Nóti Károly

címke rss
131 éve született a Hyppolit, a lakáj című film írója, Nóti Károly

131 éve született a Hyppolit, a lakáj című film írója, Nóti Károly

Csak kávéházban tudott dolgozni, otthon nem. Alkotott Budapesten, Londonban, Párizsban és Berlinben. Több száz forgatókönyvet, jelenetet és színdarabot írt. Számos művének nincs is magyar változata, mert eleve németül írta őket, a legnagyobb német filmstúdió megrendelésére. A náci hatalomátvétel után visszatért Budapestre, ahol az 1940-es évekig szórakoztatta a közönséget a filmjeivel és bohózataival. 1944-ben kétszer is internálták, és csak a befolyásos barátainak köszönhette, hogy nem került Auschwitzba. Nóti Károlyra, a pesti kabaré nagymesterére emlékezik az unokája, lapunk szerzője, Nóti-Nagy Attila.

Feleki Kamill, a "tüskés mimóza"

Kultúra2019.08.10, 18:00

Ahogy ifjabb Latabár Kálmánt, úgy Feleki Kamillt is nevezték olykor magyar Fred Astaire-nek a pályája elején. Aki azonban elsősorban utolsó filmszerepe, az Uramisten című alkotás idős bűvészeként emlékszik rá, az el sem hinné: egy hajszálon múlt csupán, hogy generációjának egyik legnagyobb színésze kijutott a táncmesteri feladatokból, majd a táncos-komikusi szerepkörből. Az említett film kapcsán pedig - bár meghozta számára a chicagói Filmfesztivál legjobb férfialakításának díját, amelyet a másik főszereplővel, Eperjes Károllyal kapott megosztva – sikerült úgy megsértődnie, hogy a rendezővel, Gárdos Péterrel is megszakította a kapcssolatot. ...

Előző
  • 1
Következő