női foci

címke rss

Pádár duplájával kupagyőztes az MTK női csapata

Archívum2013.04.24, 17:20

Az MTK Pádár Anita duplájával 2-0-ra nyert a címvédő Astra csapata ellen a női labdarúgó Magyar Kupa fináléjában, ezzel története során negyedik alkalommal hódította el a trófeát.

A franciák ellen is fociznak a vb-ért a magyar nők

Archívum2013.04.16, 16:14

Többek között az Eb-résztvevő franciákkal és a finnekkel került egy világbajnoki selejtezőcsoportba a magyar női labdarúgó-válogatott.

Brutálisan megverte ellenfelét a női focista

Archívum2013.04.05, 10:10

Érthetetlenül elborult az agya annak a női focistának, aki egy amatőr bajnokságban játszott meccsen labdavezetés közben hirtelen a földe került, majd amikor felkelt, csépelni kezdte a korábban mögötte futó ellenfelét. A felvételt többször is visszanézve a sötétkék mezes lány mintha nem is érne hozzá a labdát vezető játékoshoz, ehhez képest elég nagy verést kapott, a teljesen begőzölt vétkes pedig piros lapot.

A Barca női focistái is hatékonyan tiki-takáznak

Archívum2013.03.20, 17:21

Úgy tűnik, a Barcelonánál komolyan veszik, hogy minden csapatnak ugyanolyan sílusban kell játszani, az alábbi videón ugyanis a Barca női focistái olyan akciót vezetnek, amelyet Xaviéktól szoktunk látni. Pontos passzok, mélységi beindulás, végletekig kijátszott akció, amit csak szabálytalanul tud megállítani az ellenfél, a tiki-taka a női futballban is hatékony fegyver.

Izland legyőzte a nőifoci-válogatottat

Archívum2013.03.13, 16:58

A magyar női labdarúgó-válogatott 4-1-es vereséget szenvedett a szerdai helyosztó mérkőzésén Izland csapatától, így a tizedik helyen zárt a Portugáliában rendezett Algarve-kupán.

Két gólt rúgott a magyar focikapitány lánya

Archívum2013.03.08, 19:25

A magyar női labdarúgó-válogatott szerdai vereségét követően pénteken 2-0-ra legyőzte a házigazda portugál együttest az Algarve-kupa pénteki második fordulójában. A magyarok a 26. percben Vágó Fanni - a szövetségi kapitány Vágó Attila lánya - góljával szereztek vezetést, majd a 87. percben szintén ő volt eredményes: büntetőből döntötte el a meccs sorsát.

Pádár Anita századszor volt fociválogatott

Archívum2013.03.06, 20:04

A magyar női labdarúgó-válogatott 1-0-s vereséget szenvedett a mexikói csapattól a portugáliai Algarve-kupa szerdai nyitófordulójában. A találkozón Pádár Anita századik alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban.

Zsinórban három világversenyt céloz meg a nőifoci-válogatott

Sport2013.03.06, 16:31

Az elkövetkezendő években akár három világversenyre is kijuthat a magyar nőilabdarúgó-válogatott Vágó Attila szövetségi kapitány szerint.

Elképesztő gólt lőtt a legjobb női focista

Sport2013.03.02, 23:47

A brazil Martát már ötször választották meg a világ legjobb női labdarúgójának, és ha az alábbi gól előtti cseleit megnézzük, rögtön ki is derül, hogy mivel érdemelte ki a díjesőt.

Mintha a Barcából kivennénk Messit

Sport2013.01.25, 16:36

A női focisták új szövetségi kapitánya, Vágó Attila egyetért azzal, hogy a lánya, Fanny volt 2012 legjobb magyar játékosa, de a többi kerettaggal ellentétben neki nem lehet egyetlen rossz meccse sem, mert akkor kimarad a csapatból. Az 53 éves edzőnek sikerült visszahívnia a korábban lehazaárulózott Bundesliga-sztárt, egyúttal úgy véli, a magyar női labdarúgásban nagyon sok kiaknázatlan érték van még, és kemény munkával a magyar csapat ott lehet a 2019-es világbajnokságon.

Visszatér a válogatottba a legjobb magyar női focista

Archívum2013.01.17, 19:02

A női Bundesliga őszi idényének a legjobb játékosa, Jakabfi Zsanett márciusban visszatérhet a magyar női labdarúgó-válogatottba.

A legjobb női focista apja lett a magyar kapitány

Archívum2013.01.15, 17:06

Azonnali hatállyal Vágó Attila veszi át a női válogatott szövetségi kapitányi tisztségét - közölte honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).

A nő, aki Husztinál is többre vitte a Bundesligában

Sport2012.12.21, 15:21

Jakabfi Zsanett 2008 és 2010 között háromszor is az év magyar női labdarúgója lett, az idén pedig a Bundesliga edzői gondolták úgy, hogy nélküle nem vezetné a Wolfsburg a német bajnokságot, és nem lenne nyolc között a Bajnokok Ligájában. A 22 éves focista már túltette magát azon, hogy itthon hazaárulónak nevezték, ezért csak a focira, a munkájára és az iskolára koncentrál.

Egy nő is képes káprázatos bombagólt lőni

Sport2012.11.26, 17:03

Látványos góllal biztosította be Hollandia női válogatottjának győzelmét Sherida Spitse, találata egy férfimeccsen is megállta volna a helyét. Csapata 2-0-ra nyert a vendég Wales ellen, az első találatot a századik válogatottságát ünneplő Sylvia Smit szerezte.

Bedobásokkal szedte le ellenfelét a női focista

Archívum2012.11.06, 12:04

Egy amerikai női focibajnokságban az Amherst egyik játékosa megmutatta, hogy egy olyan ártalmatlannak tűnő játékelem, mint a bedobás is jó eszköze lehet a brutalitásnak. A játékos egymás után kétszer dobta fejbe az egyik ellenfelét, aki a második találatot már nem is bírta ki talpon. A vétkes sárga lapot kapott.

Marozsán bombagólt lőtt a világ egyik legjobb női kapusának

Sport2012.10.25, 10:56

A korábbi négyszeres magyar válogatott Marozsán János lánya, a négyéves kora óta külföldön élő Dzsenifer Marozsán a német korosztályos válogatottakban már letette a névjegyét, az U17-esekkel vb-bronzot, az U20-asokkal vb-aranyat és ezüstöt is nyert, és immár a felnőttek közül is kitűnik. A német válogatott az amerikaiak vendége volt, és bár a hazaiak kétszer is vezettek, Marozsán egymaga tartotta meccsben a németeket: előbb kihasználta az egyik védő hatalmas hibáját, és meg sem állt a kapuig, majd 20 méterről lőtt szép gólt az egyik legjobb kapusnak, Hope Solónak. A 20 éves Marozsánnak imponáló a mérlege a felnőttválogatottban, kileenc ...

Baywatch-paródiát készített egy svéd nőifoci-csapat

Archívum2012.10.16, 12:09

A 90-es évek közepén középiskolás fiúk tömege várta izgatottan a vasárnap délutánt, amikor az egyik tévécsatornán piros fürdőruháikban feltűntek a Baywatch című sorozat csinos vízimentői, akik közül Pamela Anderson és Erika Eleniak is komoly rajongótáborral bírt. Egy svéd nőifoci-csapat, a Kristianstads DFF játékosai is elkészítették a maguk Baywatch-videóját, a lányok felkapták a piros fürdőruhát, majd az edzői stáb tagjaival együtt elszánt tekintettel gázoltak bele a vízbe.

Köténygólt kapott az elrontott tizenegyesből az afrikai kapus

Sport2012.10.12, 09:12

"Olyan volt, mintha megöltem volna magam" - foglalta össze érzéseit a bekapott büntető után a nigériai U17-es női válogatott kapusa. Gift Andy hibája sokba került csapatának, amely végül 5-3-ra elveszítette a büntetőpárbajt a franciák ellen az azeri világbajnokság negyeddöntőjében.

Marozsán lett az U20-as női vb legjobbja

Archívum2012.09.08, 16:32

A magyar származású német focistát, Marozsán Dzsenifert választották a torna legértékesebb játékosának az U20-as női focivébén. A döntőben Németország 1-0-ra kikapott az Egyesült Államoktól.

Ellenfele fejére taposott a női focista

Archívum2012.08.08, 20:47

Brutális jelenet játszódott le az Egyesült Államok - Kanda nőifoci-elődöntőn, amikor is a kanadai Melissa Tancredi a tizenhatoson belül rátaposott a földön fekvő Carli Lloyd fejére. A bíró nem vette észre az esetet, a szenvedő félnek azonban gyógyír lehetett a fájdalmára, hogy az amerikaiak egy 123. percben szerzett góllal 4-3-ra megnyerték a meccset, így bejuottak a döntőbe, ahol Japánnal játszanak az aranyéremért.

Bemosott ellenfelének, eltiltották a kolumbiai női futballistát - videó

Sport2012.07.31, 10:49

Két mérkőzésre szóló eltiltást kapott a kolumbiai nőilabdarúgó-válogatott csatára, Lady Andrade, aki az Egyesült Államok ellen megütötte Abby Wambachot. A játékvezető nem vette észre a szabálytalanságot, azonban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség utólag megbüntette a szabálytalankodó dél-amerikait. A mérkőzést az amerikaiak 3-0-ra megnyerték, és még százszázalékosak.

Három csapat még hibátlan a nőifutball-tornán

Archívum2012.07.29, 00:53

Három válogatott, a brazil, a házigazda brit és az amerikai a második mérkőzését is megnyerte a londoni olimpia női futballtornáján: a szombati második fordulóban a dél-amerikaiak az új-zélandiakat győzték le 1-0-ra, a britek Kamerunt, míg az amerikaiak Kolumbiát verték simán.

Ez lenne minden idők legrosszabb szöglete? - videó

Archívum2012.05.27, 12:37

Amíg a Chelsea férficsapatának szerencsét hoztak a tizenegyesek, a nőinek nem, az FA-kupa döntőjében ugyanis a Birmingham büntetőkkel nyert a londoniak ellen. A tizenegyesekkel ezek szerint nincs baja a birminghamieknek, de az alábbi videó alapján a szögleteknél van még mit gyakorolni.

Ötvenezer néző előtt nyert foci-BL-t a Lyon női csapata

Archívum2012.05.17, 20:40

Rekordszámú, 50 212 néző látta csütörtökön Münchenben a női labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét, amelyen a címvédő francia Olympique Lyon 2-0-ra legyőzte a német 1. FFC Frankfurtot. A finálét végigjátszotta Dzsenifer Marozsán, a frankfurtiak magyar származású csatára.

Blatter bocsánatot kért Üzbegisztántól

Sport2012.05.17, 07:16

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, Joseph Blatter állítólag bocsánatot kért Üzbegisztántól, mert elvették az országtól a 20 éven aluliak női világbajnokságának rendezési jogát.

Nincs veszélyérzete a bevehetetlen hálójú női kapusnak

Sport2012.04.09, 11:59

Papp Eszter labdarúgókapus 1038 perce nem kapott gólt a magyar női NB I-ben, ami még úgy is kivételes teljesítmény, hogy a gyengébb csapatok elleni meccseken szinte nem is megy lövés a szombathelyi Viktória kapujára. A 22 éves, orvosi egyetemre járó sportolónő fiúk ellen soha nem játszott, az ütközésektől egyáltalán nem fél, és állítja, hogy őt nem zavarják meg a magas beívelések, mint kapustársai többségét.

Papp Eszternek 1038 perce nem tudnak gólt rúgni

Archívum2012.04.02, 11:37

Papp Eszter, a Viktória kapusa az Újpest elleni 3-0-s sikerrel zárult meccsen a 85. percig védte csapata kapuját, így már 1038 perce nem kapott gólt a női labdarúgó-bajnokságban.

Meghaladta a hazaadás lekezelése a nőifoci-kapus képességeit - videó

Archívum2012.01.25, 18:13

Kanada nőilabdarúgó-válogatottja nagyon simán, 5-1-re győzte le Costa Ricát olimpiai selejtezőn, és a meccs nem az eredmény, sokkal inkább az egyik gól miatt maradt emlékezetes. Kanada már 4-0-ra vezetett, amikor az egyik Costa Rica-i védő, Marianne Ugalde hazagurította a labdát, nem is sejtve, hogy ezzel az egyik főszereplője lesz egy fura öngólnak. A kapus, Julieth Arias ugyanis ügyetlen mozdulattal nyúlt a labdáért, amely elcsúszott a talpa alatt, és meg sem állt a hálóig.

A bikinis naptár sem segít a női focin a legjobb magyar játékos szerint

Sport2011.12.18, 11:41

1999 óta nem engedi át a gólkirályi címet másnak Pádár Anita, aki idén nagypályán és futsalban is az év labdarúgója lett, és közelít ahhoz, hogy nagy álmát megvalósítva elérje a százszoros válogatottságot. A 18 éves pályafutást maga mögött tudó csatár úgy látja, az utóbbi két évtizedben csak a körülményeket tekintve lett jobb a magyar női foci, színvonalában nem, és akkor sem járnának tömegek a meccsekre, ha a FIFA-elnök ötletét megvalósítva csinosabb szerelésben játszanának.

Hosszabbításban mentett pontot a magyar nőifutball-válogatott

Archívum2011.11.23, 16:33

Negyedórával a meccs vége előtt még kétgólos hátrányban volt a magyar nőilabdarúgó-válogatott, amely végül döntetlenre mentette szerdán az Észak-Írország elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést.

Bulgáriában hagyta nyeretlenségét a nőifoci-válogatott

Archívum2011.10.27, 17:40

Megszerezte első győzelmét a magyar nőilabdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, miután csütörtökön 4-0-ra nyert Bulgáriában.

Milliókat kaptak egy vacsoráért a szegény norvég focistanők

Sport2011.10.18, 19:57

Szeptemberben izgalmas pályázatot hirdetett a Röa Dynamite Girls norvég nőilabdarúgó-csapat: a bajnok tíz játékosa vállalta, hogy a legtöbb pénzt ajánló drukkerrel elmegy vacsorázni. Az aukció 500 norvég koronáról indult, végül összesen 73 ezer korona (2,8 millió forint) folyt be.

"Kemények, harcosak" - fiúcsapatban játszanak a polgárdi focista lányok

Archívum2011.10.17, 09:05

A Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatósága engedélyezte, hogy Nagy Viktória és Németh Dominika szerepelhessen a Polgárdi U16-os futballcsapat bajnoki meccsein. Megnéztük, hogyan illeszkedett be a két lány a fiúk közé. 

Meztelenül pózol az ESPN magazinjában az amerikai nőifoci-kapus - videó

Sport2011.10.06, 16:19

Az ESPN amerikai sportcsatorna Body Issue című időszakos kiadványában híres sportolókról készülnek meztelen képek, a pénteken megjelenő számban az autóversenyző Helio Castroneves, a kosárlabdázó Blake Griffin, a baseballos Jose Reyes és a gyorskorcsolyázó Apollo Anton Ohno mellett az amerikai nőifoci-válogatott kapusa Hope Solo is ruha nélkül pózol, a címlapra is utóbbi került. A 30 éves kapus azt nyilatkozta, korábban zavarta, hogy a férfiak sokszor túl izmosnak találták, de már megbarátkozott a testével, bár még mindig nem tartja magát szexszimbólumnak.

Aki fájdalommal nézte a nőifoci-vébét - Dzsenifer Marozsán, a német foci magyar ígérete

Sport2011.07.23, 20:13

A négyszeres magyar válogatott Marozsán János lányának, a Frankfurtban futballozó Dzsenifer Marozsánnak gyerekkori álma volt, hogy a németországi nőifoci-vb-n szerepeljen, ám májusban súlyosan megsérült, így ki kellett hagynia a számára hazai rendezésű tornát. A 19 éves labdarúgónak annyira fájt a távollét, hogy a vb alatt elment nyaralni Spanyolországba, a döntőt azonban megnézte, és miután Angela Merkellel és Michel Platinivel is találkozott, a lefújás után ő vihette be a pályára a japánoknak a világbajnoki trófeát.

Alacsony termetükből kovácsoltak erényt a női foci új bajnokai

Sport2011.07.18, 19:47

Japán történelmi diadalt aratott vasárnap a nőifoci-világbajnokságon, ázsiai válogatott korábban sohasem nyert felnőtt FIFA-tornát. A Barcelona stílusában focizó csapat bebizonyította, hogy a nőknél is a lapos passzos, labdabirtokláson alapuló játék a nyerő, míg a szövetségi kapitány a márciusi katasztrófa képeivel tüzelte fel a játékosokat.

Japán arany a nőifutball-vébén

Sport2011.07.18, 01:22

A japán válogatott szerezte meg az aranyérmet a Németországban rendezett nőilabdarúgó-világbajnokságon, miután a vasárnapi döntőben tizenegyesrúgásokkal legyőzte az Egyesült Államok együttesét.

Tízmillió dollárra növelte a FIFA a nőifoci-vébé összdíjazását

Archívum2011.07.17, 10:54

Utólag megemelte a németországi nőilabdarúgó-világbajnokság összdíjazását a nemzetközi szövetség, a FIFA.

Svédországé a bronzérem a nőifoci-vb-n

Archívum2011.07.16, 19:49

A svéd válogatott szerezte meg a bronzérmet a Németországban zajló nőilabdarúgó-világbajnokságon, miután a harmadik helyért rendezett találkozón 2-1-re legyőzte a francia csapatot.

Pézsmapocokkal és villámlással magyarázzák a doppingbotrányt a nőifoci-vb-n

Sport2011.07.16, 20:25

Összesen öt észak-koreai labdarúgó szervezetében mutattak ki szteroidot a Németországban zajló női világbajnokságon. A nagy futballtornák történetében tizenhét éve nem volt ekkora méretű botrány. Az észak-koreai delegáció egészen sajátságos magyarázattal állt elő, eszerint a pozitív minta oka egy pézsmapocokból készült szer, amellyel villámcsapás okozta sérüléseket kezeltek.

"Gyorsabban megcombosodnak" - mitől jó a női foci?

Sport2011.07.13, 11:07

Eddig minden várakozást felülmúlt az elődöntőknél járó németországi nőifoci-világbajnokság, amely többségében jóval eseménydúsabb meccseket hozott, mint a párhuzamosan zajló Copa América. A játék ugyan lassabb, de a legtöbbször tisztább, mint a férfiaknál,  technikai téren pedig egyedül a kapusposzton érzékelhető látványos különbség.

"Ha magyar segítőim vannak, minden másképp alakul" - interjú a vb-n bakizó Gaál Gyöngyivel

Sport2011.07.13, 11:07

Csak a félidőben vált teljesen egyértelművé Gaál Gyöngyi számára, hogy nagyot bakizott a nőifoci-vb Ausztrália - Egyenlítői-Guinea meccsén, ahol az egyik guineai játékos kényelmesen a kezébe vette a labdát a tizenhatoson belül, ő azonban nem ítélt tizenegyest. Gaál az [origo]-nak azt mondta, a torna előtt felkészítették a bírókat, hogy egy női mérkőzésen az átlagosnál abszurdabb helyzetek is előfordulhatnak, és bár eddig nem foglalkoztatták az ilyen esetek, most már maga is rákattintana az interneten egy hasonló hírre.

Az Egyesült Államok és Japán játssza a döntőt a nőifoci-vb-n

Archívum2011.07.13, 23:03

Elsőként az amerikai válogatott jutott a fináléba a Németországban zajló nőilabdarúgó-világbajnokságon, miután a szerdai első elődöntőben két góllal legyőzte a francia csapatot. Ellenfele a fináléban Japán lesz, amely szintén 3-1-re verte Svédországot.

Kiestek a brazilok a nőifoci-vébé legőrültebb meccsén

Sport2011.07.10, 23:35

Az amerikai válogatott 2-2-es döntetlent követően tizenegyesekkel legyőzte Brazíliát a németországi nőilabdarúgó-világbajnokság utolsó negyeddöntőjén.

Pazar gól és büntetőpárbaj után lett vb-elődöntős a francia nőifoci-csapat

Sport2011.07.09, 23:20

Franciaország jutott elsőként a négy közé a Németországban zajló nőilabdarúgó-világbajnokságon, miután 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel felülmúlta az angol csapatot a szombati első negyeddöntőben.

Túl komolyan vette a szoros emberfogást a Gaál Gyöngyit lebénító női focista - videó

Sport2011.07.07, 13:29

Egyenlítői-Guinea válogatottjával mindig történik valami a nőifoci-vébén, a FIFA-rendezvényre a legkisebb országként érkező csapatból egy játékost eltiltottak, mert kiderült, korábban a spanyoloknál már játszott, majd jött a Gaál Gyöngyit is megbénító jelenet, amikor a Bruna nevű védő kézbe vette a kapufáról kipattanó labdát. Bruna a brazilok elleni meccsen is hallatott magáról, gyanítjuk, edzője azt mondta neki, hogy akár a vécére is kövesse a világ legjobbjának ötször is megválasztott Martát, és ő ezt az utasítást szigorúan be is tartotta.

Doppingolt az észak-koreai nőifoci-csapat két tagja

Archívum2011.07.07, 11:15

Pozitív doppingmintát szolgáltatott a németországi női világbajnokságon szerepelt Koreai NDK két labdarúgója.

Erika varázslatos gólt lőtt a nőifoci-vébén - videó

Sport2011.07.06, 20:35

Ausztrália hátrányból fordított Norvégia ellen a nőilabdarúgó-világbajnokságon, és a 2-1-es győzelemmel megváltotta jegyét a negyeddöntőbe. Brazília szintén a nyolc közé jutott, ráadásul hibátlan teljesítménnyel, miután 3-0-ra nyert Egyenlítői-Guinea ellen. A brazil csapat első gólja igazi mestermunka volt, Erika a kapus által kiütött labdát előbb egy esernyőcsellel átemelte a védőn, majd ballal, kapásból a léc alá vágta.

Gaál Gyöngyi óriásit bakizott a foci-vb-n - videó

Sport2011.07.04, 08:52

A játékvezető Gaál Gyöngyi ritkán látható hibát követett el a németországi női labdarúgó-világbajnokság D csoportjának 2. fordulójában az Ausztrália - Egyenlítői-Guinea mérkőzésen.

A világ legjobb női focistája szabálytalankodhat is a gól előtt - videó

Archívum2011.07.03, 21:06

Brazília 3-0-ra nyert a nőilabdarúgó-világbajnokság második fordulójában Norvégia ellen, amivel továbbjutott a negyeddöntőbe. A braziloknál villogott a világ legjobbjának ötször is megválasztott Marta, aki két gólt szerzett, egyet meg előkészített, apró szépséghiba, hogy első gólja előtt két kézzel lökte el a norvég játékost, a bíró mégsem sípolt.

Ismét győzött a vb-házigazda német nőifutball-válogatott

Archívum2011.06.30, 23:01

A házigazda, címvédő német válogatott 1-0-ra nyert a nigériai csapat ellen a nőilabdarúgó-világbajnokság A csoportjának 2. fordulójában. A franciák 4-0-ra verték Kanadát.

Egyenlítői-Guinea hat percre volt a világraszóló bravúrtól a női vébén

Sport2011.06.29, 21:25

A brazil válogatott egygólos győzelmet aratott Ausztrália felett a nőilabdarúgó-világbajnokság D csoportjának szerdai első fordulójában. A története első vb-meccsét játszó Egyenlítői-Guinea a 84. percig 0-0-ra állt az 1995-ös győztes norvégok ellen, de az európaiak Emilie Haavi góljával végül behúzták a nyitómeccsüket.

Észak-Korea nőifoci-csapata egy villámcsapásra fogja az USA elleni vereséget

Sport2011.06.29, 11:34

Észak-Korea nőifoci-válogatottja az Egyesült Államok elleni 2-0-s vereséggel kezdett a németországi világbajnokságon, a koreaiak egy egy hónappal korábbi vilámcsapásra vezetik vissza a kudarcot.

Doppingolt a kolumbiai nőifutball-válogatott kapusa

Archívum2011.06.28, 20:32

Diego Maradona 1994-es esete óta először fordult elő, hogy labdarúgó-világbajnokságon doppingoláson kapjanak egy játékost: a Németországban zajló női vébén a kolumbiai válogatott tartalékkapusa, Yineth Varon bukott meg. A FIFA azonnal felfüggesztette a hálóőr játékjogát.

Kizárták Egyenlítői-Guinea egyik játékosát a nőifoci-vébén

Archívum2011.06.28, 10:50

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kizárta a németországi női világbajnokságról Egyenlítői-Guinea egyik labdarúgóját.

Egyenlítői-Guinea történelmet írt a nőifoci-vébén

Archívum2011.06.27, 07:02

A női világbajnokságon szerdán bemutatkozó Egyenlítői-Guinea a legkisebb ország, amelynek válogatottja kijutott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) égisze alá tartozó világversenyre.

Hetvenezer néző előtt nyert a német válogatott a nőifoci-vébén

Archívum2011.06.26, 19:53

Sima első félidő után saját magának tette nehézzé a világbajnoki bemutatkozást a német nőifutball-válogatott, amely végül hazai környezetben, a berlini Olimpiai-stadionban 70 ezer néző előtt 2-1-re legyőzte Kanadát. A nap másik mérkőzésén Franciaország 1-0-ra verte Nigériát.

Gaál Gyöngyi is vezet a nőifoci-vébén

Sport2011.06.23, 13:43

Gaál Gyöngyi is tagja annak az 51 fős játékvezetői küldöttségnek, amely a vasárnap kezdődő nőilabdarúgó-világbajnokságon bíráskodik majd.

Szexi fotókkal kampányolt a német nőifoci-válogatott

Sport2011.06.08, 22:19

Öt Bundesliga-játékos meglepő módon próbálta meg felhívni a figyelmet a június 26-án rajtoló németországi nőifutball-világbajnokságra. A Bayern München női csapatának három tagja, kiegészülve egy-egy wolfsburgi és güterslohi játékossal a Playboy német kiadásának legfrissebb számában izgalmas fotókon mutatta be magát.

A címvédőt verve nyerte a Lyon a női BL-t

Sport2011.05.27, 09:21

Az Olympique Lyon csapata nyerte meg csütörtökön a női labdarúgó Bajnokok Ligáját. A Fulham stadionjában, a londoni Craven Cottage-ben rendezett fináléban a francia együttes magabiztosan, 2-0-ra győzte le a címvédő, német Turbine Potsdam csapatát. A lyoniak történetük első BL-trófeáját szerezték.

Kevesellték a 3-0-t, elutaztak a tízgólos sikerért

Sport2011.04.18, 12:15

Furcsa zsarolásnak engedve még a pályaválasztói jogról és légiósaik szerepeltetésétől is eltekintett a Tatabányai Amazonok SE nőilabdarúgó-csapata, csak azért, nehogy 3-0-s sikerrel igazolják számára a Tác elleni bajnokit. A vendégcsapat otthonába látogatva végül 11-1-re nyert az együttes, a táciak szerint nincs pénzük arra, hogy sokat utazzanak.

Marozsánék legyőzték a bajnokot a kupadöntőben

Sport2011.03.28, 07:30

Nagy csatában egygólos győzelmet aratott az 1. FFC Frankfurt női csapata a bajnok Turbine Potsdam ellen a labdarúgó német kupadöntőben. A győztes csapatban végig a pályán volt a magyar születésű Dzsenifer Marozsán is.

Jól fogynak a jegyek a női labdarúgó-világbajnokságra

Sport2011.03.26, 10:39

Már több mint félmillió jegy elkelt a 6. női labdarúgó-világbajnokságra, amelynek a nyáron Németország ad otthont.

Dzsenifer Marozsán is bekerült a német vb-keretbe

Sport2011.03.18, 09:05

Rutinos játékosok és fiatal tehetségek alkotják a nőifutball-válogatott bő, huszonhat fős keretét, amelybe Silvia Neid szövetségi kapitány a hazai világbajnokság előtt tizenöt világbajnokot és öt U20-as világbajnokot hívott meg. Köztük a magyar születésű Dzsenifer Marozsánt is.

Nyolcat kapott a Bayern, triplázott a Potsdam női csapata

Sport2011.03.14, 07:13

Zsinórban harmadik bajnoki címét szerezte a Turbine Potsdam nőifutball-csapata, amely a német Bundesliga utolsó fordulójában 3-0-ra nyert az  SG Essen-Schönebeck ellen, így megőrizte egypontos előnyét a Bayern Münchent 8-2-re verő  FFC Frankfurttal szemben.

Dzsenifer Marozsán hosszabbított a Frankfurttal

Archívum2011.01.24, 15:12

2013. június 30-g meghosszabbította szerződését a 1. FFC Frankfurt nőifutball-csapatával a budapesti születésű, négyéves kora óta külföldön élő Dzsenifer Marozsán, aki 2008-ban tagja volt az U17-es vb-bronzot szerző német válogatottnak, tavaly pedig aranyat nyert az U20-as világbajnokságon.

Szexista megjegyzések miatt szorulnak a Sky Sports riporterei

Sport2011.01.24, 17:10

Jókora botrányt okozott a Sky Sports két riportere a Premier League női partjelzőjére tett megjegyzéseivel. A szombati Wolverhampton-Liverpool bajnokit közvetítő Andy Gray és Richard Keys kétségbe vonta, hogy a nők fel tudnák fogni a lesszabályt.

Visszavonul a női futball válogatottsági csúcstartója

Archívum2011.01.06, 15:55

Bejelentette visszavonulását a válogatottsági világcsúcstartó amerikai labdarúgó, Kristine Lilly. A 39 éves játékos 1987 óta 352-szer szerepelt az amerikai nemzeti csapatban, 130 gólt szerzett és 105 gólpasszt adott, öt világbajnokságon és három olimpián vett részt, s két-két vb-, illetve ötkarikás aranyérmet szerzett.

Kapkodják a belépőket a nőifutball-vb-re

Sport2010.12.07, 08:07

Közel 400 ezer belépő már elfogyott a jövő évi, németországi nőilabdarúgó-világbajnokságra.

Döntetlent játszott az MTK a női BL-ben

Archívum2010.09.23, 20:33

Az MTK női csapata hazai környezetben gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön az angol Everton együttesével a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében, az első összecsapáson.

Marozsán nagy lépést tett a 2011-es nőifoci-vébé felé

Sport2010.09.20, 09:31

Az első lépést megtette a világbajnoki szereplés felé Dzsenifer Marozsán: az 1. FFC Frankfurt nőilabdarúgó-csapatának játékosa meghívást kapott a német válogatott Kanada elleni összecsapására, s bár nem lépett pályára, ez azt jelzi, hosszú távon számítanak rá a nemzeti csapatnál. 2011-ben ráadásul Németország rendezheti a női világbajnokságot.

"A cipőmön rajta volt egy kis magyar zászló" - interjú a német futballvilágbajnok Dzsenifer Marozsánnal

Archívum2010.08.03, 07:51

A budapesti születésű, négyéves kora óta külföldön élő Dzsenifer Marozsán a német labdarúgás sztárja lett. Két éve hat góllal bronzéremig vezette Németországot az U17-es vb-n, a vasárnap véget ért U20-as világbajnokságon pedig aranyérmet ünnepelt a bielefeldi döntőt követően, amelynek a hajrájában megsérült ugyan, ám előtte gólpasszt adott, a lefújás pillanatában pedig sírva fakadt. A németek második legfiatalabb, tizennyolc éves játékosa jövőre szeretne a felnőttcsapat vb-keretébe bekerülni, és bízik benne, hogy egyszer a női labdarúgásból is meg lehet majd élni. 

Magyar játékos az U20-as nőifoci-vb döntőjében

Sport2010.08.01, 00:46

A házigazda Németország bejutott az U20-as női labdarúgó-világbajnokság döntőjébe, miután csütörtökön 5-1-re legyőzte a Koreai Köztársaság csapatát. A német együttesben végig a pályán volt a magyar Dzsenifer Marozsán.

Ostoba hiba Marozsánék vb-elődöntőjén - videó

Sport2010.07.29, 19:57

A budapesti születésű Dzsenifer Marozsán csapata, Németország 5-1-re legyőzte Dél-Koreát az U20-as nőifoci-vb csütörtöki elődöntőjén, amelyen az ázsiai csapat egyik játékosa óriásit bakizott 4-1-es állásnál. Alexandra Popp kapufára vágott lökete felpattant magasra, s a visszaszálló labdát a koreaiak védője, Jeong Yeonga egyszerűen magához ölelte. A tizenegyest Popp bevágta, ötödik meccsén már a kilencedik gólját szerezve.

A női focisták el-, a birkózók hazarepülni nem tudnak

Sport2010.04.19, 14:03

A tervekkel ellentétben hétfőn nem tudott elindulni Ukrajnába, szerdai világbajnoki selejtezője helyszínére a magyar nőilabdarúgó-válogatott, a birkózók pedig  kerülő úton utaznak haza a bakui Európa-bajnokságról.

Negyedik vb-selejtezőjén is veretlen maradt a nőifoci-válogatott

Sport2010.03.31, 19:45

A magyar nőilabdarúgó-válogatott 2-0-ra nyert szerdán Sopronban a bosnyák csapat ellen világbajnoki selejtezőn. A magyar csapat góljait Vágó és Pádár szerezte. A magyarok eddigi két-két győzelmet és döntetlent játszottak.

Európa felfedezte a magyar női focistákat

Archívum2010.03.16, 12:36

A magyar női labdarúgó-válogatottból immár a harmadik játékos áll idegenlégiósnak. Az egyaránt Németországban futballozó Jakabfi Zsanett és a csapatkapitány Gáspár Cecília után  az MTK kapusa, Szőcs Réka Finnországban próbál szerencsét.

Tömegbunyó a gimis nőifoci-meccsen

Sport2009.11.13, 13:45

Úgy tűnik, az Egyesült Államokban valóban nem számít kisasszonysportnak a női labdarúgás, a pár napja bemutatott kíméletlen jelenetek után ezúttal az egyik középiskolai bajnokságban tört ki verekedés. A Woonsocket Villa Novans és a Tolman Tigers játékosai az utolsó percben kaptak össze, a bunyó aztán a lelátóra is átterjedt.

A nő, akitől félnénk a focipályán

Sport2009.11.07, 16:23

A női futball létjogosultságát ma már senki sem vitatja, és úgy tűnik, immár az ellenféllel való durva bánásmód sem pusztán a férfiak sajátja. Az egyik amerikai egyetemi bajnokság elődöntőjében a Brigham Young University és a New Mexico játszott, a vendégek a 15-ös számú játékosa, Elizabeth Lambert pedig a meccs során számos alkalommal bemutatta, mi fán terem az agresszív harcmodor.

Döntetlen a románok elleni nőifoci-selejtezőn

Archívum2009.10.28, 17:27

A magyar női labdarúgó-válogatott szerdán 1-1-es döntetlent játszott a román csapattal világbajnoki selejtezőn, Sopronban.

A Bayern kiejtette a Szombathelyt a női BL-ből

Archívum2009.10.07, 22:52

A Viktória FC Szombathely 4-2-re kikapott a Bayern München vendégeként, így kettős vereséggel, 9-2-es összesítéssel búcsúzott a női labdarúgó Bajnokok Ligája 1. fordulójában. A szerdai visszavágón mindkét magyar gólt Tóth Gabriella szerezte.

Nézőcsúcs és ötgólos Bayern-siker Szombathelyen

Archívum2009.10.01, 13:11

Nézőcsúcs született szerdán Szombathelyen a hazai Viktória FC és a Bayern München női labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésén, amelyet a németek nyertek meg 5-0-ra.

Harmadszor is elindult az amerikai profi nőifutball-bajnokság

Sport2009.04.04, 20:14

A női labdarúgás az Egyesült Államokban legalább olyan népszerű, mint a sportág férfi változata, ám ennek ellenére a profi bajnokság létrehozására tett eddigi kísérletek kudarcba fulladtak. Most azonban az amerikaiak megint megpróbálkoztak azzal, hogy létrehozzanak egy olyan női pontvadászatot, amelyben a játékosok csak a futballból élnek.

Marozsán: Sajnálom, de jobb a német női foci

Sport2008.11.20, 21:38

Még csak 16 esztendős, de már a lábai előtt hever a futballvilág. Új-Zélandon a labdarúgás történetének egyik legnagyobb egyénisége, a futballistaként és szövetségi kapitányként is világbajnoki aranyéremig jutó Franz Beckenbauer adta át a háromszínű díjkolleciót a gólkirály Dzsenifer Marozsánnak, aki a német válogatottal bronzérmet nyert a múlt héten véget ért új-zélandi U17-es női világbajnokságon. A négyszeres magyar válogatott Marozsán János lánya nagyon büszke az Aranycipőre és az Ezüstlabdára, s bár sajnálja, hogy nem a magyarokat erősíti, az mindenképp örömmel tölti el, hogy Magyarországon is sokan örülnek a sikerének.

Női foci és BL-gólok

Sport2006.09.07, 17:32

E heti focimagazinunkban többek között bemutatjuk a Prestonban található futballmúzeumot, a női focival is foglalkozunk, valamint megtekinthetik a Bajnokok Ligája- és az UEFA-kupa-selejtezők góljait. Tartson velünk - focival a világ körül!

Dudek és a női foci

Archívum2006.06.14, 07:55

Noha a női labdarúgás már évtizedek óta hasonlóan szervezett keretek között zajlik, mint a férfiaké, és rendszeresen rendeznek világ- és Európa-bajnokságot, sőt, Bajnokok Ligáját is a lányok-asszonyok számára, a futballal kapcsolatban még mindig általánosan elterjedt az a nézet, hogy elsősorban a férfiak sportága.

Futballcsillagok gálája a Bernabeuban

Sport2002.12.18, 17:39

Meglehet, soha ennyi világsztár nem lépett egy időben futballpályára, mint szerdán este 21.30 órakor a madridi Santiago Bernabeu-stadionban. A Real Madrid centenáriumi ünnepségeinek záró felvonására a karácsonyi készülődés lázában égő spanyol fővárosba érkezett úgyszólvan mindenki, aki él és mozog.

Előző
Következő