Nézőpont Intézet

címke rss

Gyurcsány Ferenc már nyíltan és egyre kíméletlenebbül fenyegeti az ország többségét

Itthon2023.03.19, 11:32

Gyurcsány Ferenc ugyanazt az agresszív, politikailag kirekesztő beszédet tartotta meg március 15-én, amit bármely pártrendezvényen elmondhatott volna – mondta Rotyis Bálint az Origónak adott interjúban a DK elnökének ünnepi beszédét értékelve. A Nézőpont Intézet elemzője szerint a bukott miniszterelnök beszédében teljesen szembement március 15 eszmeiségével. Miközben próbálta bizonygatni, hogy ő mekkora hazafi, megint több mint 3 millió magyar embert sértegetett. Rotyis Bálint kifejtette, hogy a konzervatív, jobboldali gondolkodású magyarokat a bukott kormányfő emberszámba sem veszi, sőt rendszeresen és egyre kíméletlenebbül fenyegeeti ...

A háború és a szankciós válság ellenére is javult a magyarok hangulata

Itthon2023.03.11, 10:18

A háborús pesszimizmus és a szankciós válság közepette is javult a magyarok kedélyállapota, a kormánypártok pedig megőrizték a választáson szerzett támogatottságukat - derült ki a Nézőpont és a Medián Intézetközvélemény-kutatásaiból.

Kínosan hallgat a baloldal a pedofilügyeiről, elárulják saját szavazóikat is

Itthon2023.03.06, 13:28

Azzal, hogy a baloldal újfent a gyermekvédelemmel szemben foglal állást, aktív szavazói táborát haragítja magára – mondta Rotyis Bálint az Origónak adott interjúban. A Nézőpont Intézet elemzője szerint a társadalom egy emberként elítéli azt, hogy egy felnőtt ember egy kiskorúval szexuális kapcsolatot alakítson ki, mégis vannak és lesznek olyan személyek, akik ezzel szembemennek, sőt egyenesen még büszkélkednek is vele a közösségi médiában.

Gyurcsány Ferenc megalázta a baloldali pártokat

Itthon2023.02.23, 12:16

A baloldal pontosan tisztában volt vele, hogy külföldről jelentős összeggel támogatták meg a baloldali kampányt, továbbá abban is biztosak voltak, hogy ez törvénytelen volt – mondta Rotyis Bálint az Origónak adott interjúban. A Nézőpont Intézet elemzője szerint minden bizonnyal azért nem készültek fel erre a botrányra, mert bíztak benne, hogy ennyi pénzzel úgyis megnyerik a választásokat, és utána az egész ügy ki sem derülne, vagy ha valaki mégis megszellőztetné, akkor az adott illetőt majd elhallgattatják. Az elemző azt is leszögezte, hogy a háború okozta nehéz helyzetben a magyarok olyan államférfiként tekintenek Orbán Viktorra, aaki ...

Orbán Viktor a legalkalmasabb kormányfőnek

Itthon2023.02.20, 09:02

A Nézőpont Intézet aktuális kutatása szerint a miniszterelnök utcahosszal vezet, írja a Magyar Nemzet.

Nézőpont Intézet: Brüsszel megbukna egy valódi jogállamisági vizsgálaton

Nagyvilág2023.02.15, 09:36

Brüsszel megbukna egy valódi jogállamisági vizsgálaton - derül ki a Nézőpont Intézet elemzéséből, amelyet a jogi és politikai fejlemények figyelembevételével készített a jogállamiság helyzetéről az Európai Unió intézményeiben.

Közös szálai lehetnek a brüsszeli korrupciós botránynak és a dollárbaloldal kampánypénz ügyének

Nagyvilág2023.02.07, 08:11

A dollárbaloldal célja elérése érdekében mélyen integrálódott abba az átláthatatlan, korrupt masszába, amiből most Eva Kaili kibukott – mondta Rotyis Bálint az Origónak adott interjújában a brüsszeli korrupciós botrány újabb fejleményeivel kapcsolatban. A Nézőpont Intézet elemzője szerint miután a magyar baloldal arra is hajlandó volt, hogy 4 milliárd forintért eladja Magyarország önállóságát, nem zárhatjuk ki, hogy a brüsszeli korrupcióból sem akartak kimaradni. Hozzátette azt is, hogy Magyarország esetén azért ennyire nyílt a Soros-féle szervezetekkel a konfliktus, mert a magyar kormány nem hajlandó a magyar emberek érdekeivel szeemben ...

Biden most már bármit kérhet Zelenszkijtől

Nagyvilág2023.02.03, 13:15

Január végén példa nélkül álló „tisztogatásba" kezdett felsővezetői szinten Volodimir Zelenszkij ukrán elnök: számos kormánytag, magas rangú tisztségviselő és kormányzó alól húzta ki néhány óra leforgása alatt a bársonyszéket, miután a sajtó nyilvánosságra hozta, hogy irreálisan magas áron vásároltak ellátmányt a hadsereg számára. Kérdés azonban, hogy valóban a korrupció elleni elszánt harc késztette-e erre a váratlan intézkedéssorozatra az ukrán elnököt – vagy egészen más áll a háttérben? Rotyis Bálint, a Nézőpont elemzője válaszolt az Origo kérdéseire.

Nézőpont: Durván manipulál a Transparency és az Átlátszó

Itthon2023.02.02, 14:57

Két Soros Györgyhöz szorosan kötődő szervezet durván manipulál az oroszországi szankciók magyarországi megítélésével kapcsolatban. 

A gazdag Nyugat-Európának mára vége lett

Nagyvilág2023.01.30, 08:59

Az emberek Európa-szerte sokkal reálisabban látják az összefüggést a szankciók és a gazdasági helyzet között, mint amilyen abszurd döntéseket hoznak Brüsszelben – jelentette ki az Origónak adott interjúban a Nézőpont Intézet elemzője. Pálfalvi Milán úgy látja, hogy Franciaország odáig süllyedt, hogy a világörökségnek számító bagettet is csak segélyből tudják biztosítani a lakosságnak. Hozzátette: az elégedetlenség növekedésére komoly esély van Nyugaton. Európa hiába gazdag, ha gyenge ahhoz, hogy önálló döntéseket hozzon, ennek árát pedig az egész kontinens kénytelen megfizetni.