női tenisz

címke rss

A hét sportsztorija: Szávay Mourinhót is megelőzte

Sport2007.09.24, 23:22

Nem lehet kérdéses, mi volt az elmúlt hét sportsztorija: Szávay Ágnes azzal, hogy megnyerte a pekingi WTA-tornát a világ harmadik legjobb teniszezőnője ellen, immáron hivatalosan is bekerült a teniszsport elitjátékosai közé, hiszen a hétfői világranglistán már a 20. helyet foglalta el. A második legnagyobb durranást a Chelsea labdarúgócsapata felől lehetett hallani, felállt ugyanis a londoni gárda kispadjáról José Mourinho, a a földkerekség legellentmondásosabb, ám egyben egyik legkiválóbb edzője. A képzeletbeli dobogóra felfért még Emmanuel Adebayor története is: a szintén az angol fővároshoz kötődő togói csatár az elmúlt két Premiiership-fordulóban ...

Kitért az orosz mumus Szávay elől

Sport2007.09.19, 16:38

A hatodik helyen kiemelt Szávay Ágnes 1 óra 50 perc alatt, két játszmában nyert a szlovák Dominika Cibulkova ellen, és bejutott a negyeddöntőbe a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi kemény pályás nőitenisz-tornán.

Szávay továbbra is 23. a világranglistán

Archívum2007.09.17, 11:57

A US Openen negyeddöntős Szávay Ágnes továbbra is a 23. a női teniszezők világranglistáján. A belga Justine Henin változatlanul fölényesen vezet az orosz Szvetlana Kuznyecova előtt. A magyar kiválóság párosban szintén a 23.

Kuznyecováék nyerték a Fed-kupát

Archívum2007.09.16, 17:10

A házigazda orosz női válogatott 4-0-ra nyert a címvédő olaszok ellen a tenisz Fed-kupa moszkvai fináléjában. A 2004-ben és 2005-ben diadalmaskodó hazaiaknál előbb a US Openen finalista Szvetlana Kuznyecova hatalmas csatában verte Francesca Schiavonét, ezzel a házigazdák behozhatatlan előnyre tettek szert és - történetük során harmadszor - elhódították a trófeát.

Henin szettveszteség nélkül nyerte a US Opent

Archívum2007.09.09, 12:34

A belga világelső Justine Henin nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét, miután a fináléban legyőzte a negyeddöntőben Szávay Ágnest búcsúztató orosz Szvetlana Kuznyecovát.

Heninnel döntőzik Szávay búcsúztatója

Archívum2007.09.08, 10:44

A világranglista vezető belga Justine Henin hatalmas és látványos csatában nyert a hazai kedvenc Venus Williams ellen az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes elődöntőjében. A másik ágon a Szávay Ágnest búcsúztató, negyedik helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecova került a fináléba.  

Szávay nem akar felébredni az édes álomból

Sport2007.09.04, 17:58

Az utóbbi hetekben bravúrt bravúrra halmozó Szávay Ágnes saját bevallása szerint nem játszott jól az ukrán Julija Vakulenko elleni nyolcaddöntőben az amerikai nyílt teniszbajnokságon, ennek ellenére nagyon boldog, hogy győzni tudott, s így készülhet élete eddigi legfontosabb mérkőzésére: a legjobb négy közé jutásért a negyedik helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecova lesz az ellenfele.

Szávay megállíthatatlan a US Openen

Sport2007.09.03, 21:21

Szávay Ágnes tovább szárnyal az év utolsó Grand Slam-tornáján, az amerikai nyílt teniszbajnokságon: legyőzte az ukrán Julija Vakulenkót, s ezzel pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratva bejutott a legjobb nyolc közé egyesben. A magyar játékos 1 óra 44 perc alatt, két játszmában nyert a nyolcaddöntőben. Következő ellenfele a 2004-ben bajnok, az idei US Openen negyedik helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecova lesz.

Hewitt és Kuznyecova rövidre zárta az első kört New Yorkban

Archívum2007.08.28, 21:24

A 2001-es bajnok Lleyton Hewitt remekül kezdett az amerikai nyílt teniszbajnokságon: a korábbi ausztrál világelső három sima játszmában, 1 óra 37 perc alatt nyert a hazai közönség előtt szereplő Amer Delic ellen. A nőknél a negyedik helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecova szintén magabiztos játékkal jutott a legjobb 64 közé miután két játszmában legyőzte a cseh Klara Zakopalovát.

Szávay a megnyert első játszma után feladta a döntőt

Sport2007.08.25, 22:29

Az első helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecova győzött az 1,275 millió dollár összdíjazású New Haven-i keménypályás tenisztorna női versenyén, miután a döntőben Szávay Ágnes a megnyert első játszma után feladta a mérkőzést.