nosztalgia

címke rss
Ha rajongunk a karácsonyért, ne fogjuk vissza magunkat

Ha rajongunk a karácsonyért, ne fogjuk vissza magunkat

Vannak, akik a mai napig tartják magukat a hagyományokhoz és csak december 24-én állítják fel a karácsonyfájukat, addig csak kisebb dekorációkkal és az adventi koszorúval hangolódnak az ünnepre, de egyre többen döntenek úgy, hogy már hetekkel korábban szeretnének gyönyörködni a feldíszített fában. Steve McKeown pszichológus egy interjúban arról beszélt, hogy azok a személyek, akik korábban elkezdik díszíteni a karácsonyfájukat, sokkal boldogabbak és azt is elmondta, mi áll ennek a hátterében. 

Adventi nosztalgiajárat egy 70 éves Ikarus 30-as busszal, Nejlon Piroskával - fotógaléria

Itthon2023.12.07, 15:05

Az ország egyik legrangosabb autóbuszának fedélzetén, az idén 70 esztendős Ikarus 30-as „Nejlon Piroskán" hangolódhatnak a karácsonyra a retró járművek szerelmesei a decemberi szombatokon. Az ünnepi díszbe öltöztetett jármű 2023. december 2. és 23. között a budapesti Népliget autóbusz-állomás 1-es kocsiállásán nézhető meg a Volánbusz közleménye szerint, és több alkalommal budapesti városnézésre, valamint Aeropark-látogatásra indul az érdeklődőkkel.

Tudod, régen lelke volt a dolgoknak, meg története...

She2023.11.09, 09:20

Vidéken nőttem fel a nagymamám házában. Minden, ami körülvett öregebb volt, mint én - sok minden még anyámnál is. Mégis mindenre nagyon kellett vigyázni. Utáltam. Egy csomó régi, ócska kacat, amikkel úgy kellett bánni, mintha kincsek lettek volna. Új dolgokat szerettem volna, színes tévét, új biciklit, emeletes ágyat.

Emlékszel még a legendás New Kids on the Blockra? Mutatjuk, hogy néznek ki most a tagok

Life.hu2023.11.02, 14:25

Az egykor nagysikerű amerikai fiúbanda, a New Kids on the Block tagjai még most is jóképűek.

Sosem sikerült a "menzás" tejbegríz? Ezzel a recepttel megközelítheted a vágyott ízt és állagot

Life.hu2023.11.01, 13:20

Szinte mindannyian nosztalgiával emlékszünk vissza a menzás tejbegrízre és a gyerekeink is szeretik, de mi magunk nem biztos, hogy ugyanúgy el tudjuk készíteni. 

Soha nem látott képekkel hozta kínos helyzetbe magát és Meghan Markle-t színésztársa

Life.hu2023.09.30, 08:03

Kulisszák mögött készült felvételeket osztott meg volt színésztársa Patrick J. Adams Meghan Markle-ról. Mint ismeretes, a hercegné egykor a Suits (Briliáns elmék) című jogi dráma szereplője volt, a képek is ebből az időszakból származnak. 

A nosztalgiázás testi és lelki előnyökkel jár - hozzájárul a mentális egészségünkhöz

Life.hu2023.08.11, 13:52

Szeretünk nosztalgiázni, mert az emlékek felidézésében az agyunk egy kicsit mindig torzít a berögzült emlékeken: a kellemeseket szereti jobban megőrzi, a rosszakat pedig képes tompítani, megszépíteni. A nosztalgiát a legváratlanabb ingerek idézik elő bennünk: egy megfakult fénykép, fontos családi esemény, régi szerelem vagy a nagyi süteményének az íze. De vajon mi a magyarázat erre a jelenségre?

Három nosztalgiavillamossal is utazhatunk a fővárosban szombaton

Life.hu2023.05.04, 22:18

Három nosztalgiavillamossal is utazhatnak az érdeklődők a fővárosban szombaton - közölte a BKV Zrt. kedden az MTI-vel.

Így táncolt kislányként Csobot Adél - képek

Tévé2023.05.03, 19:01

A Dancing with the Stars harmadik évadának győztese, Csobot Adél nem véletlenül nyerte meg a TV2 show-műsorát, hiszen gyerekként is rajongott a táncért. Az énekes-színésznő gyakran kapott olyan elismerő szavakat a zsűritől, hogy a táncra született és nagyon jó érzéke van hozzá, most valószínűleg ő is rájött, amikor a gyerekkori fotóit nézegette. Csobot Adél több képet is megosztott közösségi oldalán, melyeken kislánykorában, különböző táncfellépések közben látható. 

Húsz évvel ezelőtt készült képet mutatott magáról Köllő Babett

Tévé2023.04.28, 20:28

Ma már az egyik legnépszerűbb műsorvezető a TV2 csatornán Köllő Babett, aki húsz évvel ezelőtt tűnt fel a tévéképernyőkön. Színésznőként kezdte karrierjét, kisebb szerepeket kapott, de az igazi áttörést a Feleségek luxuskivitelben valóságshow hozta meg a számára. Köllő most nosztalgikus hangulatba került és egy húsz évvel ezelőtt készült képet osztott meg magáról a közösségi oldalán, melyhez azt írta, hogy sok minden változott, de a lényeg nem, hiszen a céljai és vágyai a mai napig változatlanok.

Ilyen aranyos kislány volt a Vad Angyal sztárja, Natalia Oreiro - képek

Tévé2023.04.13, 16:34

Natalia Oreiro leginkább merész fotókkal árasztja el közösségi oldalát, most mégis nosztalgikus hangulatba kerülve elővette a családi fotóalbumot és megmutatott magáról pár régi felvételt. A színész-énekesnő a csecsemőkori fotóktól kezdve a tinédzserkoráig bezárólag megosztott magáról több képet is, amivel nagy örömet szerzett a követőinek is. A bejegyzésben felsorolta, hogy melyik fotó milyen emléket őriz és egy kérdést is feltett azzal kapcsolatban, hogy ki mit üzenne most a gyerekkori énjének.

Így nézett ki a 23 éves Rubint Réka bikiniben - fotó

Tévé2023.03.23, 14:43

Rubint Réka az Instagramon nosztalgiázott, egy lapozható bejegyzésben mutatott magáról pár fotót, amelyek 22 évvel ezelőtt, 23 éves korában készültek. "Akkor is éppúgy tele voltam tervekkel, ötletekkel és azzal a hatalmas energiával, lendülettel, amivel most is" – írta a régi képek mellé.

Imádja az internet a 17 éves Claudia Schiffert - Fotók

Life.hu2023.03.11, 14:28

A most 52 éves szupermodellt tinédzserként fedezték fel egy szórakozóhelyen, a többi pedig már történelem.

Szinte semmit nem változott: 25 évvel ezelőtti fotóval nosztalgiázott Szulák Andrea

Life.hu2023.03.06, 18:16

A színésznő egy több mint húsz évvel ezelőtt készült fotót osztott meg a közösségi oldalán.

Rubint Réka és Schobert Norbi nosztalgiázott: így néztek ki 20 évvel ezelőtt

Life.hu2023.02.28, 10:49

Rubint Réka megmutatta, hogy néztek ki Schobert Norbival 2003-ban.

Nádai Anikó nosztalgiázik, és gyerekkori képeket mutatott magáról

Tévé2023.01.08, 10:40

Nádai Anikót elkapta a nosztalgia, és közösségi oldalán mutatott meg számára szép emlékeket. 

Ritkán látható felvételek az elmúlt száz év karácsonyairól - képek

Gazdaság2022.12.24, 09:56

A most következő képek az elmúlt évszázad karácsonyi készülődéseit és az ünneplés pillanatait mutatják meg. A fotók is igazolják, hogy a karácsony varázslatos hangulata még a háborúk és más megpróbáltatások idején is jelen volt a magyarok körében.

Mi lett volna, ha...? - A kérdés, ami sehova nem vezet, csakis az őrületbe

She2022.11.14, 21:54

Nincs olyan ember, aki ne gondolta vagy mondta volna életében már többször is, hogy „ha akkor másképp döntök/nem őt választom/elfogadom az ajánlatot stb.", akkor most minden más lenne. Szorult helyzetünkben hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha másik úton haladtunk volna tovább az életben, akkor a jelenünk jobb lehetne. Holott a máson kívül semmire nincs garancia, épp úgy lehetett az a múltbeli döntés a legjobb, mint a legrosszabb.

Rubint Réka felcsúszó miniszoknyás képpel nosztalgiázik

Tévé2022.10.31, 14:47

Rubint Réka régi képekkel emlékszik vissza arra a korszakára, amikor még egészen rövid haja volt és terhes volt Schobert Larával.

A kórházi ágyon is gyönyörű: így nosztalgiázott a szuperszexi Stollár Fanny - képek

Sport2022.10.07, 15:07

A szuperszexi magyar teniszező, Stollár Fanny egy éve jelentette be a közösségi oldalán jelentette be, hogy sikeres csuklóműtéten esett át. A gyönyörű sportolónő most ugyancsak a közösségi oldalán nosztalgiázott egy kicsit.

Alig takarja valami Jamie Lee Curtis testét - fotó

Tévé2022.09.29, 18:45

A magyar gyökerekkel rendelkező Tony Curtis és Janet Leigh színésznő lánya, Jamie Lee Curtis egykor valódi szexszimbólumnak számított. A ma már 63 éves színésznő fiatalon szívesen mutatta meg bájait, hiszen remek alakja volt. Most egy igencsak merész fotót ásott elő a családi albumból és tette ezt közzé rajongói legnagyobb örömére. A képen Jamie Lee Curtis egy sziklának támaszkodva pózol egy kihívó fürdőruhában, mely a mai trendekhez hasonlóan elég sokat enged láttatni a színésznő intim részeiből.

Visszatér a TV2-re Liptai Claudia

Tévé2022.09.10, 19:32

Folytatódik a TV2 születésnapi emlékműsora, melyet a kereskedelmi csatorna 25. évfordulójának alkalmából láthatnak a nézők ma este 20:00 órától.

Hoppá! Liptai Claudia visszatér a TV2 képernyőjére - videó

Life.hu2022.08.26, 11:41

Till Attila hatalmas örömhírt jelentett be az Instagram-oldalán: Liptai Claudia visszatért a stúdióba.

Ilyen volt kislányként Ördög Nóra - videó

Tévé2022.08.22, 21:48

Ördög Nóra egy nagyon aranyos videót mutatott a rajongóknak még iskolás korából, amikor egy színjátszókör tagjaként adott interjút egy helyi stábnak. Az 1994-es felvételen Ördög Nóra még csak 12 éves volt, lehet még nem is gondolta, hogy egyszer a mikrofon másik oldalán fog állni és ő készíti majd az interjúkat.

A legemlékezetesebb Baywatch-pillanataival nosztalgiázik Carmen Electra - videó

Tévé2022.08.19, 19:24

Carmen Electra számára a Baywatch-sorozat hozta meg az ismertséget és persze a magamutogató viselkedése is. Már ötvenéves, de még mindig remek formában van és szemérmesebb sem lett az idő előrehaladtával, mint korábban volt.

Bikinis fotókkal nosztalgiázik Hosszú Katinka

Life.hu2022.08.14, 13:12

Közel 20 éve tart már hazánk egyik legsikeresebb úszónőjének karrierje. Hosszú Katinka ennek örömére felidézte élete és pályafutása legemlékezetesebb pillanatait.

Őrülten erotikus fotókkal nosztalgiázott Babos Tímea - képek

Sport2022.08.10, 09:37

A párosban négyszeres Grand Slam- és háromszoros WTA-világbajnok Babos Tímea nem akármilyen bejegyzéssel lepte meg a rajongóit. A magyar teniszezőnő nosztálgiázott egy kicsit, ráadásul nem is akármilyen fotókkal.

Romantikus gesztussal köszöntötte párja Nádai Anikót - kép

Tévé2022.07.26, 20:39

Egy éve még nyaralással telt Nádai Anikó névnapja, amit most már kétgyerekes anyaként ünnepelhet párjával, Hajmásy Péterrel. Az influenszer megmutatta, hogy jegyese sosem feledkezik meg róla és most is egy gyönyörű csokor vörösrózsával lepte meg szerelmét, aki alig egy hete hagyta el a kórházat kisfiukkal, Alexszel. Nádai nosztalgiázott is egy kicsit az Instagram-oldalán, ahová sztori módba töltött fel egy képet, mely napra pontosan egy évvel ezelőtt készült, ahol még a tengerparton ünnepelték névnapját.

Rég nem látott videó került elő Fésűs Nellyről: a színésznő sem gondolta, hogy újra látja majd

Life.hu2022.07.21, 15:59

A hazai televíziózás egyik legismertebb és talán leghosszabb ideig futó napi sorozata volt a Barátok közt. Az RTL Klub szappanoperájában színészek százai tűntek fel, sokan azonban talán maguk is elfelejtették már, hogy egykor játszottak a produkcióban.

Majka ledobta a nosztalgiabombát: így nézett ki a rapper 20 évvel ezelőtt

Life.hu2022.07.20, 21:08

A népszerű rapper az elmúlt napokban rendkívül aktív az Instagramon, és az újabb fotók, valamint videók mellett számtalan régebbi emléket is megoszt a követőivel. A nosztalgiavonaton pedig úgy tűnik, nincsen megállás.

Soha nem látott fotót mutatott magáról Sütő Enikő

Tévé2022.07.20, 20:38

Régi fotóval örvendeztette meg rajongóit Sütő Enikő, aki a 1970-es évek egyik legsikeresebb magyar modellje volt, de még ma, 63 évesen is remek formában van, amit szívesen meg is mutat hivatalos közösségi oldalán (nemrég bikinis képet mutatott). Az egyébként jogász végzettségű Sütő nosztalgikus hangulatban volt és egy régi fotóját tette közzé és megmutatta, hogyan nézett ki akkor egészen rövid, szőke hajjal.

Lányával nosztalgiázik az Instagramon Rubint Réka

Life.hu2022.07.02, 21:20

Egy Korfun készült akkor és most képet mutatott a közösségi oldalán Rubint Réka. Az edző mindkét képen lányával, Larával szerepel. 

Ilyen, amikor Lékai-Kiss Ramóna Eddára bulizik - videó

Tévé2022.06.13, 16:20

Lékai-Kiss Ramóna megmutatta a követőinek is, hogy milyen óriási élményben volt része, amikor közvetelenül a színpad melleől élvezhette végig kedvenc együttese koncertjét.

Felültetne a nosztalgiavonatra a YouTube Music

Techbázis2022.06.11, 11:37

Új lejátszási listában idézi majd fel a régen sokat hallgatott zenéket.

Ilyen gyönyörű menyasszony volt a TV2 sztárja - kép

Tévé2022.06.09, 15:35

A Szerencsekerék háziasszonya, Sydney van den Bosch a hivatalos Instagram-oldalán nosztalgiázott, ugyanis holnap lesz négy éve, hogy kimondta a boldogító igent férjének.

Az elmúlt 25 év alatt készült, legszexibb bikinis képeit mutogatja Szandi

Tévé2022.06.07, 20:00

Lánya, Blanka példáját követve most Szandi is megmutatta formás alakját fürdőruhában és egyben egy kicsit nosztalgiázott is. Az énekesnő három gyerek után, 45 évesen is kirobbanó formában van, amiért sokat is tesz, hiszen rengeteget sportol, légtornázik és figyel a táplálkozására. Szandi méltán büszke az elért formájára, amit most azzal szemléltetett, hogy régi fotóival hasonlította össze a legutóbbi bikinis képét, melyek alapján szinte semmit sem változott.

Így nézett ki a 18 éves Szandi - kép

Tévé2022.05.25, 20:28

Szandit kislányként ismerte meg az ország, karrierje azóta is töretlen. Az énekesnő most nosztalgikus hangulatban volt, egy régi fotót mutatott a rajongóknak.

Így nézett ki bikiniben 20 évvel ezelőtt Som-Balogh Edina - kép

Tévé2022.05.23, 19:41

Som-Balogh Edina osztálytalálkozón járt, ahol természetesen a nosztalgiáé a főszerep. Ebben az esetben is előkerültek a régi fotók, ezért a színésznő úgy döntött, hogy egyet megmutat a közösségi oldalán is.

Már felnőtt nő vagyok, de még mindig arra vágyom, hogy olyan lehessek, mint édesanyám

She2022.05.15, 23:25

Anno, amikor először álltam igazán a saját lábamra, főzni kezdtem. Ez önmagában nem nagy szó, az élet rendje. Nem is voltam „analfabéta", nálunk ugyanis az volt a szokás, hogy a női felmenőink kicsi korunktól tanítottak erre is.

Ilyen aranyos kislány volt a születésnapos Victoria Beckham – fotó

Tévé2022.04.17, 16:13

Ma ünnepli születésnapját Victoria Beckham, akinek épp egy héttel ezelőtt nősült meg legidősebb fia, akinek igazán fényűző lakodalmat rendeztek.

Hogy múlik az idő! 20 év után újra együtt bulizott Paris Hilton és Christina Aguilera

Life.hu2022.04.16, 19:21

A két excentrikus szőkeség már a 2000-es évek elején legendás tagja volt a hírességek partitársadalmának. A jelek szerint két évtized alatt sem veszítettek semmit tündöklésükből és jókedvükből.

Közös tetkó – életünk végéig szóló billog

She2022.04.06, 23:11

Mindig is fontosnak tartottam az érzelmek kinyilvánítását. Nagyjából mindegy, milyen formában, csak kommunikálva legyen, hogy egymáshoz tartozunk – legyen az barátság, szerelem, család... Valószínűleg ezért borít számos, ilyen tematikájú tetoválás, mióta csak abba a korba léptem, hogy varrathatok. Azonban bevallom, vannak olyan minták a testemen, melyeket már megbántam, de csak félig, mert tudom, hogy nem csak engem kísértenek életem végéig.

Senki sem tudott úgy hozzám érni, olyan puha, selymes, lepkefinom érintéssel, mint ő

She2022.04.02, 23:19

Lepkefinom érintés. Mindig ez jut eszembe először, amikor mamira gondolok. Hogy lehet ennyi idősen ilyen finom, szinte porcelán simaságú a keze? A körmei fehér félholdas, rózsaszín szépségek, a tenyere, akár a selyem. Pedig végig dolgozta az életét. Java részét állatok között, földeken, fronton.

Hihetetlen! 60 éves lett MC Hammer: így néz ki most a nosztalgiabulik királya

Life.hu2022.03.30, 19:20

Nincs retróparti az amerikai hiphopos legnagyobb slágere nélkül. Egészen hihetetlen, hogy MC Hammer március 30-án ünnepli hatvanadik születésnapját.

Örökre a szívemben őrizlek, hiába szakítottunk évekkel ezelőtt

She2022.03.29, 07:41

A minap megláttam a villamosról egy plakátot, egy film reklámját, és eszembe jutottál. Már nyúltam a telefonomért, hogy lefotózzam, és elküldjem neked, mert tudtam, te is nagyon vártad, hogy végre megjelenjen.

Gyerekkori fotót mutatott magáról Zséda

Tévé2022.03.28, 19:24

Zséda nosztalgikus hangulatban lehetett, amikor megosztotta rajongóival a régi felvételt.

Csonka András Keleti Andreával nosztalgiázott - videó

Life.hu2022.03.27, 11:08

Csonka András nem mindennapi videóval örvendeztette meg Instagram-követőit. Keleti Andreával ismét összeálltak egy rövid tánc erejéig, hiszen évfordulót ünnepelnek: 16 évvel ezelőtt nyerték meg a Szombat esti láz 2. évadát.

Szinte kiesnek a ruhából Britney Spears mellei: pikáns fotóval nosztalgiázik az énekesnő

Life.hu2022.03.26, 10:44

Rá sem ismerni Britney Spearsre azóta, hogy a bíróság felszabadította őt apja gyámsága alól. Az énekesnő kivirult, láthatóan élvezi az életét és minden idejét vőlegényével, a sármos színésszel, Sam Asgharival tölti.

El se hinné, Weisz Fanni milyen pimasz volt gyerekként - videó

Tévé2022.03.22, 12:15

Weisz Fanni szokatlan szituációban látható az általa közzétett videofelvételen, amelyen nagyjából három-négyéves lehetett. A jelenettől még ő maga is zavarba jött, a gyerekkori énjének a szöges ellentétévé vált felnőttként.

Előző
Következő