növekedési hitelprogram

címke rss
Növekedési hatással is járt a jegybanki hitelprogram

Növekedési hatással is járt a jegybanki hitelprogram

A Magyar Nemzeti Bank több tízezer vállalkozást juttatott olcsó hitelhez a Növekedési Hitelprogramon (NHP) keresztül, ezáltal a gazdaság teljesítményét is növelte, több mint 5 százalékkal – hangsúlyozta a Figyelőnek adott interjújában Pulai György, az MNB igazgatója.

Patai Mihály: Több szempontból is úttörő volt a Növekedési Hitelprogram

Gazdaság2022.08.10, 14:30

Rendkívül sikeres volt a jegybank Növekedési Hitelprogramja (NHP), az indulásakor több szempontból is úttörő jellegű volt, és éppen a napokban-hetekben folyósítják az utolsó tételeit - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Hitelezési fordulattól a zöld átmenetig című NHP-tanulmánykötet bemutató sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.

Már elérhető a kkv-k számára a növekedési hitelprogram hajrá

Gazdaság2020.04.20, 11:27

A mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető hétfőtől a növekedési hitelprogram hajrá konstrukció - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

3000 milliárd forintot ad az MNB a pénzügyi rendszer védelmére

Itthon2020.04.07, 15:33

Új csomagot és eszközvásárlási programot hirdetett kedden Matolcsy György, az MNB elnöke. Így többek között újraindítják a Növekedési Hitelprogramot NHP Hajrá néven, ezermilliárd forint forrással, ehhez jön a meglévő 500 milliárdos NHP fix. Nullára csökken a bankrendszer tartalékszintje: 250 milliárd forint szabadul fel ezáltal a bankok számára. Összességében 3000 milliárddal segítik a magyar gazdaságot a jegybank lépései.

Továbbra is erős a hazai bankrendszer sokkellenálló-képessége

Gazdaság2019.12.04, 16:17

"A magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége továbbra is robusztus, szolvencia stressztesztünk alapján a hazai bankrendszer intézményei egy jelentős negatív makrogazdasági sokkot követően is megfelelnének a tőkehelyzetre vonatkozó szabályozói elvárásoknak" - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019. decemberi Pénzügyi Stabilitási Jelentésében, melyet a Pénzügyi Stabilitási Tanács tett közzé. A közlemény szerint ugyanakkor a bankrendszer működését belföldi és nemzetközi folyamatok növekvő nyomás alatt tartják, megújulásra késztetve a szektor szereplőit.

Megjelent a Növekedési Hitelprogram új konstrukciójának tájékoztatója

Archívum2018.12.03, 16:04

A tájékoztató tartalmazza az 1000 milliárd forintos keretösszeggel induló konstrukció részletes feltételeit. Az NHP fix a legfontosabb paraméterek és a lebonyolítás tekintetében megegyezik az NHP korábbi szakaszaival.

Az MNB bátrabb hitelezést vár a bankoktól

Gazdaság2017.10.04, 11:42

Jobban kellene figyelniük a bankoknak a mikro és a kis cégek, illetve a működőképes, de kockázatosabb vállalkozások hitelezésére - mondta Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi rendszer elemzéséért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója a Privátbankár Kkv-Finanszírozás konferenciáján.

Erre költöttek Matolcsyék 2800 milliárdot

Gazdaság2017.06.21, 11:01

Éppen négy évvel ezelőtt indította el a jegybank a 2800 milliárd forintos hitelprogramját, amellyel közel 40 ezer hazai vállalkozás jutott kedvező hitelhez, mert a jegybank ingyen adta a bankoknak a forrásokat. A program összefoglaló eredményei szerint az elmúlt négy évben összesen 11 százalékot fejlődő magyar gazdaság növekedéséhez két százalékpontot tett hozzá a program, amely beindította a kkv-k hitelezését, és versenyre kényszerítette a bankokat.

Óriási siker a Növekedési Hitelprogram

Gazdaság2017.04.05, 11:24

Március 31-én véget ért a Növekedési Hitelprogram (NHP) harmadik, kivezető szakasza. A három szakaszban összesen 2800 milliárdnyi kedvező hitelt kaptak a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások. A program két százalékponttal járult hozzá a 2013 és 2016 közötti gazdasági növekedéshez.

Már csak egy hónap és elzárják a pénzcsapot

Gazdaság2017.02.21, 14:06

Alig több mint 1 hónapjuk van a cégeknek, hogy még igénybe vegyék a Növekedési Hitelprogram kínálta kedvező forrást beruházásaik finanszírozására.

Az utolsó lehetőség a nagy dobásra

Gazdaság2017.01.09, 12:11

 A sikeres cégtulajdonosok számára (is) az egyik legnagyobb kérdés, hogy mibe fektessék pénzüket. A csillagok mai, különleges állása szerint a legkedvezőbb lehetőséget a növekedési hitelből történő cégvásárlás adja: olcsó hitelből alacsony árazású céget... A Bankmonitor.hu számításai szerint óvatos megközelítésben is 30 százalékos éves hozam érhető el. De már nem sokáig...

A Ford magyarországi eladásai 23 százalékkal nőnek az idén

Gazdaság2016.12.10, 07:03

A Ford jól profitált a növekedési hitelprogramból (nhp), eladásai az idén Magyarországon 23 százalékkal bővültek - értékelte az évet Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója.

Még 200 milliárd a legnépszerűbb hitelből

Gazdaság2016.11.24, 08:26

Újabb esélyhez jutottak azok a cégek, akiknek eddig még nem sikerült a fix 2,5 százalékos kamatozás mellett elérhető növekedési hitelhez jutni. A vállalkozók körében legnépszerűbb hitel szerződéses határidejét 2017. március végére tolták ki, ráadásként a forintban elérhető keretet is 200 milliárd forinttal megnövelték. A hiteligényt most elindító vállalkozások még kényelmesen meg tudják kötni a hitelszerződést időben – hívja fel a figyelmet a Bankmonitor.hu elemzése.

Március végéig kérhető a vállalkozók kedvenc hitele

Gazdaság2016.11.23, 16:27

Március végéig meghosszabbította a Növekedési Hitelprogramot a Monetáris Tanács. Jelezték ugyanakkor, hogy ez időpontot követően a programot lezártják, addig azonban a hitelintézetek a devizapillérben még rendelkezésre álló hitelkeretüket akár forintban történő hitelezésre is felhasználhatják. 

Óvatosan adósodnak el a magyar cégek

Archívum2016.10.18, 10:02

Leginkább a kereskedelemben érdekelt vállalatok igényelnek a hiteleikhez készfizető kezességet, ez tükröződik a portfólióban is, míg 2015-ben egy év alatt 46 milliárd forinttal nőtt a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által vállat kezességek portfoliója, addig 2016 első félévében a garancia-állomány már 41 milliárd forinttal 407,2 milliárd forintra emelkedett - közölte a cég.

Rugalmasabbá teszik a vállalkozók kedvenc hitelét

Archívum2016.10.13, 12:50

A növekedési hitelprogram kivezető szakaszában a devizapillér fel nem használt keretösszegéből az MNB 60 milliárd forintot újraoszt a hitelintézetek közt, amelyek ezt a többletkeretet forint és devizahitelek nyújtására egyaránt felhasználhatják.

Közel 35 ezer vállalkozás jutott így pénzhez

Gazdaság2016.10.05, 09:47

A növekedési hitelprogram harmadik szakaszában idén január 1. és szeptember 30. között a vállalkozások 231,8 milliárd forint összegű szerződést kötöttek, amelynek 68 százaléka új beruházási hitel, 32 százaléka pedig új lízingügylet - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Most kell lépni: lezárul az egyik legnépszerűbb vállalkozói program

Gazdaság2016.09.27, 08:33

Ez év végéig még 400 milliárd forint összegben áll rendelkezésre a Növekedési Hitelprogram maximum 2,5 százalékos fix kamatozású vállalkozói hitele a pályázó kis- és középvállalkozások számára. A hitel gyakorlatilag minden olyan beruházási célra felvehető, ami a vállalkozás üzleti tevékenységét szolgálja. Sok idő azonban már nincs, a program év végével lezárul, így a hiteligényt most kell elindítani az elmúlt évek legnépszerűbb kedvezményes vállalkozói hitelének eléréséhez.

Utoljára 125 milliárdot kaptak a vállalkozások az MNB-től

Gazdaság2016.07.05, 15:15

A növekedési hitelprogram, azaz az nhp harmadik, kivezető szakaszában az idén eddig 4600 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vett igénybe finanszírozást mintegy 125 milliárd forint összegben.

Egy kockás füzetből indult Matolcsy csodafegyvere

Gazdaság2016.06.10, 09:00

Nagyságrendileg 3-6 százalék közötti hitelkamatokra számít a kkv-szektorban a növekedési hitelprogram, azaz az nhp kivezetését követően Balog Ádám, aki három gazdasági kulcspozícióból, a gazdasági minisztérium helyettes államtitkáraként, majd a jegybank alelnökeként, jelenleg pedig az MKB Bank elnök-vezérigazgatójaként követte és követi figyelemmel a gazdaságélénkítő kezdeményezést. Az Origónak adott exkluzív interjújában nem csupán értékeli a hitelprogramot, és beszél a program születésének körülményeiről, hanem felhívja a figyelmet a pénzügyi tervezés fontosságára, mivel erre a kis- és középvállalkozások sokszor nem fordítanak eleegendő ...

Újabb százmilliárdos keret a vállalkozásoknak

Gazdaság2016.06.07, 18:03

A Monetáris Tanács keddi ülésén a Növekedési Hitelprogram harmadik, kivezető szakasza keretösszegének 100 milliárd forinttal történő megemeléséről döntött. Ezzel az I., azaz a forint pillérben már 400 milliárd forintnyi hitelhez juthatnak év végéig a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásaik megvalósításához, miközben a II., azaz a deviza pillérben továbbra is elérhető a 300 milliárd forintos keretösszeg. A Bankszövetség kérése és a gazdasági növekedés segítése az NHP-nak a korábbiaknál óvatosabb kivezetését indokolja.

Szemerey Tamás: Egyszer sem kerestek meg

Gazdaság2016.06.05, 14:49

Rengetegen írtak róla, de csak ketten kérdezték meg őt magát - ezt mondta Szemerey Tamás, a Növekedési Hitelbank alapító-tulajdonosa, Matolcsy György unokatestvére a Magyar Időknek. Ezért pereket is indít. Arról is beszélt, hogy soha nem volt tulajdonosa a vs.hu-t és az Origót kiadó cégeknek. 

Nem kapnak több növekedési hitelt a kkv-k

Gazdaság2016.05.06, 18:30

Nem ad több közvetlen forrást a Magyar Nemzeti Bank a kkv-k hitelezésére. A jegybank igazgatója merészebben hitelezésre biztatta a bankokat.

Több mint 800 milliárdnyi pályázat agrárcégeknek

Gazdaság2016.04.25, 13:30

A Növekedési áll a magyar mezőgazdaság növekedése mögött, derül ki az Atradius hitelbiztosító piacelemzéséből.  A tanulmány szerint 2009 óta kizárólag a mezőgazdasági hitelállomány tudott nőni, a gazdaság más szektorainak finanszírozása stagnált vagy romlott. A mezőgazdaság részesedése NHP második fázisára a kezdeti 14 százalékról 28 százalékra nőtt.

A korábbinál olcsóbb finanszírozáshoz juthatnak a kkv-k

Gazdaság2016.02.08, 11:37

Idén a korábbinál olcsóbb finanszírozáshoz juthatnak a vállalkozások az átalakuló növekedési hitelprogramnak köszönhetően. A forinthitelek kamata 2,5 százalék marad, a hitelcélok azonban részben változnak. Az OTP Bank szakértői szerint az idei évben a legnépszerűbb finanszírozási mix várhatóan a növekedési hitelprogram beruházási hitelével kombinált EXIM forgóeszközhitel lesz.

Emelkedik a vállalkozások hitelállománya

Archívum2016.01.29, 12:19

Egy év alatt 8-10 százalékkal emelkedhet a bankok kkv-hitelállománya az MNB kamatcsere tenderei és a növekedési hitelprogram együttes hatására Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint.

31 ezer kis- és középvállalkozás jutott forráshoz

Archívum2016.01.15, 12:04

Sikerült megállítani a hitelállomány csökkenését a növekedési hitelprogrammal, amelynek révén mintegy 31 ezer kis- és középvállalkozás jutott forráshoz - mondta Pulai György, az Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője az állami tévén.

27 ezer vállalkozás kapott a 1425 milliárdból

Gazdaság2016.01.14, 21:33

A beruházási célú hitelek több mint felét nem vették volna fel a kis- és középvállalatok a növekedési hitelprogram nélkül, amely így jelentősen hozzájárult a gazdaság hosszú távú növekedési potenciáljának erősítéséhez - hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója.

Devizában is felvehetik a növekedési hitelt a kkv-k

Gazdaság2016.01.06, 14:57

Az Növkedési Hitelprogram első és második szakaszában összesen 31 ezer vállalkozás jutott kedvező finanszírozáshoz mintegy 2126 milliárd forint értékben - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Új programot indít az MNB - Mit jelent ez a cégeknek?

Archívum2015.11.06, 05:00

Kedden jelentette be az MNB, hogy módosítja a 2,5 százalékos kamatmaximummal rendelkező, az elmúlt években a vállalati hitelezésben meghatározó jelentőségűvé vált Növekedési Hitelprogramot. Jön az euró alapú hitel, csökken az igénybe vehető hitelösszeg maximuma, szűkülnek a hitelcélok, és érkezik a fix kamatozás a piaci hiteleknél. Jobb, vagy rosszabb lesz a hitelt felvevő cégek helyzete? A változások hatása a vállalatok szempontjából – értékelés a Bankmonitor.hu szakértőitől.

Kedvezményekkel segítené a bankokat a jegybank

Gazdaság2015.11.03, 17:12

Kedvezményeket kapnak a bankok jövőre a jegybanktól. Ezzel akarja elérni az MNB, hogy a Növekedési Hitelprogram kivezetésével együtt is nőni tudjon a kis- és középvállalkozások hitelezése.

Vállalkozói hitel 1 százalék alatti kamattal, van ilyen?

Gazdaság2015.10.26, 10:04

Vállalkozói hitel 0,85 százalékos kamattal, ezt hirdeti ma rengeteg köztéri plakát. Megérkezett a 2,5 százalékos Növekedési Hitelnél kedvezőbb finanszírozási alternatíva a Széchenyi Beruházási Hitel képében? Még olcsóbb lesz a vállalkozók hitelfelvétele? – merülnek fel azonnal a logikus kérdések.

Fogynak a napok, kimerül a keret

Gazdaság2015.10.08, 14:36

Kevesebb, mint 100 napjuk van a cégeknek arra, hogy a jelenlegi feltételek mellett igénybe vegyék a Növekedési Hitelprogram kedvezményes forrását. Búcsúzni azonban nem kell, hiszen a program jövőre sem szűnik meg.

Viszik a cégek az MNB olcsó hitelét

Archívum2015.09.27, 14:31

Januártól megváltoznak a Növekedési Hitelprogram feltételei, ezért a még rendelkezésre álló keretet rugalmasabban lehet kiosztani. 2016-tól megkezdődhet az NHP kivezetése és a kkv hitelezés visszahelyezése piaci alapokra.

Ezért bukja el sok cég a jó lehetőségeket

Gazdaság2015.09.18, 08:41

A magyar vállalkozói szférában DNS szintig kódolva van a „minél kevesebb adófizetés". A kimutatott profit nagysága nem szempont, lényeg, hogy több maradjon a zsebben... De tényleg vastagabb lesz így a pénztárca?

Népszerűek a vállalkozói hitelkonstrukciók

Archívum2015.09.17, 16:55

Az elmúlt 5 évben végrehajtott beruházásokat a mikro- és kisvállalkozások 84 és 85 százaléka saját forrásból finanszírozta, a saját forrás mellett a bankhitelek a mikrovállalkozások 26, a kisvállalkozások 39 százalékánál segítették a beruházásokat – közölte a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.

Nagy lehetőség előtt áll a kkv-szektor a felzárkózásban

Gazdaság2015.09.11, 14:45

A kis- és középvállalati szektor termelékenységének javítását kell a következő évek, évtizedek gazdaságstratégiájának középpontjába állítani – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója.

Eddig közel 24 ezer vállalkozást segített meg a kkv-k hitele

Archívum2015.07.09, 14:46

A legfeljebb 2,5 százalékos fix kamatú Növekedési Hitelprogram már két éve segíti a mikro-, kis- és középvállalatokat. Ennyi idő alatt 23 500 vállalakozáshoz jutott el a 10 évre felvehető hitel. Ezzel együtt átmeneti jellegű termékről van szó, a jövőben újra piaci alapúvá kell válnia a vállalati hitelezésnek.

Mit nyerhetünk a növekedési hitellel?

Gazdaság2015.06.11, 10:35

A vállalati hitelfelvételek aranykoraként emlegethetjük a 2014-2015 közötti időszakot: a jegybank növekedési hitelprogramja rendkívül népszerű a cégek körében. Érdemes áttekinteni, hogy mit nyerhet a cég a hitellel. A Bankmonitor.hu elemez.

Építkezéshez is jó lehet a hitelprogram

Gazdaság2015.04.13, 12:05

Lakóingatlanok eladási vagy kiadási célú építésére is lehetne hitelt igényelni a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramján belül, ha pozitív döntés születik az ügyben. A program ilyen irányú bővítése javíthatna az építőipari cégek helyzetén, ösztönözné a lakásépítések számának növekedését, miközben hozzájárulhatna a vállalkozói hitelezés további bővítéséhez is.

Orbánnak van terve, most elmondta

Gazdaság2015.03.06, 18:36

Az uniós támogatások, a rezsicsökkentés, valamint a bankok különadóztatása és elszámoltatása pörgette a gazdaságot. A bankok ezért keveset hiteleztek, a Matolcsy-féle hitelprogram ezt ellensúlyozta, de most eljött a tűzszünet, sőt a béke ideje. Megújul az adózás rendje, marad a cafeteria. Orbán Viktor vállalkozóknak beszélt, nem válaszolt minden kritikára.

Matolcsyék miatt több a hitel

Gazdaság2015.03.02, 13:03

2014 utolsó negyedévében kicsivel nőtt a vállalatok hitelállománya, de ez csak a jegybank növekedési hitelprogramjának köszönhető, azon kívül csökkenés volt. A hitelfeltételek szigorúak, és több bank további szigorításokat jelzett a jegybanknak.

A félreértett internetadó búcsúja

Gazdaság2014.11.01, 12:49

A netadó ment, a költségvetés jött: jól járnak a családok, a nyugdíjasok és a rendvédelmisek. A Klik még idén pénzt kap, a kormány a gyermekétkeztetési keretből veszi el. Matolcsy elzavarná a külföldi bankokat, az LMP pert nyert a NAV ellen. Ez történt a héten a gazdaságban.

Jól reagál a szektor a növekedési hitelprogram meghosszabbítására

Gazdaság2014.10.31, 14:48

„Megkönnyebbültek a nagyberuházást tervező cégek, hogy a Növekedési Hitelprogramot egy évvel meghosszabbították” - számolt be Hodina Péter a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője. A K&H a továbbiakban is mindent megtesz, hogy a program keretében minél több hitelt folyósítson a vállalkozások számára.

Jövőre is lesz olcsó hitel

Gazdaság2014.10.29, 15:25

Jövőre is folytatódik a Növekedési Hitelprogram, jelentette be a jegybank. A programban 2,5 százalékos maximális kamatszint mellett akár 10 évig terjedő futamidővel is felvehető a hitel. Kinek és hogyan érhető el az NHP hitel? Praktikus javaslatok.

Európai Bizottság: Magyarország stagnál

Gazdaság2014.10.03, 17:11

Magyarország leszakadóban, nincs hitel, nincs innováció, rossz az infrastruktúra és a bürokrácia megfojtja a kis- és közepes vállalkozásokat. Megjelent az Európai Bizottság jelentése.

Előző
Következő