Niger

címke rss

Befejezõdhet a világ legbrutálisabb, a Szaharán átvezetõ autóútjának építése

Archívum2019.11.18, 17:13

Több évtizede indult, és most belátható közelségbe került Észak-Afrika egyik legjelentõsebb infrastrukturális projektjének befejezése, a Transz-Szahara Sztráda építése. A hangzatos elnevezés valójában egy olyan modern, aszfaltozott úthálózatot takar, melynek révén korábban soha nem látott módon kapcsolódhatnának össze a szaharai országok, felgyorsítva ezzel gazdasági integrációjukat és - a remények szerint - fejlõdésüket. Ebben pedig az utóbbi években látványos afrikai térnyerést megvalósító Kína játszhatja a fõszerepet.

Több mint negyven ember meghalt Nigerben az áradások következtében

Archívum2019.09.04, 20:39

Legalább 42 ember vesztette életét a Nigerben augusztus vége óta történtáradásokban - derült ki a humanitárius cselekvésért és katasztrófakezelésért felelõs nigeri miniszter, Laouan Magagi által szerdán közölt számokból.

Muszlimok gyújtottak fel egy keresztény templomot Nigerben, mert letartóztatták az imámjukat

Archívum2019.06.18, 14:48

Muszlimok egy több száz fõs csoportja megrongált és felgyújtott egy keresztény templomot Nigerben, miután a hatóságok letartóztattak egy befolyásos imámot, aki iszlámellenesnek kiáltott ki egy törvénytervezetet.

Minden eddiginél búsabbak és dühösebbek a világon az emberek

Archívum2019.04.26, 10:45

Minden eddiginél búsabbak, dühösebbek az emberek szerte a világon, jóval inkább tele vannak félelemmel, mint valaha – derül ki a Gallup közvélemény-kutató intézetnek az érzelmek globális állapotáról készült éves felmérésébõl.

A Boko Haram több száz harcosával végeztek Nigerben

Archívum2019.01.03, 07:48

A Boko Haram dzsihadista szervezet több mint kétszáz harcosával végzett a nigeri hadsereg az ország dél-keleti részén, a Csád-tó medencéjében indított hadmûveleteiben – közölte szerda este a nigeri védelmi minisztérium.

Döbbenetes népességrobbanás Afrikában: 60 millió migráns indulhat útnak

Archívum2018.05.29, 09:33

Néhány év múlva elsõsorban már nem a Szíriából és más közel-keleti országokból áramló migránshullám lesz a legnagyobb kihívás Európa számára, hanem Afrika, ahonnan már most is tömegével jönnek az illegális bevándorlók a Földközi-tengeren keresztül.

Az Egyesült Államok dróntámaszpontot épít Nigerben

Archívum2018.04.23, 12:49

Az amerikai légierõ fegyveres drónoknak, pilóta nélküli repülõgépeknek épít támaszpontot Nigerben a szélsõségesek elleni hatékonyabb küzdelem jegyében – jelentette az AP amerikai hírügynökség hétfõn.

Prostitúcióból származó pénzbõl jönnek a migránsok Európába

Archívum2018.03.29, 10:16

Niger közepén, a Száhel-övezetben található Agadez õsi városa, amely hagyományosan határt képez a Szahara és Fekete-Afrika között. A település az elmúlt évszázadokban a virágzó árukereskedelemrõl lett híres, most a migránscsempészet miatt vált hírhedtté.

Az olaszok katonákat küldenek a migránsok feltartóztatására

Archívum2017.12.28, 18:05

Olaszország katonai missziót küld Nigerbe az embercsempészet elleni harc és az afrikai országon át Európába tartó migrációs áradat feltartóztatására - jelentette be ma évértékelõ sajtótájékoztatóján Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök.

Amerikai katonák is meghalhattak a nigeri-mali határon

Archívum2017.10.05, 04:30

Ismeretlen fegyveresek rajtaütésében több nigeri katona életét vesztette a mali határon szerdán - közölték nigeri tisztségviselõk. A Radio France Internationale francia közszolgálati rádió pedig úgy tudja, hogy amerikai katonák is meghaltak a közös õrjáratot ért támadásban.

Vízilóvédelmi területet hoznak létre Nigerben

Archívum2017.07.26, 14:06

A vízilovak védelmére külön területet hoznak létre a Niger folyó partjai mentén.

Tízezrek váltak földönfutóvá a nigeri áradások miatt

Archívum2016.09.08, 08:04

Legalább 38-an meghaltak és több mint 92 ezren veszítették el otthonukat a nagyrészt sivatagos Nigerben a heves esõzések okozta nyári áradások miatt - közölte az ENSZ humanitárius ügyekkel foglalkozó hivatala.

Niger megvédi a szamarait Kínától

Archívum2016.09.06, 15:58

A túlzott szamárexport felverte a szamárárat Nigerben, hosszabb távon akár a szamárpopuláció megfogyatkozásához vezethet. A kormány ezért szamárexport-tilalmat vezet be, és az egész országban megtiltja a szamárvágást. A nigeri szamarak legfõbb felvásárlója Kína, a bõrökbõl kivont zselatinból afrodiziákumokat és öregedés elleni kenõcsöket készítenek.

Nigerben mészároltak a Boko Haram fegyveresei

Archívum2015.09.26, 12:42

Tizenöt civilt meggyilkoltak a Boko Haram nigériai iszlamista terrorszervezet fegyveresei Nigerben - jelentette szombaton a helyi média.

Keresztény templomokat gyújtottak fel Nigerben

Archívum2015.01.19, 14:54

A legújabb adatok szerint mintegy ötven keresztény templomot gyújtottak fel a hét végén Nigerben, a Charlie Hebdo címû francia szatirikus hetilap elleni, zavargásokba torkolló tüntetések idején - közölte hétfõn egy rendõrségi illetékes.

Keresztény templomokat gyújtottak fel Nigerben

Archívum2015.01.17, 00:02

Felgyújtottak három keresztény templomot és egy francia kulturális központot pénteken Nigerben a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap ellen tüntetõk, egyidejûleg keresztény kereskedõk boltjait is megtámadták; a zavargásokban négyen meghaltak és 45-en megsérültek.   

Elfogytak az oroszlánok Nyugat-Afrikában

Archívum2017.10.04, 12:50

Az oroszlánok nyugat-afrikai megmaradását féltik tudósok, akiknek szerint a régióban már csak 250 ivarérett példány maradt, amelyhez 150 fiatalabb egyed társul.

Iránnak nem kell atombomba

Archívum2013.04.15, 19:30

Teheránnak nem atomfegyverre van szüksége, hanem megfizethetõ energiát szolgáltató nukleáris erõmûre - szögezte le Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök hétfõn Beninben, nyugat-afrikai körútja elsõ állomásán.

Megvan az olimpia legszerethetõbb lúzere

Archívum2012.07.30, 17:35

Kétezer méteren ötszázzal maradt le Niger evezõse, de legalább életében elõször látott tûzijátékot. Csak májusban kezdett evezni, technikája nincs, a közönség viszont imádja.

Az Egyesült Államok próbálja elzárni Kadhafi menekülési útvonalait

Archívum2011.09.08, 00:44

Azonnal értesíteni kell az ENSZ-t, ha Moammer Kadhafi vagy bizonyos családtagjai megjelennek külföldön. Az Egyesült Államok külön figyelmeztette erre Nigert, amely azonban még nem döntött arról, hogy befogadja-e a volt líbiai vezetõt, ha beutazik az országba.

Kadhafi állítja, hogy még Líbiában van

Archívum2011.09.08, 08:10

A televízión keresztül üzente a megbuktatott líbiai vezetõ, hogy nincs Nigerben. Kadhafi szerint a felkelõk utolsó eszközükhöz, a pszichológiai hadviseléshez folyamodtak.

Kétszáznál is több páncélozott jármû érkezett Líbiából Nigerbe

Archívum2011.09.06, 09:43

Több mint kétszáz páncélozott katonai jármû - a líbiai déli zászlóalj tisztjeivel - jutott Algérián át Nigerbe. A menethez francia katonai források szerint Kadhafi és egyik fia is csatlakozhat. A Nigerrel szomszédos Burkina Faso korábban menedéket ajánlott fel Kadhafinak és családjának.

Négy túszejtõ is meghalt a nigeri szabadítási kísérletben

Archívum2011.01.11, 19:59

Négy túszejtõ is meghalt a francia erõk sikertelen múlt hétvégi szabadítási kísérletében, amelynek során életét vesztette az a két francia férfi, akiket fegyveresek raboltak el a nigeri fõvárosban, Niameyben.

A szabadítási kísérlet közben meghalt két francia túsz Nigerben

Archívum2011.01.08, 23:15

Péntek este két embert elraboltak Niger fõvárosából. A francia katonák üldözõbe vették a túszejtõket, végül mindkét férfit halva találták az emberrablókkal vívott összecsapás helyszínén.

Éhhalál fenyeget egy fél országot Afrikában

Archívum2010.08.16, 18:08

Niger lakosságának felét fenyegeti éhínség az országot sújtó extrém idõjárás miatt. Az ENSZ szerint súlyosabb lehet a válság, mint a 2005-ös, amikor több ezren haltak éhen. Egy segélyszervezet szerint a nemzetközi közösség csak a válság elkerüléséhez szükséges összeg 60 százalékát juttatta el az országba, a maradék pénz híján több tízezer gyerek halhat éhen.

Puccsisták ejtették foglyul a nigeri kormányt

Archívum2010.02.18, 23:33

Katonai puccsot hajtottak végre Nigerben, a felkelõk foglyul ejtették az elnököt és a kormányt, és felfüggesztették az alkotmányt. Az elnöki palota körül tûzharc tört ki, az AFP francia hírügynökség szerint az elnököt - aki tavalyi alkotmánymódosításával politikai krízist váltott ki - a fõvárostól 20 kilométerre egy katonai barakkban õrzik. A helyzet nem egyértelmû, nem vlágos, ki vezeti a puccsistákat és az sem, hogy a fõvárosban valóban átvették-e az uralmat.

Ahol örülnének az esõnek - mûholdkép

Archívum2009.11.11, 09:19

Niger egyike a világ legszárazabb országainak, északi tájain évente csupán 20 mm csapadék hullik. A rövid, néhány napos esõk nyomán azonban valósággal kivirágoznak a sivatag idõszakos folyómedrei, vízmosásai, arab nevükön vádik.

Libanoni középhátvéd, szlovák középpályás, macedón csatár

Archívum2008.09.29, 07:23

Olasz- és Spanyolországban is hétközi fordulóra került sor, Angliában és Franciaországban a Ligakupában, Németországban pedig az országos kupában játszottak az együttesek a hét közben, a focisták tehát nem kaptak pihenõt ezen a héten sem. Álomcsapatunkban ezúttal akad libanoni és mali középhátvéd, szlovák középpályás és macedón csatár is.

Állítólag lerombolták a Shell egyik vezetékét

Archívum2008.09.20, 09:55

A legnagyobb nigériai lázadócsoport szombaton bejelentette, hogy lerombolta a Royal Dutch Shell olajtársaság egyik legfontosabb kõolajvezetékét a Niger folyó deltájában. A déli országrész fõ lázadó csoportja, a Mozgalom a Niger-delta Egyenjogúságáért (angol nevének kezdõbetûivel rövidítve: MEND) bejelentette: Rivers államban pénteken késõ éjjel megtámadták az olajvezetéket. A támadás hírét független forrásból egyelõre nem sikerült megerõsíteni.

Megtámadták a Shell egyik létesítményét

Archívum2008.09.15, 10:21

Nigériai lázadók megtámadták hétfõn a Royal Dutch Shell olajipari óriáscég egyik létesítményét a Niger folyó olajban gazdag deltájában - közölte a nigériai hadsereg. Nigéria a világ nyolcadik legnagyobb olajtermelõ országa, de a MEND két és fél éve tartó támadássorozata miatt már ötödével csökkent a nemzeti termelés mennyisége.

A kiszáradó Csád-tó - a hét mûholdképe

Archívum2008.03.17, 06:57

A Szahara déli peremén, Afrikának szinte a közepén találjuk a Csád-tavat. A név maga tautológia, hiszed a "csád" szó errefelé maga is vízben gazdag területet, illetve tavat jelent. A vízfelület mintegy húszmillió ember szükségleteit elégíti ki négy határos államban: a névadó Csád mellett Niger, Nigéria és a déli parton egy szûk sávban Kamerun is rendelkezik partszakasszal.

Kanouté az év afrikai játékosa

Archívum2008.02.02, 15:32

A mali válogatott és az FC Sevilla csatárát, Frederic Kanoutét választották az év legjobb labdarúgójának Afrikában.

Hajrá tuaregek, hajrá Timbuktu!

Archívum2008.01.31, 15:25

Az afrikai Mali látványosságai többnyire természeti szépségek, de a világ minden tájáról érkezõk csodájára járnak a késõ középkorban épült vályog mecseteknek is. Közülük egy, most a világ új hét csodájának egyik esélyese.

Drogbáék megmentették Nigériát

Archívum2008.01.30, 11:33

Elefántcsontpart megmentette a nigériai válogatottat attól, hogy az 1982-es esethez hasonlóan ismét már a csoportkör után búcsúznia kelljen az Afrika-kupától: Didier Drogbáék ugyanis legyõzték a gyenge teljesítményt nyújtott Malit, és ezzel továbbjutáshoz segítették a Szuper Sasokat. A szerdai játéknapon Zambia számára bravúrra lenne szükség a legjobb nyolc közé kerüléshez, az együttesnek ugyanis a címvédõ Egyiptom ellen kell nyernie - és bízni abban, hogy Kamerun nem gyõzi le a pont nélküli Szudánt.

Búcsú a Niger partján

Archívum2008.01.30, 15:56

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=AGcygFNHDbmIstZb  

Turistaként a Bamako rali útvonalán

Archívum2008.01.30, 18:12

Szombaton indul útjára az idei Budapest - Bamako rali õrült mezõnye, akik nyolc országon keresztül vágtatnak Afrika szívébe, Mali fõvárosába, Bamakóba. A veszélytelennek egyáltalán nem mondható utazás egyes állomásait mutatjuk be azoknak a vállalkozó kedvû utazóknak, akik egyedül is nekivágnának az útvonalban szereplõ helyek felfedezésének.

Drogbáék kitolhatnak a Szuper Sasokkal

Archívum2008.01.29, 10:11

A házigazda ghánai együttes a harmadik csoportmérkõzését is megnyerte az Afrika-kupán, és ezzel elsõ helyen lépett tovább a legjobb nyolc közé - miközben Guinea gárdáját is kisegítette. A guineaiak ugyan csak döntetlent értek el Namíbia ellen, de így is bejutottak a negyeddöntõbe. A keddi játéknapon Elefántcsontpart Malit viheti magával, mégpedig Nigéria kárára.

Drogba góllal ünnepelte ötvenedik válogatottságát

Archívum2008.01.29, 20:20

Az elefántcsontparti válogatott harmadik csoportmérkõzését is megnyerte, így százszázalékos teljesítménnyel jutott be a negyeddöntõbe a Ghánában zajló labdarúgó Afrika-kupán.

Nigéria a kiesés küszöbén az Afrika-kupán

Archívum2008.01.26, 15:26

Ismert a negyeddöntõ elsõ résztvevõje az Afrika-kupán, hiszen Elefántcsontpart Benin magabiztos legyõzésével továbbjutott csoportjából. Az elõzetesen esélyesnek tartott Nigéria viszont azzal, hogy csak egy gól nélküli döntetlenre volt képes Mali ellen, a kiesés szélére sodródott. Szombaton a szintén favoritnak vélt Kamerunnak Zambia ellen kellene megmutatnia, hogy képes jobb játékra, mint Egyiptom ellen, a Fáraók pedig Szudán legyõzésével máris bejuthatnak a legjobb nyolc közé.

Drogbáék a 8 között, tévéseket vertek a szudáni játékosok

Archívum2008.01.26, 12:52

Elefántcsontpart labdarúgó-válogatottja az elsõ negyeddöntõs a Ghánában zajló Afrika-kupán.

Bundázásrá akarták rávenni a benini kapitányt

Archívum2008.01.25, 09:01

Bundázásra akarták rávenni Reinhard Fabischt, a labdarúgó Afrika-kupán szereplõ benini válogatott szövetségi kapitányát, de a szakember elküldte a titokzatos idegent.

Sok az esélyes, de nincs kiugró favorit az Afrika-kupán

Archívum2008.01.20, 08:43

Az idei esztendõ elsõ rangos válogatott-viadalára a fekete földrészen kerül sor, és az Afrika-kupa 2008-as kiírása minden idõk egyik legszínvonalasabb tornájának ígérkezik a kontinensen. Erre utal, hogy szinte lehetetlen egy-két nagy esélyest kiemelni: a címvédõ Egyiptom és a házigazda Ghána mellett Kamerun, Elefántcsontpart vagy Nigéria is a végsõ gyõzelmet veszi célba, miközben Szenegál, Tunézia vagy Mali jó szereplését sem lehet kizárni.

Út a krokodilok lakta mocsárig

Archívum2008.01.11, 23:37

Magyarországot és Ausztriát nem számítva hat és fél országon át vezet az út Bamakóba. Ismerje meg az útba esõ országokat, amelyeken át eljutunk a krokodilok lakta mocsárig!

Zidane-futballiskola Nigerben

Archívum2007.12.10, 09:11

A jövõben minden idõk egyik legjobb francia játékosának, Zinedine Zidane-nak a nevét viseli egy nigeri futballiskola.

Csatos szíjjal ütötték le a Sevilla csatárát

Archívum2007.10.15, 11:35

Valóságos háborúba torkollott az Afrika-kupa selejtezõsorozata keretében rendezett Togo-Mali futballmérkõzés, amelynek végén sok embert kellett kórházba szállítani. Több Európában játszó mali klasszis is megsérült.

Muzulmán gólvágó Andalúziában

Archívum2007.07.07, 13:00

A Sevilla FC az idén olyan bravúrt hajtott végre, amire korábban csak a Real Madrid volt képes: az andalúziai együttes egymás után kétszer is megnyerte az UEFA-kupát. A sevillaiak emellett a Spanyol Kupát is elhódították, vagyis történelmük legsikeresebb idõszakát élik, ami nagyban köszönhetõ a csapat mali csatárának, Frédéric Kanouténak: a Sevilla FC históriájának második legdrágább futballistája mind a két UEFA-kupa-döntõn eredményes volt. Sztárportré.