NNI
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendőrség
- kékfény
- Készenléti Rendőrség
- Budapest
- cigányok elleni támadások
- legfrissebb
- legrégebbi
Négy év börtön a saját halálát eljátszva biztosítási csalást elkövető férfinak
Jogerősen négy év börtönre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki tíz évvel ezelőtt 250 millió forint értékű életbiztosítást kötött, majd társai segítségével eljátszotta saját halálát.
Hamis méz forgalmazásával gyanúsítanak két embert
Két embert azzal gyanúsítanak, hogy 1,4 millió forintot keresett olyan méz eladásával, amely nem felelt meg az élelmiszeripari előírásoknak - áll a Nemzeti Nyomozó Iroda pénteki közleményében. A rendőrség vizsgálja az ügyben két gazdasági társaság, és egy egyéni vállalkozó méztermelési tevékenységét is.
Újabb gyanúsítottja van a magyar bundaügynek
Sz. György személyében újabb gyanúsítottja van a magyarországi bundaügynek, a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön hallgatta ki a férfit, akit azzal vádolnak, hogy pénzt ajánlott diósgyőri focistáknak, hogy a neki kedvező módon befolyásolják a tavaly májusban játszott, Nyíregyháza elleni mérkőzés végeredményét.
Titkos információgyűjtés miatt emeltek vádat az NNI egyik volt vezetője ellen
Katonai bíróság elé kell állnia a Nemzeti Nyomozó Iroda Dél-Dunántúli Régióját januárig vezető V. Csabának, aki a vád szerint jogosulatlanul gyűjtött titkos információkat. Az ügy részleteit negyven évre titkosították.
Külföldi kábítószer-termesztőt tartóztattak le Kispesten
Előzetes letartóztatásba helyezték a magyar rendőrök azt a külföldi férfit, aki ellen kábítószer-termesztés miatt nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.
- címkék:
- Kispest
- kékfény
- kábítószer
- marihuána
- NNI
- BRFK
- Címkefelhő »
Tizenkét éves gyilkosság miatt nyomoz újra az NNI
Újrakezdi a nyomozást egy 12 évvel ezelőtt történt gyilkossági ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Az akkor 15 éves Csonka Katalin meggyilkolásáról ugyanis új információkhoz jutottak: most került elő - Olaszországban - egy körözött férfi, aki 2000-ben a gyilkosság helyszíne, egy újpalotai kiserdő környékén élt hajléktalanként. Egymillió forintos nyomravezetői díjat kap az, aki segít az NNI-nek.
Leválthatja Pintér az országos rendőrfőkapitányt
A Nemzeti Védelmi Szolgálat jelenlegi vezetője válthatja posztján Hatala József országos rendőrfőkapitányt - írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a hvg.hu. A lap úgy tudja: változások várhatók a Nemzeti Nyomozó Iroda és több megyei rendőrfőkapitányság élén is.
Egyesével igazoltattak mindenkit, addig senki se ki, se be
Nem fért a fejébe, hogy más is szórakozóhelyet akar nyitni - ezzel is magyarázzák a fővárosi éjszakában, miért gyanúsítják azzal Vizoviczki Lászlót, hogy rendőrségi razziákat rendelt más helyek ellen. Egy rendőr szerint Vizoviczki helyeire nemcsak azért nem mentek, mert fizetett a főnököknek, hanem azért is, mert az ott feketén dolgozó kollégáikat buktatták volna le az ellenőrzéssel.
Egybeolvadhat az NNI és a készenléti rendőrség
A belügyminisztérium összevonná a Nemzeti Nyomozó Irodát és a készenléti rendőrséget, az átszervezés célja, hogy hatékonyabban működjön a rendőrség.
Egész osztályokat számoltak fel a rendőrségnél
Csaknem 420 embert érintő átszervezést jelentettek be csütörtökön a rendőri szerveknél, több osztály jogutód nélkül szűnik meg. Várhatóan szeptember végén fejeződik be a rendőrség átalakítása. Megszüntették a Nemzeti Nyomozó Iroda és a BRFK szervezett bűnözés elleni egységeit, a nyomozóknak más állásokat ajánlottak, és pszichológusokhoz is fordulhattak segítségért a trauma feldolgozásában.