Nigéria

címke rss

Kiszabadult több mint 100 elrabolt anya a fogságból Nigériában

Nagyvilág2021.07.21, 11:28

Az északnyugat-nigériai hatóságok közölték, hogy kiszabadítottak 100 nőt és gyermeket - főként csecsemőket szoptató anyákat -, akiket banditák raboltak el - írta meg a BBC.

Legalább 150 gyereket elraboltak egy nigériai bentlakásos iskolából

Nagyvilág2021.07.05, 15:39

Legalább 150 gyerek tűnt el, miután fegyveresek megtámadtak egy bentlakásos iskolát az északnyugat-nigériai Kaduna államban - közölte hétfőn a sajtóval az iskola egyik munkatársa, és egy neve elhallgatását kérő szülő.

Nigériai emberrablók túszul ejtettek legalább 80 diákot

Nagyvilág2021.06.18, 09:34

Több mint nyolcvan diákot ejtettek túszul ismeretlen fegyveresek az északnyugat-nigériai Kebbi állam egyik iskolájában - közölték pénteken egybehangzóan rendőrök, helyi lakók és egy tanár.

Új vezetője van a nigériai Boko Haram dzsihadista csoportnak

Nagyvilág2021.06.17, 10:39

A nigériai Boko Haram dzsihadista csoport megerősítette történelmi vezetője, Abubakar Shekau halálát, aki a rivális Nyugat-Afrikai Iszlám Állam (ISWAP) csoporttal vívott harcokban halt meg - jelentette be szerdán egy ellenőrzött forrásokból küldött videóban Bakura Modu, más néven Sahaba, a szervezet új vezére.

Lelőttek tíz embert egy nigériai falu kocsmájában

Nagyvilág2021.06.15, 05:45

Fegyveresek agyonlőttek tíz embert egy nigériai falu kocsmájában - adta hírül a helyi rendőrség hétfőn.

Felrobbantotta magát a Boko Haram vezetője

Nagyvilág2021.06.07, 12:38

Felrobbantotta magát Abubakar Shekau, a Nigériában iszlám kalifátus létrehozásáért harcoló Boko Haram terrorszervezet vezetője a rivális iszlamista csoport, a Nyugat-Afrikai Iszlám Állam (ISWAP) elleni harcok során - közölte a sajtóhoz vasárnap eljuttatott hangfelvételen az ISWAP, a Shekau haláláról napvilágot látott első hírek után két héttel.

Fegyveresek rohantak le egy nigériai várost, a harcokban 11-en meghaltak

Nagyvilág2021.06.07, 04:30

Fegyveres banditák csaptak le a délnyugat-nigériai Oyo állam egyik városára a hét végén, a harcokban 11-en meghaltak, köztük több támadó - közölték helyi rendőrségi források helyi idő szerint vasárnap.

Nigériában a kormány utasítására felfüggesztették a Twitter működését

Nagyvilág2021.06.05, 16:33

Nigériában a kormány utasítására a távközlési szolgáltatók felfüggesztették szombaton a Twitter működését - közölte a távközlési felügyelet. Ennek előzménye, hogy a közösségi oldal a minap törölte Muhammadu Buhari államfő egyik bejegyzését, amelyben megfenyegette az ország szakadár erőit.

136 diákot raboltak el Nigériában a hétvégén

Nagyvilág2021.06.03, 13:35

Megerősítették a nigériai hatóságok helyi idő szerint szerdán a hét végén elrabolt iskolásokról szóló híradást: 136 elrabolt diákot keresnek. Az országban rendszeresek a tömeges emberrablások, általában váltságdíj reményében követik el őket.

Legalább 150 gyereket raboltak el fegyveresek egy nigériai iskolából

Nagyvilág2021.05.31, 07:19

Ismét diákok tömegét rabolták el ismeretlen fegyveresek, feltehetően váltságdíj reményében egy korániskolából Nigéria Niger államában, az ország északi részén - közölték a helyi hatóságok vasárnap.

Felrobbant egy üzemanyag-szállító kamion Nigériában - legalább 64 ember megsérült

Nagyvilág2021.05.24, 13:46

Legalább 64 ember megsérült a nigériai Kano városban, amikor felrobbant egy üzemanyag-szállító kamion egy benzinkútnál - írja a Naija News Reporters.

Legalább 34 embert öltek meg dzsihadisták egy nigériai faluban

Nagyvilág2021.05.05, 12:47

Feltételezett dzsihadisták legalább 34 embert megöltek egy nigeri faluban és egy közeli katonai támaszponton - közölte a nyugat-afrikai ország hadserege szerdán.

Visszakapja Nigéria a híres benini bronz műkincseket

Kultúra2021.04.30, 11:50

Több száz egykori, a Dahomey királyságból származó műkincset őriznek Európában, köztük a londoni British Museumban és Németországban. A nigériai és a benini kormány az 1960-as évek óta követel vissza a kincseit. Egy csütörtökön létrejött megállapodás szerint a német múzeumok 2022-ben kezdik el visszaszolgáltatni a múzeumi darabokat.

Dzsihadisták rajtaütöttek egy nigériai katonai konvojon

Nagyvilág2021.04.26, 12:00

Dzsihadisták rajtaütöttek egy katonai konvojon az északkelet-nigériai Borno államban, és legalább 31 katonát megöltek - tudatták nigériai katonai források hétfőn.

Tíz halott, négyszáz kórházi kezelt pancsolt szesz miatt Nigériában

Nagyvilág2021.04.16, 06:10

Legalább tízen meghaltak és négyszáz embert kórházba kellett szállítani az északnyugat-nigériai Kano államban pancsolt szesz miatt - közölte csütörtökön Aminu Ibrahim Tsanyawa helyi egészségügyi megbízott.

Több mint 1800 rab megszökött egy börtönből Nigériában

Nagyvilág2021.04.06, 10:38

Több mint 1800 rab megszökött a Nigéria délkeleti részén található Owerri városában egy börtönből. Az intézményt fegyveresek támadták meg, akik több járművel érkeztek, és robbantásokkal jutottak be az épületbe, miközben heves tűzharcot vívtak az intézmény őrségével.

Megint fegyveresek raboltak el diákokat Nigériában

Nagyvilág2021.03.12, 12:07

Fegyveresek foglyul ejtettek és elhurcoltak diákokat péntekre virradóra a nyugat-nigériai Kaduna államban - közölte egy nigériai kormányzati tisztségviselő.

Nigériában a biztonsági erők lelőhetnek bárkit, aki engedély nélkül tart AK-47-es gépkarabélyt

Nagyvilág2021.03.12, 07:18

Elnöki engedélyt kaptak a biztonsági erők Nigériában arra, hogy bárkire tüzet nyithatnak, aki engedély nélkül tart AK-47-es gépkarabélyt.

Magyar fejlesztés is segítheti a tengeri kalózok és a terrorizmus elleni küzdelmet Afrikában

Gazdaság2021.03.09, 15:23

Deep Blue Project néven komoly jármű- és eszközbeszerzésbe kezd a nigériai kormány, hogy annak révén csökkentese a Guineai-öbölben történő kalóztámadások számát, illetve a jelenleginél hatékonyabban léphessen fel az ország egyes térségeiben eluralkodó fegyveres banditizmussal, valamint a terroristacsoportokkal szemben. A beruházásoknak különös jelentőséget adhat, hogy az Afrika legnagyobb gazdaságának számító Nigéria magyar fejlesztésű eszközt is vásárolna a kalózok és a terroristák elleni harchoz.

Szabadon engedték a Nigériában elrabolt iskolás lányokat

Nagyvilág2021.03.02, 11:44

Szabadon engedték kedden elrablóik azt a több száz diáklányt, akiket február végén hurcoltak el az északnyugat-nigériai Zamfara állam egy bentlakásos iskolájából - derül ki az állam kormányzója bejelentéséből.

Több száz iskolás lányt raboltak el egy nigériai bentlakásos iskolából

Nagyvilág2021.02.26, 10:41

Több mint háromszáz iskolás lányt raboltak el ismeretlen fegyveresek péntekre virradóra egy bentlakásos nigériai iskolából - közölték helyi és külföldi internetes portálok.

Úszó iskolával, óriási gáttal védekezik a 24 milliós tengerparti város

Gazdaság2021.02.19, 20:31

Afrika legnépesebb városa, Lagos egyben az egyik legkiszolgáltatottabb is, mivel a tengerszint-emelkedés és az árvíz folyamatos veszélyt jelentenek az ott élők számára. Ahhoz, hogy a felszínen maradhasson, az építészettől a közlekedésen át változásokra lesz szükség.

Elraboltak több száz diákot Nigériában

Itthon2021.02.17, 11:51

Ismeretlen fegyveresek támadtak egy iskolára Nigéria északi részén, több száz diákot elraboltak - tudatták szerdán helyi biztonsági források.

Szabadon engedték a kalózok az elrabolt török tengerészeket

Nagyvilág2021.02.12, 18:18

Szabadon engedték a kalózok azt a 15 török tengerészt, akiket január 23-án a nigériai partoknál raboltak el egy konténerhajóról - jelentette pénteken az NTV török hírtelevízió.

Ezek a legnagyobb épülő infrastrukturális beruházások Afrikában

Gazdaság2021.01.28, 16:30

Afrika jelenleg a gazdaságilag legkevésbé fejlett kontinens, ugyanakkor sok országában már megindult az igen erős, esetenként két számjegyű gazdasági növekedés. A fejlődést sokszor az infrastruktúra hiánya gátolja, így óriási beruházások zajlanak. A Növekedés.hu utánajárt a legnagyobbaknak.

13 katonát gyilkoltak le az Iszlám Állam fegyveresei Nigériában

Nagyvilág2021.01.11, 11:06

Az Iszlám Államhoz köthető lázadók egy rajtaütésben meggyilkoltak tizenhárom nigériai katonát a múlt hét végén az afrikai ország északkeleti részén elterülő Yobe államban - közölték az AFP hírügynökséggel meg nem nevezett katonai források.

Rekordköltségvetést fogadtak el 2021-re a legnagyobb afrikai gazdaságban

Gazdaság2021.01.04, 11:20

Muhammadu Buhari nigériai elnök is rábólintott Nigéria 2021-es, rekordösszeget jelentő költségvetésére, írja az Africanews.

Nigériában elraboltak egy katolikus püspököt

Nagyvilág2020.12.29, 14:27

Nigériában elraboltak egy római katolikus püspököt - írta a helyi média kedden.

Nigériában új vírusvariánst azonosítottak

Nagyvilág2020.12.26, 21:08

A koronavírus új variánsát azonosította Nigériában Christian Happi, a molekuláris biológia tanára - jelentette be a délnyugat-nigériai Edében működő ACEGID afrikai genom- és fertőzőbetegség-kutató intézet a héten. A bejelentés után az Afrikai Unió által működtetett afrikai betegségmegelőző központ (CDC) sürgősséggel értekezletet hívott össze.

Kiszabadították a 350 diákot, akiket iszlamisták raboltak el

Nagyvilág2020.12.18, 04:25

A nigériai biztonsági erők kiszabadították csütörtökön azt a közel 350 iskolás fiút, akiket a gyanú szerint iszlamista fegyveresek raboltak el egy hete az ország északi részén.

Válogatás nélkül lőttek egy bentlakásos iskola alvó diákjaira fegyveresek Nigériában, sokukat elhurcolták

Nagyvilág2020.12.13, 23:14

Fegyveresek sok tanulót elhurcoltak két nappal ezelőtt egy bentlakásos iskolából az észak-nigériai Katsina állambeli Kankarában, mások elbújtak az erdőben. Összesen több mint háromszáz diáknak veszett nyoma - közölte a helyi rendőrség vasárnap.

Fegyveresek törtek be egy nigériai iskolába, 54 diákot elhurcoltak

Nagyvilág2020.12.13, 06:50

Ötvennégy diáknak veszett nyoma az észak-nigériai Katsina állambeli Kankara bentlakásos főiskolájából egy fegyveres támadás során - közölte az Arise helyi televízió szombaton.

Több mint száz földművest végeztek ki a dzsihadisták Nigériában

Nagyvilág2020.11.29, 19:56

Legalább 110 földművest mészároltak le hidegvérrel a Boko Haram terrorszervezet iszlamistái Nigéria Borno államában szombaton az ENSZ vasárnap esti közlése szerint.

Kalózok támadtak meg egy teherhajót Nigéria partjainál

Nagyvilág2020.11.26, 18:43

Kalózok támadták meg a MILANO 1 nevű, Saint Kitts és Nevis-i zászló alatt közlekedő teherhajót a Guineai-öbölben, Nigéria partjainál, és a hajó fedélzetére léptek - erről számolt be csütörtökön a tengeri biztonsággal foglalkozó Dryad Global nevű hírportál.

Hoppá! Így lopta el a show-t a népszerű playboy barátja esküvőjén - Fotó

Life.hu2020.11.26, 11:13

A nigériai nightclub-tulajdonos és playboy, Mike Eze-Nwalie Nwogu, vagy ahogyan hívják, Pretty Mike óriási megdöbbenést keltett barátja esküvőjén, ahol hat állapotos nővel jelent meg, ráadásul a nők mind tőle vártak gyermeket.

Szenzációs teljesítmény, négy gólos hátrányból állt fel az afrikai csapat

Sport2020.11.13, 20:28

Elképesztő meccsen játszott 4-4-es döntetlent egymással Nigéria és Sierra Leone labdarúgó-válogatottja az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőjében pénteken. A hazai együttes fél óra elteltével már 4-0-ra vezetett, azonban a vendégcsapat nem adta fel, és óriási kitartásról téve tanúbizonyságot, végül döntetlenre mentette a meccset.

Ismét keresztényeket végeztek ki Nigériában

Nagyvilág2020.11.09, 08:42

Nigériában ismét keresztényeket ölt meg a Boko Haram iszlamista terrorszervezet. Tizenkét ember meghalt, üzleteket, házakat gyújtottak fel, több nőt és gyereket magukkal vittek. A támadás november 1-jén történt.

21-en meghaltak, amikor egy iskolabuszba csapódott egy teherautó Nigériában

Nagyvilág2020.10.30, 16:42

A busszal 61 gyermek utazott, amikor a teherautó sofőrje elvesztette uralmát a járműve felett ,és beléjük hajtott - számolt be az ABC News.

A kijárási tilalom ellenére tüntetés és vérontás volt a nigériai Lagosban

Nagyvilág2020.10.21, 04:35

A kijárási tilalom ellenére körülbelül ezer fős tüntetés volt ismét, kedden este a nigériai Lagosban, és egy jogvédő szervezet jelentése szerint több résztvevőt megöltek. Lagos állam kormánya bejelentette: kivizsgáltatja azokat a jelentéseket, amelyek szerint lövések dördültek el a demonstráción.

Gránátvetőkkel támadtak dzsihadista lázadók egy nigériai kormányzó konvojára, sok embert megöltek

Nagyvilág2020.09.26, 07:53

Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezethez köthető lázadók rajtaütöttek a nigériai Borno állam kormányzójának konvoján, és megöltek 15 embert - közölték szombatra virradóra hírügynökségek.

Szabadjára engedte a keresztényüldözést az iszlamista állam

Nagyvilág2020.09.21, 08:49

Évek óta nem képes gátat szabni az egyre durvább keresztényüldözésnek Nigéria. A keresztény vezetők szerint az iszlám által dominált állam nem tesz sokat az erőszak megfékezéséért, pedig 2009 óta már több mint 32 ezer keresztény öltek meg a szélsőségesek. Egyesek szerint a korábbi amerikai demokrata kormányzatnak is komoly felelőssége van a kialakult helyzetért, mivel a demokrata vezetők komoly segítséget adtak a jelenlegi muszlim elnöknek az öt évvel ezelőtti kampányban. 

Vérfürdő lett egy bankrablási kísérletből Nigériában

Nagyvilág2020.09.04, 04:31

Tizenegyen meghaltak egy bankrablási próbálkozás során Nigériában - adta hírül csütörtökön a helyi rendőrség.

Terroristák több száz civilt ejtettek túszul Nigériában

Nagyvilág2020.08.19, 14:23

Több száz civilt ejtettek túszul a Nigéria északkeleti részén lévő Borno államban, vélhetően a Nyugat-afrikai Iszlám Szervezethez (ISWAP) tartozó fegyveresek - jelentették szerdán helyszíni és biztonsági források.

Vádat emeltek a Shell és Eni vezetői ellen a nigériai korrupciós ügyben

Gazdaság2020.07.23, 16:32

Az olasz hatóságok 1,3 milliárd dolláros (átszámítva 389 milliárd forintos) korrupcióval vádolják a Shell és Eni cégeket, ennyi kenőpénzt fizettek ugyanis a nigériai olajmezők egy részének megszerzéséért.

Dzsihadisták elraboltak és megöltek öt embert Nigériában

Nagyvilág2020.07.23, 06:35

Dzsihadisták meggyilkoltak öt embert, négy segélymunkást és egy biztonsági őrt, akiket egy hónappal ezelőtt raboltak el Nigériában - derül ki abból a videóból, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra a szélsőségesek.

Fegyveresek mészároltak le több mint húsz nigériai katonát

Nagyvilág2020.07.19, 23:31

Fegyveresek megöltek 23 nigériai katonát a nyugat-afrikai ország északnyugati részén. Az érintett térségben az elmúlt években megszaporodtak a hasonló támadások, melyek elkövetőit a kormány következetesen banditáknak nevezi.

Dzsihadisták nyitottak tüzet az ENSZ segélyszállító helikopterére Nigériában

Nagyvilág2020.07.06, 04:38

Feltételezett iszlamista szélsőségesek nyitottak tüzet az ENSZ egyik segélyszállító helikopterére Északkelet-Nigériában, megölve annak két civil utasát.

Több mint hatvan embert öltek meg Nigériában iszlamista fegyveresek

Nagyvilág2020.06.14, 14:46

Iszlamista fegyveresek megöltek legalább húsz katonát és több mint negyven civilt, valamint megsebesítettek több száz embert két támadás során szombaton az északkelet-nigériai Borno államban.

Nigériában a terroristák meggyilkoltak több tucatnyi embert

Life.hu2020.06.10, 06:53

A Boko Haram terrorista szervezet tagjai meggyilkoltak legalább 69 embert a Nigéria északi részén fekvő Borno államban kedden - közölték különböző források.