Nigéria

címke rss

A kijárási tilalom ellenére tüntetés és vérontás volt a nigériai Lagosban

Nagyvilág2020.10.21, 04:35

A kijárási tilalom ellenére körülbelül ezer fős tüntetés volt ismét, kedden este a nigériai Lagosban, és egy jogvédő szervezet jelentése szerint több résztvevőt megöltek. Lagos állam kormánya bejelentette: kivizsgáltatja azokat a jelentéseket, amelyek szerint lövések dördültek el a demonstráción.

Gránátvetőkkel támadtak dzsihadista lázadók egy nigériai kormányzó konvojára, sok embert megöltek

Nagyvilág2020.09.26, 07:53

Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezethez köthető lázadók rajtaütöttek a nigériai Borno állam kormányzójának konvoján, és megöltek 15 embert - közölték szombatra virradóra hírügynökségek.

Szabadjára engedte a keresztényüldözést az iszlamista állam

Nagyvilág2020.09.21, 08:49

Évek óta nem képes gátat szabni az egyre durvább keresztényüldözésnek Nigéria. A keresztény vezetők szerint az iszlám által dominált állam nem tesz sokat az erőszak megfékezéséért, pedig 2009 óta már több mint 32 ezer keresztény öltek meg a szélsőségesek. Egyesek szerint a korábbi amerikai demokrata kormányzatnak is komoly felelőssége van a kialakult helyzetért, mivel a demokrata vezetők komoly segítséget adtak a jelenlegi muszlim elnöknek az öt évvel ezelőtti kampányban. 

Vérfürdő lett egy bankrablási kísérletből Nigériában

Nagyvilág2020.09.04, 04:31

Tizenegyen meghaltak egy bankrablási próbálkozás során Nigériában - adta hírül csütörtökön a helyi rendőrség.

Terroristák több száz civilt ejtettek túszul Nigériában

Nagyvilág2020.08.19, 14:23

Több száz civilt ejtettek túszul a Nigéria északkeleti részén lévő Borno államban, vélhetően a Nyugat-afrikai Iszlám Szervezethez (ISWAP) tartozó fegyveresek - jelentették szerdán helyszíni és biztonsági források.

Vádat emeltek a Shell és Eni vezetői ellen a nigériai korrupciós ügyben

Gazdaság2020.07.23, 16:32

Az olasz hatóságok 1,3 milliárd dolláros (átszámítva 389 milliárd forintos) korrupcióval vádolják a Shell és Eni cégeket, ennyi kenőpénzt fizettek ugyanis a nigériai olajmezők egy részének megszerzéséért.

Dzsihadisták elraboltak és megöltek öt embert Nigériában

Nagyvilág2020.07.23, 06:35

Dzsihadisták meggyilkoltak öt embert, négy segélymunkást és egy biztonsági őrt, akiket egy hónappal ezelőtt raboltak el Nigériában - derül ki abból a videóból, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra a szélsőségesek.

Fegyveresek mészároltak le több mint húsz nigériai katonát

Nagyvilág2020.07.19, 23:31

Fegyveresek megöltek 23 nigériai katonát a nyugat-afrikai ország északnyugati részén. Az érintett térségben az elmúlt években megszaporodtak a hasonló támadások, melyek elkövetőit a kormány következetesen banditáknak nevezi.

Dzsihadisták nyitottak tüzet az ENSZ segélyszállító helikopterére Nigériában

Nagyvilág2020.07.06, 04:38

Feltételezett iszlamista szélsőségesek nyitottak tüzet az ENSZ egyik segélyszállító helikopterére Északkelet-Nigériában, megölve annak két civil utasát.

Több mint hatvan embert öltek meg Nigériában iszlamista fegyveresek

Nagyvilág2020.06.14, 14:46

Iszlamista fegyveresek megöltek legalább húsz katonát és több mint negyven civilt, valamint megsebesítettek több száz embert két támadás során szombaton az északkelet-nigériai Borno államban.

Nigériában a terroristák meggyilkoltak több tucatnyi embert

Life.hu2020.06.10, 06:53

A Boko Haram terrorista szervezet tagjai meggyilkoltak legalább 69 embert a Nigéria északi részén fekvő Borno államban kedden - közölték különböző források.

69 embert meggyilkoltak, a falut is lerombolták a Boko Haram emberei Nigériában

Nagyvilág2020.06.10, 06:15

A Boko Haram terrorista szervezet tagjai meggyilkoltak legalább 69 embert a Nigéria északi részén fekvő Borno államban kedden - közölték különböző források.

Nigériában terroristák végeztek legalább 21 emberrel

Nagyvilág2020.06.05, 17:35

Nigéria északnyugati részében terrorista fegyveresek megöltek legalább 21 embert - tudatta a helyi rendőrség pénteken.

Motoros marhatolvajok öltek meg 18 embert Nigériában

Nagyvilág2020.06.01, 06:24

A nigériai motoros marhatolvajoknak több mint ezer állatot sikerült ellopniuk, és megpróbáltak elrabolni egy helyi elöljárót is.

Több mint 200 túszt szabadítottak ki a Boko Haram fogságából

Nagyvilág2020.05.29, 10:55

A nigériai hadsereg kimentett 241 embert a Boko Haram iszlamista terroristaszervezet fogságából az északkeleti Borno államban - jelentették be helyi idő szerint csütörtökön nigériai katonai források.

Hatvan embert mészároltak le fegyveresek Nigériában

Nagyvilág2020.05.28, 15:33

Ismeretlen fegyveresek hatvan embert mészároltak le északnyugat-Nigéria több falujában - közölték helyi egészségügyi források csütörtökön.

Dzsihadista csoportok szervezkednek Nigéria északnyugati részén

Nagyvilág2020.05.18, 06:16

A dzsihadista hálózat így hidat képezhet a Csád-tó térségében, valamint a Száhel-övezetben tevékenykedő szélsőséges csoportok között. A Maliban, Burkina Fasóban és Nigerben lévő iszlamisták kapcsolatba léptek a Boko Haram nevű terrorszervezettel.

A Boko Haram több tucat tagjával végeztek Nigerben és Nigériában

Nagyvilág2020.05.13, 13:14

A nigeri védelmi minisztérium szerdán közölte, hogy két katonai művelet során végeztek a Boko Haram iszlamista terrorszervezet legalább 75 tagjával az ország délkeleti részén, illetve nigériai területen.

Kalózok ejtettek túszul matrózokat Nigériánál

Nagyvilág2020.05.02, 16:44

Az afrikai ország különleges gazdasági övezetében támadtak kalózok egy panamai zászló alatt közlekedő hajóra. A grúz hatóságok minden eszközt bevetnek, hogy kiszabadítsák a túszokat.

43 év próbálkozás után születtek ikrei a 68 éves nőnek

Nagyvilág2020.04.21, 15:50

Nem mindennapi történetről számol be a Daily Mail, mely szerint egy nigériai házaspárnak 43 év próbálkozás után születtek ikrei. A gyerekek - egy lány és egy fiú - császármetszéssel jöttek világra. Az orvosok szerint az anya és a gyerekek is jól vannak. A történet azért is különleges, mert az anya 68, férje pedig 70 éves.

Fegyveres csoportok csaknem félszáz embert öltek meg nigériai falvakban

Nagyvilág2020.04.19, 21:04

Fegyveres csoportok megtámadtak öt falut és megöltek csaknem félszáz embert Nigéria északnyugati részén - adta hírül vasárnap a nigériai rendőrség.

Van, ahol nagyon megnőhet a légszennyezettség a koronavírus miatt

Gazdaság2020.04.13, 13:25

A koronavírus-járványhoz köthetően jelentősen csökkent a légszennyezettség a világ egyébként legrosszabb levegőjű régióiban is. A fejlődő országokban, főként Afrika egyes térségeiben viszont növekedésnek indult, ami az elégtelen villamosenergia-szolgáltatást nyújtó hálózatoknak köszönhető - és persze közvetett módon, a koronavírusnak.

Megerősítheti az afrikai kalózokat a koronavírus-járvány

Gazdaság2020.04.10, 06:32

A koronavírus-járvány alaposan felforgatja az egész világot, a gazdaság működésétől kezdve az emberek hétköznapi életvitelén át, a társas érintkezésre vonatkozó szabályokig. Hatásai alól nem vonhatják ki magukat azok sem, akik olyan szélsőséges jelenségtől érintettek valamilyen módon, mint a modernkori tengeri kalózkodás. Persze azt itt sem lehet pontosan megjósolni, hogyan hat a járvány a tengeri útonállók tevékenységére. Az azonban biztosnak látszik, hogy a kereskedelmi tengerhajózásban egyes régiókban rövid távon nem növeli a kockázatokat a vírus terjedése, ám hosszabb távon a kalózkodás felerősödésére lehet számítani.

Afrikába is Kína szállítja a járvány elleni küzdelem felszereléseit

Gazdaság2020.04.09, 14:37

Kína megkezdte az egészségügyi felszerelések légi úton szállítását Afrikába is a koronavírus-világjárvánnyal összefüggésben. A Quartz ugyanakkor arról ír, hogy nem minden országban örülnek ennek.

Terroristák támadtak egy katonai konvojra Nigériában, sokan meghaltak

Nagyvilág2020.03.24, 12:34

Fegyveresek támadtak meg egy katonai konvojt Nigéria északkeleti részén, Borno államában. Nigériai katonai források szerint legalább 70 katonát megöltek, többeket pedig elhurcoltak.

Legalább tizenöt ember meghalt egy nigériai olajvezeték robbanásában

Nagyvilág2020.03.16, 10:11

Legalább tizenöt ember meghalt, és több mint ötven épület összedőlt, illetve megrongálódott a nigériai Lagos egyik elővárosában egy olajvezeték felrobbanásakor - közölték a helyi mentőszolgálatok vasárnap este.

A világ még csak most kezdi érteni, mivel jár az olajár beszakadása

Gazdaság2020.03.14, 16:41

Régen nem látott mélyrepülésben van a kőolaj ára a nemzetközi piacokon. Ennek sokan örülnek, hiszen a piaci zűrzavar már a mindennapokban is érezteti hatásait: a töltőállomások üzemanyagárai meredek zuhanásnak indultak, egyre kevesebb pénzért egyre többet lehet tankolni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű: ha az olajár tartósan nyomott marad a koronavírusnak és a piaci szereplők közötti békétlenkedésnek köszönhetően, az katasztrofális következményekkel járhat a globális gazdaságra, nagy és erős államok pénzügyi teljesítményére is.

Meghalt a focista, mert nem tudták beindítani a mentőt

Sport2020.03.11, 11:39

Életét vesztette a nigériai első osztályban szereplő Nasawara United játékosa, Chineme Martins, mert nem tudták beindítani az őt szállító mentőautót.

Rendkívül veszélyes vírus kezdett terjedni Nigériában

Tudomány2020.03.09, 22:45

Minden idők legnagyobb Lassa-járványa van kibontakozóban az afrikai országban.

Fegyveresek rontottak öt nigériai falura, ötven embert megöltek

Nagyvilág2020.03.03, 09:35

Legalább ötven embert mészárolt le egy fegyveres csoport öt észak-nigériai faluban, Kaduna államban - közölte hétfőn az állam kormányzója.

Nigériát is elérte a járvány

Nagyvilág2020.02.28, 09:29

Nigériát is elérte a koronavírus-járvány: az afrikai ország egészségügyi minisztere pénteken közölte, hogy van egy beteg, aki bizonyítottan a vírustól fertőződött meg.

Legalább 30 embert öltek meg Nigériában szélsőségesek egy autóúton, másokat elhurcoltak

Itthon2020.02.10, 15:39

Legalább harminc embert gyilkoltak meg Nigéria északkeleti részén, Borno államban az Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartomány (ISWAP) nevű dzsihadista csoport fegyveresei.

Betiltották a motorkerékpárok leintését, káosz lett belőle

Gazdaság2020.02.07, 13:53

Rettenetes állapotokról számoltak be Nigéria legnépesebb, illetve Kairó után Afrika második legsűrűbben lakott nagyvárosában, Lagosban, illetve az azonos nevű szövetségi államban, miután hatályba lépett a kereskedelmi célú motorkerékpárok megosztását tiltó rendelkezés - írja a Quartz.

Kalózok vizein: megvan, hol retteghetnek a leginkább a hajósok

Gazdaság2020.01.19, 19:52

Megjelent a világ tengeri kalózkodásának trendjeit bemutató jelentés 2019-ről. Az International Maritime Bureau (IMB), a Nemzetközi Tengerészeti Ügynökség adatai a tengeri banditizmus több lényeges változásról tanúskodnak.

Megölték az Iszlám Állam afrikai ágának egyik vezetőjét Nigériában

Nagyvilág2020.01.13, 13:14

Megölték az Iszlám Állam terrorszervezet afrikai ágának hármas számú vezetőjét Nigériában - közölte Timothy Antigha ezredes, a több afrikai állam katonai egységeit összefogó, terrorellenes multinacionális harci kötelék szóvivője hétfőn.

Harminc embert felrobbantottak egy zsúfolt hídon, Nigériában

Nagyvilág2020.01.07, 07:37

Legalább 30 ember meghalt hétfőn Nigéria északkeleti Borno államában egy zsúfolt hídon elkövetett pokolgépes merénylet következtében - közölték különböző források a Reuters hírügynökséggel.

Nigéria elítélte egy radikális iszlamista szervezet túszainak kivégzését

Nagyvilág2019.12.27, 22:17

Egy radikális iszlamista csoport videofelvételt tett közzé 11 nigériai túsza meggyilkolásáról, amely közlése szerint bosszú volt Abu Bakr al-Bagdadi, a Iszlám Állam terrorszervezet korábbi vezetőjének haláláért. Nigéria kormánya pénteken elítélte az ártatlan túszok kivégzését.

Emiatt segíthetett a Nigériában meggyilkolt magyar nő a gyilkosainak

Itthon2019.12.13, 10:36

Tizenkét éve ismerték meg egymást, három évig voltak házasok Ákossal, aztán a külföldön több helyen dolgozó asszony bejelentette, hogy válik. Lagosba költözött egy másik férfival, ahol a brutális gyilkosság áldozata lett. A Blikknek nyilatkozó, Magyarországon maradt volt férjét szabályosan sokkolta a halálhíre, egyszerűen nem tudja elhinni, hogy ilyen történhetett. 

Sírva gyászolják a Nigériában meggyilkolt Bernadettet korábbi csapattársai

Nagyvilág2019.12.11, 11:03

A dunaújvárosi születésű K. Bernadett több éve élt Nigéria egyik elit negyedében három gyerekével és a kameruni férjével együtt. Vasárnap kegyetlenül meggyilkolták. Amikor korábbi csapattársai megtudták, sírva hívják egymást telefonon, hogy meghalt – írja a Blikk.

Ezért gyilkolták meg a magyar nőt Lagoszban

Nagyvilág2019.12.10, 14:18

Letartóztatták azt a két férfit, akik meggyilkolták a magyar nőt, K. Bernadettet a lagoszi otthonában. Az egyik gyilkos az elfogása után elmondta, hogy miért támadtak rá a nőre és a párjára – írja a Blikk.

Meggyilkoltak egy magyar nőt Lagoszban

Nagyvilág2019.12.10, 10:42

A dunaújvárosi K. Bernadettet és férjét rablók támadták meg. Az asszonyt arra kényszerítették, hogy adja át a pénzüket és bankkártyáikat, aztán savat itattak vele és megfojtották. Egy helyi lap viszont azt írja, eszközt használtak a gyilkossághoz a rablók és mindkettejüket késsel döfték le. A nő meghalt, kameruni férje, egy nemzetközi cég nigériai igazgatója, életveszélyes állapotban fekszik a kórházban. 

Kivégezték, majd váltságot követeltek a muszlimok a lelkészért

Nagyvilág2019.11.19, 13:46

Robbantások, rablások, és adminisztratív intézkedések tucatjaival próbálták szeptemberben is elnyomni világszerte a keresztényeket. Míg Afrikában és Ázsiában a fizikai erőszak dominál, addig a nyugati országokban a törvények sajátságos értelmezésével próbálják nehéz helyzetbe hozni a 2000 éve vallás híveit.

Házőrzésre használtak egy oroszlánt Nigériában

Nagyvilág2019.11.19, 10:58

A nigériai hatóságok elvittek egy oroszlánt a fővárosban, melyet házőrzésre használtak. A kétéves oroszlánnak hétfőn kellett elhagynia "otthonát", mely egy iskolával szemben volt.

Tűz tört ki egy lagosi piacon

Nagyvilág2019.11.05, 16:54

Hatalmas erőkkel dolgoznak a tűzoltók egy lagosi tűz megfékezésén – írja a Latest Tips.

Hajóbaleset Nigériában, közel negyvenen megfulladtak

Nagyvilág2019.10.09, 16:35

Garba Shehu elnöki szóvivő szerdai közlése szerint harmincnyolc ember fulladt meg a Nigéria központi részén található Bauchi állam egyik folyóján bekövetkezett hajóbalesetben. A tragédia hétfőn történt.

Elpusztult a több száz évesnek mondott teknős Nigériában

Tudomány2019.10.04, 21:39

Elpusztult egy 344 évesnek mondott teknős Nigériában - adta hírül a BBC. Az Alagba (Öreg) nevű állat egy királyi palotában élt Oyo államban, Ogbomoso városában. Halálát az uralkodóház jelentette be, hozzátéve, hogy a hüllő rövid betegség után halt meg.

Naponta veszít százmilliókat olajlopás miatt egy ország

Gazdaság2019.09.29, 10:42

Elképesztő mennyiségű olaj, és ebből fakadó pénzügyi veszteséget kénytelen elkönyvelni naponta Nigéria, mivel az állam nem képes rendet tenni a Niger folyó deltavidékén, ott, ahol a legfontosabb olajlétesítmények működnek.

A 200 milliós olajnagyhatalom, amely szabadulna a készpénztől

Gazdaság2019.09.19, 16:21

Sokat drágít Nigéria a készpénzhasználaton, nem titkoltan azzal a céllal, hogy ezzel mind a cégeket, mind a lakosságot a digitális pénzügyi megoldások felé tereljen, számol be erről egy helyi lap. Ha az elképzelés beválik, az Afrika vezető olajhatalmának számító ország akár nagyon rövid idő alatt elbúcsúzhat a készpénztől.

Egy nigériai, Svédországban élő rapper a fehérek megölésére szólít fel

Nagyvilág2019.09.13, 12:11

Jesse Ekene Nweke Conable egy Nigériában született, jelenleg Svédországban élő rapper, aki gyűlöli a fehéreket, ezért az ő rabszolgává tételükre, illetve a megölésükre szólít fel. A rasszizmusra állítólag mindig érzékeny Instagram és a YouTube nem tiltotta le a videóit.