Nicolas Anelka

címke rss

Mexikói csatárral erősítene a Chelsea

Sport2008.11.16, 18:10

A Chelsea FC ugyan jelenleg vezeti a Premier League küzdelmeit, de Luiz Felipe Scolari mester csapata ebben a szezonban a BL-ben és a Ligakupában is szenvedett már kínos vereséget. A trénernek a védelemben és a középpályán klasszisok egész sora áll a rendelkezésére, ám a csatársorban már sokkal korlátozottabbak a lehetőségei, hiszen a klasszikus középcsatár szerepkörére csak két jelöltje van: Nicolas Anelka és Didier Drogba.

Owen lehet a spórolós Chelsea új csatára

Archívum2008.11.10, 07:47

A Chelsea FC edzője, Luiz Felipe Scolari az elmúlt hetekben többször is kifejtette, hogy véleménye szerint a klub januárban mindenképpen erősítésre szorulna, és a londoni gárda elsősorban egy új csatárt akar igazolni - jelenleg ugyanis "csak" Nicolas Anelka és Didier Drogba áll ezen a poszton a rendelkezésére.

Anelka-dupla, Inter-előzés, Hoffenheim-stop

Sport2008.11.10, 08:46

A Chelsea - Nicolas Anelka duplájával - győzött Blackburnben, és ezzel a Premiership-tabella élére ugrott, míg a már nem sereghajtó Tottenham Manchesterben verte a Cityt. A Serie A-ban az Inter hajrágóllal gyűrte le az Udinesét, s mivel a városi rivális Milan nem tudott nyerni a Lecce vendégeként, a címvédő előzött a tabella legtetején. Dárdai Pál csapata, a Hertha 1-0-ra megverte a Hoffenheimet, a "sztárújonc" szeptember 27-én szenvedett legutóbb vereséget a Bundesligában. A Primera Divisiónban ismét második helyezett Villarreal hozta a kötelezőt az Almería ellen, az Osasuna - Vadócz Krisztiánnal a soraiban - 0-0-zott az Atléticóval.

Xavi, Ribéry és Cristiano Ronaldo jól megfér egymás mellett

Archívum2008.11.03, 09:56

Az öt topligából négyben is hétközi fordulóra került sor, Spanyolországban pedig a Copa del Rey miatt is pályára léptek a csapatok, vagyis a futballisták megint nem kaptak sok pihenőt. Álomcsapatunkban nyolc olyan játékos is akad, aki két győztes találkozón lépett pályára, és csak egyetlen labdarúgót találhatunk, aki mindössze egyetlen összecsapáson szerepelt a múlt hét során.

Futballistát vegyenek! - Anelka, Aimar

Archívum2008.05.25, 13:10

A Fulham FC nyolc játékostól megvált, köztük a finn Jari Litmanentől és az amerikai Carlos Bocanegrától. A Tottenham Hotspur Nicolas Anelkával (Chelsea FC) vagy Diego Militóval (Real Zaragoza) szeretné megerősíteni csatársorát.

Anelka középre vágyik

Archívum2008.05.23, 11:47

Elégedetlen a rá osztott szereppel az FC Chelsea francia válogatott labdarúgója, Nicolas Anelka, aki nem akar szélsőt játszani a londoni csapatban.

Büntetőkkel nyerte az angol házidöntőt a MU

Sport2008.05.22, 11:00

A Bajnokok Ligája moszkvai döntőjében két angol csapat, a Manchester United és a Chelsea küzdött azért, hogy felülhessen az európai futballtrónra. Az 1-1-gyel végződő rendes játékidő után a hosszabbításban sem született döntés, jöhettek a böntetők, amelyben Cristiano Ronaldo ugyan hibázott, de így is a Manchesteré lett a trófea, mivel a londoniak közül John Terry és Nicolas Anelka lába is megremegett. A Vörös Ördögök ezzel 1968 és 1999 után harmadszor nyerték meg a legrangosabb európai futballsorozatot.

Dúsgazdag futballsztárok után rohan a sportvilág

Archívum2008.03.13, 11:23

Az elmúlt másfél évtizedben robbanásszerűen megnőtt a sztárigazolások száma. Dollár- és eurómilliók röpködnek egy-egy világklasszis labdarúgó neve mellett, ez nemcsak az átigazolási díjakat, de a fizetéseket is érinti. Tudta, hogy David Beckham pályafutása során már több, mint száztízmillió angol fontot tehetett zsebre? Hogy Nicolas Anelkáért már 84,8 millió fontot adtak csapatai? Ezen adatokhoz képest aprópénznek tűnhet Dzsudzsák Balázs kétmillió eurós eindhoveni szerződése, vagy Huszti Szabolcs 800 ezer eurós éves keresete. A többi csapatsportág ráadásul fényévekkel le van maradva...

A Real Madrid példáját követné a Chelsea

Archívum2008.02.01, 12:13

Január 31. fontos dátum a nemzetközi labdarúgásban, hiszen ezen a napon zárult le a téli átigazolási időszak, és ezt követően a csapatok a szezon végeztéig már csak klub nélküli labdarúgókkal erősíthetnek. A transzferperiódus mérlegét megvonva megállapítható, hogy míg tavaly ilyenkor a spanyol, most az angol egyesületek költötték a legtöbbet, és a nagy sztárklubok pár kivételtől eltekintve kimaradtak a költekezésből.

Futballistát vegyenek! - Anelka, Sissoko

Archívum2008.01.12, 12:07

A Liverpool FC mali középpályása, Mohamed Sissoko közel áll ahhoz, hogy aláírjon a Juventus FC-hez. A Chelsea FC 20 millió euróért megvette a Bolton Wanderers csatárát, Nicolas Anelkát.

Élő halottnak nevezték a Liverpool edzőjét

Sport2008.01.07, 21:55

Spanyol lapértesülés szerint a Liverpool labdarúgócsapatának amerikai tulajdonosai felbonthatják Rafael Benítez vezetőedző szerződését. A Marca című spanyol sportnapilap írásából kiderül, hogy Tom Hicks és George Gillett, akik februárban vásárolták meg a futballklubot, már egy hónapja nem beszélnek az ibériai trénerrel.

Futballistát vegyenek! - Schmeichel, Anelka

Archívum2008.01.02, 10:42

A Bolton Wanderers leigazolta az izraeli Maccabi Netanya középpályását, Tamir Cohent. A Derby County csatára, Steve Howard a másodosztályú Leicester Citybe igazolt. A Liverpool FC norvég balhátvédjét, John Arne Riisét a Valencia CF vinné.

Futballistát vegyenek! - Elano, Anelka

Sport2007.12.24, 09:47

A Liverpool FC a Fiorentina cseh védőjével, Tomás Ujfalusival erősítene. A Reading FC csatárát, Leroy Litát a Sunderland AFC szeretné megszerezni.

Újra bombaformában a Juventus csillaga

Sport2007.12.19, 11:18

Aligha akad még egy olyan válogatott, amely megteheti, hogy nem veszi számításba az olasz élvonal góllövőinek aktuális listavezetőjét, aki az adott ország történetének harmadik legeredményesebb játékosa a címeres mezben. A francia szövetségi kapitány, Raymond Domenech azonban a fenti tények ellenére is rendre mellőzi David Trézéguet-t, aki pedig a Juventusban bombaformában futballozik, és a klub történetének legeredményesebb légiósának mondhatja magát.

A nap sportvideója: Anelkát kiröhögi az Anfield népe

Archívum2007.12.04, 10:42

Ha valaki csak azt olvasta, hogy a Liverpool 4-0-ra leverte a Boltont, azt mondhatta magában, ez egy sima meccs volt. Pedig érdemes elmerülni a részletekben, hiszen 1-0-s állásnál Pepe Reina és Jamie Carragher hibája után az egykoron a Vörösöknél is megfordult Nicolas Anelka ezerszázalékos, üres kapus ziccerbe került, mégis hibázni tudott az Anfield Road közönségének nagy örömére.

Anelka, a 153 millió eurós csatár

Archívum2007.10.21, 18:22

Minden idők legdrágább futballistájának a francia Zinédine Zidane számít, hiszen érte fizették ki egyszerre a legnagyobb összeget. Ha azonban azt nézzük, hogy melyik az a játékos, akiért pályafutása során a transzferek során összesen a legtöbb pénzt adták ki, akkor némileg meglepő módon Nicolas Anelka a csúcstartó - a támadó eddig hét alkalommal váltott klubot, és több mint 153 milliót fizettek ki érte.

Drogbának elege lett a Chelsea-ből

Sport2007.10.18, 18:54

Távozna a Chelsea labdarúgócsapatától Didier Drogba, az együttes elefántcsontparti klasszisa.

Futballistát vegyenek! - Sabrosa, Anelka

Archívum2007.07.27, 06:59

A Bolton Wanderers francia csatárát, Nicolas Anelkát a Manchester Uniteddel és a Villarreallal is kapcsolatba hozták. A Newcastle United fiatal csatárát, Andrew Carrollt a Hull City szeretné kölcsönvenni.

Futballistát vegyenek! - Anelka, Rossi

Archívum2007.06.25, 07:24

Angol lapértesülések szerint az Arsenal FC a Bolton Wanderers csatárával, Nicolas Anelkával pótolná Thierry Henryt. A Preston North End támadója, David Nugent a Portsmouth FC-ben köthet ki.

Futballistát vegyenek! - Fowler, Anelka

Archívum2007.04.16, 08:52

A Liverpool FC veterán csatára, Robbie Fowler iránt az ausztrál Sydney FC érdeklődik. Az Ipswich Town 19 esztendős középpályását, Danny Haynest a Liverpool FC és az Everton FC is figyeli.

Drogba bejött és eldöntötte

Sport2006.12.13, 23:37

Két elmaradt mérkőzést pótoltak szerdán az angol labdarúgó-bajnokságban, a címvédő Chelsea a csereként beállt Didier Drogba góljával nyert a Newcastle ellen, míg az Arsenal Wiganben aratott egygólos győzelmet.

A hét világválogatottja (2006. november 6-12.)

Sport2006.11.20, 07:55

Sztárokban ezúttal nincsen hiány az álomcsapatunkban, sőt, a tizenegy kissé támadóbb felfogású a szokásosnál - nem volt szívünk ugyanis kihagyni Francesco Tottit, aki a csatársorba Didier Drogba és Ruud van Nistelrooy pazar teljesítménye miatt nem fért be. De még a védekező középpályás Thomas Garvesen is mesterhármassal érdemelte ki a csapatba kerülést.

Ki megy ma? - Bent, Zé Roberto

Archívum2006.07.20, 07:42

A Fenerbahce SK francia csatára, Nicolas Anelka iránt a Portsmouth FC, a Bolton Wanderers és a Blackburn Rovers is érdeklődik. A Bayer Leverkusen középhátvédje, Jens Nowotny a Dinamo Zagrebben kötött ki.

Kétgólos hátrányból nyertek a franciák Costa Rica ellen

Archívum2005.11.09, 23:10

A francia labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen kétgólos hátrányt ledolgozva nyert Costa Rica ellen. Mindkét együttes tagja a 2006-os németországi világbajnokság mezőnyének.

Anelka és Nedved is meghívót kapott

Sport2005.11.04, 11:33

Némi meglepetésre - közel három év után - ismét behívták a francia válogatott keretébe Nicolas Anelkát. A török Fenerbahce csatára legutóbb 2002 novemberében, még a korábbi szövetségi kapitánytól, Jacques Santinitől kapott meghívót a nemzeti csapatba, ám akkor lemondta a részvételt. Utoljára pedig 2002 áprilisában lépett pályára a válogatottban.

Ki megy ma? - Anelka, Nakata

Archívum2005.08.11, 07:37

A Liverpool FC finn védője, Sami Hyypiä 2008-ig meghosszabbította szerződését. A Bolton Wanderers érdeklődik a Fiorentina japán középpályása, Nakata Hidetosi iránt.

A hét világválogatottja (2005. augusztus 1-7.)

Archívum2005.08.08, 07:27

E heti álomcsapatunk egy bizonyos szempontból mindenképpen különlegesnek számít: meglehetősen ritka ugyanis, hogy egy magyar focista kerüljön be a tizenegy kiválasztott közé, főleg egy hazai klubból, Halmosi Péter azonban rászolgált rászolgált erre. A Loki focistája illusztris társaságba került, hiszen a gárdában ott van még például Owen Hargreaves, Didier Drogba vagy Miroslav Klose is.

Meglépett a Lyon, csak ikszelt a Fener

Sport2005.02.07, 07:39

A török pontvadászatban hiába mutatkozott be a Fenerbahce együttesében a tízmillió euróért leigazolt Nicolas Anelka, az isztambuliak nem tudtak nyerni a Samsunspor ellen, így előnyük a felére csökkent az ősi rivális Galatasarayjal szemben. Franciaországban viszont tovább nőtt a listavezető Lyon fórja, a címvédő immár hét ponttal előzi meg a második Lille együttesét.

Anelkát megszerezte a Fenerbahce

Sport2005.01.28, 13:55

Csütörtök este megszületett a megegyezés Nicolas Anelka ügyében a Manchester City és a Fenerbahce között. Eszerint a törökök hétmillió angol fontot (kb. 3,4 milliárd forint) fizetnek a francia csatárért, aki valószínűleg három évre szóló szerződést köt majd az isztambuli klubbal.    

Ki megy ma? - Anelka, Delvecchio

Archívum2005.01.26, 07:50

A VfB Stuttgart megszerezte a brazil Palmeiras 23 esztendős középpályását, Elsont. A Fulham FC fiatal védője, Adam Green kölcsönbe a harmadosztályú Sheffield Wednesdayhez került. A Manchester City francia csatára, Nicolas Anelka valószínűleg a Fenerbahcéba szerződik.

Lehmann közel a VfB-hez, Derlei Moszkvában

Sport2005.01.10, 13:19

Matthias Sammer, a VfB Stuttgart vezetőedzője szívesen venné, ha klubja leszerződtetné az Arsenal cserepadra szorult német kapusát, Jens Lehmannt. A Dinamo Moszkva leigazolta a Bajnokok Ligája-címvédő FC Porto brazil klasszisát, Derleit, míg a Fenerbahce 10 millió eurót adna a Manchester Cityben futballozó francia Nicolas Anelkáért.

Ki megy ma? - Kuffour, Ricken

Sport2005.01.10, 06:57

A Fenerbahce bejelentkezett a Manchester City francia csatáráért, Nicolas Anelkáért. Az FC Porto fiatal brazil támadója, Carlos Alberto a Corinthiansba szerződhet.

Ki megy ma? - Hartson, Anelka

Archívum2005.01.08, 12:49

A Celtic FC walesi csatára, John Hartson 2007-ig meghosszabbította szerződését. A CSZKA Moszkva brazil csatára, Vágner Love visszatért hazájába a Corinthianshoz. A másodosztályú Crewe Alexandra elfogadta a Norwich City ajánlatát csatáráért, Dean Ashtonért.

Ki megy ma? - Anelka, Rui Costa

Sport2004.12.16, 07:42

A Liverpool a Manchester City támadójával, Nicolas Anelkával pótolhatja a sérült Djibril Cissét. A Newcastle United kapusa, Shay Given iránt állítólag a Manchester United és az Arsenal is érdeklődik, de a Szarkák szerint a kapus nem eladó.

Trezeguet és Drogba is súlyos sérülést szenvedett

Sport2004.10.05, 08:24

Több sztárjátékos is súlyos sérülést szenvedett a hétvégi labdarúgó bajnokikon. A Serie A-ban a Juventus francia csatára, David Trezeguet vállsérülése miatt több hónapos kényszerpihenőre kényszerül, míg az Inter támadója, Obafemi Martinsnak szárkapocscsont-zúzódás miatt kell valószínűleg pár napot kihagynia. Spanyolországban a Barcelona brazil középpályása, Edmílson szenvedett súlyosnak tűnő térdsérülést, Angliában pedig Didier Drogba (Chelsea) és James Beattie (Southampton) dőlt ki több hétre ágyék-, illetve lábujjproblémák miatt.

BL: Adriano és Drogba duplával nyitott

Sport2004.09.15, 12:41

A Bajnokok Ligája első csoportkörének keddi nyitányán két játékos is duplázni tudott. Milánóban a brazil Adriano volt a mérkőzés hőse, a csatár két büntetőt harcolt ki (az egyiket Vieri elhibázta), találataival eldöntötte a Werder Bremen elleni összecsapást. A nap legsimább győzelmét a Chelsea aratta, amelyet a nyáron Marseille-ből igazolt Didier Drogba vezetett 3-0-s diadalra.

Ki megy ma? - Salva, Anelka

Sport2004.08.16, 07:40

Az Atlético Madrid megszerezte a Szpartak Moszkva uruguayi válogatott középpályását, Marcelo Sosát. A Liverpool szenegáli támadója, El Hajdi Diouf közel áll ahhoz, hogy kölcsönadják a Boltonnak.

Ki megy ma? - Anelka, Signori

Sport2004.08.04, 07:31

A veterán olasz támadó, Giuseppe Signori a görög Irakliszba szerződött. A Blackburn Rovers közel áll ahhoz, hogy megszerezze a Rangers ausztrál védőjét, Craig Moore-t. Az Olympique Lyon szeretné hazacsábítani a Manchester City francia támadóját, Nicolas Anelkát, de a focista iránt a Barcelona is érdeklődik.

Meghúzták a nadrágszíjat a Manchester Citynél

Archívum2004.07.30, 08:29

A Manchester City a 2002-es feljutást követően Kevin Keegan irányításával nem sajnálta a pénzt az új játékosokra, olyan futballistákat igazolt, mint Nicolas Anelka, Robbie Fowler vagy Claudio Reyna, akik mind komoly összegbe kerültek. A befektetett summa jótékony hatása azonban nem érződött az eredményeken, így a menedzsernek most már összébb kellett húznia a nadrágszíjat, ami a klub új szerzeményeinek kilétén is meglátszik.