Newcastle United FC

címke rss

Csaknem az egész pályafutását tönkretette a horvátok elleni borzalmas Eb-selejtező

Sport2022.02.17, 08:45

Kádár Tamás a magyar foci egyik nagy ígérete volt, mindössze 16 évesen már az NB I-ben focizott, két évvel később már a Premier League-ben szereplő Newcastle vette meg a játékjogát. Angliában nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy szerette volna, több sérülés is hátráltatta, majd egy holland kitérő után visszaigazolt az NB I-be. Innen Lengyelországba, majd Ukrajnába vezetett az útja, nyert bajnoki címet, rendszeresen játszott a nemzetközi kupasorozatokban, alapembere, csapatkapitánya is volt a magyar válogatottnak, de a horvátok elleni 2019-es meccs derékba törte válogatott pályafutását. Kádár Tamás Kínából most Újpestre igazolt, hogyy ...

Győztes gólt lőtt, majd eltörött a lába az Eb-ezüstérmes focistának - videó

Sport2022.02.14, 15:08

Lábközépcsont-törés miatt bizonytalan időre kidőlt Kieran Trippier, a Newcastle United angol válogatott labdarúgója.

A kiesőjelölt otthonában nyert a Liverpool

Sport2022.02.13, 19:50

A Premier League 25. fordulójában a Liverpool egy góllal idegenben győzte le a kiesőjelölt Burnley-t. A Newcastle hazai pályán verte meg az Aston Villát, míg a Wolverhampton csapata a Tottenham otthonából hozta el a három pontot.

Ronaldo csak csere volt, a Manchester United nem bírt a kiesőjelölttel

Sport2022.02.08, 23:03

Az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a Manchester United 1-1-es döntetlent játszott az utolsó helyen álló Burnley otthonában, míg az utolsó előtti Newcastle United hazai pályán 3-1-re legyőzte az Everton csapatát, amelyet a múlt héten kinevezett Frank Lampard először vezetett Premier League-mérkőzésen.

Ötven millió euróért vett brazil középpályást a bajnokságban kieső helyen álló Newcastle

Sport2022.01.30, 18:06

Az angol Premier League-ben szereplő Newcastle United ötven millió euró ellenében megszerezte Bruno Guimaraest, az Olympique Lyon brazil válogatott futballistáját.

A magyar válogatott védő a világ leggazdagabb focicsapatába igazolhat

Sport2022.01.27, 16:38

A Nemzeti Sport Online értesülése szerint a Premier League-ben szereplő Newcastle United 20 millió euróért leszerződtetné a török Fenerbahce magyar válogatott védőjét, Szalai Attilát.

Mario Balotelli visszatérhet a Premier League-be

Sport2022.01.18, 17:52

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Newcastle Unitedet már sok játékossal összeboronálták a téli átigazolási időszakban, sajtóhírek szerint a szaúdi tulajdonba került klub most Mario Balotelli iránt érdeklődik.

A PSG sztárkapusát akarja megszerezni a világ leggazdagabb focicsapata

Sport2022.01.17, 17:06

A Newcastle United labdarúgócsapata a Paris Saint-Germain Costa Rica-i kapusával, Keylor Navasszal szeretné megerősíteni a játékoskeretét.

Rutinos csatárt vett a világ leggazdagabb focicsapata

Sport2022.01.13, 12:28

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Burnley új-zélandi csatárát, Chris Woodot.

Harmadosztályú csapat ejtette ki a kupából a Premier League egyik leggazdagabb csapatát

Sport2022.01.08, 18:56

Az FA-kupa harmadik körének meccseit rendezik szombat délután, aminek az eddigi legnagyobb szenzációja a Newcstle United kiesése.

Megvan az új tulajdonosok első igazolása a Newcastle csapatánál

Sport2022.01.07, 09:57

A Newcastle United pénteken bejelentette, hogy 12 millió fontért érkezik a csapathoz az Atlético Madridtól Kieran Trippier.

Megvan a világ leggazdagabb focicsapatának első sztárigazolása

Sport2022.01.04, 18:28

Spanyol sajtóértesülések szerint elhagyja a La Ligában címvédő Atlético Madrid labdarúgócsapatát Kieran Trippier, aki visszatér hazájába és a Newcastle United játékosa lesz.

Újabb Premier League-mérkőzés marad el a koronavírus miatt

Sport2021.12.29, 07:26

Koronavírusos esetek miatt az Everton-Newcastle United mérkőzést elhalasztották az angol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában.

A Manchester United nem tudta legyőzni a Premier League egyik leggyengébb csapatát

Sport2021.12.27, 23:13

A Premier League 19. fordulójának zárómérkőzésén a Manchester United idegenben 1-1-es döntetlent játszott a Newcastle United ellen.

Simán nyert a Manchester City, fontos pontokat veszített a Chelsea

Sport2021.12.19, 17:15

A Premier League-ben vasárnap délután két bajnokesélyes csapat is pályára lépett. A Manchester City a Newcastle, a Chelsea a Wolverhampton otthonában volt érdekelt.

Luxusórát adott a sztárfocista egy szurkolónak, aki csak egy közös képet akart készíteni - videó

Sport2021.12.06, 14:01

A Premier League-ben szereplő Newcastle United labdarúgócsapatának sztárja, Allan Saint-Maximin egy közel 2000 font értékű luxuskarórával lepte meg a klub egyik szurkolóját.

Unalmában elaludt a saját csapata meccsén a Premier League-klub tulajdonosa - videó

Sport2021.12.01, 07:23

A sereghajtó Newcastle United 1-1-es döntetlent játszott a vendég és szintén a kiesés elkerüléséért küzdő Norwich Cityvel az angol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának kedd esti nyitómérkőzésén. Azonban hiába játszott a Norwich 80 percen keresztül emberelőnyben, a vendégek tulajdonosasszonyát, Delia Smith-t - aki a helyszínen tekintette meg a mérkőzést - szemmel láthatóan nem nyűgözte le csapata teljesítménye, ugyanis a tévékamerák a hajrában kiszúrták amint elaludt.

Az Arsenal gyönyörű gólokkal győzte le a világ egyik leggazdagabb csapatát

Sport2021.11.27, 15:42

A Premier League 13. fordulójának nyitómérkőzésén az Arsenal 2-0-ra győzött hazai pályán a Newcastle United ellen.

Háromszoros PL-győztes focistát szerződtetne a dúsgazdag Newcastle United

Sport2021.11.26, 19:26

Angol sajtóhírek szerint a dúsgazdag Newcastle United a télen szerződtetné a Manchester City ukrán válogatott labdarúgóját, Olekszandr Zincsenkót.

Kinevezte új edzőjét a dúsgazdag Premier League-csapat

Sport2021.11.08, 17:05

A korábban a Bournemouth labdarúgócsapatát irányító Eddie Howe-t nevezték ki a Newcastle United vezetőedzőjének.

Kikosarazta a Newcastle-t az Arsenal korábbi edzője

Sport2021.11.04, 07:24

Az Arsenal korábbi, a Villarreal jelenlegi edzője marad Spanyolországban, miután megkereste őt a tulajdonosváltáson átesett Newcastle United.

Bukott edző ülhet le a világ leggazdagabb csapatának kispadjára

Sport2021.11.02, 13:57

Egybehangzó angol sajtóértesülések szerint a Villarreal edzője, a négyszeres Európa-liga-győztes Unai Emery lehet a Newcastle United új vezetőedzője.

Nem tudott nyerni a Liverpool és a City sem, a Chelsea megerősítette első helyét

Sport2021.10.30, 18:02

Az angol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának szombat délutáni mérkőzésein a Liverpool, a Manchester City és Chelsea trióból meglepetésre csap a listavezető londoniak tudták győzelemmel elhagyni a pályát.

A hollandok legendás focistáját akarja a Newcastle

Sport2021.10.21, 17:12

Angol sajtóértesülések szerint a Premier League-ben szereplő Newcastle United le akarja szerződtetni az Ajax technikai igazgatóját, az egykor az Arsenalban is futballozó Marc Overmarst.

Barcelonából érkezhet a Newcastle első komoly igazolása

Sport2021.10.21, 09:54

A Barcelona francia játékosa, Ousmane Dembélé lehet a Newcastle United első nagy szerzeménye a klub tulajdonosváltása után.

Az újgazdag Newcastle United máris kirúgta az edzőjét

Sport2021.10.20, 12:17

Közös megegyezéssel távozott a Newcastle United vezetőedzői posztjáról Steve Bruce, miután a labdarúgóklubot két hete megvásárolta egy szaúd-arábiai hátterű konzorcium.

A Premier League klubvezetői máris összefogtak a Newcastle új tulajdonosa ellen

Sport2021.10.19, 14:18

A hirtelen dúsgazdag csapattá előlépő Newcastle United miatt rendkívüli ülést tartottak az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) klubjainak a vezetői, melynek célja, hogy megakadályozzák a szaúdi tulajdonosok pénzügyi manővereit – írja a BBC. 

Állva tapsolták a szabadnapos orvost, aki megmentette a haldokló szurkoló életét

Sport2021.10.18, 15:53

A Premier League 8. fordulójában a Tottenham Hotspur 3-2-re nyert a Newcastle United otthonában, a találkozó azonban nem az észak-londoni csapat győzelméről marad emlékezetes, hanem arról, hogy az első félidő hajrájában hét percig állt a játék, mert egy néző összeesett a lelátón és újra kellett éleszteni. A sikeres művelet után a St James' Parkban felállva tapsolták a szabadnapos orvost, Dr. Tom Prichardot, aki segédkezett az életmentésben.

Pénzéhes sztárokon kívül kik akarnak majd a világ leggazdagabb csapatában focizni?

Sport2021.10.18, 07:30

Október elején valósággal megőrültek a Newcastle United szurkolói, miután megtudták, hogy kedvenc klubjuk szaúdi tulajdonba került, és ez által a világ leggazdagabb csapata lesz. Sokan már azt számolgatták, hogy a Newcastle felemelkedésével melyik sztárcsapat szorulhat ki a Bajnokok Ligája-szereplést érő legjobb négy közül, de ahogyan a Manchester City példája is mutatja, a siker nem jön egyik pillanatról a másikra.

Sztáredző kerülhet a Premier League-ben épülő új szupercsapat élére

Sport2021.10.16, 08:55

A nemrégiben tulajdonosváltáson átesett Newcastle United labdarúgócsapata többek között Zinedine Zidane-nak is tett már ajánlatot. A Premier League-ben szereplő klubnak nagy céljai vannak, és a vezetőség mindenképpen topedzőt szeretne a csapat kispadjára ültetni. 

Már a Newcastle-t is figyeljük?

Sportslife.hu2021.10.15, 19:50

Szinte még ki sem hevertük az Albánia elleni kudarcot (amit azért leöblítettünk egy angliai bravúrral) és a vb-álmok újbóli szertefoszlását, azonnal gyógyírként szolgálnak a focibajnokságok, amelyekben hétvégéről hétvégére sosem csalódunk. Most sem fogunk!

Máris elküldhetik a Newcastle United edzőjét

Sport2021.10.11, 12:17

Steve Bruce hétfőn találkozik a klubot képviselő Amanda Staveley-vel, és könnyen lehet, hogy véget is ér menedzseri pályafutása az angliai klubnál.

Válságértekezlet a Premier League-ben a Newcastle tulajdonosváltása után

Sport2021.10.09, 16:32

Az angol labdarúgó élvonal klubjai válságértekezletet kezdeményeztek azok után, hogy a Newcastle United egyesülete csütörtökön egy szaúd-arábiai hátterű konzorcium kezébe került.

Repültek a sörök a levegőbe a tulajdonosváltás után a Newcastle United szurkolói ünnepe közben - videó

Sport2021.10.08, 07:54

Valósággal megőrültek a Newcastle United szurkolói, miután megtudták, hogy kedvenc klubjuk Szaúdi tulajdonba került és ezáltal a világ leggazdagabb egyesülete lesz. Az angol drukkerek hatalmas ünneplésbe kezdtek az utcákon, az erről készült felvételek pedig azóta már bejárták az internetet.

Teljesült a szurkolók álma, hivatalosan is új tulajdonosa van a Newcastle Unitednek

Sport2021.10.07, 21:52

Csütörtökön lezárult az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Newcastle United adásvétele, a klubot egy szaúdi-arábiai hátterű konzorcium vásárolta meg.

Hamarosan bejelenthetik az angol klub tulajdonosváltását, sztárigazolások jöhetnek

Sport2021.10.07, 15:12

A tervek szerint hamarosan bejelenthetik a Premier League-ben szereplő Newcastle United tulajdonosváltását.

Cristiano Ronaldo két góllal tért vissza, magabiztosan nyert a Manchester United - videó

Sport2021.09.11, 21:15

Szombat délután az angol labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában a Manchester United 4-1-re legyőzte a Newcastle United csapatát az Old Traffordon. A találkozón 12 év után először lépett pályára régi-új csapatában az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo, aki első mérkőzésén két gólt lőtt. Az Arsenal hazai pályán, míg a Manchester City idegenben aratott egygólos győzelmet.

Elrontaná Cristiano Ronaldo bemutatkozását a Newcastle United sztárja

Sport2021.09.09, 13:23

A hétvégén különleges mérkőzést rendeznek az Old Traffordon, ugyanis szombat délután a Newcastle United ellen mutatkozhat be ismét Cristiano Ronaldo a Manchester United színeiben. A NU sztárja, Allan Saint-Maximin meglehetősen optimistán nyilatkozott a mérkőzés előtt, ugyanis bízik benne, hogy képesek lesznek elrontani a portugál sztár debütálását.

Social kosár: Megelevenedő kitaláció

Sportslife.hu2021.09.02, 10:06

A Newcastle csapatánál tettek róla, hogy a való élet filmvászonná alakuljon. Amennyiben úgy történnek a dolgok, ahogyan a Góóól című filmben, amely a kísérteties hasonlóságot adja a kitaláció és a valóság között, úgy a következő szezonban ne lepődjünk meg, ha a BL-ben találkozunk a szarkák csapatával.

A West Ham United kiütéses győzelemmel kezdte a szezont

Sport2021.08.15, 17:04

Az angol labdarúgó-bajnokság 1. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén a West Ham United 4-2-re legyőzte a Newcastle Unitedot a St James' Parkban.

Egy vagyont fizettek az Arsenal támadójáért

Sport2021.08.13, 21:07

A Newcastle United és a Leicester City labdarúgócsapata egyaránt közvetlenül a Premier League pénteki rajtja előtt erősítette meg a keretét.

Puskás-díjas gólt lőtt a Manchester City csatára, megdöntötte Messi rekordját - videó

Sport2021.05.14, 23:12

Péntek este az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában a már bajnok Manchester City az év egyik legjobb mérkőzésén 4-3-ra legyőzte a Newcastle United csapatát a St James' Parkban. A manchesteri csapatban a spanyol válogatott Ferrán Torres három gólt lőtt, az első találata pedig könnyen lehet, hogy Puskás-díjat fog érni.

A Newcastle United hatgólos meccsen verte a Leicestert - videó

Sport2021.05.07, 23:16

A kiesés elől menekülő Newcastle 4-2-es sikerével fontos három pontot gyűjtött a harmadik Leicester otthonában az angol labdarúgó Premier League 35. fordulójában.

Kőművessegéd volt, legyőzte a rákot, most a Premier League küszöbén áll

Sport2021.05.07, 14:33

Finoman szólva sem indult túl jól a karrierje Florent Indaleciónak. A Newcastle United 23 éves focistáját már annyi kudarc és megpróbáltatás érte, amennyi egy életre is sok. Tinédzser korában kirúgták a Saint-Étienne akadémiájáról, majd térdrák és számos sérülés nehezítette a fejlődését, ami miatt képtelen volt profi csapatot találni magának, ezért Ausztráliába ment kőművesnek. A kilátástalan időszak után óriási esélyt kapott a Premier League-ben szereplő Newcastle Unitedtől, amelynek utánpótláscsapatában azóta is rendszeresen bizonyít.

A Newcastle otthonában tudott nyerni az Arsenal

Sport2021.05.02, 17:08

A Premier League vasárnap délutáni meccsén az Arsenal 2-0-ra nyert a Newcastle otthonában.

A videobíró sem mentette meg a Liverpoolt a Newcastle ellen - videó

Sport2021.04.24, 16:19

A Liverpool hiába játszott hazai pályán többnyire nyomasztó mezőnyfölényben és szerzett vezetést már a 4. percben a Newcastle ellen, a vendégek a 90+5. percben kiegyenlítettek, ami könnyen lehet, hogy a Bajnokok Ligája-szereplésbe kerülhet Jürgen Klopp csapatának.

Hiába rúgott két gólt emberhátrányban a West Ham, mégis kikapott - videó

Sport2021.04.17, 16:30

A közvetlen élcsoporthoz tartozó West Ham United meglepetésre kikapott a Newcastle Unitedtól az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának szombati játéknapján.

A hajrában mentett pontot a Newcastle a Tottenham ellen - videó

Sport2021.04.04, 21:41

A kiesés elől menekülő Newcastle a 86. percben szerzett góllal mentette döntetlenre mérkőzését a vendég Tottenham ellen az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Saját játékosával verekedett össze a PL-csapat sztáredzője

Sport2021.03.05, 12:19

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United edzésén hatalmas balhé volt, ugyanis a vezetőedző, Steve Bruce nekiugrott a saját játékosának, Matt Ritchie-nek.

A Manchester United visszavette a második helyet a Premier League-ben - videó

Sport2021.02.21, 21:52

A Manchester United hazai pályán 3-1-re legyőzte a Newcastle United csapatát a Premier League 25. fordulójának záró mérkőzésén, ezzel visszavette a második helyet a bajnoki tabellán. 

Már BL-helyen a Chelsea, egyre messzebb onnan a Liverpool - videó

Sport2021.02.15, 22:56

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 24. fordulójának hétfői játéknapján a Chelsea hazai pályán 2-0-ra verte a Newcastle együttesét. A West Ham könnyedén győzte le 3-0-ra az utolsó helyen álló Sheffield Unitedet. 

A Newcastle United 11 nyeretlen meccs után tudott győzni

Sport2021.01.30, 15:53

A tabella alsó felében található Newcastle 2-0-ra legyőzte idegenben a középmezőny elején álló Evertont az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

Már BL-helyen sincs a Liverpool

Sport2021.01.26, 21:07

A Premier League 20. fordulójában a West Ham United 3-2-re legyőzte a Crystal Palace-t a Selhurst Parkban, ezzel David Moyes csapata minden sorozatot figyelembe véve zsinórban a hatodik meccsét nyerte meg, és feljött a BL-szereplést érő negyedik helyre. A másik kora esti mérkőzésén a Leeds United 2-1-re nyert a Newcastle United otthonában, ezzel Steve Bruce csapata már 11 mérkőzés óta nyeretlen.

Az Arsenal csatára kihagyta a szezon helyzetét, majd gyönyörű gólt lőtt - videó

Sport2021.01.19, 00:15

Hétfőn este az angol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában az Arsenal 3-0-ra legyőzte a Newcastle Unitedot az észak-londoni Emirates Stadionban, így Mikel Arteta csapata már öt mérkőzés óta veretlen a Premier League-ben.

Húsz nyeretlen bajnoki meccs után tudott győzni a Sheffield United

Sport2021.01.12, 21:07

Az angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában a Sheffield United 1-0-ra legyőzte a Newcastle Unitedot a Bramall Lane-en, ezzel Chris Wilder csapata megszerezte első győzelmét a Premier League idei szezonjában.

Bemelegítés közben szenvedett horrorsérülést az Arsenal focistája - videó

Sport2021.01.09, 21:13

Szombat este az FA-kupában rekordbajnok és címvédő Arsenal gólnélküli rendes játékidőt követően a hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a Newcastle United csapatát az Emirates Stadionban, így Mikel Arteta csapata bejutott legjobb 32 közé.

Carlo Ancelotti csapata már második az angol bajnokságban

Sport2020.12.26, 23:00

Szombat este két mérkőzést rendeztek a Premier League 15. fordulójában. A Manchester City 2-0-ra legyőzte a Newcastle United csapatát az Etihad Stadionban, míg az Everton 1-0-ra nyert a Sheffield United ellen a Bramall Lane-en.

A koronavírus miatt az edzések is leálltak a PL-csapatnál, elmarad a pénteki meccs

Sport2020.12.01, 19:03

Elhalasztották a péntekre kiírt Aston Villa-Newcastle United mérkőzést az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a vendégcsapatot sújtó koronavírusos megbetegedések miatt.

Többen is koronavírusosak lettek a Premier League-csapatnál

Sport2020.12.01, 09:08

A The Guardian számolt be róla, hogy többen is koronavírusosak lettek a Newcastle United csapatánál, így veszélybe kerülhet a péntek estére kiírt bajnoki mérkőzésük az Aston Villa ellen.

Három játékos is koronavírusos az angol focicsapatnál

Sport2020.11.27, 10:22

A Newcastle United a Crystal Palace otthonába látogat péntek este az angol Premier League 10. fordulójának nyitómérkőzésén. Steve Bruce együttesében három meg nem nevezett játékos is megfertőződött a koronavírussal, egyikőjük rendszeresen a kezdőcsapatban szokott szerepelni - írta a The Guardian.

A Chelsea győzelmével kezdődött a hétvégi angol forduló

Sport2020.11.21, 15:25

A Premier League 9. fordulójának első meccsén a Chelsea a Newcastle otthonában lépett pályára és 2-0-ra nyerni tudott.

A Southampton átvette a vezetést a Premier League-ben - videó

Sport2020.11.06, 23:01

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának péntek esti mérkőzésén a Southampton 2-0-ra verte a Newcastle United együttesét, így nagy meglepetésre az élre állt a Premier League-ben.

De Gea az év védését mutatta be a PL-rangadón - videó

Sport2020.10.18, 14:40

A Manchester United egygólos hátrányból fordítva, a mérkőzést a hajrában eldöntve 4-1-re legyőzte a Newcastle Unitedot az angol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának utolsó szombati mérkőzésén. A sikerhez nagyban hozzájárult az MU spanyol válogatott kapusa, David de Gea is.

Bruno Fernandes volt a Manchester United megmentője

Sport2020.10.17, 23:22

A Manchester United 4-1-re nyert a Premier League-ben a Newcastle United vendégeként, úgy, hogy már a 2. percben hátrányba került. Bruno Fernandes tizenegyest rontott, majd gólt szerzett.

Angol válogatott támadót igazolt a Newcastle

Sport2020.09.07, 14:35

Callum Wilson személyében angol válogatott futballistával erősített a Premier League-ben szereplő Newcastle United.

A Premier League legendája, aki majdnem megölte a csapattársát

Sport2020.08.14, 10:38

Alan Shearer 14 éve vonult vissza az aktív labdarúgástól, de még mindig ő a Premier League (PL) legeredményesebb góllövője 260 találattal és megannyi rekorddal. Sir Alex Ferguson kétszer is elvitte volna a Manchester Unitedhoz, de ő inkább a Newcastle csapatában vált halhatatlan legendává úgy, hogy egyetlen trófeát sem nyert tíz év alatt az együttessel.

Tovább bonyolódnak a dolgok a Newcastle tulajdonosváltása körül

Sport2020.07.30, 18:37

Még korábban írtunk róla, hogy egy szaúd-arábiai befektetőcsoport 300 millió fontot ajánlott a klub többségi, 80%-os tulajdonjogáért. Ez ügyben el is kezdődött egy vizsgálat a Premier League tulajdonosai és vezetői által, hogy engedélyezik-e a dolgot vagy sem.

Megvan a Premier League első kiesője

Sport2020.07.11, 15:49

Szombat délután két mérkőzést rendeztek a Premier League 35. fordulójában. A kiesés elől menekülő Watford hazai pályán 2-1-re legyőzte a Newcastle United csapatát, míg a szintén a veszélyzónában tartózkodó West Ham United 4-0-ra nyert az újonc Norwich City ellen a Carrow Roadon, ami azt jelenti, hogy három fordulóval a vége előtt biztossá vált, hogy Daniel Farke együttese búcsúzik az első osztálytól.

Egy amerikai üzletember is megvenné a Newcastle csapatát

Sport2020.06.17, 12:19

Henry Mauriss, a Los Angeles-i Clear TV Ltd vezérigazgatója is bejelentkezett a Premier League-ben szereplő Newcastle United együtteséért, amelyet 350 millió fontért megvásárolna.

Negyvenszeres fizetést ajánlott az Udinese a fiatal angol középpályásnak

Sport2020.06.03, 18:26

A Serie A-ban szereplő Udinese szerződtetné a Premier League-es Newcastle United 20 éves labdarúgóját, Matthew Longstaffot, méghozzá a jelenleginél közel negyvenszer magasabb heti fizetésért.

Illegális meccsközvetítések miatt bukhat meg a Newcastle United adásvétele

Sport2020.05.27, 17:46

A Szaúd-Arábiában illegálisan közvetített topligás mérkőzések miatt eshet kútba a Newcastle United adásvétele.

A Newcastle aprópénzért viheti a Real egyik legnagyobb sztárját

Sport2020.05.11, 19:06

A Real Madrid kész eladni walesi csatárát, Gareth Bale-t 20 millió euróért az angol Premier League-ben szereplő Newcastle Unitednak a Marca híre szerint.

Gyűlölt tulajdonosa után gyűlölt tulajdonosa lesz a Newcastle Unitednek?

Sport2020.05.01, 07:41

Úgy tűnik, véglegessé vált, hogy több mint tíz év, és megannyi próbálkozás után Mike Ashley brit üzletember eladja az angol futball egyik legnépszerűbb csapatát. A vevők mögött álló szaúdi befektetési alap színre lépése azonban máris sokakban megnyomta a vészcsengőt, talán nem is minden alap nélkül. Azonban miközben emberjogi csoportok tiltakoznak a közel-keleti befektetők ellen, addig a sokat szenvedő szurkolók csak azt látják, hogy végre olyan tulajt kapnak, akik nem fogja sajnálni a pénzt a csapatra, és a Newcastle United végre visszaszerezheti helyét a nagy klubok között.

Mauricio Pochettinóval célozhatja meg a csúcsot a Newcastle

Sport2020.04.29, 14:04

A Newcastle United lehetséges új tulajdonosai fényes jövőt vázoltak fel a klub számára, a szakmai munka vezetésével a Tottenham korábbi menedzserét Mauricio Pochettinót bíznák meg.

A sztárcsatár szerint a Newcastle harcban lesz a bajnoki címért

Sport2020.04.28, 19:47

A klub korábbi támadója, Demba Ba abban bízik, hogy a tulajdonosváltást követően a Newcastle United labdarúgócsapata ismét harcban lesz a bajnoki címért a Premier League-ben, és visszatér a Bajnokok Ligájába.

A fél Premier League sorban áll Coutinhóért

Sport2020.04.26, 22:01

Újabb két angol klub jelentkezett be a brazil Philippe Coutinhóért, az FC Barcelona futballistájáért, aki kölcsönben a Bayern Münchennél szerepel. A spanyol Mundo Deportivo és több szigetországi sportportál vasárnapi jelentése szerint a támadó középpályást immár a Newcastle United és az Everton is szeretné a soraiban tudni.

Közel a tulajdonosváltás Newcastle-ben

Sport2020.04.15, 11:28

Egyre közelebb kerülnek a felek a megállapodáshoz a Newcastle United tulajdonosváltása során.

A pitbulljával cicázott a francia focista - videó

Sport2020.04.01, 19:12

Allan Saint-Maximin, a Premier League-ben szereplő Newcastle United focistája nem tud szabadulni a labdától. A francia szélső a közösségi oldalán osztott meg egy videót arról, ahogy a házi karanténban dekázik, miközben a jámbor pitbullja folyamatosan próbálja megszerezni tőle a labdát.

A Newcastle legendája megszegte a kijárási tilalmat, letartóztatták

Sport2020.03.27, 19:31

Nolberto Solanót, a Newcastle United korábbi perui válogatott focistáját letartóztatták Limában miután megszegte a koronavírus-járvány miatti kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat.

Szerződést hosszabbított a Newcastle a világbajnoki ezüstérmes játékosával

Sport2020.03.10, 18:01

A Premier League-ben (PL) szereplő Newcastle United FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy Federico Fernández nem távozik nyáron az együttestől, mert még egy évet aláírtak vele a klubnál.

A Newcastle United is megemlékezett az Újpest legendájáról - kép

Sport2020.02.24, 16:31

A Premier League-ben (PL) szereplő angol csapat hivatalos közösségi média csatornáin búcsúzott az Újpest legendás csapatkapitányától. Göröcs János vezetésével a negyedik kerületi együttes az 1968/1969-es kiírásban a Vásárvárosok kupája (VVK) sorozatában a döntőig menetelt, ahol csak a Newcastle tudta megállítani a lila-fehéreket.

Az Arsenal négy góllal legyőzte a Newcastle-t - videó

Sport2020.02.16, 19:44

A Premier League 26. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén az Arsenal 4-0-ra legyőzte a Newcastle United csapatát az Emirates Stadionban.

Nemi szervét mutogatva örült egy Newcastle-szurkoló a továbbjutásnak

Sport2020.02.05, 13:38

A Newcastle United kedd este bejutott az FA-kupa ötödik fordulójába, miután hosszabbítás után kiejtette a hamradosztályú Oxford United csapatát. A Newcastle 2-2-es rendes játékidő után 3-2-re nyert Allan Saint-Maximin góljával, amit a 116. percben rúgott. A Newcastle 14 év után jutott el újra az ötödik körig, pedig korábban hatszor is megnyerte a kupát. Sikeres múlt ide, haramdosztályú ellenfél oda, a klub egyik szurkolója annyira elragadtatta magát, hogy a nemi szervét szorongatva tombolt a lelátón. A fényújságon futó Viagra hirdetés pedig csak további ok a csodálkozásra.

Hosszú időre kidőlt a Newcastle holland válogatott hátvédje

Sport2020.01.20, 11:17

Jetro Willems a szombati, Chelsea elleni, 1-0-ra megnyert bajnoki első félidejében sérült meg. A 25 éves labdarúgót komoly fájdalmak közepette vitték le a pályáról. Az orvosi vizsgálatok kiderítették, hogy szalagszakadást szenvedett, felépülése várhatóan 6-9 hónapot vehet igénybe.

A szurkoló legérzékenyebb pontját találta el a Newcastle focistája

Sport2020.01.19, 09:14

Isaac Hayden góljával a 94. percben szerzett találattal tudott nyerni a Newcastle United a Chelsea elleni szombati bajnokin. Természetesen hatalmas volt az öröm hazai oldalon. A gól után a skót Matt Ritchie is érkezett ünnepelni a többiekkel, a felfokozott hangulatban pedig belerúgott egyet a szögletzászlóba, ami pont egy néző ágyékát találta telibe.

Egy 94. percben kapott gól okozta a Chelsea vesztét - videó

Sport2020.01.18, 21:04

A hosszabbítás negyedik percében kapott góllal újabb vereséget szenvedett a Chelsea az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. Frank Lampard csapata 1-0-s vereséget szenvedett a Newcastle otthonában.

Ingyen jegyekkel töltené meg a stadionját a Premier League csapat

Sport2019.12.10, 18:00

A Premier League (PL) 16. fordulóját követően a 11. helyen áll a Newcastle United. A „Szarkák" vasárnap 2-1-re nyertek hazai pályán a Southampton ellen, azonban nem lehetett felhőtlen az öröm, mert 2010 óta nem voltak olyan kevesen a St. James' Parkban, mint hétvégén. 42 303-an látták a győzelmet az 52 000 fős stadionban, ezért a klub vezetősége ingyen jegyekkel töltené meg az üres székeket.

Botlott a Manchester City, lépéselőnyben lehet a Liverpool - Videó

Sport2019.11.30, 17:08

A Premier League (PL) 14. fordulójának első mérkőzésén a Newcastle United FC fogadta hazai pályán a Manchester City együttesét. A vendégek a találkozó előtt 9 pontos távolságban voltak a tabella élén álló Liverpooltól, így kulcsfontosságú lett volna számukra a győzelem, hogy faragjanak hátrányukból a bajnoki címért folyó csatában. 1-0-nál és 2-1-nél is a manchesterieknél volt az előny, de a „Szarkák" mind a kétszer kiegyenlítettek, így pontosztozkodással ért véget a 90 perc.

Két szabadrúgásgóllal nyert az újonc Aston Villa - videó

Sport2019.11.25, 22:50

Az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának záró mérkőzésén az újonc Aston Villa 2-0-ra legyőzte a Newcastle United csapatát a birminghami Villa Parkban.

Kapusbaki és piros lap a Premier League alsóházi derbijén - videó

Sport2019.10.27, 17:40

A Newcastle United hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Wolverhamptonnal vasárnap az angol labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójában. A Newcastle többször is lezárhatta volna a mérkőzést, ehelyett a Wolves kiegyenlített, sőt a hazaiak emberhátrányban fejezeték be a mérkőzést.

Újabb kínos eredmény a Manchester United csapatától

Sport2019.10.06, 19:47

A Manchester United 1-0-ra kikapott a Newcastle otthonában, így Ole gunnar Solskjaer csapata csak a 12. a bajnokságban, két pontra van a kieső helyektől.

Hátrányból nyert a Liverpool a Newcastle ellen

Sport2019.09.14, 16:03

A Premier League 5. fordulójának szombati nyitómeccsén a Newcastle ugyan ráijesztett a listavezető Liverpoolra, Jürgen Klopp csapata azonban a duplázó Mané vezérletével fordított, így továbbra is hibátaln mérleggel őrzi vezető helyét a tabellán.

Megdőlt Owen 2005-ös átigazolási rekordja a PL-csapatnál

Sport2019.07.23, 22:35

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Bundesligában szereplő Hoffenheim csatárát, Joelintont. A hírek szerint a brazil támadó 36 millió fontba került, így megdőlt Michael Owen 2005-ös átigazolási rekordja.

Utcai verekedésbe keveredett az angol válogatott focista - videó

Sport2019.07.18, 17:32

Egy utcai gyorsbüfé előtt keveredett verekedésbe a Premier League-ben szereplő Newcaslle United két futballistája, Jonjo Shelvey és Karl Darlow, néhány órával azelőtt, hogy a csapat elindult volna Kínába egy felkészülési mérkőzésre.

Mourinho újra a Premier League-ben dolgozhat

Sport2019.06.25, 14:53

Angol sajtóhírek szerint a legutóbb a Manchester Unitednél dolgozó José Mouronho visszatérhet a Premier League-be. A portugál edző veheti át a Newcastle Unitednél a hétfőn menesztett Rafa Benítez helyét.

Rafa Benítez távozik a Newcastle Unitedtől

Sport2019.06.24, 13:55

Távozik posztjáról Rafa Benítez, az angol Premier League-ben szereplő Newcastle United labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Szalah megsérült, a 86. percben szerzett góllal él a Liverpool bajnoki álma

Sport2019.05.04, 22:46

A Liverpool 3-2-re nyert a Newcastle United otthonában a Premier League utolsó előtti fordulójában. Klopp csapatának most kétpontos előnye van a Manchester City előtt, de Pep Guardiola csapata csak hétfőn este játszik majd, a Leicester Cityt fogadja majd.

Négy hónapja tartó átkot tört meg a Newcastle a PL-ben

Sport2019.04.13, 08:40

A Newcastle United 1-0-ra győzött a Leicester City otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának péntek esti nyitómeccsén.

Simán nyert az Arsenal, és feljött a harmadik helyre

Sport2019.04.02, 09:05

Az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának záró mérkőzésén az Arsenal 2-0-ra legyőzte a Newcastle Unitedot az Emirates Stadionban, így Unai Emery csapata a Manchester Unitedot és a Tottenham Hotspurt megelőzve feljött a tabella harmadik helyére.

Ellepik nyáron az angol topcsapatok Kínát

Sport2019.03.26, 12:47

Japán előtt Kínában készül a következő idényre nyáron a Manchester City labdarúgócsapata.

Előző
Következő