NOB

címke rss

Budapest is képes a kiváló olimpiarendezésre

Archívum2016.02.02, 10:05

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke úgy véli, hogy mindegyik pályázó képes nagyszerű játékokat rendezni 2024-ben.

Nem éri meg mániákusan kokszolni

Archívum2016.01.29, 18:51

A nemzetközi Sportdöntőbíróság helybenhagyta a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség korábbi döntését, amellyel a bolgár súlyemelőket eltiltotta a riói nyári játékokon való részvételtől.

A Zika-láztól is félhetnek az olimpia résztvevői

Archívum2016.01.29, 13:16

Az Egészségügyi Világszervezet szerint Kanada és Chile kivételével az egész amerikai kontinensen végigsöpörhet a moszkitók által terjesztett Zika-vírus. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke kijelentette, hogy a szervezet mindent megtesz a nyári ötkarikás játékok résztvevőinek egészségéért.

Olimpia 2024: a PwC munkája dönt Budapestről

Archívum2016.01.21, 15:07

A fejlesztési tárca szerint szükség van az újabb, több száz millió forintos tanácsadói szerződésre, mert a cég által készített elemzések alapján döntenek majd arról, hogy Budapest rendezhet-e olimpiát 2024-ben. Lázár János szerint a PwC újabb megrendeléseket is kaphat még.

Gyurta Dániel is kandidál a NOB sportolói bizottságába

Archívum2015.12.09, 17:58

Gyurta Dániel is jelentkezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába, amelynek négy megüresedő helyére összesen 24-en pályáznak.

Nem érdekli Tarlósékat, akarnak-e olimpiát a budapestiek

Archívum2015.12.02, 16:08

Hamburg visszalépett: az északnémet kikötőváros nem ad be pályázatot a 2024-es nyári olimpia rendezési jogára, miután a népszavazáson a szavazásra jogosultak 51,4 százaléka elutasította a pályázatot. A kiesett vetélytárs sztorija nem hatja meg Magyarországot, nálunk szinte kizárt, hogy népszavazás legyen a játékok megrendezéséről.

Kár volt döngetni a mellünket olimpiaügyben

Archívum2015.11.24, 18:57

Nem nagyon tetszett az Európai Olimpiai Bizottságnak, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság világgá kürtölte, hogy a régió országai Budapest olimpiai pályázatát támogatják 2024-re. 

Mindenki tud a doppingról, mégsem történik semmi

Archívum2015.11.20, 15:23

A norvég sajtó két éve értetlenül áll Kristina Smigun esete előtt: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság állítólag 2013 decemberében jelezte, hogy a kétszeres olimpiai bajnok észt sífutó 2006-os mintájában tiltott szer nyomaira bukkantak, de azóta sem vették el az aranyérmeit. Márpedig ha eltiltják, a norvégok két bronzzal, Marit Björgen pedig hetedik aranyával gazdagodna.

Schmitt Pál már tudja, mennyi aranyat nyerünk Rióban

Archívum2015.11.02, 13:12

Schmitt Pál bízik a budapesti olimpiarendezésben, de egyelőre nem tudja megtippelni sem, mit hoz a 2017-es limai NOB-kongresszus szavazása, amely a 2024-es nyári játékok helyszínéről dönt. Rióból hat-hat aranyat, ezüstöt és bronzot, azaz összesen 18 magyar érmet vár.

Korrupciós válságmenedzser irányítja a FIFA reformját

Archívum2015.08.11, 18:51

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi főigazgatóját, Francois Carrard-t nevezték ki annak a testületnek az élére, amely a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség reformprogramját hivatott előkészíteni.

Egymilliárdért utaznak, hogy pályázhassunk az olimpiára

Archívum2015.08.04, 23:15

Budapest biztosan nem ússza meg pár milliárdból az olimpiarendezés megpályázását, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött a 2024-es olimpiáról, hogy nem lesz köztes szűrés a rendezésre jelentkező városok között, így nem lesz szűkített lista sem.

Az Origo megmutatja, milyen sors vár az olimpiai építményekre

Archívum2015.08.05, 10:15

Az Origo megnézte, mi maradt bő tíz év után az athéni olimpia létesítményeiből. Gyomokat, graffitiket, hajléktalanokat, kihasználatlan komplexumokat találtunk. A hatvanas évek óta az olimpiák költségeit szinte mindig alultervezik, átlagosan majd kétszer annyiba kerülnek, mint amennyit eredetileg szánnak rájuk. Budapest az új irányelv értelmében vidéki városokba szervezne ki versenyszámokat 2024-ben, és sok lenne az el- vagy visszabontható létesítmény a költségcsökkentés jegyében.

Akciós az olimpiai pályázati díj

Archívum2015.07.28, 15:10

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 650 ezerről 250 ezer euróra (77,5 millió forint) csökkentette az olimpiarendezésre jelentkezők pályázati díját, elsőként a 2024-es játékok megrendezésére kandidáló városokat - köztük Budapestet - érinti a döntés.

Schmitt Pál Albert herceg kollégája lett

Archívum2015.06.19, 14:47

Thomas Bach elnök indítványára a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága egyhangú határozattal kinevezte Schmitt Pált a NOB Közügyi és társadalmi fejlődés bizottsága tagjává.

Kemény kritika az olimpiai bizottságnak

Archívum2015.04.20, 18:44

Élesen bírálta hétfőn a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, illetve annak elnökét, Thomas Bachot a több mint száz olimpiai és nem olimpiai sportág nemzetközi szövetségét, valamint nagyszabású sportesemények szervezőit tömörítő SportAccord elnöke, Marius L. Vizer.

Százezreket tesznek el naponta a NOB-tagok

Archívum2015.04.02, 13:01

Évente 225 ezer eurós (67,5 millió forint) kompenzáció jár Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének.

Szemét és fertőzés fenyegeti a riói olimpiát

Archívum2015.03.24, 15:54

500 nap múlva, 2016. augusztus 5-én kezdődik a riói nyári olimpia. Addig bőven akad még tennivaló: a vízszennyezettséggel nem tudnak megbirkózni a helyiek, és a természetvédelmi területen épült golfpálya miatt is sok ellenséget szerzett magának a szervezőbizottság. A magyar sportolók eddig két biztos kvótát szereztek.

A foci-Eb besegíthet a budapesti olimpiának

Archívum2015.03.13, 17:37

Ha nem szeretne hoppon maradni a Német Olimpiai Bizottság, akkor Hamburg pályázatát választja majd Berlinnel szemben a 2024-es nyári játékokra való kandidáláskor. A Zeit nevű német lap szerint azonban a futball-Eb miatt eleve kicsi az esély egy ottani olimpiára. Ezzel egy nagy vetélytárs kiesne a mezőnyből.

Bach elégedett a riói előkészületekkel

Archívum2015.02.24, 19:42

Dicsérte a szervezőket és a készültségi szintet Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, aki a jövő évi olimpia helyszínén, Rio de Janeiróban tartózkodik.

Így modernizálják az olimpiát

Archívum2015.02.06, 14:22

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tavaly decemberben fogadta el az Agenda 2020 modernizációs programot, amely révén a jövőben a jelenleginél olcsóbban, gazdaságosabban lehet nyári és téli olimpiát rendezni.

A NOB elutasította a szaúdi férfi és a bahreini női olimpiai terveket

Archívum2015.01.27, 21:03

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kategorikusan visszautasította azt a szaúdi elképzelést, miszerint az ország úgy pályázna olimpiai rendezésre Bahreinnel közösen, hogy Szaúd-Arábiában csak férfi, Bahreinben pedig kizárólag női versenyeket rendeznének.

Egy olimpiai pályázattal nem veszíthetünk

Archívum2014.12.22, 17:15

Jelentősen könnyített az olimpiák pályázási és rendezési feltételein a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, így már nem tűnik annyira elérhetetlen álomnak egy budapesti olimpia. Körbejártuk, mi változott pontosan, és mit jelenthet ez Magyarországnak. Az úszók elnöke, Gyárfás Tamás hat kilót hízott, amikor a 2021-es vb-ért lobbizott.

Télen kiderül, akarunk-e olimpiát rendezni

Archívum2014.12.12, 13:24

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke február 6-ra összehívja a szervezet rendkívüli közgyűlését, amely arról hivatott dönteni, hogy Budapest pályázzon-e ötkarikás játékok rendezésére, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság gazdaságosabb olimpiák érdekében fogadott el reformcsomagot.

Jön az olimpiai tévécsatorna

Archívum2014.12.08, 19:19

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlésén elfogadták azt a javaslatot, miszerint létrehoznak egy digitális televíziós csatornát, amely az ötkarikás játékokkal foglalkozik.

Vége a gigaolimpiák korszakának

Archívum2014.12.08, 15:13

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság monacói kongresszusán egyhangúan megszavazták azt a modernizációs programot, amely révén a jövőben a jelenleginél olcsóbban lehet nyári és téli olimpiát rendezni.

A NOB-elnök még hisz Blatternek

Archívum2014.12.02, 09:33

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke nem ütköztetné a 2022-es téli olimpiát és a katari focivébét. Hisz Joseph Blatter FIFA-elnöknek, hogy a két csúcsesemény nem fedi majd egymást.

A NOB elismerte Koszovót

Archívum2014.10.22, 21:45

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága ideiglenesen elismerte Koszovót.

Félre az útból, itt jönnek a NOB-vezetők!

Archívum2014.10.03, 10:17

A norvég Verdens Gang napilap részleteket közölt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által a 2022-es téli játékokra pályázó Oslo városának küldött kívánságlistából. A NOB új mobiltelefonokat, saját hotelt és forgalmi sávot kért a vezetőinek, plusz egy királyi család által szervezett és pénzelt koktélpartit. De mindebből semmi sem lesz, a norvég kormány ugyanis visszavonta a pályázatot.

A bundázás ellen a NOB és az Interpol

Archívum2014.09.09, 21:22

A bundázások és az illegális fogadások ellen az eddiginél szorosabbra fűzi kapcsolatait a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az Interpol.

Már nem vonzó az ötkarikás játékok rendezése

Archívum2014.09.03, 21:04

Azok után, hogy - csatlakozva az európai trendhez - tavaly novemberben München lakossága nemet mondott a 2022-es téli olimpia megrendezésére, Berlin és Hamburg is bejelentette, hogy szívesen otthont adna a 2024-es vagy 2028-as nyári játékoknak. Mindkét város emberközeli, nem gigantikus játékokat vizionál, 2,5 milliárd eurós költséghatárral. Csakhogy kell még egy sikeres népszavazás.

Közbelépett a NOB az ebolajárvány miatt

Archívum2014.08.15, 14:40

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság néhány számban nem engedélyezi az Ebola-járvánnyal sújtott nyugat-afrikai országokból érkezett sportolók versenyzését a Kínában vasárnap kezdődő ifjúsági olimpián. A NOB pénteken közleményben számolt be arról, hogy az intézkedés megelőző jellegű, három sportoló nem vehet részt a küzdősportok és az úszás versenyszámaiban.

Hogy lesz ebből olimpia Rióban?

Archívum2014.03.20, 11:27

A 2016-os riói olimpia helyszíneinek előkészítésénél a legtöbb esetben nagy a lemaradás az előzetesen tervezettekhez képest - legalábbis Eduardo Paes, Rio polgármestere szerint.

Álhírekkel szívatják a legnépszerűbb koreai műkorcsolyázót

Archívum2014.03.09, 16:41

Egy bulvárlap a magánéletében turkált, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság honlapja pedig hamis nyilatkozatot adott a leghíresebb dél-koreai műkorcsolyázónő, Vancouver olimpiai bajnoka és Szocsi ezüstérmese, Kim Ju Na szájába. A sportolónő menedzsmentje tiltakozik és perrel fenyeget.

Putyin nélkül nem lett volna sikeres az olimpia

Archívum2014.02.23, 14:25

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint az olimpia nem lehetett volna ennyire szervezett és tökéletes Vlagyimir Putyin elnök segítsége nélkül.

A NOB betiltotta a karszalagot

Archívum2014.02.10, 15:59

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság figyelmeztette a norvég sífutókat, amiért a szombati versenyek során gyászszalaggal a karjukon álltak rajthoz. A női 15 km-es üldözéses versenyt megnyerő, immáron négyszeres olimpiai bajnok Marit Björgen és társai ezzel fejezték ki együttérzésüket csapattársuknak, Astrid Jacobsennek, akinek bátyja pénteken váratlanul elhunyt.

MOB: Kamu a terrorfenyegetés

Archívum2014.01.22, 13:54

A téli olimpia szervezői elemezték a Magyar Olimpiai Bizottsághoz érkezett terrorfenyegetést, és arra jutottak, hogy az nem valós, valaki össze-vissza küldözgetett üzeneteket.

Indiai zászló nélkül marad a szocsi olimpia

Archívum2014.01.08, 20:42

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése nyomán az indiai sportolók nem versenyezhetnek saját zászlójuk alatt a szocsi téli olimpián.

Kovacevic kapta a NOB Coubertin-díját

Archívum2013.12.24, 13:26

A Szerb Olimpiai Bizottság huszadszor választotta meg az év legjobbjait, Novak Djokovic és Ivana Spanovic mellett a NOB különdíját kapta Natasa Kovacevic, a Győr kosárlabdázója, akinek egy súlyos közlekedési baleset után amputálni kellett az egyik lábát.

Putyinban bízik a világ egyik legrosszabb sífutója

Archívum2013.11.30, 12:24

Nem tudta kiharcolni a szocsi olimpián való részvételt, Cesar Baena mégsem adja fel álmát. A venezuelai sífutó először a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz fordult, majd miután kérelmét elutasították, most Vlagyimir Putyin orosz elnöktől várja a jó híreket. Különös rekordjaival a szponzorokat már maga mellé állította, ám egy diktátornak adott gesztussal el is veszítette az összest.

Schmitt: Felálltam a padlóról

Archívum2013.09.17, 10:46

Schmitt Pál úgy érzi, neki is volt köze azokhoz a sikerekhez, amelyeket a magyar sportolók a tavalyi, londoni olimpián értek el, és a plágimügyet végképp lezárta magában, felállt a padlóról, ahova igazságtalanul kényszerítették.

A NOB-elnök megmutathatja, hogy több egy egyszerű strómannál

Archívum2013.09.11, 15:21

Az európai lapok egyöntetűen jól felkészült, megfelelő képességekkel bíró vezetőként üdvözlik a NOB új elnökét, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy a kedden megválasztott Thomas Bachnak milyen helyzettel kell szembesülnie.

Angyal vagy ördög vette át a NOB-ot?

Archívum2013.09.10, 18:15

A Jacques Rogge utódaként a NOB élére megválasztott Thomas Bach személyisége megosztja a sportvilágot, de rátermettsége eddigi pályafutása alapján nehezen vitatható. Támogatói briliáns elmének és a sport jótevőjének tartják. Nagy kérdés, hogy miután elérte élete célját, mihez kezd a megszerzett hatalommal.

Thomas Bach lett a NOB új elnöke

Archívum2013.09.10, 17:57

Thomas Bachot választották meg Jacques Rogge utódjaként a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének.

A török miniszterelnök beszólt a NOB-nak

Archívum2013.09.10, 10:56

Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerint nem volt sportszerű Isztambul helyett Tokiónak adni a 2020-as olimpiát, és a döntés bizonyítja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem vesz tudomást a muszlim világról.

Csalással vádolják a NOB legesélyesebb elnökjelöltjét

Archívum2013.09.09, 17:56

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki posztjára pályázó Thomas Bachot azzal vádolta meg az egyik német televíziós csatorna, hogy vívó korában csalással próbált pontokat szerezni.

Tokióban lesz a 2020-as nyári olimpia

Archívum2013.09.07, 23:38

Tokió rendezi a 2020-os nyári olimpiát - döntött 125. ülésén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Buenos Airesben. A japán pályázat Isztambult és Madridot utasította maga mögé.

A hét kérdése: lesz-e birkózás a Bach-korszakban?

Archívum2013.09.07, 11:43

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jelenleg is zajló 125. kongresszusa előtt nagy feladatok állnak: szombaton a 2020-as olimpia helyszínéről, vasárnap a birkózás, fallabda vagy baseball egyikének ötkarikás létjogosultságáról, jövő kedden pedig az új NOB-elnök személyéről kell dönteni. Tokió és a német Thomas Bach csúcsesélyes, mi, magyarok pedig reménykedhetünk, hogy nem veszítjük el a birkózást, amelyben 19 aranyat és 54 érmet nyertünk eddig.

Ma sokkal nehezebb doppingolni, mint tíz éve

Archívum2013.09.05, 12:22

Pozitív mérleget vont 12 éves elnöki periódusáról Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság leköszönő elnöke.

A NOB-elnök megvédte a költekező brazilokat

Archívum2013.07.10, 18:41

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint a jövő évi brazíliai labdarúgó-világbajnokság és a 2016-os riói nyári játékok hatalmas rendezési költségei később megtérülnek.

A madridi olimpiai pályázat elbűvölte a NOB-ot

Archívum2013.07.03, 19:07

A három pályázó város közül Madrid prezentációja aratta a legnagyobb sikert szerdán Lausanne-ban, ahol a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjai hallgatták meg a 2020-as nyári játékok megrendezésére kandidálók előadásait.