Norwich City FC

címke rss

A Kanárik legyőzték a Farkasokat

Az európai bajnokságok közül talán az angol a "legdemokratikusabb" a feljutást illetően, hiszen Angliában a másodosztály hatodik helyezettje is feljuthat a legjobbak közé az osztályozók során. Idén a Norwich City került ilyen pozícióból a rájátszásba, és az elődöntő első meccsén némi meglepetésre le is győzte az esélyesebbnek tartott Wolverhamptont. A másik találkozón a Millwall idegenben ért el egy értékes döntetlent a Birmingham City ellen.

Norwich-Birmingham rangadó a feljutásért

Sport2002.05.03, 10:07

Angliában két együttes (a Manchester City és a West Bromwich Albion) egyenesen ágon bebiztosította a feljutását a legjobbak közé, további négy pedig osztályozón vehetett részt. Ez utóbbi négy gárdából már csak kettőnek van esélye a felkerülésre, a rájátszás elődöntői után a Norwich City és a Birmingham City maradt versenyben. Különösen előbbi továbbjutása jelentett meglepetést, mivel a Kanárik a sokkal esélyesebbnek tartott Wolverhampton Wanderersszel mérkőztek.

A nap játékosa: Nico Vaesen (Birmingham City)

Sport2002.05.13, 16:25

Angliában az egyik feljutó hely sorsát osztályozó útján döntik el, és ennek döntőjét vasárnap rendezték a Birmingham City és a Norwich City között. Jó darabig úgy tűnt, hogy a Norwich fog feljutni, hiszen a hosszabbításban vezetést szerzett, de a birminghamieknek sikerült kiegyenlíteniük, és a büntetőrúgások során az egyesület belga kapuvédője, Nico Vaesen kivédett egy tizenegyest, amellyel feljuttatta csapatát a Premier League-be.

Ki megy ma? - Carragher, Yordi

Sport2003.11.01, 11:26

A Leicester City kölcsönadta veterán támadóját, Brian Deane-t a másodosztályú West Ham Unitednek, míg a Middlesbrough védője, Alan Wright a Sheffield Unitedben kötött ki. A Manchester City a második vonalban szereplő Norwich City kapusát, Robert Greent szemelte ki.

Bekele világcsúcsot futott 5000 méteren

Sport2004.02.21, 14:52

Az etióp Kenenisa Bekele élete második fedett pályás atlétikai versenyén, pénteken éjszaka a birminghami National Indoor Arenában 12:49,60 percre javította a férfi 5000 méteres síkfutás világcsúcsát. A Norwich Union Grand Prix-n rajthoz állt Marion Jones, aki a női távolugrást megnyerte, de 60 méteren kikapott a belga Kim Gevaerttől.

Ki megy ma? - Kezman, Mexes

Sport2004.03.20, 12:44

A Wolverhamtpon Wanderers a szezon végéig kölcsönadta középpályását, Kevin Coopert a másodosztályú Norwichnak. A francia lapok szerint az Olympique Marseille a nyáron alaposan meg akarja erősíteni keretét: a kiszemeltek között ott van az Auxerre védője, Phillipe Mexes, az Internazionale középpályása, Sabri Lamouchi, illetve az argentin River Plate játékmestere, Marcelo Gallardo is.

Ki megy ma? - Rooney, Luis Fabiano

Sport2004.06.24, 10:02

A másodosztályú Ipswich Town csatárát, Marcus Bentet az Everton és a Portsmouth is csábítja. A Premier League újonca, a Norwich City az uruguayi Gustavo Poyettel tárgyal. A Lille OSC kapusát, Grégory Wimbée-t a Metz szeretné leigazolni.

Ki megy ma? - Heinz, Dacourt

Sport2004.06.26, 12:32

Az RC Deportivo leigazolta a másodosztályú UD Las Palmas fiatal középpályását, Momót. Az angol élvonal újonca, a Norwich City megegyezett a Coventry Cityvel a marokkói Juszef Szafri leigazolásáról.

Kiesőjelöltből lett feljutó a Crystal Palace

Sport2004.06.28, 12:16

Az angol másodosztályban megint nem váltak be az előzetes jóslatok, hiszen a feljutásra legesélyesebbnek tartott csapatok közül csak a West Bromwich Albion tudott felkerülni a Premiershipbe. Már a Norwich City bajnoki címe is meglepetést okozott, azt pedig kisebbfajta szenzációként értékelhetjük, hogy az osztályozót a Crystal Palace nyerte meg, két olyan gárdát is legyőzve, amely az előző szezonban még az élvonalban szerepelt.

Ki megy ma? - Stepanovs, Vrizasz

Sport2004.07.05, 08:31

A Norwich City a Celtic belga védőjét, Joos Valgaerent szemelte ki. Az FC Nantes középpályása, Stéphane Ziani a svájci Servette-tel tárgyal.A Valencia érdeklődik a Benfica portugál támadója, Nuno Gomes iránt.

Előző
Következő