New York

címke rss

A két Nemzetközi Emmy-jelölés az egész magyar filmiparnak szól

Kultúra2019.11.25, 10:46

A két magyar jelölés a Nemzetközi Emmy-díjra az egész magyar filmiparnak szól - mondta a Nemzetközi Emmy-díj gálaestjére New Yorkba érkezett Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelõs kormánybiztos az MTI-nek telefonon.

Túrázás közben halt meg egy amerikai egyetemista

Nagyvilág2019.11.20, 16:21

Meghalt egy túrázó diáklány egy New York-i parkban – írja a New York Post.

A víz alatti Times Squaren adnak egymásnak találkozót a halak

Travelo2019.11.15, 14:04

SEA LIFE Aquarium néven több helyet is lehet találni a világban, csak az Egyesült Államokban kapásból van kilenc darab. Hamarosan nyílik a tízedik is, csakhogy ebbe már tettek egy jó nagy csavart a készítõk.

A legszínesebb street art úti célok, ahol az ikonikus stencilpatkány csak a kezdet!

Travelo2019.11.07, 12:11

A street art aluljárókban, házfalakon, buszmegállókban és vasúti kocsik oldalán hirdeti az alkotói szabadságot szerte a világon. Ezt mondja az egyik oldal. Pofátlan vandálok firkálják össze a rendezett köztereket, és csúfítják el az épületeket, mondja a másik oldal. Konszenzus nincs, nem is lehet, de szükség sincs rá, mivel ennek az alkotói formának a legnagyobb ereje éppen a káoszban rejlik. Semmilyen módon nem lehet keretek közé szorítani – valószínûleg éppen ez az, ami sokakat felháborít. Mások viszont kifejezetten élvezik azt, ahogy a street art mûvelõi gerilla módszerekkel formálják át a városok megszokott képét, és mutatnak ráá ...

kibeszélJó volt látni New Yorkot, de azért örülök, hogy Európába születtem!

She2021.06.08, 17:06

"New York, New York!" - szólt az idegenvezetõ által bejátszott szám a turistabuszon, miközben mi szélsebesen haladtunk át a Hudson folyó felett, búcsút intve az égig érõ felhõkarcoló dzsungelnek.

New York legdivatosabb részén nyitott boltot Nanushka

Kultúra2019.11.03, 18:01

Óriási magyar sikert ért el a magyar divatipar Nanushkának köszönhetõen, aki október közepén újabb flagship boltot nyitott, ezúttal az Egyesült Államokban. Az elsõ tengerentúli márkaboltja New York egyik legdivatosabb és legkedveltebb városrészében, a Sohóban található.

Számûzik a hízott libamájat New Yorkból

Life.hu2019.11.01, 12:00

A hízott kacsa- és libamáj, a foie gras értékesítésének betiltásáról döntött szerdán a New York-i városi tanács.

Kamerát rejtett a dekoltázsába, hogy lássa, hányan nézik meg a mellét - videó

Nagyvilág2019.10.28, 08:14

Egy fiatal nõ kamerával a melltartójában sétálgatott New York utcáin, késõbb pedig megnézte, hányan pillantottak a dekoltázsára.

A drogot kimentették az égõ házból, a nagymamát nem

Nagyvilág2019.10.23, 12:03

Elítéltek gyilkosságért egy New York-i terstvérpárt, mert amikor tûz ütött ki a lakásukban, az elsõ dolog, amit kimentettek, a drogfelszerelésük volt, miközben 82 éves nagyanyjukat hagyták meghalni.

Négyhónapos felújítás után nyílik meg hétfõn a New York-i Modern Mûvészetek Múzeuma

Kultúra2019.10.20, 15:33

Négyhónapos felújítás után hétfõn nyílik meg a közönség elõtt a New York-i Modern Mûvészetek Múzeuma (MoMA). A múzeum sajtóközleménye szerint a galériákat nemcsak renoválták, hanem jelentõsen ki is bõvítették: 3700 négyzetméterrel nõtt a kiállítótér, ami lehetõvé teszi, hogy sokkal több anyagot mutathassanak be a tárlatokon.

Még több járatot indít a LOT Budapestrõl New Yorkba

[origo] utazás2019.10.18, 14:47

Bõvíti a kínálatát a LOT Polish Airlines Budapest és New York között jövõ májustól, a jelenlegi heti négy helyett hét járat közlekedik majd a két város között; a chicagói összeköttetés azonban megszûnik.

Jövõre heti hét járat indul Budapestrõl New Yorkba

Travelo2019.10.18, 11:42

2020 májusától a jelenlegi heti négy helyett hetente hétszer indít járatokat a LOT Budapestrõl New Yorkba. A jövõ nyári menetrendben nem szerepel viszont a chicagói járat.

New York legjobb panorámájára 160 millió dollárt költöttek

Travelo2019.10.14, 12:08

Több mint négy év tatarozás után nyitották meg újra New York egyik ikonikus épületét. Az Empire State Buildingbõl még jobb a kilátás a városra, mint valaha.

Ezekben a városokban élnek a szupergazdagok

Gazdaság2019.10.10, 21:27

A világ leggazdagabbjainak közel 20 százaléka a Föld mindössze 10 városában él. Ráadásul a tavalyi top10-es listán szereplõ városok közül csupán egy olyan volt, ahol csökkent a számuk, a többiben mind növekedés volt tapasztalható – derül ki egy friss jelentésbõl.

Durván átverték Alec Baldwint

Life.hu2019.10.09, 18:41

Alaposan átverték Alec Baldwint. Errõl maga a színész számolt be a közösségi oldalán.

150 éves szülinapját ünnepli jövõre az USA legnagyobb mûvészeti múzeuma

Travelo2019.10.09, 13:43

A történetét bemutató nagyszabású kiállítással, valamint számos további izgalmas programmal ünnepli fennállásának 150. évfordulóját 2020-ban a New York-i Metropolitan Mûvészeti Múzeum (Met).

12 éves lányt molesztált egy rendõr New Yorkban

Nagyvilág2019.09.30, 20:58

Lánya barátnõjét molesztálta egy new yorki redõr, aki épp szexuális bûnözõk ügyében nyomozott.

Szijjártó Péter több nemzetközi megállapodást is aláírt New Yorkban

Itthon2019.09.29, 14:50

Több nemzetközi megállapodást írt alá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban az ENSZ 74. közgyûlésének ülésszaka idején. Ezt közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium vasárnap az MTI-vel.

Az embercsempészet ellen a migráció megelõzésével lehet leghatékonyabban küzdeni

Itthon2019.09.28, 09:31

Magyarországnak az az alapelve, hogy oda kell vinni a segítséget, ahol szükség van rá, nem pedig problémát teremteni ott, ahol még nincs - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyûlés embercsempészetrõl tartott konferenciáján New Yorkban.

Tízórás mûsorral érkezik jövõre a Global Citizen Fesztivál

Travelo2019.09.27, 12:39

Jövõre tízórás lesz a Global Citizen Fesztivál elnevezésû maratoni jótékonysági koncert, amelyen számos világsztár lép fel.

V4NA: Soros fiával tárgyalt New Yorkban a bevándorláspárti spanyol miniszterelnök

Nagyvilág2019.09.27, 12:03

New Yorkban egyeztetett Spanyolország gazdasági helyzetérõl Pedro Sánchez ideiglenes spanyol bevándorláspárti miniszterelnök Soros György amerikai milliárdos fiával, Alexanderrel. A Soros-birodalom trónörököse Instagram-oldalára rakott fel egy közös szelfit a szocialista politikussal. Nem elõször találkozott az amerikai metropoliszban Sánchez Soros Györgyhöz köthetõ emberekkel, ráadásul a milliárdossal is jó viszont ápol – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Szijjártó Péter: Magyarország elkötelezett a nukleáris energia békés használata mellett

Itthon2019.09.26, 07:49

Magyarország elkötelezett a nukleáris energia békés használata mellett - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, a nemzetközi atomcsend-szerzõdésrõl rendezett konferencián, amelyet helyi idõ szerint szerdán tartottak. Elmondta azt is, hogy Magyarország is teljes mértékben ellenzi a nukleáris fegyverek tesztelését világszerte, és az atomerõmûvek biztonságos mûködésére is kiemelt figyelmet kell fordítani.

Szijjártó Péter: El kell kerülni, hogy a víz miatti konfliktusok biztonsági fenyegetést jelentsenek a világra

Nagyvilág2019.09.25, 14:06

A nemzetközi diplomáciában törekedni kell arra, hogy a vízellátás miatti konfliktusok ne jelenthessenek újabb biztonsági fenyegetést a világra - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyûlés New Yorkban zajló ülésszakának vízgazdálkodással foglalkozó kísérõrendezvényén szerdán.

Ötéves kislányával ugrott a vonat elé egy apa

Nagyvilág2019.09.24, 12:17

Egy férfi egy vonat elé ugrott ötéves kislányával Bronxban. A férfi a helyszínen meghalt, de a gyerek csodával határos módon pár karcolással megúszta. 

Szijjártó Péter: A migránsoknak ne járjon az adófizetõkével azonos egészségügyi ellátás

Itthon2019.09.24, 16:24

Magyarország semmilyen körülmények között nem ismeri el az egyetemes egészségügyi ellátásról szóló ENSZ-nyilatkozat migrációra vonatkozó részeit, amelyek szerint az ENSZ-tagországokban az illegális migránsoknak is az adófizetõ állampolgárokéval azonos szolgáltatást kellene biztosítani - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyûlés egyetemes egészségügyi ellátással foglalkozó plenáris ülésén New Yorkban, helyi idõ szerint hétfõn.

Újra New York lett a világ vezetõ üzleti központja

Gazdaság2019.09.20, 13:31

Egy friss kutatás szerint New York egyre nagyobb ütemben hagyja le Londont a világ üzleti központjainak listáján. Ezzel együtt viszont az ázsiai városok is igen elõkelõ helyezéseket értek el, különösen a pénzügyi technológia területén.

Ezzel az üzenettel lépett kifutóra Tess Holliday plus size modell a New York-i divathéten

Archívum2019.09.12, 18:21

Ha valami nagy durranásról van szó a divat világában, az bizony legtöbbször a New York-i divathéten történik. A 2019-es õszi fashion week egyik sokat emlegetett pillanata marad az is, amikor Tess Holliday kifutóra lépett.

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozataira emlékeztek

Nagyvilág2019.09.11, 18:54

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozataira emlékeztek szerdán az Egyesült Államokban. Donald Trump amerikai elnök a védelmi minisztériumnál, a Pentagonnál koszorúzott és mondott beszédet.

Ilyen volt 9/11 a magyarok szemével - Video

Life.hu2019.09.11, 11:32

A Life.hu New Yorkban járt, hogy kizárólag ott élõ magyarokat kérdezzen, miként él bennük a 9/11 terrortámadás emléke. Exkluzív interjúk olyan magyaroktól, akik soha korábban még újságíróknak errõl nem nyilatkoztak, velünk most kivételt tettek. Diákok, akik elmondták, hogyan tanítják Amerika legmegdöbbentõbb terrorakcióját az iskolában, és az American Airlines-nál dolgozó légiutaskísérõk meséltek, hogyan élnek együtt munkájuk során nap mint nap a szörnyû esemény emlékével.

26 millió forintnyi süteményt loptak ki egy New York-i cukrászdából

Nagyvilág2019.09.10, 11:43

Hónapokon keresztül lopott süteményeket egy férfi New York egyik legexluzívabb cukrászdájából. David Lliviganay a cég alkalmazottja volt, és több mint ezer darab tortát csempészet ki a Lady M raktárából 90 ezer dollár értékben.

Rajzfilmfigurának öltözve fogdosta a fiatal lányt

Nagyvilág2019.09.09, 20:19

Szombat este háromnegyed 7 körül egy mesefigurának öltözött férfi járkált az utcán. Egy 14 éves lány és a szülei odamentek hozzá, és megkérték, hogy csinálhassanak vele egy közös fotót. A férfi beleegyezett, de amikor a fiatal lány melléállt, a férfi megmarkolta a fenekét.

Használt mobilokat adott el újként a T-Mobile egyik cége

Gazdaság2019.09.09, 15:41

New York városa beperelte a T-Mobilt, mivel a vállalat a vádak szerint több ezer alkalommal szegte meg a fogyasztóvédelmi törvényeket. A cég többek között használt telefonokat adott el újként, valamint az elõfizetési csomagoknál is gyakran túlszámláztak.

Ne csak nézze, sétáljon is ezeken a mûvészeti alkotásokon!

Travelo2019.09.05, 13:56

A mûvészet már nagyon régen nem szorul a múzeumok falai közé, a különbözõ stílusok pedig elég széles spektrumon mozognak a street art-tól a zenélõ installációkig. Mûvészeti alkotásnak tekinthetõ egy épület, egy híd, egy szépen megkomponált park is, és vannak olyan különös átmenetek, melyek egyszerre mozgatják meg a testet és a fantáziát. Ezek nem szigorú értelemben vett szobrok vagy installációk, mégis túlmutatnak egy átlagos kilátó, vagy akár sétatér lehetõségein. Most olyan építményeket mutatunk be önöknek, melyek ugyan önmagukban is mûvészeti alkotások, mégsem csak távolról lehet csodálni õket, hanem szó szerint teljes egészében ...

Öt film és sorozat, amit ne hagyj ki szeptemberben

Archívum2019.09.03, 19:59

Brad Pitt az ûrbe megy, mozivászonra költözik a tokaji bor és a horrorbohóc is visszatér: rovatunkban minden hónapban összegyûjtjük azokat a bemutatókat, amiket szerintünk nem érdemes kihagyni. Jöjjenek hát szeptember ajánlott filmjei és sorozatai!

Tudja, hol tárolják a világ legdrágább zongoráit?

Gazdaság2019.09.03, 15:05

New Yorkban, egy, alagsori szinten kialakított, gigantikus trezorban tárolja a világ minden bizonnyal legdrágább darabjai közé tartozó zongoráit a Steinway & Sons - írja a Fast Company. A vállalkozás kézzel készíti az egyedi hangszereket, melyek eladásukig a különlegesen biztonságos raktárban pihennek.

Tudja-e, mi köze a világ legrosszabb szendvicsének a szesztilalomhoz?

Tudomány2019.09.01, 12:50

Az Amerikai Egyesült Államokban a politikusok egy része már a szesztilalom 1920-as bevezetése elõtt sem nézte jó szemmel a túlzott alkoholfogyasztást. Ennek köszönhetõ az 1896-ban New York államban meghozott úgynevezett Raines-törvény, amely szigorúan megszabta az italkiszolgálás feltételeit. Többek közt elõírta, hogy szeszes italt csak ételhez lehet kihozni. Így született meg a Raines-szendvics.

Bombariadó miatt lezárták a Washington hidat New Yorkban

Nagyvilág2019.08.23, 08:04

Megnyitották New Yorkban a George Washington hidat néhány órával az után, hogy bombariadó miatt lezárták a forgalom elõl.

Kirúgták a reptéri munkást a cetlire írt üzenete miatt – videó

[origo] utazás2019.08.19, 16:23

Egy viccesnek szánt üzenete miatt távoznia kellett munkahelyérõl egy biztonsági õrnek a New York-i Greater Rochester repülõtéren.

Gyanús csomagokat találtak egy New York-i metrómegállóban

Nagyvilág2019.08.16, 16:18

Veszélyesnek tûnõ csomagokat találtak New York belvárosában – írja az ABC.

Járjon azon az úton, amelyrõl Kerouac regényében olvashatott!

Travelo2019.08.08, 08:54

Jack Kerouac, a beatnemzedék megalapítója 1951 áprilisában, három hét alatt, kávéval és Benzedrinnel feltunningolva írta meg legismertebb mûvét, az önéletrajzi ihletésû Útont. Az általa kifejlesztett spontán írástechnikával csak írta, ami jött, és ahogy jött. Sok-sok méternyi papírt ragasztott össze csak azért, hogy az írást ne kelljen megszakítani azzal, hogy rendre újabb lapot fûz az írógépbe. Egyesek szerint csak legenda ez a három hetes, már-már eszelõs alkotási roham, mert valójában Kerouac évekig dolgozgatott a regényen, és ez a három hét csak a kézirat véglegesítésérõl szólt.

Furcsa módszer terjed New York-i éttermekben a vendégekkel szemben

Gazdaság2019.08.07, 15:51

Szokatlan gyakorlat terjed egyes exkluzív New York-i éttermekben: a vendégkör megszûrése érdekében a Google-ön elõre leellenõrzik a hozzájuk látogatókat, vajon megfelelnek-e a saját, illetve a vendégeik által képviselt sztenderdeknek.

Az Origo techrovat-vezetõje is átélte a New York-i tömegpánikot

Nagyvilág2019.08.07, 11:57

Ahogy arról már beszámoltunk, tömegpánik alakult ki New York-ban a Times Square-en, azt hitték az emberek, hogy lövöldözés van, ezért tömegesen fejvesztve menekültek, többen a környékbeli Broadway-színházakba rohantak be. Az egyik ilyen színházban magyarok voltak, köztük az Origo techrovat-vezetõje, Haraszi Tibor is.

Pánik tört ki a Times Square-en, New Yorkban

Nagyvilág2019.08.07, 09:07

Emberek ezrei menekültek New York legismertebb, és legzsúfoltabb környékén, a Times Square-en, mert azt hitték, hogy lövöldöznek - írja az ABC News.

Már csak akciósan adhatók el a New York-i luxusingatlanok

Gazdaság2019.08.06, 14:45

Itt a nyár, ami a New York-i elit számára sokszor azt jelenti, hogy a közeli Hamptonsban lazítanak. A menõ luxusövezetben azonban most egy egészen furcsa trend uralkodik. Az ingatlanpiac ugyanis már egy ideje szenved a régió egyik legfelkapottabb környékén.

Keressék fel a pazar palotákat, amelyek a nagy Gatsby történetét ihlették!

Travelo2019.08.05, 13:32

Francis Scott Key Fitzgerald A nagy Gatsby címû regénye 1925-ben jelent meg. Máig tartó népszerûségét nemcsak annak köszönheti, hogy bepillantást enged a 20-as évek gazdagjainak fényûzõ, dekadens és felszínes világába, hanem annak a különös meseszerû történetnek, amely egy modern Don Quijotéról szól. A legismertebb filmek vagy kötelezõ olvasmányok helyszíneit bejáró sorozatunk következõ részében azokat a palotákat és gyönyörû arborétumokkal ölelt kastélyokat mutatjuk meg, amelyek egykor hatással lehettek a fõszereplõ életvitelének részletgazdag leírására.

Egy ember meghalt, 11 megsebesült egy brooklyni lövöldözésben - videó

Nagyvilág2019.07.28, 17:19

Lövöldözés volt szombat éjjel Brooklynban egy szabadtéri rendezvény végén. Egy ember meghalt, 11 megsebesült - adta hírül a New York-i rendõrség.

Épp elesett ez a férfi, amikor lekapta a Google utcaképének kamerája

Life.hu2019.07.22, 20:44

Van, aki integet, van, aki vicces dolgot akar mûvelni, amikor meglátja, hogy közeledik a Google kamerás autója, ami az utcaképet rögzíti. Ez a férfi azonban biztosan nem így akarta magát megörökíttetni.

Elvágott nyakkal, súlyosan vérezve várta a mentõket a nyílt utcán - videó

Nagyvilág2019.07.19, 12:42

Felkavaró képsorokat tett közzé a brit Mirror, melyen az látszik, ahogy egy súlyosan megsebesült férfi fogja megvágott nyakát, a ruhája pedig már teljesen át van itatva vérrel. A férfit összeszúrkálták egy korábbi vita miatt. Az eset New Yorkban történt csütörtökön.  

Tizennyolc évvel késõbb újabb áldozatot azonosítottak a 9/11 után

Nagyvilág2019.07.19, 04:40

Egy nõ a 2001. szeptember 11-ei New York-i terrortámadás 1644. áldozata. 

Borzalmas baleset: 3 éves gyerek halt meg egy olajgyûjtõ tartályban

Nagyvilág2019.07.16, 16:07

Borzalmas baleset történt New York állam egyik gyorséttermében hétfõn, Rochester városában. A Tim Horton étteremben egy hároméves gyerek esett az egyik fedetlen olajgyûjtõ tartályba. A rochesteri rendõrség egyik nyomozója, Francis Camp könnyeivel küszködve nyilatkozott a történtekrõl. 

Eladják Marlon Brando karóráját, amit legendás szerepében viselt

Gazdaság2019.07.16, 11:39

Aukcióra bocsátják azt a Rolex GMT-Master karórát, melyet Marlon Brando Francis Ford Coppola nagyszabású, sokat méltatott és sokat vitatott filmjében, az Apokalipszis mostban viselt, Kurtz ezredes szerepében.

Áramszünet New Yorkban: az utcán szórakoztatták a Broadway-sztárok a nézõket

Nagyvilág2019.07.14, 12:29

Egy hatalmas szabadtéri színházzá vált a Broadway a nagy éjszakai New York-i áramszünet miatt, amely miatt több órára leálltak a metrók, és több tízezren maradtak áram nélkül. 

New Yorkban hetvenezren maradtak áram nélkül

Life.hu2019.07.14, 08:20

Körülbelül hetvenezer ember maradt áram nélkül szombat este az egyesült államokbeli New Yorkban, ahol leállt, illetve akadozott a metróközlekedés, továbbá emberek ragadtak a liftekben. Nem mûködtek a forgalmi jelzõlámpák sem, ami a felszíni közlekedést nehezítette.

Többórás áramszünet volt New Yorkban - videó

Nagyvilág2019.07.14, 10:27

Áramszünet volt New York belvárosában, amely miatt több ezren maradtak áram nélkül. Többen liftekben és metrókocsikban ragadtak. Öt órába telt, mire helyreállt a szolgáltatás. 1977-ben ugyanezen a napon volt áramszünet New Yorkban.

Emberi testrészeket találtak egy brooklyni strandon New Yorkban

Nagyvilág2019.07.12, 10:59

Csütörtökön a New York Aquarium közelében, a Brooklyn városnegyed déli részén található Coney Island strandján emberi lábat és más testrészeket találtak. 

A térdrúgó falusi MMA-sztár, aki meghódította New Yorkot

Sport2019.07.09, 08:30

A New York-i Madison Square Gardenben rendezett júniusi Bellator-gálán Borics Ádám a második menet negyedik percében egy repülõ térdrúgással padlóra küldte az esélyesebbnek tartott Aaron Picót, ezzel megszerezte a 13. profi gyõzelmét. A magyar MMA-harcos a hatalmas sikere után úgy érzi, a határ a csillagos ég, azaz 66 kilogrammban a UFC világbajnoki öve. Borics Ádámmal beszélgetett az Origo.

Kigyulladt egy New Yorkból Londonba tartó repülõgép fedélzete

Nagyvilág2019.07.05, 13:09

Kigyulladt egy New Yorkból Londonba tartó repülõgép fedélzete, ezért a Virgin Atlantic járatának kényszerleszállást kellett végrehajtani Bostonban. A balesetben senki sem sérült meg, a hatóságok szerint egy hordozható akkumulátor okozhatta a tüzet. 

Pár nap múlva felszállnak az elsõ Uber helikopterek New Yorkban

Travelo2019.06.28, 10:36

Az Uber autómegosztó legújabb dobása az Uber Copter, mely július 9-én indul el New Yorkban: elsõként a JFK repülõtér és a belváros között szállít majd utasokat.

Megtarthatja híres Picasso-festményét a New York-i Metropolitan múzeum

Kultúra2019.06.26, 20:39

Egy bírósági döntés értelmében maradhat a New York-i Metropolitan Mûvészeti Múzeumban lévõ The Actor (A színész) címû világhírû Picasso-festmény, miután nem adják ki az eredeti tulajdonos leszármazottjának. Az indoklás szerint túl késõn, 2010-ben igényelte a festmény visszaszolgáltatását, miközben már évtizedek óta a múzeum birtokába van. A képet állítólag kényszer alatt adták el a második világháború kezdete elõtt nem sokkal.  

Sikeresen szerepelnek a magyar kiállítók a rangos élelmiszervásáron

Gazdaság2019.06.26, 11:03

Hasznosnak és sikeresnek minõsítette a magyar részvételt a New York-i élelmiszervásáron Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelõs helyettes államtitkára az MTI-nek adott telefoninterjújában.

New Yorkban kapható a világ legdrágább tejturmixa

Gazdaság2019.06.21, 15:55

A New York-i Serendipity 3 étterem új rekordot állított be a világ legdrágább tejturmixa kategóriában: a nemzeti vaníliás tejturmix naptól elérhetõ különlegesség 100 dollárba, az az 28 ezer forintba kerül – írja a Guiness World Records.

Különleges facsemetét ültettek az ENSZ székháza elé Anne Frank 90. születésnapján

Travelo2019.06.13, 13:21

Különleges gesztenyefát ültettek Anne Frank 90. születésnapja alkalmából az ENSZ New York-i székháza elé: a csemete attól a vadgesztenyefától származik, melyre Anne Frank amszterdami rejtekhelyük ablakából rálátott.

Ledönthetik a trónjaikról a világvárosokat

Gazdaság2019.06.11, 16:27

Noha New York, London és Párizs egyelõre még a világ három legversenyképesebb városa, egy friss elemzés szerint hamarosan jöhet a változás. Európa, Ázsia, valamint a Közel-Kelet városai ugyanis egyre inkább trónkövetelõkként lépnek föl.

Helikopter zuhant egy New York-i épületbe: egy ember meghalt

Life.hu2019.06.11, 11:29

Helikopter zuhant egy New York-i épületre, a balesetben egy ember életét vesztette.

Tizennyolc év után tudták azonosítani a 9/11 egyik áldozatát

Nagyvilág2019.06.11, 10:22

A férfi az 1643. áldozata a 2001. szeptember 11-ei New York-i terrortámadásnak. Egyetlen csontdarab DNS-vizsgálatával tudták azonosítani. 

Helikopter csapódott egy épületbe New Yorkban

Nagyvilág2019.06.11, 10:25

Nekiütközött egy épületnek egy helikopter hétfõ délután New York Cityben. Legalább egy ember meghalt.

Dollármilliók, 46 fagylaltos autó, bírságok: a Leolvadás-mûvelet mérlege

Gazdaság2019.06.07, 20:54

Nem mindennapi közlekedési szabálysértés-sorozatnak vetett véget New York városa azzal, hogy lefoglalta az ügyben érintett, 46 fagylaltos autót. Közel egy évtizede folyt a macska-egér harc, amit most végül egyenesen a város polgármesteri hivatala zárt le.

Magyarok védhetik a New York-i La Guardia repteret

Itthon2019.06.07, 14:39

Magyar fejlesztésû biztonsági rendszert telepít az egyik legforgalmasabb amerikai repülõtér.

A Marvel-képregények helyszíneire és épületeire kíváncsi? Erre keresse!

Travelo2019.06.07, 09:06

Cikksorozatunk legújabb darabja a korábbiakhoz képest rendhagyó lesz: ugyanis míg eddig irodalmi mûvek létezõ, vagy azokhoz kapcsolódó helyszíneit kerestük fel, addig most fiktív helyeket mutatunk be, méghozzá a képregények világából, pontosabban New Yorkból. Tartsanak hát velünk ezúttal a Marvel-birodalomba!

A mellbimbók megjelenítése miatt tüntettek New Yorkban teljesen pucéran (18+)

Life.hu2019.06.04, 16:55

Szokatlan megmozdulás zajlott New Yorkban a minap. Teljesen meztelen nõk vonultak az utcára azért, mert a közösségi médiában a nõi mellbimbókat tilos megmutatni, a férfiakét viszont nem.

Kiderült, hogy a világ mely városaiban keresnek a legjobban az emberek

Gazdaság2019.06.03, 19:49

Megdöbbentõ adatokat közölt a Deutsche Bank a világ azon városairól, ahol a legmagasabbak a havi átlagfizetések. Az elsõ öt városból négy az Egyesült Államokban van. Az élen lévõ San Franciscóban bérrobbanás volt, cserébe az ingatlanok bérlési költsége is iszonyúan magas. A legjobb tízben három európai város van.

Jön a repülõ, ami 90 perc alatt villan át Londonból New Yorkba

Travelo2019.05.23, 13:39

A szuperszonikus gépek már a múlt relikviái, jönnek a hiperszonikus repülõk, amelyek azt eredményezik majd, hogy annyi lesz átjutni Európából Amerikába, mint egy átlagos külvárosi dolgozónak egy forgalmasabb napon bejutni Budapest belvárosába.

New York volt polgármestere, Rudy Giuliani a hazafias európai erõket támogatja

Nagyvilág2019.05.23, 12:22

New York legendás hírû egykori polgármestere, Rudolph W. „Rudy" Giuliani republikánus politikus, ügyvéd és üzletember az Euronews-nak nyilatkozva a kifejezte szimpátiáját és támogatását az európai hazafias erõk iránt. A bûnözés visszaszorításában elévülhetetlen érdemekkel rendelkezõ volt városvezetõt a brüsszeli bürokraták internacionalizmusa a náci Németország nemzetek felettiségére emlékezteti. Giuliani jelenleg Donald Trump amerikai elnök ügyvédjeként és közeli tanácsadójaként tevékenykedik.

Újragondolta kassza nélküli boltját az Amazon Go

Gazdaság2019.05.20, 20:27

Az Amazon Go tizenkettedik kassza nélküli üzlete New Yorkban nyitott meg a hónap elején, és a korábbiakhoz képest több módosítást is eszközöltek benne – írja a Business Insider.

Óriási üzlet és egyben fenntarthatósági kérdés is a mobilvécék üzemeltetése

Gazdaság2019.05.15, 14:27

Globális jelentõsége van annak, hogy egyre korszerûbb technológiájú mobilvécék álljanak rendelkezésre szerte a világon. Ezeknek a berendezéseknek a szerepe ugyanis – mint a Quartz összeállítása bemutatja – jóval túlmutat azon, hogy számos tömegrendezvény alkalmával az üzemeltetõ cégek kihelyezik, majd visszaszállítják azokat a raktárbázisokra. Talán furcsának tûnik, de a mobilvécéknek megkerülhetetlen szerep juthat abban, hogy az emberiség egésze higiénikusan, és a vízfelhasználás szempontjából takarékosan intézhesse mindazt, amiért a mellékhelyiségeket felkeresni szokás.

Mutatjuk, mi történne, ha gyilkos aszteroida találná el a Földet

Tudomány2019.05.07, 18:29

A NASA igazgatója egy konferencián azt mondta, könnyen lehet, hogy még a mi életünkben aszteroida csapódik a bolygónkba, nem árt tehát felkészülni a legrosszabb forgatókönyvekre sem. De mi történne, ha a Földnek ütközne egy veszedelmes ûrszikla? Az európai (ESA) és az amerikai (NASA) ûrügynökség ezt az eshetõséget szimulálta.

Rágyújtotta az autót a hároméves kislányára egy férfi

Nagyvilág2019.05.06, 20:51

Egy New York-i férfi tegnap este gázpalackokat tett az autóba, majd leláncolta belülrõl és felgyújtotta, miközben a hároméves kislányával együtt a kocsiban ültek.

Üresen állnak a New York-i luxusnyaralók

Gazdaság2019.04.29, 11:08

Miközben Hamptons továbbra is az amerikai keleti part egyik legfelkapottabb és legdrágább üdülõövezete, az elmúlt idõszakban hétéves mélypontra zuhantak az ingatlaneladások a környéken. A vásárlók ugyanis egyre kevésbé hajlandók megfizetni a csillagászati árakat.

Világszerte a csillagokat verdesik a lakásárak

Gazdaság2019.04.29, 20:23

Ahogy közelítünk az egy évtizede tartó ingatlanpiaci ciklus végéhez, azt tapasztaljuk, hogy a lakóingatlanok piaca világszerte a lassulás jeleit mutatja. A CBRE friss tanulmánya azt vizsgálja, hogy melyek azok a városok, ahol a legdrágábbak a lakások.