Novák Katalin

címke rss

Novák Katalin: 1956 mércéjének kell a jelenben és a jövőben is újra és újra megfelelnünk

Itthon2019.10.24, 07:44

Novák Katalin elmondta: 1956 mércét állított a magyarság elé, és ennek a mércének kell megfelelnünk a jelenben is, és a jövőben is. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Kolozsváron beszélt erről, a forradalmi évfordulón a kolozsvári magyar főkonzulátus által szervezett gálaműsor előtt.

Novák Katalin: Harmadik éve részesülhetnek nyugdíjprémiumban az idősek

Itthon2019.10.09, 13:17

A magyar gazdaság növekedésének köszönhetően már harmadik éve részesülhetnek nyugdíjprémiumban az idősek, a juttatás idén minden eddiginél magasabb összegű lesz - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Szegeden.

Novák Katalin: A kormány a jövőben is folytatja a kora gyerekkori intervencióval kapcsolatos fejlesztéseket

Itthon2019.10.07, 20:45

Átadták a Budapesti Korai Fejlesztő Központ XI. kerületi Bártfai utcai felújított épületét hétfőn. A beruházást a kormány 400 millió forinttal támogatta.

Már közel félmillió ember otthonteremtését segítette a csok

Itthon2019.10.07, 14:40

A kormány a családi otthonteremtési kedvezményen (csok) keresztül már félmillió magyar ember otthonteremtését tudta segíteni – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón.

2,5 millió ember kap novemberben nyugdíjprémiumot

Itthon2019.10.03, 10:08

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán beszélt az idei nyugdíjprémiumról.

Minden eddiginél több lesz a novemberi nyugdíjprémium

Gazdaság2019.10.02, 16:20

Minden eddiginél magasabb összegű lesz a novemberi nyugdíjprémium, amelyre minden nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő - mintegy 2,5 millió - ember jogosult - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. 

Novák Katalin: Gyerekeink jövőjét támogatni a legjobb befektetés

Itthon2019.09.30, 18:31

Nincs jobb befektetés annál, mint amikor "gyerekeink hétköznapjaiba és jövőjébe invesztálunk" – jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az egri Szivárvány Óvoda új székhelyépületének átadóünnepségén hétfőn.

Hatalmas az érdeklődés a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása iránt

Gazdaság2019.09.30, 11:32

A vártnál is nagyobb az érdeklődés a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása iránt, az elmúlt három hónapban már több mint 14 ezren igényelték - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Novák Katalin: Az a lényeg, hogy mindenki kezdjen el valamennyit mozogni

Itthon2019.09.28, 13:35

Nem az a lényeg, hogy az ember milyen távot fut le, hanem az, hogy kezdjen el mozogni - hangsúlyozta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, miután az Aktív Magyarország csapat tagjaként lefutotta a szombat délelőtti 10 kilométeres távot a 34. Spar Budapest Maraton keretében.

Novák Katalin: Már másfél milliárd forinttal támogatta a kormány a nagycsaládosok autóvásárlását

Itthon2019.09.27, 16:20

Meghaladta a 14 ezret a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására benyújtott kérelmek száma, az eddig folyósított támogatások összege pedig már több mint másfél milliárd forint - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin lett a Politikai Hálózat az Értékekért nevű szervezet elnöke

Itthon2019.09.27, 11:40

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára lett a Politikai Hálózat az Értékekért (Political Network for Values) nevet viselő nemzetközi, politikusokat tömörítő szervezet elnöke.

Elismeréssel fogadták a magyar kormány családpolitikáját a katolikus egyházi vezetők

Nagyvilág2019.09.25, 19:31

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán kétoldalú megbeszéléseket folytatott a Vatikánban, ahol bemutatta a magyar családpolitika eredményeit, célkitűzéseit.

Novák Katalin: A magyarok és az olaszok szövetségesei egymásnak a bevándorlás megállításában

Nagyvilág2019.09.25, 10:45

Az európai határok védelméről és a hagyományos család értékeinek megőrzéséről egyeztetett az olasz jobbközép pártokkal Novák Katalin, a Fidesz alelnöke, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Rómában, egy nappal azután, hogy Máltában több európai uniós ország megállapodást kötött a migránsok szétosztásáról.

Novák Katalin: A legszelídebb motorosok felvonulására várják a családokat szombaton

Itthon2019.09.20, 19:47

Szombaton tartják Budapesten az autómentes nap keretében a legszelídebb motorosok felvonulását, amelyre több ezer kisgyerekes családot várnak - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek.

Novák Katalin: Valódi igényekre reagál a családvédelmi akcióterv

Itthon2019.09.20, 12:55

Már több mint ötvenezer család igényelte a családvédelmi akcióterv valamelyik elemét, az intézkedések valódi igényekre reagálnak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Családok Angyala díjat kapott Novák Katalin és Balog Zoltán

Itthon2019.09.18, 21:13

Családok Angyala (Angelus Familiarum) díjat kapott Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt vezetője szerdán a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól.

Novák Katalin: Legyen minél több boldog gyerek és család Magyarországon!

Itthon2019.09.18, 14:58

Segíteni kell a gyerekeknek és a családoknak, hogy boldogok legyenek, és ehhez a kormány is igyekszik hozzájárulni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Boldog óvoda és iskola címek átadásán.

Ötvenezernél többen igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját

Itthon2019.09.16, 16:16

Július elseje óta már ötvenezernél többen igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin: Magyarországon a házasságkötés a reneszánszát éli

Itthon2019.09.14, 15:28

Az idei év első felében a házasságkötések száma közel 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, Magyarországon a házasságkötés a reneszánszát éli - mondta Novák Katalin Szentendrén, ahol a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) őszi találkozója keretében öt fiatal pár kötött házasságot.

Novák Katalin: Eddig több mint ötezer család vette igénybe a diákhitelhez kötődő családtámogatásokat

Itthon2019.09.11, 16:06

Több mint ötezer család vette igénybe a diákhitelhez kapcsolódó családtámogatásokat 2018. január 1. óta - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin: A magyar-német kapcsolatok további javulására lehet számítani

Itthon2019.09.11, 08:18

A magyar-német kapcsolatok további javulására lehet számítani, ezt a folyamatot jelzi Angela Merkel kancellár augusztusi soproni látogatásának pozitív hangvétele, és az is, hogy a Magyar-Német Fórumot közösen nyitotta meg a magyar és a német külügyminiszter - hangsúlyozta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden a Berlinben zajló rendezvény első panelbeszélgetésén.

Novák Katalin: Sokan kíváncsiak a családokat támogató magyar modellre

Itthon2019.09.08, 09:42

A budapesti demográfiai konferencia számos külföldi érdeklődőt vonzott, ami azt jelzi, hogy sokan kíváncsiak a családokat támogató magyar modellre - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Novák Katalin: Húszéves csúcson van a házasságkötések száma, nő a gyermekvállalási kedv

Itthon2019.09.07, 13:50

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Piknik elnevezésű találkozó előtt újságíróknak beszélt arról, hogy a demográfiai tendenciák pozitív irányba mutatnak, húszéves csúcson van a házasságkötések száma, nő a gyermekvállalási kedv, csökken a válások, a csecsemőhalandóság és az abortuszok száma. 

Novák Katalin: A demográfia a legfontosabb közös ügyünk

Itthon2019.09.05, 12:30

A népesedési kihívásokra adott válaszaink határozzák meg a jövőnket mind kulturális, mind gazdasági, mind társadalmi szempontból - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a III. Budapesti Demográfiai Csúcsot megnyitó köszöntőjében csütörtökön a Várkert Bazárban.

Demográfiai csúcs: Budapesten alakul a családpárti szövetség

Itthon2019.09.05, 10:01

A csütörtökön kezdődő III. Budapesti Demográfiai Csúcsra magas rangú politikusok érkeztek, az ő jelenlétük pedig arra utal, hogy egyfajta családpárti szövetség alakul a világban, amely kimondja, hogy a családok erősítésével és támogatásával lehet kezelni a demográfiai problémákat. A Várkert Bazárban tartott rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök mellett beszédet mond többek között Andrej Babis, cseh miniszterelnök, és Aleksandar Vucic, szerb elnök is. A demográfiai csúcsról az Origo élőben tudósít.

Novák Katalin: Nő a házasságkötési és a gyermekvállalási kedv

Itthon2019.09.04, 19:44

A kormány családpolitikája miatt 9 év alatt 42 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, és 21 százalékkal emelkedett a termékenységi mutató - jelentette ki Novák Katalin a Keresztény Újságírók Nemzetközi Konferenciáján szerdán Budapesten.

Az egész világból érkeznek résztvevők a budapesti demográfiai csúcstalálkozóra

Itthon2019.09.03, 10:28

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1-nek adott interjújában elmondta, a III. Budapesti demográfiai csúcs az országok tapasztalatainak megosztására és az egymástól való tanulásra ad lehetőséget.

Novák Katalin: Harmadik alkalommal rendeznek Budapesten demográfiai csúcsot

Itthon2019.09.02, 14:14

Harmadik alkalommal rendeznek Budapesten demográfiai csúcsot. Csütörtökön és pénteken politikusok, tudósok, egyházi képviselők és közszereplők tartanak előadásokat és cserélnek tapasztalatot a demográfiai kihívásokról – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Minden eddiginél több gyerek nyaralhatott idén az Erzsébet-táborokban

Itthon2019.08.29, 15:27

Az idén minden eddiginél többen nyaralhattak az Erzsébet-táborokban - emelte ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a zánkai Erzsébet-táborban.

Indul a bölcsődefejlesztési pályázat Pest megyében

Itthon2019.08.26, 13:27

Kedd reggel nyolc órától lehet pályázni a kormány által Pest megye települései számára kiírt 2,5 milliárd forint keretösszegű bölcsődefejlesztési támogatásokra - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Szigetmonostoron, sajtótájékoztatón.

Óriási siker, egyre népszerűbb a családvédelmi akcióterv

Itthon2019.08.08, 15:35

Egyre népszerűbb a családvédelmi akcióterv, már 15 ezernél is többen igényelték valamelyik támogatási formát - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek.

Novák Katalin: Mintegy 14 ezer család vette igénybe a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását

Itthon2019.07.24, 09:54

Eddig közel 14 ezer család vette igénybe a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását, az első hetek igazolták a várakozásokat, "nagyon szólt" a program - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Hírlap szerdai számában megjelent interjújában.

A családvédelmi akcióterv megerősíti a családok anyagi helyzetét

Itthon2019.07.13, 10:32

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Mediaworks vidéki napilapjainak adott interjút. Itt a családvédelmi akciótervről beszélt, amely megerősíti a családok anyagi helyzetét, és segíti a fiatalokat az életkezdésben. Egy nagycsaládot tervező házaspár összesen 25 millió forint vissza nem fizetendő támogatással és tízmillió forintos kölcsönnel számolhat.

Novák Katalin: Már kétezer-ötszáz személynek engedték el a jelzáloghitelét

Gazdaság2019.07.12, 13:59

Két hét alatt kétezer-ötszázan éltek a családvédelmi akciótervben kibővített jelzáloghitel-elengedés lehetőségével, korábban másfél év alatt volt annyi igénylés, mint most az elmúlt két hétben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin: Egy ország akkor lehet sikeres, ha a munkahelyek támogatják a családokat

Itthon2019.07.11, 13:46

Egy ország akkor lehet sikeres, ha a munkahelyeken támogatják a családalapítást, a családi életet, és ha ezzel párhuzamosan a család is támogatja a munkában kiteljesedést - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Családbarát munkahely pályázat csütörtöki díjátadó ünnepségén, amelyet az egyik nyertes, a Közbeszerzési Hatóság székházában tartottak.

Már majdnem ezren kérték a babaváró támogatást az államkincstárnál

Itthon2019.07.10, 14:01

A Magyar Államkincstár már majdnem ezer, a bankok által továbbított babaváró támogatás iránti kérelmet rögzített július elseje óta – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek, telefonon beszámolva a legfrissebb eredményekről.

Novák Katalin: Először szerveztek Erzsébet-tábort diabéteszes gyerekeknek

Itthon2019.07.08, 13:55

Idén először szerveztek Erzsébet-tábort 1-es típusú diabétesszel élő gyerekeknek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján. 

Novák Katalin: Az észtek és a magyarok közös célja az erős nemzetállamok alkotta erős Európa

Itthon2019.07.08, 13:02

Észtország és Magyarország közös célja az erős nemzetállamok alkotta erős Európa - mondta Novák Katalin államtitkár, a Fidesz alelnöke Budapesten újságíróknak, miután tárgyalt Mart Helme észt belügyminiszterrel és kormányfő-helyettessel, az Észt Konzervatív Néppárt (EKRE) elnökével.

Novák Katalin: A családvédelmi akcióterv minden elemére lesz elég forrás

Itthon2019.07.08, 10:07

A családvédelmi akcióterv minden elemére annyi pénzt szánnak, amennyi szükséges, a költségvetési keret felülről nyitott - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Novák Katalin ismét kiemelte, hogy a családtámogatási intézkedésekkel a családalapítást, illetve a családok bővülését próbálják könnyebbé tenni.  

Novák Katalin: Továbbra is nagy az érdeklődés a családvédelmi akcióterv támogatásaira

Itthon2019.07.05, 16:59

Továbbra is nagy az érdeklődés a családvédelmi akcióterv hétfőn életbe lépett négy támogatására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-vel.

Már több ezren igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását

Itthon2019.07.04, 18:28

Óriási az érdeklődés a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása iránt - derül ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárának legfrissebb tájékoztatásából.

Novák Katalin: Jelentős az érdeklődés a családvédelmi akcióterv iránt

Itthon2019.07.03, 13:34

Már a tízhez közelít azoknak a házaspároknak a száma, akik már meg is kapták a babaváró támogatást, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását két nap alatt 878-an igényelték, a kibővített jelzáloghitel-elengedést pedig 64-en kérelmezték eddig - mondta Novák Katalin. 

Novák Katalin: Megkötötték az első babaváró támogatási szerződéseket

Itthon2019.07.02, 16:27

Zökkenőmentesen indult hétfőn a családvédelmi akcióterv, az új családtámogatások iránt már most nagy az érdeklődés – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Illetékmentesen igényelhető a babaváró hitel és az autóvásárlási támogatás

Itthon2019.07.02, 11:43

Az Országgyűlés kedden 182 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett, házszabálytól eltérve fogadta el az illetéktörvény módosítását úgy, hogy a mentesség már a július 1-jétől benyújtott igényekre érvényes legyen.

Indul a családvédelmi akcióterv

Itthon2019.07.01, 16:38

A miniszterelnök februári bejelentése óta folyamatos az érdeklődés a családvédelmi akcióterv iránt — mondta a Magyar Nemzetnek Novák Katalin államtitkár, aki reméli, hogy zökkenőmentesen tudják majd igénybe venni a támogatásokat az érintettek. Július 1-től indul az akció első négy eleme: a babaváró támogatás, a csokhitel bővítése, a jelzáloghitel-elengedés és a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye, amelyek Novák Katalin szerint tovább könnyíthetik a gyermekvállalást és a családok életét hazánkban.

A kormány szeretné, hogy évről évre könnyebb legyen a családalapítás

Itthon2019.06.30, 11:38

A kormány célja, hogy évről évre mindig egyre könnyebb legyen a családalapítás Magyarországon - jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Novák Katalin: a gyermeküket júliusra váró családok sem esnek ki a babaváró támogatásból

Itthon2019.06.28, 00:31

Azok a családok sem esnek el a babaváró támogatás lehetőségétől, amelyekben júliusra várják a gyermeket - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön azzal az új rendelettel kapcsolatban, amellyel a kormány tovább könnyítette a július 1-jétől kérhető támogatás igénylését.

Novák Katalin: Sok német politikus érzi, hogy igazságtalanul bánnak Magyarországgal

Itthon2019.06.27, 21:57

Sok német politikus érzi, hogy igazságtalanul bánnak Magyarországgal és a Fidesszel - mondta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke csütörtökön Berlinben a közmédiának a német fővárosban folytatott tárgyalásait értékelve.

A demográfia és a családpolitika gazdasági kérdés is

Itthon2019.06.21, 13:48

A demográfia és családpolitika nem csak ideológiai, hanem gazdasági kérdés, és a nemzetközi versenyképesség szempontjából is meghatározó - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Munka és család című szakmai fórumán pénteken Budapesten.

Novák Katalin: A magyarok és a németek szövetségesek

Itthon2019.06.20, 18:29

A magyarok és a németek között szövetség köttetett harminc évvel ezelőtt a határnyitáskor és a berlini fal leomlásakor - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Budapesten, a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület (Jugendwerk) új irodájának megnyitóján.