Nógrád megye

címke rss

Éjszaka, álmában erőszakolt meg egy férfi egy fiatal nőt Nógrád megyében (18+)

Life.hu2021.10.29, 22:00

Erőszak áldozata lett egy fiatal nő Nógrád megyében.

Hat irakit akart Németországba csempészni a szír migráns

Itthon2021.10.25, 15:42

A bíróság embercsempészet miatt 3 év börtönre ítélte azt a 37 éves szír férfit, aki hat iraki migránst próbált illegálisan Magyarországról Németországba juttatni.

Kiskorú rokonai életét veszélyeztette egy jogosítvány nélkül vezető, felelőtlen sofőr

Itthon2021.10.21, 15:50

Jogosítvány nélkül vezetett, és balesetet okozott egy 22 éves, Nógrád megyei férfi, melyben két fiatalkorú utasa megsérült. A férfi eztán cserbenhagyta a két fiút, és eltűnt. Az ügyészség felfüggesztett börtönt, és vezetéstől eltiltást javasolt vele szemben, ezenkívül a balesettel okozó kárt is meg kell térítenie.

Súlyosabb büntetést kapott az agresszív salgótarjáni férfi, aki kirabolt egy férfit a kocsmában

Itthon2021.10.18, 10:47

5 és fél évre súlyosították a büntetését annak a 23 éves férfinak, aki testvérével és ismerősével együtt az utcán verekedett, összetört egy kocsit, és erőszakkal elvette egy férfi pénztárcáját egy sörözőben.

Láncfűrésszel támadtak rendőrökre Nógrád megyében

Itthon2021.10.15, 11:08

Hivatalos személy elleni erőszak miatt kell felelnie két férfinek, mert áprilisban rendőrökre támadtak Nógrád megyei otthonukban. Az egyikük egy láncfűrésszel ment nekik. Elkapták a láncfűrészes támadót és a másik férfit is. 

Vascsővel támadt ismerősére egy etesi fiatal

Itthon2021.09.30, 10:20

Életveszélyt okozó súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe egy fiatal férfit Salgótarjánban, mert vascsővel támadt rá egy emberre.

Vezetéstől eltiltott sofőröket értek tetten Nógrád megyében

Itthon2021.09.16, 16:48

Eltiltás ellenére is volán mögé ült az a három férfi, akiket Pásztón és Bátonyterenyén igazoltattak a rendőrök.

Balesetet okozott egy vezetéstől eltiltott, részeg sofőr Nógrád megyében

Itthon2021.09.13, 21:02

Ittas vezetés miatt felelhet az a Nógrád megyei férfi, aki vezetéstől eltiltás hatálya alatt, részegen okozott balesetet, amiben ő és egyik utasa is megsérült.

Cseh Katalinék Szécsényben még a kulcsát sem kérték el annak az épületnek, ahol állítólag egy hologramnyomdát üzemeltetnek

Itthon2021.09.12, 15:24

A PestiTV Ügy című műsora ismét lebuktatta Cseh Katalint. A Nógrád megyei Szécsény az ország leghátrányosabb térségében található. Itt nyújthattak be a legnagyobb intenzitás mellett pályázatot a 3D-s holografikus nyomdájuk kifejlesztéséhez, mivel a térség rengeteg pályázatra jogosult. Kutatás-fejlesztésre, gyártósor-telepítésre, kapacitásbővítésre is pályáztak és nyertek, úgy, hogy közben a fejlesztés helyeként megjelölt épület kulcsát sem kérték el. A 1,5 milliárd forintot, amelyből Szécsényben semmi sem valósult meg, valós szécsényi cégek elől vették el az ügyeskedéseik révén. A Vanyarc nevű kis falu utolsó épületében, az erdő széélén ...

Közel hat év fegyházra ítéltek egy salgótarjáni sorozattolvajt

Itthon2021.09.02, 20:33

Öt év nyolc hónap böertönre súlyosította az ügyészség annak a salgótarjáni férfinak a büntetését, aki egy ismerőse kocsiját használva benzint lopott, betört egy házba, később a vonaton lopott utastársától, majd egy mobiltelefoneladással vert át két férfit bő egy hónap alatt.

Árokba borult és megsérült egy autós egy dejtári nő miatt

Itthon2021.08.31, 10:51

A rendőrök befejezték a nyomozást az ellen a dejtári nő ellen, aki júniusban Hugyagon balesetet okozott, melyben egy másik sofőr árokba hajtott autójával. A nő a baleset után megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

20 éves fiú zuhant ki egy kilátóból Nógrád megyében: barátai meg sem próbáltak neki segíteni, belehalt a sérüléseibe

Life.hu2021.08.18, 15:36

A Salgótarjáni Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a két férfi ellen, akik a Karancs-kilátóból kieső sérültnek nem nyújtottak segítséget.

Pusztított a vihar: fenyőfa dőlt az iskolára Nógrádban, több helyen nincs áram

Life.hu2021.08.17, 13:02

Nem csak Budapesten , más megyékben is nagy károkat okozott a hétfő éjszakai vihar. A Nógrád megyei Ecsegen rádőlt egy fenyőfa egy iskolára, közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Tanúból vált tolvajjá egy Nógrád megyei nő

Itthon2021.08.03, 16:45

A Balassagyarmati Járási Ügyészség lopás miatt emelt vádat egy 43 éves Nógrád megyei nővel szemben, aki egy nyugdíjas férfitől lopott, közvetlenül azután, hogy megkötöttek egy kölcsönszerződést.

Elfogtak egy cserbenhagyásos gázolót Nógrád megyében

Itthon2021.07.17, 14:37

Őrizetbe vett a rendőrség szombaton egy szlovák férfit, aki autójával halálra gázolt egy gyalogost Nagyorosziban, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Gyerekeknek is adott el kábítószert egy Nógrád megyei nő

Itthon2021.07.09, 14:45

Elrendelték a letartóztatását annak a 30 éves nőnek, aki öt hónapon keresztül rendszeresen árult drogokat a településén.

Börtönbe kerülhet egy férfi, aki baltát vágott a mentőautóhoz

Itthon2021.07.07, 18:09

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 24 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki drogok és gyógyszerek hatása alatt baltával támadt a kiérkező mentősökre.

Rátámadt barátnőjére és a gyerekeire egy férfi Nógrád megyében

Itthon2021.07.06, 10:19

A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a 34 éves férfinak a letartóztatását, aki életveszélyesen megfenyegette barátnőjét és annak gyermekeit.

Ezek a kiemelkedő teljesítményű iskolák Nógrád megyében

Sulilife.hu2021.07.04, 18:28

Az Oktatási Hivatal az országos kompetenciamérés során évről évre listát készít a kiemelkedő teljesítményű iskolákról országszerte, most Nógrád megye legjobbjait mutatjuk be.

Ismerőse adatainak felhasználásával rendelt előfizetést egy nógrádi férfi

Itthon2021.06.01, 17:11

Felfüggesztett börtön kiszabását javasolta az ügyészség azzal a 21 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki egy ismerőse nevére rendelt telefonos előfizetést, mellyel közel 63.000 forint kárt okozott.

Itt veszélyes lehet kirándulni: medvét láttak Nógrád megyében

Life.hu2021.05.31, 14:01

A Nógrád megyében található Komravölgyi víztározó közelében láttak medvét, épp ezért kérik, hogy mindneki legyen nagyon körültekintő.

Elsikkasztotta az albérlők által fizetett kauciót egy Nógrád megyei férfi

Itthon2021.05.05, 17:17

Az ügyészség elzárás kiszabását javasolta azzal a 46 éves férfival szemben, aki bérbe adta élettársa lakását, majdt 110.000 forintot vett át az albérlőktől, de a szerződés meghiúsulásakor a pénzzel nem tudott elszámolni.

Hídkorlátnak ütközött egy buszsofőr Nógrád megyében, egy utasa meghalt

Itthon2021.04.29, 19:01

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat azzal a 69 éves Nógrád megyei buszsofőrrel szemben, aki novemberben egy híd korlátjának ütközött, melyről egy csőelem behatolt az utastérbe, ahol egy utast halálosan megsebesített.

Életveszélyesen megfenyegetett két tanút egy bűnügyi felügyeletben lévő férfi

Itthon2021.03.23, 14:49

Vádat emeltek azzal a 36 éves, letartóztatásból szabadult férfival szemben, aki életveszélyesen megfenyegette idős szomszédjait, akik egy korábbi ügyében tanúskodtak.

Műszaki hibát akart elhárítani, ezzel társa halálát okozta egy nógrádi festéküzemben

Itthon2021.03.11, 18:06

Vádat emeltek azzal a 27 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki munkahelyén munkatársával együtt megpróbált megjavítani egy műszaki hibát úgy, hogy megbontottak egy zárt rendszert, melynek során a munkatárs halálos balesetet szenvedett.

Letartóztatták az élettársát összeverő, Nógrád megyei férfi

Itthon2021.02.19, 11:39

Elrendelték a letartóztatását annak a többszörös visszaeső férfinak, aki tavaly év végén és idén többször bántalmazta élettársát.

Egy banda kövekkel dobált meg, majd felborított egy autót

Itthon2021.01.28, 17:05

A banda egy Nógrád megyei településen dobálta meg kővel és borította fel egy autót. A 6-7 fős bandából egy fiút és egy férfit fogtak el.

Hazafelé tartva buszt rongált és autót lopott egy nógrádi férfi

Itthon2021.01.26, 17:18

Egy Nógrád megyében élő férfi hazafelé tartott, amikor megrongált egy buszt, egy nyitott autóból kilopta a rádiót, egy másik kocsit pedig ellopott, azzal ment haza.

Betörte ismerőse ajtaját egy Nógrád megyei nő

Itthon2021.01.06, 16:05

A Salgótarjáni Járási Ügyészség eredményes közvetítői eljárás után megszüntette annak a nőnek az ügyét, aki júniusban megrongálta haragosa bejárati ajtaját. Mivel a nő elnézést kért és vállalta, hogy megtéríti a kárt, megúszta a vádemelést és a komolyabb büntetést.

Hasba szúrta élettársa férjét egy Nógrád megyei férfi

Itthon2021.01.05, 12:04

Jogerősen 2 év felfüggesztett börtönre ítélték azt a Nógrád megyei férfit, aki hasba szúrta élettársa frissen szabadult férjét.

Interneten hirdette a prostituáltakat a nógrádi banda - videó

Itthon2020.12.17, 07:41

Kerítés és kitartottság gyanúja miatt indítottak eljárást két férfi és öt nő ellen a Nógrád megyei rendőrök. A nyomozók szerint egy internetes portálon hirdetették a sértetteket.

102-vel száguldott településen belül egy autós - fotó

Itthon2020.12.09, 08:00

Endrefalván jelentős mértékben lépte túl a megengedett sebességhatárt egy gépjármű vezetője - írták a rendőrség a honlapján.

Hónapokon keresztül rugdosta és terrorizálta a 14 éves fiú az egyik osztálytársát Nógrádban: letartóztatták

Life.hu2020.11.23, 14:36

A Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte egy 14 éves fiú letartóztatását, aki hónapokon keresztül terrorizálta 12 éves osztálytársát. A végzés végleges, a kényszerintézkedést javítóintézetben kell végrehajtani - tájékoztatta a Nógrád megyei főügyész hétfőn az MTI-t.

Otthon is folytatták a kocsmai verekedést

Itthon2020.11.03, 14:21

Egy Nógrád megyei férfi és társai, a testvérei és a sógora előbb egy kocsmában verekedett össze egy helyi családdal, később pedig az otthonuknál keveredtek szóváltásba egy másik családdal.

Nyolc és fél évet kaptak a Magyaroszágon terjesztő holland drogdílerek

Itthon2020.10.29, 11:31

Kábítószer-kereskedelem miatt első fokon nyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélte és tíz évre kiutasította Magyarországról a Balassagyarmati Törvényszék azt a két holland férfit, aki 2017-ben egy Nógrád megyei zenei fesztiválon árult drogot.

Kínozta és borzalmas körülmények között tartotta az állatait egy nógrádi állatorvos

Itthon2020.10.02, 19:07

A férfi olyan körülmények között tartotta az állatait, hogy a legtöbb lesoványodott, megbetegedett, több el is pusztult - közölte Bóna Gyula, a megyei főügyészség vezetője az MTI-vel.

Medvét láttak a Nógrád megyei Szenténél

Itthon2020.09.11, 18:46

A szentei Saliga Zsófia a NOOL-nak számolt be arról, hogy csütörtök este, biciklizés közben látott egy medvét egy földúton. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága szerint idén ez a sokadik medveészlelés volt Nógrád megyében.

Élettársát is veszélybe sodorta egy részeg, nógrádi sofőr

Itthon2020.09.04, 14:57

Két autót is összetört, majd a templom kerítésének csapódott egy részeg sofőr autója Nógrád megyében. A balesetben súlyosan megsérült az élettársa, aki ennek ellenére védeni próbálta a férfit. Azt hazudta a rendőröknek, hogy ő okozta a balesetet, ő volt a sofőr, de kiderült, hogy jogosítványa sincs. 

Családi biznisz: Lecsukták a szülőket, ezért a gyerekek árulták tovább a drogot

Life.hu2020.08.29, 15:08

Szüleik után kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható 16 éves testvérpárt fogtak el a bátonyterenyei rendőrök Mátraverebélyben.

Barátnője adataival vett magának telefont egy nógrádi nő

Itthon2020.08.18, 14:41

A Balassagyarmati Járási Ügyészség csalás miatt emelt vádat az ellen a 42 éves, Nógrád megyei nő ellen, aki 2017 nyarán megszerezte az egyik barátnője iratait, és azokkal telefont rendelt. Egy év alatt több, mint 170 ezer forintnyi tartozást halmozott fel a szolgáltatónál, amelyet a barátnőjén próbáltak behajtani.

Egész életére eltilthatják a vezetéstől a nógrádi férfit

Itthon2020.08.06, 16:54

Az ügyészség vádat emelt az ellen a 42 éves, Nógrád megyében élő férfi ellen, aki októberben részegen vezetett, és balesetet okozott, melyben a lányai és ismerőse is megsérültek. Az egyik lány súlyos sérüléseket szenvedett.

Félholtra verte volt élettársát egy nő

Itthon2020.07.22, 17:13

Életveszélyes testi sértés miatt emeltek vádat egy nógrádi nő ellen, aki részegen vascsővelesett neki volt élettársának, majd amikor a férfi egy vasvillával próbált védekezni, a nő kalapáccsal verte fejbe.

Hasított tűzifával vágta fejbe párját egy nógrádi férfi

Itthon2020.07.01, 10:43

Javasolták a leatrtóztatását annak a Nógrád megyében élő férfinak, aki hosszú időn keresztül rendszeresen bántotta az élettársát.

Letartóztatták a szír embercsempészt

Itthon2020.06.29, 14:28

Elrendelték a letartóztatását annak a szír férfinak, aki hat külföldit próbált meg illegálisan kijuttatni az országból a parassapusztai határon keresztül.

Táskákat lopott két fiatal Nógrád megyében

Itthon2020.06.28, 12:37

A rendőrök elfogták és kihallgatták azt a két fiatalt, akik Salgótarjánban és Alsózsolcán lopták el két járókelő táskáját.

Fekvőbeteget fosztott ki egy nő egy Nógrád megyei kórházban

Itthon2020.06.11, 15:42

Kifosztás miatt emeltek vádat egy középkorú, Nógrád megyei nő ellen, aki tavaly ősszel ellopta egy kórházban ápolt, alvő beteg táskáját az összes pénzével, és irataival együtt.

Az egyik legkisebb megye, de tele van látnivalókkal

[origo] utazás2020.05.30, 23:07

Nógrád megye számos felfedeznivalót rejt a vadregényes tájak kedvelőinek. A Cserhátban vagy a Börzsöny lábánál tett kalandozásaink során mindig sok meglepő és érdekes élménnyel gazdagodtunk. De vétek lenne kihagyni a már klasszikusnak számító Hollókő vagy az apró falvak felkeresését is. Szubjektív ajánló következik arról, mit érdemes csinálni az ország második legkisebb, de az egyik legszebb megyéjében.

Ököllel verte és szexre kényszerítette feleségét egy Nógrád megyei férfi

Life.hu2020.05.29, 18:54

Egy 25 éves Nógrád megyei férfi súlyosan bántalmazta tőle különélő feleségét. Kezdeményezték a letartóztatását. 

Megkéselte szállásadóját egy domaházi férfi, fellebbezett az ítélet ellen

Itthon2020.05.28, 13:03

Egy 27 centis pengehosszúságú bajonettel támadt szállásadójára egy férfi a Nógrád megyei településen. Részegen veszekedtek és verekedtek, majd a férfi elsétált a késért és megölte szállásadóját. Az ügyészek kezdeményezték, hogy a bíró utasítsa el a férfi fellebbezését, miután 20 év fegyházbüntetésre ítélték.

Kiterjedt droghálózatra csaptak le a rendőrök - videó

Itthon2020.05.28, 10:45

Négy drogkereskedőt vettek őrizetbe, és kilenc drogfogyasztót hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni és a bátonyterenyei nyomozók.

Évekre eltiltották az állattartástól a Nógrád megyei állatkínzót

Itthon2020.05.21, 15:46

Hat évre eltiltottak az állattartástól azt a Nógrád megyei férfit, aki nem gondoskodott megfelelően kutyáiról és egyéb állatairól. Bóna Gyula elmondta: a döntést a Balassagyarmati Törvényszék hozta meg.

Többször is ellopta egy nyugdíjas férfi bankkártyáját egy testvérpár

Itthon2020.05.15, 15:14

Csalás miatt vádat emeltek egy Nógrád megyei testvérpár ellen, akik visszaélve idős ismerősük figyelmetlenségével, többször is ellopták a bankkártyáját, majd azzal vásároltak.

Megdőlt a hidegrekord szerda hajnalban

Itthon2020.05.13, 14:47

Új hidegrekord született szerda hajnalban a Nógrád megyei Zabaron, ahol -4,1 fokot mértek.

Vascsővel verte szét egy férfi lábát egy drégelypalánki fiatal

Itthon2020.05.10, 10:08

Lezárták az aktáját annak a fiatal férfinak, aki egy vascsővel úgy megütötte egy férfi lábát tavaly, hogy maradandó sérüléseket okozott. A szakértő megállapította, hogy drogozott is a támadás előtt, nem csak ivott. 

Börtönbe kerülhetnek a Nógrád megyei sorozatbetörők

Itthon2020.05.07, 19:21

A Pásztói Járási Ügyészség lopás és rongálás miatt emelt vádat egy 39 éves, és egy 44 éves Nógrád megyei férfi ellen, akik több lakásba is betörtek, és feltörtek egy gépkocsit is.

Halálos balesetet okozott egy gyorshajtó Nógrád megyében

Itthon2020.04.27, 16:25

Börtönbe kerülhet az a 26 éves Nógrád megyei férfi, aki gyorshajtása miatt összeütközött egy elé kanyarodó traktorral, amelynek a sofőrje a kórházban meghalt.

Kilenc településen keresztül menekült a rendőrök elől egy részeg sofőr

Itthon2020.04.23, 16:28

Az ügyészség vádat emelt egy Nógrád megyei férfi ellen, aki részegen vezetett, majd amikor a rendőrök tetten érték, igazoltatás közben elmenekült a helyszínről.

Négyen támadtak egy fiúra a locsolópénzéért

Itthon2020.04.21, 16:02

Három Nógrád megyei fiatal és egy felnőtt társuk ellopta egy fiútól a locsolkodásért kapott pénzét. Többen is bűnügyi felügyelet alá kerültek.

Medvebocsokat fotózott egy vadkamera a Mátrában

Itthon2020.04.20, 20:48

Április 11-én Pásztón egy vadkamera két medvebocsot rögzített. Vélhetően az anyamedve is a közelükben volt, de róla nem készült felvétel. Később a közelben egy szétmarcangolt szarvastetemet találtak, amely feltehetően a medve család áldozatává vált. Kell-e tartanunk a kóborló medvéktől? Mit tegyünk, ha kirándulás közben találkozunk velük? Erre kerestük a választ. 

Nyugdíjas, beteg nagynénjét rabolta ki egy fiatal, nógrádi férfi

Itthon2020.04.08, 12:26

Vádat emeltek egy letartóztatásban lévő, huszonkét éves Nógrád megyében élő férfi ellen, aki karácsony előtt néhány nappal kirabolta idős, betegeskedő nagynénjét. Az ügyészség a fiatal férfi számára fegyházbüntetést javasolt.

Zaklatta és kémkedett barátnője után egy Nógrád megyei férfi

Itthon2020.03.26, 16:01

Zaklatás miatt vádat emeltek egy tizennyolc éves, Nógrád megyei férfi ellen, aki másfél hónapon keresztül rendszeresen hívogatta telefonon volt barátnőjét, ezen kívül kifigyelte, hogy mikor van otthon, és többször el is ment hozzá.

Emberek százait verte át egy nő hamis kárpótlási ígérettel

Itthon2020.03.20, 12:19

Vádat emeltek egy szentendrei nő ellen, aki rokonával együtt több, mint négyszáz embert vert át azzal, hogy a holokauszt, illetve a világháború idején élt rokonaik után nagy összegű kárpótlást fizet nekik, és ezért cserébe csak pár ezer forintos regsztrációs díjat kell befizetniük.

Rabtársától kapott drogot, majdnem belehalt

Itthon2020.03.19, 14:08

A férfi letartóztatásban volt, amikor egy szintén letartóztatásban lévő társának adott egy zacskót, amiben kábítószer volt. A férfi a zacskó tartalmát még aznap elfogyasztotta, utána rosszul lett és életveszélyes állapotba került.

Megdöbbentő részletek: kutyaláncra verve, fűtetlen fészerben tartotta idős áldozatát a Nógrád megyei rabszolgatartó

Life.hu2020.03.10, 14:32

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, emberkereskedelem gyanúja miatt folytatnak nyomozást egy 21 éves salgótarjáni férfi ellen. 

Kigyulladt egy családi ház a Nógrád megyei Becskén

Life.hu2020.03.05, 11:31

Kigyulladt egy családi ház Becskén.

Természetgyógyásznak adta ki magát két csaló Nógrád megyében

Itthon2020.02.25, 19:39

Az ügyészség csalás miatt emelt vádat egy harminckét éves férfi és társa ellen, akik gyógyító szolgáltatást ígértek egy nőnek, ám ehelyett közel 100 ezer forinttól megszabadították.

Nem minden kamiont engednek át a Nógrád megyei határátkelőkön

Itthon2020.01.13, 13:40

Korlátozzák a kamionforgalmat a Nógrád megyei határátkelőkön a Szlovák Közúti Fuvarozók Egyesületének hétfői tüntetése miatt. Kora délutánra jelentős dugó alakult ki, az M15-ös gyorsforgalmi úton végig állnak a teherautók.

Kinevezték az első női rendőrfőkapitányt

Itthon2020.01.08, 18:17

Pintér Sándor belügyminiszter javaslata alapján Somssich Gabriella dandártábornok vezeti a továbbiakban Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságot.

Fojtogatta ismerősét, lábbilincset kapott egy budapesti férfi

Itthon2019.12.13, 21:51

Bűnügyi felügyelet elrendelését javasolta a Nógrád Megyei Főügyészség egy harmincegy éves, budapesti férfi számára, aki egy vita során fojtogatta ismerősét.

Szén-monoxid-mérgezés gyanújával szállítottak kórházba a mentők három embert Salgótarjánban

Itthon2019.11.24, 14:07

A salgótarjáni tűzoltók gázkoncentrációt tudtak mérni egy Radnóti közi családi ház fürdőszobájában a megyeszékhelyen.

Ritka madarat találtak Nógrád megyében

Tudomány2019.10.14, 14:46

Ritka madárkincsre bukkantak Nógrád megyében: barna füzikét fogtak be a Magyar Madártani Egyesület (MME) munkatársai Patak községben egy madárgyűrűző akcióban.

Átadták a 21-es főút két új szakaszát Nógrád megyében

Itthon2019.09.25, 16:22

Átadták a 21-es főút két új Nógrád megyei szakaszát szerdán, ezzel az M3-as autópálya és Salgótarján között végig kétszer két sávon lehet közlekedni.

Tizennyolc diák sérült meg egy balesetben Nógrád megyében

Itthon2019.09.06, 19:18

Középiskolásokat szállító busz haladt Kisbágyon irányából Szirák felé, amikor az autóbusz lassított, a mögötte haladó fát szállító teherautó a busz hátuljának ütközött - írja a NOOL.

Húsztagú drogdíler bandát fogtak el Nógrádban

Itthon2019.06.06, 14:32

A Balassagyarmati Járási Ügyészség kábítószer birtoklással és terjesztéssel vádol egy húsztagú társaságot, köztük egy 30 éves szlovák férfit.

Somoskő és Salgó: festői történelmi emlékek

[origo] utazás2019.05.11, 12:00

Egy esős hétvégét arra szántunk, hogy feltérképezzük Nógrád megye turisztikai adottságait. A térség nem szűkölködik érdekes programban: várak, természeti kincsek és néprajzi hagyományok gazdagítják a hazai tájakat felkereső turistákat.

Nyaralókba törtek be fivérek Salgótarján környékén

Itthon2019.02.14, 15:57

Megtalálták és őrizetbe vették azt a testvérpárt, akik közel 14 hónap alatt 8 Salgótarján környéki nyaralót fosztottak ki. 

Szén-monoxid mérgezésben meghalt egy ember Egyházasgergén

Itthon2018.12.09, 17:16

Ismét ölt a szén-monoxid, ezúttal a Nógrád megyei Egyházasgergén - számolt be honlapján a katasztrófavédelem.

Egy eltűnt magyar falu nyomába eredtünk

[origo] utazás2018.11.19, 18:05

A Nógrád megyei Jásztelekpusztán még az 1960-as évek végén is laktak. A falunak egykor kastélya, sőt műemlékvédelem alatt álló, gyönyörű magtára is volt, de mindennek ma már nyomát sem találni. A település emlékét csupán néhány idős, környékbeli ember, egy elfeledett temető és a térkép őrzi.

Autó és busz karambolozott Nógrád megyében, négyen megsérültek

Itthon2018.10.27, 18:46

Busszal ütközött össze egy autó Nógrád megyében, a bárnai útelágazás közelében.

15 milliárdos japán autóipari beruházás Nógrád megyében

Gazdaság2018.09.28, 15:12

A berceli gyártóbázis lett a japán NIDEC cégcsoport döntése alapján a vállalat stratégiai autóipari gyártóközpontja a belsőégésű személy- és teherató motorokhoz kapcsolódó olaj- és vízpumpa gyártásához.

Hordozható cserépkályhában akart befűteni, de azt nem kötötte be a kéménybe

Itthon2018.09.10, 20:42

Egy hordozható cserépkályhába fűtött be egy lakóház tulajdonosa a Nógrád megyei Hugyagon, a Szécsényi úton. A berendezést azonban nem kötötték be a kéménybe, így a füst a szobába távozott. A tulajdonost a szécsényi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a szomszédok kimentették a lakóházból. Az egység átvizsgálta a tüzelőberendezést, majd átszellőztették az épületet. A mentők megvizsgálták a tulajdonost, aki nem sérült meg, a szellőztetést követően visszatérhet otthonába.

Pokoli történet rejlik a Nógrád megyei község neve mögött

[origo] utazás2018.09.01, 20:27

A Mátra és a Cserhát határán fekszik Tar, melynek hajdani ura több nyelven beszélő, művelt vitéz volt, aki egy írországi barlangban rendkívüli dolgokat élt át. Emlékét főként írások őrzik, de a turistatérkép is jelöli egykori udvarházának romjait.

Családostul útra kelt Báró, az ország legismertebb gólyája

Itthon2018.08.13, 19:53

Minden jel arra utal, hogy Báróék már egy hete útra keltek – számolt be a Nógrád megyei hírportál, a nool.hu.

Fazekas János lett Herencsény új polgármestere

Itthon2018.05.06, 20:47

Fazekas János független jelöltet választották polgármesterré a Nógrád megyei Herencsényben - közölte Petrás Judit, a Mohorai Községi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője

Többen is ehettek a fertőzött szarvasmarhahúsból

Itthon2018.05.05, 11:44

Fertőzőnek nyilvánították az illegálisan elhelyezett szarvasmarha-maradványokat, amelyekre a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet Pásztóhoz tartozó részén bukkantak rá - olvasható a Nógrád megyei hírportálon.

Hiúzt láttak a vadkamerák Nógrád megyében, az embereknek nem kell félniük

Archívum2018.02.21, 18:09

Éjszaka és nappal is lencsevégre kapott egy hiúzt Nógrád megye egyik vadkamerája. Mivel az állat igencsak óvatos, nappal ritkán mutatkozik, úgy tűnik az embereknek nem kell félniük.

Felborult egy terepjáró Nógrád megyében

Itthon2018.02.19, 20:32

Felborult egy terepjáró hétfő este Nógrád megyében, a Cered és Bárna települések között vezető földúton - tudatta a katasztrofavedelem.hu.

Bordélyházat lepleztek le Nógrád megyében

Itthon2018.02.14, 11:29

Bordélyházat működtettek egy Nógrád megyei faluban; a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség kitartottság és prostitúció elősegítése miatt emelt vádat egy férfi és egy nő ellen – közölte Bóna Gyula, a megyei főügyész szerdán az MTI-vel.

Kisbaba fejét találta meg egy kutya Nógrád megyében (18+)

Archívum2018.01.10, 07:33

Szörnyű bűntett körvonalazódik a Nógrád megyei Pásztón: egy háromgyermekes anya levághatta negyedik, újszülött babájának a fejét. A testrészt a település másik végében, egy kutya találta meg és vitte haza a gazdájának. A férfi sokkot kapott.

Halálra gázoltak egy gyalogost

Itthon2017.12.30, 18:33

Halálra gázoltak egy férfit szombaton a Nógrád megyei Dejtár közelében.

Fákat döntött ki a sok hó Nógrád megyében

Itthon2017.11.30, 16:59

Kilenc balesethez riasztották a tűzoltókat Nógrád megyében csütörtökön. Az időjárás a vasúti közlekedést is nehezítette - tájékoztatta a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Előző
Következő