Novák Katalin
címke rss- kapcsolódó címkék:
- családtámogatás
- család
- családpolitika
- csok
- Emmi
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Novák Katalin: Az emberi életet védeni kell
Az emberi életet a fogantatástól védelem illeti meg, védeni kell minden körülmények között. Akkor is, ha csak kevéssé szembetűnő, vagy teljesen látható az élet és a test tökéletlensége - mondta Novák Katalin családokért felelős miniszter a debreceni Immánuel Otthon és Iskola új épületének átadásán, ahol hetven fogyatékossággal élő gyereket látnak el.
- címkék:
- Novák Katalin
- Címkefelhő »
Nemzeti konzultáció: 90 százalék feletti a támogatottsága a kormány gazdasági lépéseinek
90 százalék feletti a támogatottsága a kormányzat gazdasági lépéseinek, terveinek a nemzeti konzultáció alapján - jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után. Novák Katalin arról beszélt, örömteli, hogy egyre többen veszik fel az oltást. A családügyekért felelős tárca nélküli miniszter bejelentette, a felsőoktatásban mindazok a hallgatók, akik idén önköltséges képzésre kerülnének az állami finanszírozásból különféle okokból, azok most ebben a tanévben lehetőséget kapnak az állami finanszírozásra. Ez mintegy ötezer diákot érint.
Egyre több diák kaphatja meg ingyen a tankönyveket Magyarországon
Egyre több diák kaphatja ingyen a tankönyveket, így már 1,2 millió tanuló családjának nem jelent anyagi terhet azok megvásárlása - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton Facebook-oldalán.
- címkék:
- Novák Katalin
- oktatás
- tankönyv
- ingyen
- Címkefelhő »
Novák Katalin: Idén is ingyenes étkezést biztosít a kormány a gyerekeknek
A családok terheinek, kiadásainak csökkentéséért a kormány a nagycsaládosoknak és a rászorulóknak a bölcsődében és az óvodában ingyenes étkezést biztosít - mondta Novák Katalin.
- címkék:
- Novák Katalin
- Címkefelhő »
Novák Katalin: Több komoly esemény miatt Magyarországra figyel majd a világ szeptemberben
Szeptemberben Magyarországra figyel majd a világ a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, a Budapesti Demográfiai Csúcs és a vadászati kiállítás miatt, mert ezek az események sokak érdeklődését felkeltik - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Újabb komoly segítséget kapnak a cukorbeteg gyermekeket segítő szervezetek
Újabb jelentős támogatást kapnak az egyes típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek, valamint a gyermekbarát munkahelyek - hangzott el a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs keddi tájékoztatóján. Kiderült az is, hogy a Nagy-Britanniában tanuló egyetemisták is igényelhetnek majd diákhitelt.
Áder János és Novák Katalin átadta az okleveleket a Stipendium Peregrinum ösztöndíj idei nyerteseinek
Áder János köztársasági elnök és Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter átadta az okleveleket a Stipendium Peregrinum ösztöndíj idei nyerteseinek hétfőn Budapesten, a Sándor-palotában.
Idén 110 ezer gyerek nyaralhatott az Erzsébet-táborokban
Az idén nyáron minden eddiginél több, 110 ezer gyereknek tudtak biztonságos kikapcsolódást garantálni az Erzsébet-táborokban - tudatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Budapesten.
Novák Katalint Szent Mórus Tamás-díjjal tüntették ki Rómában
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert Szent Mórus Tamás-díjjal tüntették ki Rómában - tájékoztatta a miniszter sajtóosztálya vasárnap az MTI-t.
- címkék:
- Novák Katalin
- Róma
- kitüntetés
- Címkefelhő »
Elismerést kaptak a családbarát munkahelyek
Immár tizenegyedik alkalommal osztották ki a családbarát munkahelyeknek járó elismeréseket. A díjakat Novák Katalin a családokért felelős miniszter és Szalay Ferenc szolnoki polgármester adták át.
- címkék:
- Novák Katalin
- családbarát
- Címkefelhő »