Nobel-díj

címke rss

A DNS-javító mechanizmus tanulmányozásáért hárman kapták a 2015-ös kémiai Nobel-díjat

Tudomány2015.10.07, 14:04

A 2015-ös kémiai Nobel-díjat Tomas Lindahl, Paul Modrich és Aziz Sancar kapta azért, mert molekuláris szinten feltérképezték, hogyan javítja a sejt a károsodott DNS-t, és őrzi meg ily módon a pontos genetikai információt. A három tudós munkája alapvető tudást adott arról, hogyan működik az élő sejt, és megnyitotta a gyakorlati alkalmazás lehetőségét is, például új rákkezelési módszerek kifejlesztéséhez.

Neutrínókutatásért ketten kapják a fizikai Nobel-díjat

Tudomány2015.10.07, 09:34

A neutrínóoszcilláció felfedezéséért Kadzsita Takaaki japán és Arthur B. McDonald kanadai tudós kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.

Mérges gázok, lobotómia – a Nobel-díjas kutatások sötét oldalai

Tudomány2015.10.05, 18:31

A díjat alapító Nobel szándéka az volt, hogy az emberiség jólétét előmozdító kutatásokat honorálják a kitüntetéssel. Ez azonban nem mindig sikerült. Díjat kaptak kutatók, akik olyan embertelen találmányok fejlesztésében vettek részt, mint a vegyi fegyverek, a DDT vagy a lobotómia.

Megvan, ki kapta az orvosi Nobel-díjat

Tudomány2015.10.05, 13:02

A fertőző betegségek kutatása területén elért eredményeiért William C. Campbell ír, Omura Szatosi japán, illetve Juju Tu kínai tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a Karolinska Intézetben Stockholmban.

Legkönnyebben árverésen lehet Nobel-díjat kapni

Tudomány2015.10.03, 17:29

Jövő héten osztják ki a tudományos világ legrangosabb elismeréseit, a Nobel-díjakat. Sokan azonban nem fárasztják magukat a tudomány nagy rejtélyeinek megoldásával vagy irodalmi remekművek létrehozásával, esetleg a közel-keleti béke megteremtésével, ha Nobel-díjra vágynak. Egyszerűen licitálnak egyre az árveréseken egyre gyakrabban felbukkanó érmék közül.

Magyar kutató is esélyes az idei fizikai Nobel-díjra

Tudomány2015.09.30, 18:25

Krausz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a németországi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója komoly eséllyel indul az idei fizikai Nobel-díjért – állítja a Thomson Reuters, amely minden évben megpróbálja előrejelezni a Nobel-díjasokat.

Nádas Péter Nobel-díja huszonötszörös pénzt fizet

Kultúra2015.09.22, 20:42

Mintegy két hét múlva jelentik be, ki kapja idén a Svéd Akadémia elismerését. Mint minden évben, elindult a találgatás. Nádas Péter győzelme huszonötszörös pénzt fizet, ezzel megelőzi például Milan Kunderát, Thomas Pynchont vagy Cormac McCarthyt. Nem ő az egyetlen magyar író az esélyeket összegző listán. 

Kolostorban mutogatják Marquez hamvait

Archívum2015.08.12, 12:21

Mexikóból egy kolumbiai nagyvárosba, Cartagenába szállítják át a tavaly elhunyt Gabriel García Márquez Nobel-díjas író hamvait, ahol egy régi kolostorban helyezik el azokat egy állandó kiállítás keretében.

Putyin Nobel-díjat adna a FIFA elnökének

Archívum2015.07.27, 22:45

Nobel-díjat érdemelne tevékenységéért Joseph Blatter, a FIFA elnöke az orosz államfő szerint. Vlagyimir Putyin egy hétfőn nyilvánosságra hozott interjúban azzal vádolta az Egyesül Államokat, hogy saját érdekeit követve robbantotta ki a vesztegetési botrányt a labdarúgó világszervezetben.

Díszdoktor lett Kertész Imre

Life.hu2015.06.12, 18:50

Díszdoktori címet vett át az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem képviselőitől pénteken Budapesten.