Norvégia

címke rss

Nem hajlandó újabb beszámíthatósági vizsgálatra a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2012.02.02, 19:59

Anders Behring Breivik szerint a bíróság orvosi titoktartás alá tartozó dokumentumokra alapozva rendelte el a második szakértői vizsgálatot. Az első szakvélemény szerint Breivik nem volt beszámítható a merénylet idején, a vizsgálat eredményét azonban sokan vitatják, ezért rendelték el a másodikat.

Mohamed-karikatúrákért merényletre készülőket ítéltek el

Nagyvilág2012.01.30, 15:43

A két férfi a vád szerint egy pakisztáni al-Kaida táborban gyakorolta, hogyan kell robbantani. Merényletet terveztek a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat leközlő egyik dán lap és a rajzok alkotója ellen is.

Egyszerre két orvos is vizsgálja majd a norvég tömeggyilkos elmeállapotát

Nagyvilág2012.01.13, 13:54

Lapértesülés szerint még pénteken elrendelheti az oslói bíróság a norvég tömeggyilkos újabb elmevizsgálatát, ezúttal egyszerre két orvos végez majd teszteket Anders Behring Breiviken.

Hol a legdrágább az élet?

Travelo2017.12.08, 13:37

Még el sem kezdődött az év, de már tudjuk: a norvég Trondheimben lesz a legdrágább az élet 2012-ben. A fogyasztói árak 200 százalékkal magasabbak itt, mint Budapesten.

Romlott Magyarország demokráciaindexe egy londoni felmérés alapján

Itthon2012.01.06, 09:09

A világ legnagyobb gazdasági-politikai előrejelző intézetének demokrácia-rangsorában hat helyet csúszott vissza Magyarország, az előző évi 43.-ról a 49. helyre. Az Economist Intelligence Unit minden évben 167 ország demokráciaindexét közli, közülük ötvenhárom ország kapott "hiányos demokrácia" minősítést, köztük Magyarország is.

Ellentmondanak a jelentések a norvég merénylő esetleges skizofréniájáról

Nagyvilág2012.01.04, 15:56

Az egymásnak ellentmondó pszichiátriai jelentések miatt új szakértői véleményt kérnek a 77 embert meggyilkoló Anders Behring Breivik ügyvédei. A szakvéleményen múlhat, hogy a norvég merénylőnek börtönbe vagy pszichiátriai intézetbe kell-e vonulnia.

Begyűrűzik-e a vajválság?

Vélemény2011.12.28, 19:52

A világ legviccesebb válsága dúl Norvégiában: elfogyott a vaj, aranyáron lehet csak hozzájutni a termékhez, és beindult a csempészkereskedelem is. Mi vezetett ehhez a tervgazdaságokat megidéző krízishez, és miért nem akarnak rajta változtatni a norvégok?

Újra megvizsgálhatják a norvég tömeggyilkost

Nagyvilág2011.12.22, 08:44

Hiányosságokat talált a norvég merénylő elmeállapotáról készült pszichiátriai szakvéleményben három norvég orvos. A kétségek miatt nem kizárt, hogy újra megvizsgálják a 32 éves Anders Behring Breiviket, aki a gyanú szerint júliusban lemészárolt 69 tizenévest a norvégiai Utoya szigetén.

Norvégia 55 milliárd koronát ad az IMF -nek

Gazdaság2011.12.21, 13:05

A norvég kormányfő szerint a saját gazdaságukat is támogatják azzal, hogy a Nemzetközi Valutaalap kapacitásait bővítik.

Több százezer lazac szabadult el Norvégiában

Nagyvilág2011.12.05, 07:34

Nagyjából hétszázezer lazac szabadult ki a héten két norvégiai lazactenyésztő telepről. Az állatok a hibás hálók miatt juthattak ki az élővizekbe, ahol nagy ökológiai kárt okozhatnak.

Döbbenetes tetoválás - alig hiszünk a szemünknek!

Life.hu2011.12.04, 08:21

Sokszor látni figyelemfelkeltő tetoválásokat, de ilyet még mi sem pipáltunk...

Megjátszhatja-e egy gyilkos a beszámíthatatlanságot?

Egészség2011.11.30, 17:05

A norvég sorozatgyilkost összesen 36 órán át tartó meghallgatás alapján nyilvánította beszámíthatatlannak a bíróság által kirendelt két igazságügyi pszichiáter. A hozzátartozók közül a hír hallatán többen felhördültek, az [origo] által megkérdezett szakértő szerint viszont egyáltalán nem biztos, hogy a férfi jobban jár a kényszergyógykezeléssel, mint a börtönbüntetéssel.

Anyja szerint már öt évvel ezelőtt is őrült volt a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2011.11.30, 20:27

Anyjához való visszaköltözése után furcsán kezdett viselkedni a norvég tömeggyilkos. Anders Behring Breivik maszkot viselt a családi otthonban, mert attól tartott, hogy anyja megfertőzi. A főztjéből nem volt hajlandó enni, ennek ellenére a kanapén sokszor túlságosan is közel ült hozzá - mesélte a Breiviket is vizsgáló pszichiátereknek a férfi anyja.

Nem volt beszámítható a merényletek idején a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2011.11.29, 14:57

A bíróság által kirendelt pszichiáterek szakvéleménye szerint nem volt beszámítható állapotban a júliusi norvégiai tömeggyilkosság idején Anders Behring Breivik - közölte a norvég ügyészség. Ez azt jelenti, hogy Breiviket börtön helyett elmegyógyintézetbe zárhatják.

Szélvihar tombolt Észak-Európában

Időjárás2011.11.28, 11:54

Ketten meghaltak, ketten eltűntek, és ezrek maradtak elektromos áram nélkül hétfőre virradóra Észak-Európában a heves szélvihar miatt. Norvégia déli részén húsz méteres hullámok voltak. A veszélyes széllökések miatt le kellett zárni Svédország és Dánia közötti hidat.

Eredetileg a volt kormányfőt akarta megölni a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2011.11.18, 19:28

Nyilvánosságra hozta Anders Behring Breivik rendőrségi vallomásának néhány részletét egy norvég bulvárlap. A norvég tömeggyilkosság elkövetője a tervei szerint nem fiatalokat, hanem a norvég munkáspárt több vezető politikusát akarta megölni.

Tíz nagy hackertámadást jelentettek az idén Norvégiában

Techbázis2011.11.18, 17:56

Norvégiában az idén példa nélküli kibertámadás-sorozatot hajtottak végre a skandináv ország különböző gazdasági területein működő vállalatok ellen.

Túlélők előtt hallgatta meg a bíróság a norvég tömeggyilkost

Nagyvilág2011.11.14, 13:47

Újságírók, a július mészárlás több túlélője és néhány áldozat hozzátartozója előtt folytatódott a norvég tömeggyilkos meghallgatása hétfőn Oslóban. A norvég legfelsőbb bíróság pénteken döntött a nyílt meghallgatás mellett, Anders Behring Breivik hónapok óta először állt nyilvánosság elé.

További egy hónapig vizsgálják a norvég tömeggyilkos elmeállapotát

Nagyvilág2011.10.19, 15:04

Időt kértek az Anders Behring Breiviket vizsgáló norvég elmeszakértők, akiknek így november 30-ig kell benyújtaniuk szakvéleményüket. Ha Breiviket őrültnek nyílvánítják, akkor nem lehet börtönbe küldeni. Breivik 77 embert ölt meg júliusban.

A norvég tömeggyilkossal üzletelő lengyel bombakészítőket tartóztathattak le

Nagyvilág2011.10.13, 12:49

A norvég tömeggyilkos kapcsolatait tartóztathatták le Lengyelországban, 19-en kerültek rács mögé, a gyanú szerint mindannyian egy robbanószereket előállító hálózat tagjai voltak. Lengyelország akkor kezdett el nyomozni utánuk, amikor Breivikről kiderült, Lengyelországból szerzett be alapanyagokat bombákhoz.

Október közepéig teljes elszigeteltségben marad a norvégiai merénylő

Nagyvilág2011.09.19, 17:11

Továbbra is attól tart az oslói bíróság, hogy lehetséges bizonyítékokat próbálna eltüntetni a júliusi norvégiai tömeggyilkosság elkövetője, Anders Behring Brevik, ezért döntöttek úgy: további egy hónapig tartják teljes elszigeteltségben. A hétfői meghallgatáson Brevik arról beszélt, milyen nehézségeket okoz neki, hogy magánzárkában őrzik.

Kikötés előtt kigyulladt egy tengerjáró hajó a norvég partoknál

Nagyvilág2011.09.15, 16:57

Ketten meghaltak, amikor a norvégiai Alesund közelében kigyulladt egy tengerjáró hajó. Négy eltűntet még keresnek.

Megtiltaná a Lacoste, hogy pulóverét viselje a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2011.09.09, 12:59

Norvég lapértesülések szerint Franciaország egyik vezető ruhamárkája, a Lacoste levélben szólította fel az oslói rendőrséget: tiltsák meg a norvégiai tömeggyilkosnak, hogy az ő ruháikat viselje.

Norvégiába szállít midibuszt a Rába

Gazdaság2011.09.06, 10:49

Norvégiába exportál midibuszt a Rába Jármű Kft., azt a típust, melyet a vállalat a BKV korábbi, eredménytelennek minősített tenderére fejlesztett ki.

Jegesmedve mászott fel egy norvég hajó fedélzetére

Nagyvilág2011.09.05, 10:57

Napokig követett egy norvég hajót egy jegesmedve, majd fel is mászott rá, és mintegy fél órán át körbeszgalászott a fedélzeten. A kapitány elmondta: az állat nem bántott senkit.

Kétméteres bálnafogat loptak el egy norvég múzeumból

Archívum2011.09.01, 11:53

Két és fél méter hosszú bálnafogat lopott egy férfi egy norvég múzeumból. A tolvajt a bejáratnál egy nagytestű kutya várta. A fog értékét kétmillió forintra becsülik.

A norvégiai vérengzés túlélői visszalátogattak arra a szigetre, ahol a mészárlás történt

Nagyvilág2011.08.20, 18:47

Egy hónapja egy norvég szélsőséges, Breivik 69 embert ölt meg Utoya szigetén. Az egyik túlélő, akit kétszer is le akart lőni a merénylő, mesélt a történtekről.

Meghosszabbították a norvégiai merénylő elkülönítését

Nagyvilág2011.08.19, 16:32

Az oslói kerületi bíróság pénteken úgy döntött: további négy hétig őrzik teljes elszigeteltségben a hetvenhét ember megölésével vádolt norvégiai merénylőt, Anders Behring Breiviket. A bíróság a döntését részben azzal indokolta, hogy fennáll a lehetősége, hogy Breivik meghamisít bizonyítékokat, és hogy megpróbálja felvenni a kapcsolatot lehetséges bűntársaival.

Vendégségbe hívja a norvégiai mészárlás öt túlélőjét a Fidelitas

Itthon2011.08.18, 14:48

"Nemcsak szóban, hanem tettekben is szeretné kifejezni a norvégiai merényletek részeseinek támogatását" a Fidesz ifjúsági szervezete.

Kétszer is beszélt a rendőrökkel a mészárlás alatt a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2011.08.19, 12:33

"A norvég antikommunista ellenállási mozgalom parancsnoka vagyok. Végrehajtottam a műveletet, úgyhogy meg akarom adni magam" - mondta a rendőrség ügyeletesének Anders Behring Breivik, aki hetvenhét embert ölt meg júliusban Oslóban és Utoya szigetén. A norvég rendőrség most erősítette meg azt, amit Breivik korábban állított.

Egy másfél tonnás pokolgépet is előkészített Breivik

Nagyvilág2011.08.18, 13:11

Egy, az Oslo fővárosában felrobbantott pokolgépnél nagyobbat is előkészített a norvég tömeggyilkosság gyanúsítottja. A robbanószerkezetet Breivik farmján találták meg.

A tömeggyilkosság helyszínére vitték Breiviket

Nagyvilág2011.08.14, 15:21

Golyóálló mellénybe öltöztetve, rendőrségi helikopterek között mutatta meg a helyszínen Anders Behring Breivik, hogyan ölt meg július 22-én 69 ember Utöya szigetén. A norvég merénylőt szombaton vitték a szigetre, hogy rekonstruálja az eseményeket.

Ügyvédje szerint a tömeggyilkos meg akarta adni magát a lövöldözés előtt

Nagyvilág2011.08.12, 18:48

Különbizottság vizsgálja egy éven keresztül Norvégiában Anders Behring Breivik kettős mészárlásának a körülményeit. A tömeggyilkos ügyvédje az egyik norvég lapnak azt állította, hogy védence Utoya szigetéről tízszer is hívta a rendőrséget, mert meg akarta adni magát.

Szinte biztos, hogy egyedül ölt a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2011.08.10, 17:36

Negyven órán át hallgatta ki a norvégiai tömeggyilkossággal gyanúsított Anders Behring Breiviket a rendőrség, amely "szinte már biztos" abban, hogy a 32 éves férfi egyedül követte el a mészárlást. Az ügyészség egyelőre úgy látja, hogy Breivik nem hazudik.

Lábadoznak a norvégiai jegesmedve-támadás sérültjei

Nagyvilág2011.08.06, 21:42

Megműtötték azokat a tanulmányi kirándulásra utazó brit fiatalokat Norvégiában, akiket megtámadott egy jegesmedve pénteken. A támadásban egy 17 éves fiú életét vesztette. A négy kórházban lévő fiatalt hamarosan Nagy-Britanniába szállítják, kettőjük sérülése súlyos.

Egy turistát megölt, négyet súlyosan megsebesített egy jegesmedve Norvégiában

Nagyvilág2011.08.05, 14:41

Egy brit csoporthoz tartoztak azok a turisták, akikre Norvégia északi részén jegesmedve támadt péntek reggel. Az állat halálra marcangolt egy férfit.

Felszámolták a norvég tömeggyilkosság áldozatainak állított emlékhelyet Oslóban

Nagyvilág2011.08.03, 18:43

Elszállították a virágokat és a mécseseket a norvég tömeggyilkosság áldozatainak állított oslói emlékhelyről. Az oslói katedrális előtti téren elhelyezett emlékkártyák a norvég nemzeti archívumba kerülnek.

Japán pszichiátereket kért a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2011.08.02, 14:29

Azt akarta a norvégiai tömeggyilkos, hogy japán pszichiáterek vizsgálják meg - írja Anders Behring Breivikről a Dagens Naeringsliv norvég lap. Ügyvédje szerint a 76 embert meggyilkoló férfi úgy véli, egy japán ember sokkal jobban megértené őt, mint egy európai.

Állítása szerint a mészárlás közben hívta a rendőrséget a norvég merénylő

Nagyvilág2011.08.02, 09:56

Állítása szerint hívta a rendőrséget az utöyai mészárlás közben a norvég merénylő. Anders Behring Breivik kijelentése egybevág a vérfürdő túlélőinek vallomásaival, akik azt mondták, látták a férfit telefonálni vagy walkie-talkie-n beszélni.

Akadályok sora áll a magyar bombagyárosok útjában

Itthon2011.08.01, 19:34

Egy széles körben használt műtrágya-alapanyagot használt bombakészítésre Anders Behring Breivik norvég tömeggyilkos. Magyarországon is készítenek ebből az anyagból műtrágyát, de az a gyártó cég vezetője szerint nem alkalmas robbanóanyagnak, és a veszélyes anyagok felhasználását általában is szigorú uniós előírások szabályozzák. A Magyarországon felbukkanó bombagyárosok más módszereket választottak.

Épelméjű a norvég tömeggyilkosság gyanúsítottja egy szakértő szerint

Nagyvilág2011.08.01, 13:55

Bonyolult volt megszervezni és végrehajtani a két héttel ezelőtti oslói robbantást, és az azt követő utoyai mészárlást, ezért valószínűleg épelméjű a norvégiai tömeggyilkossággal gyanúsított Anders Behring Breivik. Erről az elmeállapotát vizsgáló bizottság vezetője nyilatkozott, a hivatalos álláspontra novemberig kell várni.

Autóba rejtett bombákat akart robbantani Oslo több pontján a norvég mészáros

Nagyvilág2011.07.30, 18:06

A norvég főváros több pontján is akart robbantani, köztük a királyi palotánál és a norvég munkáspárt székházánál - ismerte be lapinformációk szerint több mint tízórás pénteki kihallgatásán Anders Behring Breivik, a múlt heti, összesen 77 áldozattal járó oslói robbantás és az Utöya-szigeti mészárlás elkövetője.

Novemberig vizsgálja két pszichiáter Breivik elmeállapotát

Nagyvilág2011.07.29, 16:28

Két pszichiátert rendelt ki a norvég rendőrség, hogy megvizsgálja a tömeggyilkossággal gyanúsított Anders Behring Breivik elmeállapotát. A szakértőknek novemberig kell eldönteniük, hogy büntetőjogilag felelősségre vonható-e Breivik.

Norvégiának küldött részvéttávirat miatt magyarázkodik Schmitt Pál hivatala

Itthon2011.07.29, 15:43

Schmitt Pál a múlt heti tömeggyilkosság miatt Norvégiába küldött részvétnyilvánításában jól szerepel V. Harald norvég király neve, csak a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára feltöltött magyar fordításban szerepelt rosszul, V. Haroldként a név - közölte a KEH pénteken.

Kiakadtak a radikálisok a norvég tömeggyilkos támogatása miatt

Nagyvilág2011.07.29, 21:50

Soha nem szólítottak fel erőszakra, mindig kiálltak a demokratikus alapelvek mellett, különben is egy őrültről van szó - többek között ilyen érvekkel igyekeznek elhatárolódni a Norvégiában 76 embert meggyilkoló Anders Behring Breiviktől azok az európai és amerikai radikális muszlimellenes honlapok, publicisták és szervezetek, amelyeket ihletőjének nevezett meg a tömeggyilkos. A naplójában megemlített magyarok azzal próbálják bizonyítani, hogy milyen távol állnak tőle, hogy Breivik szabadkőművességhez és Izraelhez való vonzódását emlegetik.

Még két épületnél akart robbantani Breivik pénteken ügyvédje szerint

Nagyvilág2011.07.29, 14:51

Pénteken másodszor is kihallgatják a norvég tömeggyilkost, Anders Behring Breiviket. A rendőrség az esetleges "további veszélyekről" fogja faggatni a merénylőt. Ügyvédje szerint a férfinak még két további robbantásra voltak konkrét tervei ugyanazon a napon, de ezeket már nem tudta végrehajtani.

A norvég tömeggyilkos titkos kiképzéséről beszél egy fehérorosz ellenzéki

Nagyvilág2011.07.29, 11:33

Meglepő állításokat fogalmazott meg egy fehérorosz ellenzéki, aki szerint Viking fedőnéven szerepelt a fehérorosz titkosszolgálat aktáiban, és titkos kiképzést is kapott a 76 ember haláláért felelős tömeggyilkos. Breivik maga is írt arról, hogy járt Fehéroroszországban, de ott állítólag a csernobili atomkatasztrófa hatásait tanulmányozta, kiképzésről nem tett említést.

A norvég mészáros és az illegitimisták

Vélemény2011.07.28, 14:18

A norvégiai tömeggyilkosság óta a fél világ találgatja, hogy mi vezetett a vérfürdőhöz, a tettes pedig egy 1500 oldalas, angol nyelvű írásban taglalja motivációit. Milyen rendszerbe illeszkedik az őrület?

Újraépítik a norvég lövöldözés helyszínét

Nagyvilág2011.07.28, 07:28

Eddig közel egymillió eurót gyűjtöttek össze arra, hogy újraépítsék az Osló közelében található Utöya szigetet, ahol a múlt héten egy merénylő 68 embert ölt meg.

Csak jövőre kezdődhet meg a norvég merénylő pere az ügyész szerint

Nagyvilág2011.07.28, 15:57

A norvég királyi ügyészség legmagasabb rangú tagja csütörtökön bejelentette, hogy 2012 előtt nem kezdődhet meg a hat nappal ezelőtti, 76 halálos áldozatot követelő norvégiai tömeggyilkosságok gyanúsítottjának pere. Bár Anders Behring Breivik beismerte a merényletek elkövetését, vádemelés csak a rendőrségi vizsgálat lezárása után történhet meg.