norvég tömeggyilkosság

címke rss
Embertelen bánásmódra hivatkozva perli Norvégiát a tömeggyilkos Anders Breivik

Embertelen bánásmódra hivatkozva perli Norvégiát a tömeggyilkos Anders Breivik

Beperelte Norvégiát a 2011 nyarán hetvenhét embert lemészároló Anders Behring Breivik, egyebek közt embertelen bánásmódra és kínzásra hivatkozva. A norvég hatóságok úgy döntöttek, engedélyezik az eljárás továbbvitelét. 

Fasisztává tenné apját a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2014.09.17, 22:52

Minden kapcsolatot meg akar szakítani apjával Anders Behring Berivik, a norvég tömeggyilkos. A Verdens Gang norvég lap szerint a 77 ember megülése miatt rá kiszabott 21 éves börtönbüntetését töltõ Breivik azzal fenyegeti apját, hogy nem áll vele szóba, ha nem változtat felfogásán, és nem cseréli fasisztára szociáldemokrata nézeteit. Ezt Breivik börtönbõl küldött egyik levelére hivatkozva jelentette a lap.

Éhezne is a PS3-ért a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2014.02.14, 20:13

Elégedetlen fogva tartásának körülményeivel a norvég tömeggyilkos. Anders Behring Breivik levélben követel modernebb játékkonzolt, karosszéket, számítógépet, magasabb összegû ellátmányt, különben nem eszik.

Breivik nem mehet egyetemre

Nagyvilág2013.08.07, 14:15

Politológiát szeretett volna tanulni az Oslói Egyetemen a két évvel ezelõtt 77 embert, fõleg diákokat és fiatalokat kivégzõ norvég tömeggyilkos. Az egyetem nem akarja oktatni.

Egyetemen tanulna a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2013.07.31, 06:59

Szívesen tanulna politológiát Anders Behring Breivik, a norvég tömeggyilkos. Az oslói egyetem dékánja szerint az elvi lehetõsége meglenne rá, de a börtönigazgatónak is rá kellene bólintania, ráadásul Breiviknek még nincs érettségije.

Breivik nem lehet ott az anyja temetésén

Nagyvilág2013.03.26, 16:44

A hatóságok elutasították a 77 ember meggyilkolásáért elítélt norvég Anders Behring Breivik kérelmét arra, hogy részt vehessen múlt pénteken elhunyt édesanyja temetésén.

Kimenõt kért a börtönbõl a norvég mészáros

Nagyvilág2013.03.26, 16:54

A két éve 77 embert meggyilkoló Anders Behring Breiviknek meghalt az anyja. A temetésére szeretne kimenni.

Embertelen körülményekre panaszkodik a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2012.11.09, 16:24

A 77 ember meggyilkolása miatt elítélt Anders Behring Breivik levelet írt a börtönigazgatóságnak, amelyben fogva tartásának körülményeit kifogásolja.

A legszívesebben üvöltene Breivikkel az egyik túlélõ

Nagyvilág2012.08.24, 19:45

Norvégia megkönnyebbült, hogy véget ért a Breivik-per, egy felmérés szerint az emberek nagy része elégedett az ítélettel. A norvég tömeggyilkost pénteken délelõtt épelméjûnek nyilvánították, és a tettéért kiszabható maximális, 21 éves börtönre ítélték. Az ügyészség nem fellebbez, és Breivik is elégedett az ítélettel.

Megnyerte a harcát, huszonegy évet kapott Breivik

Nagyvilág2012.08.24, 20:06

Huszonegy éves börtönbüntetésre ítélte az oslói bíróság pénteken Anders Behring Breiviket, aki tavaly nyáron 77 embert mészárolt le egy szigeten. Ez a legsúlyosabb börtönbüntetés, amelyet Norvégiában ki lehet szabni. Breivik a per kezdete óta azért küzd, hogy bebizonyítsa, épelméjû, nem az õrület vitte rá a tömeggyilkosságra. Ez sikerült neki.

Leszámolással fenyegetnek Breivik követõi

Nagyvilág2012.08.14, 10:19

Halálos fenyegetéseket kaptak norvég politikusok Anders Behring Breivik pere miatt. A magukat a Templomos lovagok tagjainak nevezõ fenyegetõk azt próbálják meg elérni, hogy a norvég tömeggyilkost minden vád alól mentsék föl.

Ezrek emlékeztek meg Norvégiában Breivik áldozatairól

Nagyvilág2012.07.22, 22:23

A norvég miniszterelnök szerint a tömeggyilkos kudarcot vallott, mert a norvég nép értékeit nem tudta megváltoztatni.

Bolondokházába küldené Breiviket az ügyész

Nagyvilág2012.06.21, 16:25

A vádlott elmebetegségének kimondását kérte csütörtökön  az ügyészség a norvég tömeggyilkos perében. Breivik végig tagadta, hogy beszámíthatatlan lenne, a végéhez közeledõ perben azonban mégis erre a következtetésre jutott az ügyész.

Gyógyszerrel sem tudná meggyógyítani Breiviket egy orvos

Nagyvilág2012.06.11, 18:42

Ideológiai nézeteit ismerve Anders Behring Breiviket nem lehet holmi terápiával vagy gyógyszerrel meggyógyítani - vallotta egy orvos szakértõ a tömeggyilkos oslói bírósági tárgyalásán. Szerinte Breivik teljesen épelméjû, és csakis szélsõséges politikai nézeteivel magyarázhatóak a tettei. Többen is megvizsgálták már Breiveket, és a szakértõk megosztottak a kérdésben, hogy Breivik elmebeteg-e.

Breiviknek külön szárnyat építenének a börtönben

Nagyvilág2012.06.08, 08:30

Ha elmebetegnek találják, akkor is a szuperbiztonságos oslói börtönben marad Anders Behring Breivik, csak építenek neki pszichiátriai szárnyat.

Napi hét órát játszott a számítógépén a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2012.06.06, 22:25

Három hónapon keresztül naponta csaknem hét órát töltött internetes szerepjátékkal a 77 ember meggyilkolásával vádolt Anders Behring Breivik.

Megalázó élményeirõl mesélt a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2012.06.05, 08:36

Fiatal korában több megalázó élménye volt muzulmánokkal a norvég tömeggyilkos Anders Behring Breiviknek. Perének mai tárgyalásán elmondta, hogy tönkretették a biciklijét, és megpofozták.

Fizetett sakkozókat keres Breivik mellé a norvég börtön

Nagyvilág2012.06.01, 18:24

Fizetett sakkjátékosokat alkalmazna a norvég tömeggyilkos mellett a szigorúan ellenõrzött börtön. Teremfocicsapatot is felállítanának. Breivik a rabtársaitól elzárva él.

Bedrogozva gyilkolt Breivik

Nagyvilág2012.05.31, 17:00

Házi készítésû kábítószerkoktélt fogyasztott Anders Behring Breivik a tavaly nyári mészárlás elõtt. Egy orvos szakértõ szerint Breivik nagyjából közepesen volt bedrogozva.

Breivik az õt elfogó rendõröket dicsérte

Nagyvilág2012.05.25, 17:11

Optimálisan végezték a munkájukat a norvég rendõrök, amikor elfogták - mondta pénteken a norvég tömeggyilkos. Korábban többször is támadták a rendõröket, hogy Breivik több mint 70 percig zavartalanul gyilkolhatott az ifjúsági táborban.

Kikészítik a tanúvallomások a norvég tömeggyilkost

Nagyvilág2012.05.25, 08:05

A tavaly nyári, 77 áldozatot követelõ norvégiai mészárlás elkövetõje, Anders Behring Brevik az ellene folyó büntetõper csütörtöki tárgyalásán azt mondta: nem lenne értelme fellebbezni az ítélet ellen, ha egyszer kimondják, hogy büntetõjogilag felelõsségre vonható. A tömeggyilkos azt is bevallotta, hogy az Utöya szigetén történt lövöldözés túlélõinek tanúvallomásait hallgatva sérül mentálisan.

Felgyújtotta magát egy férfi a Breivik-peren

Nagyvilág2012.05.15, 16:26

Megpróbálta áttörni a rendõrkordont egy égõ férfi a norvég tömeggyilkos perén a bíróság épülete elõtt kedden, de a biztonságiak leteperték.

Sokkoló történeteket mesélnek a norvég mészárlás túlélõi

Nagyvilág2012.05.11, 00:12

Halálfélelemrõl és csendben gyilkoló Breivikrõl beszéltek a norvég tömeggyilkosság túlélõi a Breivik-per csütörtöki tárgyalásán.

Cipõvel akarták megdobni a norvég tömeggyilkost

Nagyvilág2012.05.11, 15:11

Feltehetõleg az egyik áldozat hozzátartozója akarta egy cipõvel megdobni Anders Behring Breiviket a norvég tömeggyilkos pénteki tárgyalásán. A bíróságon az incidens után több jelenlévõ is zokogásban tört ki.

Breivik ujjongva gyilkolt

Nagyvilág2012.05.09, 20:16

A norvég tömeggyilkosság egy túlélõje a merénylõ tárgyalásán azt mondta, hogy Anders Behring Breivik ujjongva gyilkolt. Az is elhangzott, hogy többen egy sziklahasadékban bújtak el Breivik elõl, volt aki halottnak tetette magát.

Gyerekdallal tiltakoztak Breivik ellen

Nagyvilág2012.04.26, 18:13

Az oslói kormányzati negyedben történt robbantások túlélõi tettek tanúvallomást az Anders Behring Breivik elleni büntetõper csütörtöki tárgyalásán. Egyikük csak arra emlékszik, hogy kiköpte a fogait, egy fiatal nõ pedig egy hónapig kómába került a merényletek után. Közben Norvégia-szerte több tízezren, közös énekléssel tiltakoztak a tömeggyilkos ellen.

Nem tudta feladni magát, hát tovább gyilkolt Breivik

Nagyvilág2012.04.23, 17:07

Mindenkinek a fejére célzott, egészen közelrõl lõtte agyon az álozatait, és csak kettõt kímélt meg közülük: egy csak tízévesnek tûnõ gyereket és egy fiatalt, aki saját magára emlékeztette - mondta a hétfõi tárgyaláson Anders Behring Breivik. A norvég tömeggyilkos egy ponton próbálta feladni magát Utoya szigetén, de a rendõrök nem hívták vissza, ezért úgy döntött, tovább gyilkol.

Felidegesítették az ügyészek Breiviket - percrõl percre

Nagyvilág2012.04.18, 17:35

Szánalmasnak tartaná a börtönbüntetés Anders Behring Breivik, aki szerint a tárgyalásának vagy felmentéssel vagy halálbüntetéssel kellene végzõdnie. A harmadik napon titokzatos libériai és lonodni utazások részleteirõl faggatták, de Breivik egyre idegesebben fogadta a kérdéseket. A szerdai események percrõl percre.

Politikai karrierrõl álmodott Breivik - percrõl percre

Nagyvilág2012.04.17, 16:12

Offshore cégekben mosta diplomahamisításból származó pénzét, és városi képviselõ akart lenni Anders Behring Breivik, a norvég tömeggyilkos, aki 77 embert ölt meg tavaly - derült ki perének második napján. Breivik kedden elõbb több mint egy órás beszédben magyarázta idegengyûlölõ világképét, majd az ügyész kérdéseire válaszolt. Kiderült, hogy Hitlert és az al-Kaidát is példaképnek tekinti, és két társa is van Norvégiában.

Breivik megkapta, amit akart

Nagyvilág2012.04.17, 19:19

A tévékamerák nem vették a beszédét, mégis megkapta az áhított nyilvánosságot kedden Anders Breivik, a norvég tömeggyilkos, aki a perének második napján jutott elõször szóhoz az oslói bíróságon. A 77 ember haláláért felelõs férfi egy teljes órán át részletezhette idegengyûlölõ eszméit, Hitlerhez és az al-Kaidához fûzõdõ rajongását, elõadása után pedig az ügyészek tárták fel offshore-cégekkel, diplomahamisítással és pártpolitikai törtetéssel átszõtt múltját.

Csak saját filmje ríkatta meg a norvég mészárost

Nagyvilág2012.04.16, 20:56

Megrázó video- és hangfelvételekkel szembesítették perének elsõ napján a norvég tömeggyilkost, Anders Breiviket, akit 77 ember meggyilkolásával vádolnak egy oslói bíróságon. A férfi érzelemmentes arccal nézte végig a felrobbanó emberekrõl és pánikolva menekülõ gyerekekrõl szóló felvételeket, saját hazafias propagandavideóján viszont sírva fakadt. Breivik kedden jut elõször szóhoz a bíróságon, de védõügyvédje már elõre beharangozta: a tárgyalás számára az elmeorvosi szakértõk elleni harcról fog szólni.

Épelméjûnek mondta ki a norvég tömeggyilkost egy új vizsgálat

Nagyvilág2012.04.10, 16:23

Épelméjûnek találta Anders Behring Breiviket egy új pszichiátriai vizsgálat. A tavaly júliusban 77 embert meggyilkoló férfi néhány nappal ezelõtt levélben közölte, hogy nem õrült, és ennek bizonyításáért küzdeni is fog. Breivik pere jövõ hétfõn kezdõdik. Ügyvédje szerint védence azt tervezi: a tárgyaláson sajnálkozni fog azért, "mert nem ment tovább".  

Breivik: Ez rosszabb a halálnál

Nagyvilág2012.04.04, 15:35

38 oldalas levelet küldött a norvég sajtónak Anders Behring Breivik, s ebben arról írt, hogy nem õrült, és ezt be is fogja bizonyítani április 16-án kezdõdõ tárgyalásán. Breivik szerint elfogultak voltak az õt õrültnek nyilvánító pszichiáterek. A norvég mészáros tavaly júliusban 77 embert ölt meg.

Obamát is célba vette a norvég merénylõ

Nagyvilág2012.04.01, 13:21

A kihallgatási jegyzõkönyvek szerint Anders Behring Breivik bevallotta, hogy 2009-ben autóba rejtett pokolgéppel akarta megölni az amerikai elnököt.

Börtönön belüli börtönben töltheti életét a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2012.03.22, 19:13

Egy norvég zárt intézetben már dolgoznak "egy börtönön belüli börtön" létrehozásán, ahhoz azonban, hogy a 77 embert meggyilkoló Anders Behring Breivik élete végéig ott maradjon, a bíróság és a norvég parlament döntésére is szükség van.

Brevik néven nyitottak ruhaüzletet Németországban

Nagyvilág2012.03.07, 09:48

A Thor Steinar ruházati márka azt mondta: nem a 77 ember haláláért felelõs norvég tömeggyilkos ihlette a névadást, márkaboltjaikat egy-egy norvégiai településrõl nevezik el. Ezért adták újonnan nyílt üzletüknek az Oslótól délre fekvõ település, Brevik nevét.

Az ügyészség is elismeri, hogy elmebeteg norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2012.03.02, 20:59

Valószínûleg elmebetegnek nyilvánítják a tavaly 77 embert meggyilkoló Anders Behring Breiviket. A tömeggyilkost eddig két elmeorvosi vélemény szerint is beteg, és pénteken a norvég fõügyész is azt írta: kész elfogadni, hogy a vádlott nem büntethetõ, de fenntartja a jogot, hogy mégis börtönt kérjen rá, ha új információk merülnek fel.

Azonnali szabadon engedését követelte a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2012.02.06, 16:45

Nem fogadja el a bebörtönzését Anders Behring Breivik, a norvég tömeggyilkos nyilvános meghallgatásán szabadon bocsátását követelte.

Nem hajlandó újabb beszámíthatósági vizsgálatra a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2012.02.02, 19:59

Anders Behring Breivik szerint a bíróság orvosi titoktartás alá tartozó dokumentumokra alapozva rendelte el a második szakértõi vizsgálatot. Az elsõ szakvélemény szerint Breivik nem volt beszámítható a merénylet idején, a vizsgálat eredményét azonban sokan vitatják, ezért rendelték el a másodikat.

Egyszerre két orvos is vizsgálja majd a norvég tömeggyilkos elmeállapotát

Nagyvilág2012.01.13, 13:54

Lapértesülés szerint még pénteken elrendelheti az oslói bíróság a norvég tömeggyilkos újabb elmevizsgálatát, ezúttal egyszerre két orvos végez majd teszteket Anders Behring Breiviken.

Újra megvizsgálhatják a norvég tömeggyilkost

Nagyvilág2011.12.22, 08:44

Hiányosságokat talált a norvég merénylõ elmeállapotáról készült pszichiátriai szakvéleményben három norvég orvos. A kétségek miatt nem kizárt, hogy újra megvizsgálják a 32 éves Anders Behring Breiviket, aki a gyanú szerint júliusban lemészárolt 69 tizenévest a norvégiai Utoya szigetén.

Nem volt beszámítható a merényletek idején a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2011.11.29, 14:57

A bíróság által kirendelt pszichiáterek szakvéleménye szerint nem volt beszámítható állapotban a júliusi norvégiai tömeggyilkosság idején Anders Behring Breivik - közölte a norvég ügyészség. Ez azt jelenti, hogy Breiviket börtön helyett elmegyógyintézetbe zárhatják.

Nem távolítja el a YouTube a norvég tömeggyilkosságról szóló film elõzetesét

Archívum2011.10.10, 10:47

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=abVhFtaqcDEdPVwx Az Utoya Island címû film elõzetese A norvég hatóságok rendszerint nagy hangsúlyt fektetnek a szólásszabadság védelmezésére, ebben az esetben azonban azt tartották szem elõtt, hogy a filmrészlet tartalma mélyen megrázta mind a július 22-i terrorista tömeggyilkosság túlélõit, mind a halálos áldozatok családját. A gyilkosságokat egyetlen ember követte el, ámokfutása alatt 69 embert ölt meg és sokakat megsebesített a szigeten, akik a Norvég Munkáspárt ifjúsági gyûlésére érkeztek. A letartóztatott terrorista közölte: arra akarta felhívni a figyelmet, hogy szerinte a Munkáspárt a felelõs aazért, ...

Japán pszichiátereket kért a norvég tömeggyilkos

Nagyvilág2011.08.02, 14:29

Azt akarta a norvégiai tömeggyilkos, hogy japán pszichiáterek vizsgálják meg - írja Anders Behring Breivikrõl a Dagens Naeringsliv norvég lap. Ügyvédje szerint a 76 embert meggyilkoló férfi úgy véli, egy japán ember sokkal jobban megértené õt, mint egy európai.

Állítása szerint a mészárlás közben hívta a rendõrséget a norvég merénylõ

Nagyvilág2011.08.02, 09:56

Állítása szerint hívta a rendõrséget az utöyai mészárlás közben a norvég merénylõ. Anders Behring Breivik kijelentése egybevág a vérfürdõ túlélõinek vallomásaival, akik azt mondták, látták a férfit telefonálni vagy walkie-talkie-n beszélni.

Épelméjû a norvég tömeggyilkosság gyanúsítottja egy szakértõ szerint

Nagyvilág2011.08.01, 13:55

Bonyolult volt megszervezni és végrehajtani a két héttel ezelõtti oslói robbantást, és az azt követõ utoyai mészárlást, ezért valószínûleg épelméjû a norvégiai tömeggyilkossággal gyanúsított Anders Behring Breivik. Errõl az elmeállapotát vizsgáló bizottság vezetõje nyilatkozott, a hivatalos álláspontra novemberig kell várni.

Lars von Trier sajnálja, hogy a filmje befolyással volt a norvég tömeggyilkosra

Film2011.08.03, 21:02

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=qBeqIlvSB6g2LwKO A Dogville utolsó elõtti jelenete Lars von Trier, akinek Hitlerrel kapcsolatos kijelentései megdöbbenést váltottak ki a legutóbbi cannes-i filmfesztiválon, a szélsõjobb Dán Néppárt felelõsségét is felvetette. A párt atrocitásokat követett el, azzal, hogy felhasználta a törvényhozást a muzulmán kisebbség provokálására, és a politikai irányvonala megfelel annak, amit Breivik vall - mondta a filmrendezõ. "Ez a rasszizmus más skandináv országokra is kiterjedt, beépült Breivik tudatába és kétségkívül megadta neki azt az igazolást, amelyre szüksége volt" - tette hozzá. "Nem tudook ...

Autóba rejtett bombákat akart robbantani Oslo több pontján a norvég mészáros

Nagyvilág2011.07.30, 18:06

A norvég fõváros több pontján is akart robbantani, köztük a királyi palotánál és a norvég munkáspárt székházánál - ismerte be lapinformációk szerint több mint tízórás pénteki kihallgatásán Anders Behring Breivik, a múlt heti, összesen 77 áldozattal járó oslói robbantás és az Utöya-szigeti mészárlás elkövetõje.

Novemberig vizsgálja két pszichiáter Breivik elmeállapotát

Nagyvilág2011.07.29, 16:28

Két pszichiátert rendelt ki a norvég rendõrség, hogy megvizsgálja a tömeggyilkossággal gyanúsított Anders Behring Breivik elmeállapotát. A szakértõknek novemberig kell eldönteniük, hogy büntetõjogilag felelõsségre vonható-e Breivik.

Norvégiának küldött részvéttávirat miatt magyarázkodik Schmitt Pál hivatala

Itthon2011.07.29, 15:43

Schmitt Pál a múlt heti tömeggyilkosság miatt Norvégiába küldött részvétnyilvánításában jól szerepel V. Harald norvég király neve, csak a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára feltöltött magyar fordításban szerepelt rosszul, V. Haroldként a név - közölte a KEH pénteken.

Elõzõ
  • 1
Következõ