női kézilabda-válogatott

címke rss
Ma sokat adnánk a 2004-es érdektelen ötödik helyezésért

Ma sokat adnánk a 2004-es érdektelen ötödik helyezésért

Női kézilabda-válogatottunkat hat olimpiája közül 2004-ben övezte a legcsekélyebb figyelem. Ennek számos oka volt, de a legfőbb természetesen a csapat, maga. Hiszen hét athéni mérkőzéséből csupán kettő volt érdemi, de azt a kettőt elveszítette, és az öt érdektelen megnyerésével az ötödik helyen kötött ki. Azt is mondhatnánk, ez minden idők leggyengébb szereplése; ám még mindig jobb a pályán, mint tévén nézni az ellenfeleket.

Megvan a női kéziválogatott olimpiai selejtezőjének új időpontja

Sport2020.03.24, 20:55

A Nemzetközi Kézilabda-szövetség tájékoztatása szerint a női kézilabda olimpiai selejtezőtornák új időpontja 2020. június 12-14. lesz - olvasható a magyar szövetség hivatalos oldalán.

Danyi Gábor: Mint edző sajnálom, hogy nem lesz olimpia, de nem volt más megoldás

Sport2020.03.24, 21:00

A magyar női kézilabda-válogatott egy hónappal ezelőtt még az olimpiai pótselejtezőre készült, kedden viszont kiderült, hogy a világszerte súlyos egészségügyi problémát okozó koronavírus-járvány miatt elhalasztják a nyári tokiói olimpiát. 

Tokió 2020: félbemaradt kvalifikációk, totális bizonytalanság

Sport2020.03.24, 06:26

Március 16-án Gálos Roland az utolsó pillanatban megszerezte az első magyar ökölvívó kvótát a tokiói olimpiára, ezzel, a tartalékokkal együtt 84 főre nőtt a magyar csapat létszáma. Megannyi sportág kvalifikációs sorozata azonban egyelőre a levegőben lóg, ahogy a világot lassan térdre kényszerítő koronavírus-járvány miatt magának az olimpiának a megrendezése is. Mi lesz azokkal a magyar sportolókkal, akik félúton járnak a kvalifikációs sorozatban, lesz-e lehetőségük kvótát szerezni, ha mégis sor kerül idén a játékokra?

A női kézikapitányok szerint a vírus másodlagossá tette a sportot

Sport2020.03.16, 15:39

Március 20-22. között Győrben került volna sor a magyar női kézilabda-válogatott olimpiai selejtezőjére, amelyet azonban a koronavírus-járvány világméretű terjedésével a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elhalasztott. A hogyan továbbról a magyar válogatott két szövetségi kapitányát, Danyi Gábort és Elek Gábort kérdeztük.

Szinte teljesen leállt a sportvilág március hátralévő részére

Sport2020.03.13, 22:18

A koronavírus-járvány miatt továbbra is világszerte - így Magyarországon is - halasztják vagy törlik a különböző sporteseményeket. Vegyük sorra a legfontosabb pénteki fejleményeket.

Elmarad a magyar női kéziválogatott olimpiai selejtezője

Sport2020.03.13, 15:41

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elhalasztotta a 2020. március 20-22. közötti időpontra kiírt női olimpiai selejtezőket - adta hírül hivatalos oldalán a magyar szövetség.

Hat NBI-es játékos a szerb női kézisek olimpiai selejtezős keretében

Sport2020.03.06, 13:24

Hat NB I-es játékos található a győri olimpiai selejtezőre készülő szerb női kézilabda-válogatott szűkített keretében.

Megsérült az olimpiai selejtezőre készülő női kéziválogatott kulcsembere

Sport2020.03.05, 11:28

Krónikus belszervi probléma miatt hat-nyolc hétig nem játszhat Tomori Zsuzsanna, a Siófok KC női kézilabdacsapatának játékosa, aki emiatt nem léphet pályára a válogatottban sem a március 20-22-i győri olimpiai selejtezőn.

Szikora és Zácsik is bekerült az olimpiai selejtezős bő keretbe

Sport2020.02.25, 15:54

Danyi Gábor és Elek Gábor szövetségi kapitányok kijelölték a magyar női kézilabda-válogatott bő keretét a márciusi, győri olimpiai selejtezőtornára.

Az M4 Sport közvetíti a női kézilabda-válogatott olimpiai selejtezőmérkőzéseit

Sport2020.02.20, 15:43

Hosszas tárgyalássorozat után a közmédia megállapodott a jogtulajdonossal, így az M4 Sport élőben közvetíti március 20-22-én Győrből a női kézilabda olimpiai selejtezőtornát, amelyről Danyi Gábor és Elek Gábor együttese kijuthat a nyári tokiói ötkarikás játékokra.

Harminc éve jóbarátok, most az olimpiára vezetnék ki Magyarországot

Sport2020.02.10, 20:09

Nemcsak Danyi Gábor és Elek Gábor, hanem a komplett kézilabdás társadalom is összefogott a tokiói olimpiai kijutás érdekében. Mondanunk sem kell, a visszatérő Szőllősi-Zácsik Szandrának, illetve az év női játékosának megválasztott Schatzl Nadine-nak is az álma válna valóra, ha sikerrel járnának a győri selejtezőn, amelyet március 20. és 22. között rendeznek meg. Az olimpiai kvalifikációs tornára készülő magyar női kézilabda-válogatott hétfő délutáni, budaörsi edzésén jártunk.

Görbicz Anita visszatér a magyar kézilabda-válogatottba

Sport2020.02.06, 18:42

Véglegessé vált a női válogatott szakmai stábja a márciusi olimpiai selejtezőre. Danyi Gábor és Elek Gábor szövetségi kapitányok munkáját szakmai tanácsadóként Görbicz Anita is segíteni fogja - olvasható a magyar szövetség hivatalos oldalán.

Itt a Danyi-Elek női kézilabda-kapitánypáros első válogatott kerete

Sport2020.02.03, 12:11

Kihirdette első, 21 fős keretét a magyar női kézilabda-válogatott új kapitánypárosa, Danyi Gábor és Elek Gábor.

Eldőlt, hogy Danyi Gábor és Elek Gábor vezeti a női kézilabda-válogatottat

Sport2020.01.16, 13:58

A Magyar Kézilabda Szövetség megegyezett Danyi Gáborral, a Győri Audi ETO szakvezetőjével és Elek Gáborral, az FTC-Rail Cargo Hungaria trénerével, amelynek értelmében a két edző együtt, társ szövetségi kapitányként vezeti a magyar női válogatottat 2020. március 31-ig. A szakemberek megbízatása a március 20-22. között, a Győrben sorra kerülő, Kína, Szerbia és Oroszország elleni olimpiai selejtezőre, valamint az azt követő Montenegró elleni hazai és idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőkre szól.

Rasmussen: Szerettem volna befejezni, amiért idejöttem

Sport2020.01.08, 17:48

Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott éléről kedden menesztett szövetségi kapitány a közösségi-oldalán közzétett egy búcsúüzenetet. A dán szakember - aki dán TV 2 csatornának elmondta, hogy a Magyar Kézilabda Szövetségnek csak ürügy volt az IHF határozata, hogy kirúghassák őt - elmondta, hogy szerette volna befejezni, amiért idejött, de az élet megy tovább, és remélhetőleg új ajtók nyílnak meg előtte.

A kéziszövetség kirúgta Kim Rasmussent

Sport2020.01.07, 19:24

A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége 2020. január 7-i hatállyal felmentette tisztségéből Kim Rasmussent, a magyar női válogatott szövetségi kapitányát.

Kim Rasmussen: Már tudom, kitől kell magam távol tartanom

Sport2020.01.06, 08:08

Először kért szót Kim Rasmussen a botrányos Magyarország–Románia női kézilabda világbajnoki mérkőzésen történtek után. A dán szakember a közösségi oldalán tett közzé egy hosszabb újévi köszöntőt, melyben saját szemszögéből is elmondja a történteket.

2020 sorsfordító éve lehet a magyar kézilabdának

Sport2020.01.05, 18:19

2019 a magyar kézilabdában a furcsa kettősségek éve volt. A klubcsapatok közül a Győr megnyerte a női Bajnokok Ligáját, a Siófok az EHF Kupát. A férfiaknál a Veszprém BL-döntőt játszhatott. Ezzel szemben a két legnagyobb válogatott tornán mind a férfi, mind a női csapatunk kisebb-nagyobb kudarcot vallott. A női válogatottnak szerencséje is volt az olimpiai selejtezőbe jutást illetően, a férfiaknak pedig nagyjából 5 százaléknyi esélyük maradt kijutni Tokióba. 2020 sorsfordító lehet, mert senki sem szeretne egy olyan nyári olimpiát, amelyen nem szerepelhet a magyar kézilabdázás. 

A lehető legjobban alakult a női kézilabdásoknak az olimpiai selejtező

Sport2020.01.01, 11:20

A magyar női kézilabda-válogatott március 20-22. között Győrben játszik olimpiai kvalifikációs tornát a tokiói szereplés kivívásáért. A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) által kiadott dokumentum alapján a lehető legszerencsésebben alakul a torna forgatókönyve a mieink számára.

Olvasóink szerint Rasmussennel szerepel majd az olimpián a kéziválogatott

Sport2019.12.22, 10:59

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség döntése értelmében március 20-22. között Győrben rendezik meg a női kézilabda olimpiai selejtezőt, amelyen kiharcolhatja a magyar válogatott a tokiói részvételt. Azt azonban egyelőre nem tudni, mi lesz Kim Rasmussen sorsa. A női válogatott szövetségi kapitányát a Románia elleni vb-meccs után felfüggesztette az IHF. Ennek értelmében nem készíthetné fel a csapatot a márciusi selejtezőre, de azt nem tudni, mikor dönt majd az IHF arról, hány meccsről tiltja el a szakembert.

Újabb tornát nyert a magyar ifjúsági kéziválogatott

Sport2019.12.21, 19:36

A magyar ifjúsági leány kézilabda-válogatott a nyári korosztályos Európa-bajnokság után ezúttal Balatonbogláron nyert meg egy újabb tornát. Ifjabb Kiss Szilárd csapata Hollandiát, Németországot és Franciaországot is legyőzte. A magyar fiatalok a 2020. augusztus 18-30. között, Kínában megrendezésre kerülő ifjúsági-világbajnokságra készülnek.

Hivatalos: Magyarország rendezheti a női kézilabda olimpiai selejtezőjét

Sport2019.12.20, 16:07

Péntek délután döntött az IHF, és Magyarországnak adta a női kézilabda-válogatott márciusi olimpiai selejtezőtornáját. Óriási segítség lehet ez a mieinknek a tokiói részvétel kiharcolásában. A magyar csapatnak Oroszország, Szerbia és Kína válogatottjai közül kellene kettőt megelőznie ahhoz, hogy 2008 után ismét ott lehessen az ötkarikás játékokon.

Olyan ország nyerte a kézilabda-vb-t, amelynek komoly bajnoksága sincs

Sport2019.12.16, 16:00

Hollandia története első világbajnoki címét nyerte meg a vasárnap véget ért női kézilabda-világbajnokságon Japánban. Tette mindezt úgy, hogy 2010 előtt kis túlzással még nem is létezett profi kézilabda az országban. A kiegyenlített mezőnyben Spanyolország a 2018-as Európa-bajnokságon elért 12. hely után ezúttal ezüstérmes lett. Velük teljesen ellentétes utat járt be Franciaország, mely világbajnoki- és Európa-bajnoki címvédőként - a magyar válogatotthoz hasonlóan - a csoportkört sem élte túl. A kudarcok ellenére mindkét csapatnak sikeres lehet a 2020-as év, azonban ehhez sok mindennek össze kell jönnie egy olyan mezőnyben, ahol a leegjobb ...

A vb-címet érő gól szerzője nem fért be az álomcsapatba

Sport2019.12.15, 16:25

Csak a holland válogatottból került be egynél több játékos a 2019-es női kézilabda-világbajnokság álomcspatába. A döntőt egy ritkán látott játékvezetői ítélettel 30-29-re megnyerő csapat története első világbajnoki címét nyerte Japánban. A győztes hétméterest a gólkirálynő, Lois Abbingh lőtte be Spanyolország kapujába. A torna legértékesebb játékosa az all-star csapatba is bekerülő Estevana Polman lett.

Bocsánatot kért a felfüggesztett Kim Rasmussen

Sport2019.12.15, 09:31

Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya elnézést kért, amiért a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a Románia elleni csoportmérkőzést követően káromkodott a sajtótájékoztatón, és ez a felfüggesztéséhez vezetett.

Azonnali hatállyal eltiltotta az IHF Kim Rasmussent

Sport2019.12.14, 14:01

A Nemzetközi Kézilabda Szövetésg (IHF) honalpján olvasható a hír, miszerint eltiltották a magyar női válogatott szövetségi kapitányát, a dán kim Rasmussent.

Győrben rendezhetik a női kézisek olimpiai kvalifikációs tornáját

Sport2019.12.13, 17:25

A Japánban zajló olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság helyszínéről származó információk szerint Győrben rendezik a jövő tavaszi pótselejtezőt, mivel a magyar szövetség is jelentkezett házigazdának. A másik két csoportnak Svédország és Románia adna otthont.

Fegyelmi eljárás indult a vb-n kiboruló Kim Rasmussen ellen

Sport2019.12.13, 16:53

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége pénteken meghallgatta a női válogatott szövetségi kapitányának, Kim Rasmussennek a szóbeli beszámolóját. A későbbi döntéseket és a kapitány jövőjét is meghatározhatja, hogy a nemzetközi szövetség (IHF) fegyelmi eljárást indított ellene a vb-n történtek miatt.

Kovacsics: Kaptunk még egy esélyt, hogy odaérjünk Tokióra

Sport2019.12.13, 12:03

Péntek reggel a svéd válogatott 35-24-re legyőzte a német csapatot a Japánban rendezett női kézilabda-világbajnokság 7. helyéért játszott összecsapásán. A svédek ezzel a győzelemmel "berántották" az olimpiai selejtező mezőnyébe Magyarországot, azaz Kim Rasmussen csapatának megmaradt az esélye az olimpiai részvételre. A magyar válogatott tagjai élőben nézték a meccset, amelynek köszönhetően tovább él az olimpiai álom. A csapatkapitány Kovacsics Anikó az M4Sportnak adott interjúban elmondta, jó érzés, hogy végre a mieinknek kedvezett a szerencse, amit most muszáj megragadni.

A szélsőink voltak a legeredményesebbek a csoportkörben

Sport2019.12.06, 15:33

A magyar válogatott nem jutott középdöntőbe az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, miután 28-27-es vereséget szenvedett Románia csapatától. A magyar csapat legeredményesebb játékosai az öt csoportmérkőzésen két szélsőnk, Lukács Viktória és Schatzl Nadine voltak. A góllövőlistán a szlovén Tjasa Stanko vezet. A legjobb védők között volt Tomori Zsuzsanna, a legjobb kapusok között pedig Bíró Blanka nevét találhatjuk meg.

Drámai meccsen kikapott Romániától, nem jutott tovább a női kéziválogatott

Sport2019.12.06, 13:54

Hiába vezetett 58 és fél percig a magyar női kézilabda-válogatott Románia ellen a továbbjutásért vívott csoportmeccsen a világbajnokságon, mégsem jutott tovább. Pedig a döntetlen is jó lett volna Kim Rasmussen csapatának, de 8 másodperccel a vége előtt Neagu büntetőjével a románok fordítottak, és 28-27-es győzelmükkel ők mentek tovább a csoportból.

Mindent eldöntő kézilabdaharc Románia ellen az olimpiáért

Sport2019.12.06, 10:51

A döntetlen is elég a magyar női kézilabda-válogatottnak a továbbjutáshoz a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság C-csoportjának utolsó mérkőzésén Románia ellen. Kim Rasmussen csapata pénteki ellenfeléhez hasonlóan legyőzte Kazahsztánt és Szenegált, valamint vereséget szenvedett Montenegrótól és Spanyolországtól. Azonban jobb gólkülönbségének köszönhetően a mieink kezdhetik továbbjutó helyen a találkozót. A doppingbotrány sújtotta Románia eltiltás miatt nem számíthat kezdő irányítójára, Eliza Buceschire. Ott lesz azonban a csapatban a világ egyik legjobb játékosa, Cristina Neagu, aki közel egy éves sérülés után ismét ...

Változás a góllövőlista élén, már két magyar kapus a legjobbak között

Sport2019.12.05, 15:03

A magyar válogatott könnyedén, 30-20-ra legyőzte Szenegál csapatát a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének 4. fordulójában. A mérkőzés első harmadában Triffa Ágnes nagyszerűen védett, aminek köszönhetően a legjobb kapusok közé lépett a védési hatékonyságot tekintve. A magyar csapat rutinos játékosa, Tomori Zsuzsanna továbbra is őrzi helyét a legtöbb labdaszerzéssel bíró játékosok listáján. A góllövőlista élén változás történt, miután a szlovén Tjasa Stanko visszavette a vezetést a dél-koreai Ryu Eun-Hee-től.

Háfra Noémi: Nem felejtettem el kézilabdázni, csak feszült vagyok

Sport2019.12.04, 13:41

Rengeteg teher került le a magyar női kézilabda-válogatott játékosairól, miután Kim Rasmussen csapata 30-20-ra legyőzte Szenegált Jacusíróban a női kézilabda-világbajnokság C-csoportjában a negyedik fordulóban. Ezzel az is eldőlt, hogy pénteken magyar idő szerint 11 órától a magyar és a román válogatott között dől el, hogy melyik csapat folytathatja a harcot a középdöntőben az olimpiai selejtező eléréséért.

A spanyolok és a montenegróiak is továbbjutottak a magyar csoportból

Sport2019.12.04, 12:23

Spanyolország és Montenegró ismét nyert a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságon szerdán, így a negyedik fordulóban mindkettő biztosította továbbjutását a magyar érdekeltségű csoportból.

Tomori a legjobban védekező játékos, Bíró a legjobb kapusok között

Sport2019.12.03, 14:49

Három forduló után a dél-koreai jobbátlövő, Ryu Eun-Hee meccsenkénti közel tízgólos átlaggal vezeti a góllövőlistáját a női kézilabda-világbajnokságon. A magyar válogatott legeredményesebb játékosa a balszélső Schatzl Nadine. Tomori Zsuzsannáé messze a legtöbb blokkolt lövés a mezőnyben, míg Bíró Blanka védési mutatója alapján szintén az élmezőnyben található.

Montenegró fizikailag akarja megtörni a magyar kézilabda-válogatottat

Sport2019.12.02, 08:54

A magyar női kézilabda-válogatott továbbra is versenyben van az olimpiai selejtező eléréséért a Japánban zajló női világbajnokságon. Kim Rasmussen csapata vasárnap 29-25-re kikapott a spanyoloktól. Kedden reggel 7 órától Montenegró következik. A balkáni csapat ellen rendkívül nehéz, fizikális meccs vár a magyarokra. A hétfői szünnapon az Origo a válogatott edzőjével, Siti Beátával beszélgetett Kumamotóban.

Kazahsztán az első ellenfél a női kézilabda vb-n

Sport2019.11.30, 11:27

Magyar idő szerint szombat délelőtt 10:00-kor megkezdi szereplését a magyar női kézilabda-válogatott a Japánban zajló, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Az első játéknapon Kim Rasmussen csapatára egy könnyebbnek ígérkező ellenfél, Kazahsztán vár Kumamotóban.

Újra vb-éremért küzdhet a magyar női kézilabda-válogatott

Sport2019.11.29, 17:31

Régen várhattunk ennyire bizakodva női kézilabda-világeseményt, mint a szombaton kezdődő világbajnokságot. Úgy néz ki, hogy a korábbi évekhez képest fordult a kocka, és ezúttal a magyar válogatott utazhat teljes kerettel, sérültek nélkül a tornára. Az olimpiai kvalifikációért vívott harcban szinte az összes közvetlen rivális sérüléssel vagy doppingbotránnyal küzd. Ugyanakkor senki se gondolja azt, hogy a vb könnyed séta lesz Kim Rasmussen csapatának. A magyar-román-spanyol-montenegrói négyesből egy csapat egészen biztosan nem jut be a középdöntőbe.

Kim Rasmussen így fogja kialakítani a meccskeretet a vb-rajtra

Sport2019.11.27, 21:49

A szombaton Japánban rajtoló világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Kim Rasmussen fejében már összeállt, hogy miként fogja kiválasztani a rajtra a 16 játékost.

Rasmussen: Három klasszis kapusunk van, de a vb-re elég kettő is

Sport2019.11.27, 09:06

Exkluzív interjút adott az M4 Sportnak Kim Rasmussen, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szombaton kezdődő világbajnokság előtt a szakember nehéz döntés előtt áll, sok jó játékosból kell kiválasztania azt a keretet, amelyik a legjobb teljesítményre lehet képes Japánban. A világeseményen nem kisebb a tét, mint a válogatott olimpiai részvétele. A mérkőzéseket kizárólag az M4 Sport közvetíti.

A vb-taktikát gyakorolja a női kézilabda-válogatott Szöulban

Sport2019.11.26, 14:50

A hétfőn véget ért Premiere4 felkészülési torna után kedden egy rövid városnézést követően megkezdődött a végső finomhangolás a magyar női kézilabda-válogatottnál. Kim Rasmussen a kézilabda szövetség Facebook-oldalának elmondta, hogy az egy győzelemmel és két vereséggel záruló torna után a csapat csütörtökig Szöulban marad. A taktikai gyakorlások után a magyarok két nappal a vb első mérkőzése előtt repülnek át a vb helyszínére, Japánba.

Így telik a női kézilabda-válogatott szabadnapja Dél-Koreában

Sport2019.11.26, 09:42

A magyar női kézilabda-válogatott keddi napja pihenéssel és a dél-koreai főváros, Szöul megismerésével telik. A lányokra ráfér a pihenő, miután az elmúlt négy napon három felkészülési mérkőzést is játszottak a Premiere4 nevű tornán Oroszország, Dél-Korea, illetve Szerbia ellen.

Vereséggel zárta a női kéziválogatott a szöuli felkészülési tornát

Sport2019.11.25, 10:21

A szombaton rajtoló világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 25-23-ra kikapott Szerbiától hétfőn a Szöulban zajló Premiere4 Kupa nemzetközi torna harmadik, utolsó fordulójában.

Félőrült, üvöltő edzőkkel már nem garantált a siker a női kézilabdában

Sport2019.11.24, 08:37

A világ kézilabdázását évtizedes trendek alakították. A keleti blokk dominanciájának mára nyoma sincs, sőt meglepődnénk, ha bárki bele tudna szólni Norvégia és Franciaország csatájába az előttünk álló világbajnokságon. A két csapat mögött hatalmas tülekedés alakult ki az olimpiai selejtezős helyekért, ebben a harcban egy magyar sikertörténet is elkezdődhet. Soha nem volt ilyen változatos és gyors a női kézilabda, mint napjainkban. Ugyanakkor a régi szovjet iskola bezárt. Üvöltő, félőrült edzőkkel ritkán adatik meg a siker.

A vb-re készülő magyar női kéziválogatott legyőzte Dél-Koreát

Sport2019.11.23, 12:20

A magyar női kézilabda-válogatott 31-25-re legyőzte a házigazda Koreai Köztársaság csapatát a Szöulban zajló Premiere4 Kupa nemzetközi felkészülési torna második fordulójában, szombaton. A két csapat 25. egymás elleni mérkőzésén a magyarok - 11 vereség és két döntetlen mellett - 12. alkalommal nyertek.

Kikapott első vb-felkészülési meccsén a női kéziválogatott

Sport2019.11.22, 11:23

A magyar női kézilabda-válogatott 29-25-re kikapott pénteken az olimpiai címvédő Oroszországtól a Szöulban zajló Premiere4 Kupa nemzetközi felkészülési torna első fordulójában.

Nem lesz tévéközvetítés a női kéziválogatott vb-felkészülési meccseiről

Sport2019.11.21, 16:32

A magyar női kézilabda-válogatott egy szöuli felkészülési tornán hangol a Japánban sorra kerülő világbajnokságra, csütörtökön azonban eldőlt, hogy a csapat három koreai mérkőzése itthon nem lesz látható a tévében.

Világsztárok nélküli igazi csapat megy a női kézilabda vb-re

Sport2019.11.18, 18:57

Megkezdte a közös felkészülést az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságra a magyar válogatott. A 18 fős utazó keret a hétfőn edzett először együtt. A hétfői nyílt edzésen látottak és az azt megelőző sajtótájékoztató alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy az utóbbi években nem volt ilyen pozitív a hangulat a csapat háza táján.

A legjobb hétbe kerülne a vb-n a női kéziválogatott

Sport2019.11.18, 12:47

A legjobb hét közé kerülés a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elvárása a női válogatottal szemben a jövő szombaton kezdődő, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Megvan a női kéziválogatott világbajnoki kerete

Sport2019.11.03, 18:00

Kim Rasmussen szövetségi kapitány kijelölte a magyar női kézilabda-válogatott bő, 28 fős bő keretét az év végi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Kizárólag a névsorban szereplő játékosok léphetnek pályára tornán, a rajtra 16 játékos nevezhető, a vb során három cserére nyílik lehetőség.

Magyar zászlóval reklámozzák a japánok a női kézilabda-világbajnokságot

Sport2019.10.31, 13:27

Kereken egy hónappal a női kézilabda-világbajnokság kezdete előtt a japán szervezők már készen állnak a magyar csapat fogadására. A rendkívül kiegyenlített mezőnyben fontos a játékosok megfelelő nyugalma is. A jelek szerint ezzel nem lesz gondja Japánban a mieinknek. Nem rajtuk fog múlni az olimpiai kvalifikációs tornát jelentő 2-7. helyek egyikének kiharcolása.

Egy világvégi japán bevásárlóközpontban hódít a magyar női kézilabda

Sport2019.10.09, 16:34

Gyaníthatóan nincs sok ember az országban, aki kapásból megmondja, hol van Jacusiro. A cikk szerzője sem tudta ezt addig, amíg ki nem sorsolták a decemberi női kézilabda-világbajnokság csoportbeosztását. Ekkor derült ki, hogy az amúgy (részben) Kumamotóban rendezendő vb-n a magyar csapat három csoportmeccsét is ebben a városkában játssza le. A japánok pedáns emberek, másfél hónappal a vb kezdete előtt el is kezdték a ráhangolódást a nagy eseményre.

Kim Rasmussen: Örülök, hogy látom a csapaton a fejlődést

Sport2019.09.29, 21:05

Az Európa-bajnoki selejtezők második fordulójában Olaszország ellen aratott 30-10-es győzelem után Kim Rasmussen szövetségi kapitány és a megkérdezett játékosok is egyöntetűen úgy vélték, hogy ugyan ebből a meccsből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de ettől függetlenül jól szolgálta a csapat hosszabb távú, a decemberi világbajnokság felé mutató tervét.

Kiütéses győzelemmel folytatta az Eb-selejtezőket a női kézilabda-válogatott

Sport2019.09.29, 19:27

A magyar női kézilabda-válogatott vasárnap délután a várt magabiztossággal és nagy különbséggel, húsz gólla, 30-10-re győzte le Olaszország csapatát a 2020-as női kézilabda Európa-bajnokság selejtezőjének második fordulójában, Lignanóban.

Sem fürdés, sem befürdés: női kéziseinknek le kell győzni az olaszokat

Sport2019.09.29, 10:49

A magyar női kézilabda-válogatott második Európa-bajnoki selejtezőjére készül, a litvánok elleni érdi siker után ezúttal az olaszokat kellene minél meggyőzőbb produkcióval elintézni. Kim Rasmussen csapata az észak-adriai üdőlővezet egyik központjában, Lignano Sabbiadoróban lép pályára vasárnap 17 órától.

Kim Rasmussen megcsillogtatta a magyar nyelvtudását - videó

Sport2019.09.26, 09:09

A magyar női kézilabda-válogatott 33-19-re legyőzte Litvániát a jövő decemberi Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, szerdán Érden. Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya angol összefoglalója után először próbált meg magyarul is nyilatkozni. 

Magabiztos győzelemmel kezdte az Eb-selejtezőket a női kézilabda-válogatott

Sport2019.09.25, 21:20

A magyar női kézilabda-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn magabiztosan győzte le 33-19-re Litvániát Érden. A döcögős kezdés után az első félidő végére elkapta a fonalat Kim Rasmussen csapata, és végül többnyire jó játékkal szerezte meg a két pontot.

Eb-selejtezőkkel készül a vb-re a női kézilabda-válogatott

Sport2019.09.23, 17:22

A magyar női kéziválogatott megkezdte a felkészülést a 2020 decemberi Európa-bajnokság selejtezőire. Kim Rasmussen csapatára a csoportban Olaszország, Litvánia és Montenegró vár, a négyes első két helyezettje jut ki a dán-norvég közös rendezésű tornára. A héten sorra kerülő két meccs mellett azonban már mindenki a decemberi olimpiai kvalifikációs vébéről beszél inkább.

Hámori Konszuéla személyében újoncot avat a női kézilabda-válogatott

Sport2019.09.11, 11:57

Hámori Konszuéla személyében egy újonc is tagja a magyar női kézilabda-válogatott keretének, amely a Litvánia és az Olaszország elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készül.

Ambros Martín lett az orosz női kézilabda-válogatott kapitánya

Sport2019.08.05, 11:30

A Győri Audi ETO KC korábbi sikeredzője, Ambros Martín lett az orosz női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

70 gólos meccsen győzött a női kéziválogatott a junior-Eb-n

Sport2019.07.13, 11:49

A magyar válogatott 39-31-re legyőzte Ausztria csapatát a Győrben zajló női junior kézilabda-Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, pénteken.

Ismét éremre pályázik hazai pályán a junior női kéziválogatott

Sport2019.07.10, 09:32

A tavalyi debreceni világbajnokság után a csütörtöktől jövő vasárnapig tartó győri Európa-bajnokságon is éremesélyesként lép pályára a magyar női junior kézilabda-válogatott.

Az olimpiai és a világbajnokot is elkerültük a női kézilabda-vb-n

Sport2019.06.21, 11:23

A magyar női kézilabda-válogatott Romániával, Spanyolországgal, Kazahsztánnal, Szenegállal és Montenegróval került azonos csoportba a Japánban sorra kerülő decemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokság sorsolásán.

A női kéziválogatott kiütéses győzelmet aratott az ausztriai vb-selejtezőn

Sport2019.06.02, 20:06

A magyar női kézilabda-válogatott 41-23-ra nyert az osztrák csapat vendégeként vasárnap a decemberi női kézilabda-világbajnokság selejtezőjének első mérkőzésén.

A női kéziválogatott kulcsembere kihagyja az első vb-selejtezőt

Sport2019.06.02, 13:24

Kovacsics Anikó sérülés miatt kihagyja a magyar női kézilabda-válogatott vasárnapi (mai) világbajnoki selejtező mérkőzését.

Telt ház előtt juthat ki a világbajnokságra a női kéziválogatott

Sport2019.05.28, 13:50

Telt ház előtt lép pályára jövő szerdán Zalaegerszegen a magyar női kézilabda-válogatott az osztrákok elleni világbajnoki selejtező visszavágóján.

Rasmussen keretet hirdetett az osztrákok elleni vb-selejtezőkre

Sport2019.05.14, 14:47

Kim Rasmussen szövetségi kapitány kihirdette keretét a magyar női válogatott Ausztria elleni június eleji vb-selejtezőire. A nemzeti együttes május 21-étől készül együtt Győrött, június 2-án Grazban, majd június 5-án Zalaegerszegen lép pályára.

Tizenkét gólos győzelem Japán ellen

Sport2019.03.24, 17:27

A magyar női kézilabda-válogatott 33-21-re legyőzte Japán csapatát a Siófokon rendezett vasárnapi barátságos mérkőzésen.

A női kéziválogatott az első kalapból várhatja a vb-selejtező sorsolását

Sport2018.12.14, 18:48

A jelenleg is zajló franciaországi Eb-n a hetedik helyen végzett magyar női kézilabda-válogatott az első kalapból várhatja a szombati sorsolást, amelyen kiderülnek a 2019-es világbajnokság selejtezőjének párosításai.

Óriásit játszott, legyőzte a románokat a magyar női kézilabda-válogatott!

Sport2018.12.12, 20:14

A magyar női kézilabda-válogatott 31-29-re legyőzte Romániát Nancyban, a női kézilabda-Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában. Az ellenfél az első félidőben már négy góllal is vezetett, a szünet után viszont egyszerűen "megettük" a románokat, Háfra, Kovacsics, Lukács Viktória és a meccs emberének választott Kiss Éva vezérletével már öt góllal is vezettünk. A győzelem az elődöntőhöz nem volt elég, de a jövőre nézve több mint biztató volt a magyar csapat játéka.

Először kaptak szabadnapot a magyar kézislányok

Sport2018.12.10, 17:12

A magyar női kézilabda-válogatott játékosai hétfőn kaptak első alkalommal szabadnapot a franciaországi Európa-bajnokságon.

Még az elődöntőbe is bejuthat női kézilabda-válogatottunk

Sport2018.12.10, 11:25

A magyar női kézilabda-válogatott csak akkor juthat elődöntőbe a franciaországi Európa-bajnokságon, ha legyőzi Románia csapatát a középdöntő harmadik fordulójában, szerdán Nancyban.

Háfra Noémi meccsnyerő bombája lett az Eb-nap legszebb jelenete

Sport2018.12.10, 08:17

A magyar női kézilabda-válogatott emlékezetes csatában győzte le Németországot a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi játéknapján. A két pont sorsát Háfra Noémi döntötte el, egy egészen káprázatos góllal.

Óriásit harcolva, hatalmas meccsen vertük meg a németeket a kézilabda-Eb-n

Sport2018.12.09, 17:29

A magyar női kézilabda-válogatott egy utolsó másodpercig kiélezett csatában 26-25-re legyőzte Németországot a franciaországi Európa-bajnokság középdöntős csoportkörének második mérkőzésén. Kim Rasmussen csapata óriásit harcolt, és akkor sem tört össze, amikor a németek a második félidő közepén átvették a vezetést.

Norvégfóbiája van a női kéziválogatottnak

Sport2018.12.08, 18:56

Siti Beáta másodedző szerint a magyar női kézilabda-válogatottnak fóbiája van Norvégia csapatával szemben, ezért kapott ki 13 góllal a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, péntek este.

Esélyt sem adott Magyarországnak a norvég női kézicsapat

Sport2018.12.08, 10:46

A magyar női kézilabda-válogatott 38-25-ös vereséget szenvedett Norvégiától a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjében.

Átrohan Norvégia a magyar női kéziválogatotton

Sport2018.12.07, 21:51

Két nappal Spanyolország váratlan, de annál örömtelibb legyőzése után itt az újabb feladat: a világklasszisokkal felálló, de a középdöntőbe nulla pontot hozó Norvégia ellen játszik a magyar női kézilabda-válogatott. A norvégok számára ez a meccs élet-halál harc lesz Nancy-ban.

A norvégok elleni kézihőstettről álmodunk

Sport2018.12.07, 16:01

A magyar női kézilabda-válogatott péntek este 21 órakor Norvégia ellen lép pályára az Európa-bajnokság középdöntős szakaszának első mérkőzésén. A két csapat az elmúlt 22 év különböző világversenyein rengeteg alkalommal találkozott, és a múltbéli eredmények jókora norvég fölényt mutatnak. Ez persze nem annyira meglepő, mert a norvég női válogatott az elmúlt évtizedek legsikeresebb csapata, de arra is volt példa, hogy ebben az időszakban sikerült legyőzni őket. 

Lakatos Rita visszakerült a női kéziválogatott keretébe

Sport2018.12.07, 10:13

Az irányító Lakatos Rita visszakerült a magyar női kézilabda-válogatott 16 fős keretébe a franciaországi Európa-bajnokság pénteki játéknapja előtt.

Női kéziválogatottunk egységesebb, mint valaha

Sport2018.12.07, 00:11

A jobbátlövő Planéta Szimonetta szerint a magyar női kézilabda-válogatott játékosainak ki kell zárniuk a külső tényezőket, és csak a címvédő Norvégia elleni pénteki mérkőzésre szabad összpontosítaniuk a franciaországi Európa-bajnokságon.

Változás a női kézilabda-válogatott Eb-keretében

Sport2018.12.05, 12:57

Lakatos Rita helyett Szabó Laura került szerdán a franciaországi Európa-bajnokságon szereplő magyar női kézilabda-válogatott 16 fős keretébe.

Női kézi-Eb: Kovacsics Anikó tudja, mi lehet a spanyolok ellen a kulcs

Sport2018.12.04, 11:43

Kovacsics Anikó csapatkapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatottnak az eddiginél is tudatosabb játékra lesz szüksége a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, szerdán Spanyolország ellen.

Nincs meglepetés a női kézicsapat utazókeretében

Sport2018.11.29, 09:37

Kim Rasmussen szövetségi kapitány kijelölte a magyar női válogatott 18 fős utazó keretét a mieink számára szombaton kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra. 

A három vereség ellenére Rasmussen elégedett a kéziválogatottal

Sport2018.11.26, 13:06

Bár a magyar női kézilabda-válogatott három vereséggel zárta a Möbelrigen Kupa nemzetközi felkészülési tornát, Kim Rasmussen szövetségi kapitány elégedett volt a látottakkal.

Három vereséggel a háta mögött utazhat a kézi-Eb-re a női válogatott

Sport2018.11.27, 08:55

Harmadik felkészülési meccsén lépett pályára a magyar női kézilabda-válogatott a norvégiai Möbelringen-kupán. Kim Rasmussenék két vereséggel kezdtek, a norvégoktól 25–19-re, a franciáktól 19–18-ra kaptak ki. Dánia ellen sem sikerült javítnai, az első félidőben nyolc gólt dobtunk, a vége 23-16 lett oda.

Változás a női kézilabda-válogatott Eb-keretében

Sport2018.11.25, 14:36

A norvégiai Möbelringen Kupán játszott, Franciaország elleni felkészülési mérkőzést követő orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy Klivinyi Kinga nem utazhat a november 30-án kezdődő Európa-bajnokságra. Ugyanakkor a kerethez kedden csatlakozik ugyanakkor a kerethez Lakatos Rita és Szalai Babett.

Kikapott Norvégiától az Európa-bajnokságra készülő női kéziválogatott

Sport2018.11.22, 20:03

A magyar női kézilabda-válogatott csütörtöktől vasárnapig Norvégiában, a Möbelringen Kupán készül a jövő héten kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra. Kim Rasmussen csapata első meccsén a hézigazda és Európa-bajnok Norvégia ellen lépett pályára. Az első félidőben úgy tűnt, nagy versébe szalad bele a csapat, mindössze hat gólt dobtunk az első félidőben. A második játékrész már jobban sikerült, Norvégia 25-19-re nyert.

Kim Rasmussen szűkítette a női kézilabda-válogatott keretét

Sport2018.11.13, 13:12

A júliusban junior világbajnok együttesből Háfra Noémi és Tóvizi Petra került be a magyar női kézilabda-válogatott szűkített, 18 fős keretébe, amely hétfőn kezdi a felkészülést a franciaországi Európa-bajnokságra.

A magyar női kézilabda-válogatott kikapott Montenegrótól

Sport2018.09.29, 17:23

A magyar női kézilabda-válogatott négy góllal kikapott Montenegró csapatától a szombaton Győrben rendezett felkészülési mérkőzésen.

Hátrányból fordítva verték a női kézisek Montenegrót

Sport2018.09.28, 19:24

A decemberi Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott Győrben 29-25-re legyőzte Montenegrót. A vendégek az első félidőben már öt góllal is vezettek, de a második félidő jó védekezése, Bíró Blanka bravúrjai a kapuban és több jó egyéni teljesítmény támadásban elég volt a győzelemhez.

Felépült súlyos sérüléséből a világbajnok junior kézicsapat kapitánya

Sport2018.09.13, 16:47

Felépült súlyos szájsérüléséből Lakatos Rita, a világbajnok magyar női junior kézilabda-válogatott csapatkapitánya.

Kétszer is megmérkőzik Montenegróval a női kézilabda-válogatott

Sport2018.09.11, 12:19

A magyar női kézilabda-válogatott szeptember végén kétszer is megmérkőzik a montenegrói csapattal.

Világbajnoki döntőbe jutott a magyar női junior kézilabda-válogatott!

Sport2018.07.14, 07:33

Hetedik mérkőzését is megnyerte a Koreai Köztársaság ellen 30-25-re diadalmaskodó magyar női junior kézilabda-válogatott, amely az újabb sikerrel bejutott a debreceni világbajnokság döntőjébe, ahol szombaton csoportmeccsek során már legyőzött Norvégia lesz az ellenfele.

Csoportgyőztes a magyar válogatott a női kézilabda junior-vb-n

Sport2018.07.08, 19:49

Csoportgyőztesként lett nyolcaddöntős a magyar válogatott a debreceni női junior kézilabda-világbajnokságon, miután vasárnap 35-27-re legyőzte a norvég csapatot.

Kőkemény csoportba került a magyar női kézicsapat az Eb-n

Sport2018.06.12, 14:28

Hollandia mellett Horvátország és Spanyolország lesz a magyar női kézilabda-válogatott csoportellenfele a november 29-én kezdődő és december 16-ig tartó Európa-bajnokságon.

Első kalapban a magyarok a női kézilabda Eb-n

Sport2018.06.04, 14:01

A kiemelésnél az első kalapba került a magyar női kézilabda-válogatott a november 29-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokság sorsolása előtt.

A női kéziválogatott csoportelsőként jutott ki az Eb-re

Sport2018.06.02, 19:15

A magyar női kézilabda-válogatott csoportelsőként jutott ki a november 29-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra, miután a selejtezősorozat utolsó fordulójában, szombaton 30-22-re legyőzte Fehéroroszországot Kecskeméten.

Előző
Következő