt egy év alatt, miközben a nettó átlagkereset a személyi jövedelemadó szabályainak változása miatt 9,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal. Októberben 5,4 százalékkal nőttek a bruttó és 7,0 százalékkal a nettó átlagkeresetek.

Novemberben ismét nőtt az export és az import

Gazdaság2017.01.09, 09:49

Tavaly novemberben 5,8 százalékkal nőtt az export euróban számított értéke, az import pedig 4,6 százalékkal bővült az előző év azonos hónapjához képest. A kereskedelmi mérlegtöbblet 130 millióval több, 908 millió euró volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Egy hónap lépcsőzés – ez a formás popsi titka?

Life.hu2016.12.01, 11:44

Mivel folyamatos diétázásban vagyok, nem volt bennem félsz, amikor elvállaltam a novemberi kihívást, ami a lift mellőzéséről és a lépcső használatáról szól. Íme, az én harmincnapos kihívásom.

Ma van a Black Friday és a Ne vásárolj semmit nap is

Life.hu2016.11.25, 14:25

Már Magyarországon is több mint másfél évtizede hirdetnek egy napos fogyasztói böjtöt november utolsó péntekjén. Idén ez egybeesik a Black Friday-jel, ami köztudottan arra hivatott, hogy tömegeket csábítson a boltokba!

21 ok, amiért szeretem a rossz időt

She2016.11.14, 15:08

Szeretem a rossz időt, az esőt, a szelet, a hideget, a gusztustalan, „taknyos" időt. Ez van. Nem vagyok befordult, depresszív személyiség, de élvezem, amikor ránk köszönt a borongós, ködös évszak. A halálom, amikor kötelezően jókedvűnek kell lenni, mert szép az idő, süt a nap. Hol az összefüggés?

Itt az első hó - Van, ahol 16 centit mérnek

Life.hu2016.11.13, 15:36

Megérkezett az első hó Magyarországra, egyelőre csak az orzság nyugati részét érintette.

Havi horoszkóp: így alakulnak pénzügyeid novemberben

Life.hu2016.10.28, 21:26

A Kosok egy új, akár külföldről érkező lehetőséget kaphatnak, a Bakok ne keseredjenek el, ha valami nem jön össze elsőre, a Halak számára pedig ez a hónap hozza el a nagy fordulópontot anyagiak terén. És neked hogyan alakulnak pénzügyeid november havában? Havi horoszkópodból kiderül.

Szerelmi előrejelzés novemberre: mi vár rád ebben a hónapban?

Life.hu2016.10.27, 20:41

Ahogy hűvösödik odakint az időjárás, úgy pezsdül fel a jegyek szerelmi élete. A szingli Bikák most már végképp nem menekülhetnek el az érzelmek elől, a Rákok legyenek nyitottak, és ismerkedjenek bátran, a Vízöntők pedig változtassanak, hogy változhassanak. Nézd meg, neked mit tartogatnak a csillagok szerelmi téren novemberre!

Novemberi horoszkóp: csak rajtad múlik, meddig viszed

Life.hu2016.10.26, 20:57

A nagy terveknek és döntéseknek kedvez most november hava, és hála a kedvező csillagállásoknak, szinte valamennyi jegy véghezviheti tervét, ha kellően körültekintő és szorgalmas. Most nem érdemes lazsálni!