New York

címke rss

Merényletkísérlet miatt drágult az olaj

Archívum2006.02.25, 09:02

Pénteken két dollárt meghaladó mértében emelkedett a kőolaj ára Londonban és New Yorkban arra a hírre, hogy Szaúd-Arábiában fegyveresek robbantásos merényletet próbáltak meg végrehajtani a világ legnagyobb olajfinomítója ellen.

Megszakadt Mauresmo győzelmi sorozata

Sport2006.02.24, 22:37

Az orosz Szvetlana Kuznyecova legyőzte a január közepe óta veretlen Amelie Mauresmót, míg a Dubajba egyenesen New York-ból érkezett Marija Sarapova ezúttal jobb volt, mint Martina Hingis. Az elődöntőben Sarapova a címvédő Lindsay Davenporttal találkozik, Kuznyecova már nem mentelhet tovább, ugyanis a legjobb négy között a belga Justine Henin-Hardenne ellen nem tudott diadalmaskodni.

Gyilkossággal is vádolják a New York-i maffiavezért

Nagyvilág2006.02.24, 13:07

Bár jelenleg is börtönben ül, még hosszú ideig rács mögött maradhat, vagy akár halálbüntetést is kaphat az egyik New York-i maffiacsalád meghatározó alakja, miután vádat emeltek ellene gyilkosság miatt is. Az ügyészek rajta kívül még 31 maffiózót állítanak bíróság elé.

Nem lehet mindenki Travolta

Tévé2006.02.21, 13:35

Ősszel indul a TV2-n a Megatánc című zenés-táncos tehetségkutató. Noha nem licencműsorról van szó, mégis sok hasonló akad szerte a világban. Körülnéztünk, hol mi megy.

Robinson a zsákoló-, Nowitzki a tripladobó-bajnok

Sport2006.02.20, 02:29

A New York-i Nate Robinson nyerte a zsákolóversenyt az NBA houstoni All Star-gálájának második napján. Sikere már csak azért is figyelemre méltó, mert csupán 175 cm magas.

Vakbélműtétje volt George Patakinak

Nagyvilág2006.02.17, 07:07

Csütörtökön megműtötték New York állam magyar származású kormányzóját.

�j r�szv�nyalapokat k�n�l az Inter-Eur�pa

Gazdaság2006.02.16, 16:33

N�gy �j, k�lf�ldi r�szv�nyeket forgat� befektet�si alap jegyeinek forgalmaz�s�t ind�totta el szerd�n az Inter-Eur�pa Bank �s br�kerc�ge, az IE - New York Br�ker Rt.

Csak ígéret marad a Szex és New York

Tévé2006.02.16, 15:36

Sarah Jessica Parker a mai napig nem érti, miért nem készül mozifilm a közkedvelt Szex és New York című tévésorozatból, holott szerinte már minden egyben volt.

Ma startol a Londoni Divathét

Női Lapozó2006.02.15, 11:36

Még szinte véget sem ért New Yorkban az egyik legrangosabb divathét, a London Fashion Week nevet viselő rendezvény ma reggel megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. Európa legnagyobb divateseménye idén is a leghíresebb neveket hozza el.

Bukhat az orosz olaj BÉT-bevezetése

Archívum2006.02.14, 08:23

Elképzelhető, hogy Budapest helyett New Yorkban vezetik be az orosz Ural olajkeveréket az árutőzsdére. Korábban a BÉT ötlete volt, hogy Budapesten kezdjék meg a kereskedést a korábban általában nem piaci áron vásárolható olajjal. A bevezetést a NYMEX_szel közösen tervezte a BÉT, azonban úgy tűnik az amerikaiak önállósították magukat, és egymaguk tervezik bevezetni az orosz olajat.

A dolgozó nők divatja

Női Lapozó2006.02.14, 11:44

A New York-i divathéten idén, nem csak az extrém ruhák kaptak helyet, a tervezők a dolgozó nőkre is gondoltak: elegáns kosztümökkel, blúzokkal és szűk, hosszú szoknyákkal álmodták meg az új évszázad hivatali szépségeit.

Tucatnyi jégkorongos New Yorkban ragadt

Sport2006.02.13, 23:44

A New York-i hóvihar miatt tucatnyi jégkorongos nem tudott elutazni Torinóba, pedig a téli olimpia férfitornája szerdán már elkezdődik. 

Csoportelső-veréssel száguld a Spurs

Archívum2006.02.11, 11:18

Zsinórban nyolcadik sikerét aratta a Nyugati főcsoportot vezető San Antonio Spurs az NBA legutóbbi játéknapján, miután idegenben legyőzte az Atlanti Divízió élén tanyázó New Jersey Nets együttesét. A harmatgyenge New York ezúttal a Hornets vendégeként vesztett, míg a playoffért hajtók csatájában a Utah fontos idgenbeli győzelmet aratott a Timberwolves felett.

Bob

Sport2006.02.10, 12:36

A mai napig nem sikerült megnyugtató választ találni arra a történelmi kérdésre, vajon honnan is származik a sportág. A korábbi évek téziseit, melyek szerint Svájc volt a szülőhazája a bobozásnak, a naganói olimpia előtt megkérdőjelezték, mondván, az 1800-as években a New York állambeli Albanyben már használtak a bobhoz hasonló fatákolmányokat.

Ájulásig etették az éhségsztrájkoló foglyokat

Nagyvilág2006.02.09, 13:52

Kényszertáplálásos túletetéssel, kikötözéssel törte le a guantánamói fogolytábor vezetése az őrizetesek körében terjedő éhségsztrájkot. A kemény módszerek sikeresnek bizonyultak: decemberben még 84-en éheztek, februárra már csak négyen maradtak - írja a New York Times. A katonák szerint ők etikusak voltak, mert életben tartották az éhségsztrájkolókat, az őrizetesek beszámolói szerint ugyanakkor a gyakran ájulásig, hasmenésig fokozott kényszertáplálást inkább fenyítőeszközként alkalmazták az éhezéssel tiltakozó foglyokon.

Los Angelesbe költözik a Daytime Emmy

Tévé2006.02.09, 11:47

A CBS szappanoperája, a The Young and the Restless vezeti a jelölések Daytime Emmy-listáját. 18 kategóriában nyerhet a New Yorkból a nyugati partra költöző díjkiosztón.

IEB: 22 sz�zal�kkal n�tt a nyeres�g

Gazdaság2006.02.09, 15:28

Az Inter-Eur�pa Bank Rt. konszolid�lt ad�z�s el�tti eredm�nye 3,217 milli�rd forintot �rt el, ami k�zel 22 sz�zal�kkal m�lja fel�l az egy �vvel kor�bbi adatot - k�z�lte a t�rsas�g a cs�t�rt�k�n nyilv�noss�gra hozott gyorsjelent�s�ben.

Európai siker az Empire State Buildingben

Sport2006.02.08, 10:18

A férfiaknál a német Thomas Dold, a nőknél pedig a címvédő osztrák Andrea Mayr sikerét hozta a New York-i Empire State Buildingben rendezett hagyományos lépcsőfutás.

Kofi Annan aggodalmát fejezte ki a Mohamed-karikatúrák miatt

Nagyvilág2006.02.02, 21:08

Aggodalmának adott hangot az európai sajtóban megjelent Mohamed-karikatúrák nyomán kibontakozó nemzetközi vita miatt csütörtökön New Yorkban nyilvánosságra hozott közleményben az ENSZ főtitkára.

Boy George bíróság előtt

Archívum2006.02.01, 16:56

A nyolcvanas évek androgün popsztárja kokainbirtoklás vádjával áll majd egy New York-i bíróság elé. Az énekes saját maga hívta ki a rendőrséget, mikor egy betörést akart bejelenteni, de a kokaint elfelejtette elrejteni.

Társukat lőtték le a rendőrök New Yorkban

Nagyvilág2006.01.29, 18:04

Tévedésből egy szolgálaton kívüli civil ruhás kollégájukat lőtték le a rendőrök a hét végén New Yorkban egy gyorsétterem előtt. Az áldozat a gyorséttermet ért támadást hiúsította meg. A halálos lövések akkor érték, amikor az egyik támadót fegyverével megadásra kényszerítette.

Brodeur lenullázta az Islanderst

Archívum2006.01.25, 11:26

A New York-i rangadón Martin Brodeur fantasztikusan védett, így a New Jersey Devils rendkívül simán nyert az Islanders otthonában az NHL-ben. A kanadai válogatott portás 24 védéssel járult a sikerhez. Brodeur pályafutása 79. hibátlan összecsapását produkálta. Ebben a szezonban ez volt a negyedik "shutout-ja", ezeket az elmúlt 11 mérkőzésen gyűjtötte be.

Tovább csökken az olaj ára

Archívum2006.01.25, 08:45

Tovább csökkent a kőolaj ára szerdán. Az iráni atomprogramot és a nigériai fegyveres szabotázsokat eddig jól ellensúlyozza az, hogy a szaudiak bejelentették: növelik a termelést, ráadásul az amerikai tél sem túl kemény. A West Texas Intermediate 66,78 dollár, míg a Brent 65,03 dollár volt hordónként szerdán.

Magyar zászlót találtak a WTC romjai között

Nagyvilág2006.01.24, 22:28

Magyar zászlót találtak a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásban lerombolt New York-i Világkereskedelmi Központ romjai között. A lobogót kedden a Hudson parti amerikai nagyváros rendőrségének képviselője ünnepélyesen átadta Horváth Gábor New York-i magyar főkonzulnak.

Egy családban a világ nagy maratonjai

Archívum2006.01.23, 17:37

Az idei évtől a World Marathon Majors (WMM) névre keresztelt, egymillió dollár összdíjazású versenysorozat keretében, együttműködik egymással a világ öt legjelentősebb maratonifutó-viadala, a bostoni, a chicagói, a New York-i, a londoni és a berlini esemény. A széria megalapítását hétfőn, a brit fővárosban jelentették be a szervezők.

A Human Rights Watch bírálja Amerikát

Nagyvilág2006.01.18, 20:14

A kínzás és a megalázó bánásmód szándékos alkalmazása az Egyesült Államok terrorizmusellenes politikájában az elmúlt évben aláásta az emberi jogok globális védelmének ügyét a New York-i székhelyű Human Rights Watch (HRW) szerdán közzétett éves jelentése szerint.

Több a tévés szex - de hatástalan

Tévé2006.01.18, 11:32

A tévé a felére ritkítja a szeretkezések gyakoriságát, már ha a hálószobában is van készülék - tárta fel egy olasz felmérés. Egy másik kutatás szerint viszont, a legnézettebb műsorok hetven százalékában felbukkan valamilyen erotikus, szexuális tartalom.

Lezárják Tony Soprano maffiás aktáit

Tévé2006.01.17, 09:43

Március 12-én kezdik vetíteni az Egyesült Államokban a HBO sorozata, a Maffiózók (The Sopranos) hatodik évadját, és hiába reménykednek a hívek, David Chase producer kategorikusan bejelentette, hogy ezzel vége is, semmiképp nem lesz újabb folytatás.

A Strokes első benyomása nagyon meggyőző

Kultúra2006.01.16, 12:19

Az év első hetének slágerlistáin a New York-i zenekar legújabb albuma kezdett a felsőbb régiókban szinte minden országban, a briteknél pedig rögtön az első helyre is ugrott.

Megdőlt a Toronto Raptors pontrekordja

Sport2006.01.16, 10:48

Franchise-története során még soha sem szerzett minden negyedben 30, összességében pedig 129 pontot a Toronto Raptors kosárlabdacsapata, amely az NBA vasárnapi fordulójában a hat meccs óta veretlen New York Knicks együttesét verte 26 ponttal.

Lendületben a latin pop királya

Archívum2006.01.10, 17:50

Ha kolumbiai popsztárra kell gondolnunk, egyértelműen mindenkinek Shakira neve ugrik be. Vagy legalábbis így volt ez mostanáig, ám egy ideje az énekesnőnek megvan a "párja" is Juanes személyében. Olyannyira, hogy a Juan Esteban Aristeseval Basques néven anyakönyvezett énekes manapság nemcsak az ország legsikeresebb előadója, hanem a teljes latin popmezőny királyának is számít. Legújabb lemezét most meg is nyerheted.

Tovább csökken az olaj ára

Archívum2006.01.10, 09:13

Kedden tovább folytatta a hétfőn megkezdett csökkenést. A West Texas Intermediate 63,07, a Brent pedig 16,60 dollár volt hordónként. Az árcsökkenéshez hozzájárul az enyhe észak-amerikai időjárás. Elemzők szerint hamarosan áremelés várható, mert az amerikai finomítókban tisztítási munkálatok kezdődnek, az OPEC pedig várhatóan csökkent majd a kitermelt mennyiséget.

Botrány miatt lapít a washingtoni elit

Nagyvilág2006.01.06, 18:46

Sok washingtoni politikusnak lehetnek álmatlan éjszakái, miután vádalkut kötött az ügyészséggel egy korábbi ismert lobbista, Jack Abramoff, aki a hatóságok szerint több kongresszusi tagot is megvesztegetett. Abramoff filmproducerből lett az amerikai főváros egyik legbefolyásosabb figurája, mostanra azonban sokan legszívesebben azt is letagadnák, hogy valaha találkoztak vele.

Föld alá megy a Massive Attack

Archívum2006.01.05, 13:25

Hosszabb szünet után jelentet meg új albumot a kilencvenes években több nagy hatású lemezért is felelős Massive Attack. A bristoli kollektíva legújabb lemezének címe Weather Undeground lesz.

2006 a nagy visszatérők éve lehet

Kultúra2006.01.04, 17:35

Bár tavaly számos nagy sztár gyaníthatóan hosszabb időre kilőtte a tárat, azért idén sem kell hiányolni majd a fontos és érdeklődésre számot tartó lemezeket. Lássuk, milyen megjelenésekre is számíthatunk az év első felében, a Strokestól a Red Hot Chili Peppersen át a Fugeesig.

New Yorkban győzött az NHL-címvédő

Sport2006.01.03, 13:21

Nagy csatába, öt perccel a rendes játékidő letelt előtt szerzett Martin St. Louis-találattal nyert 2-1-re a Tampa Bay Lightning jégkorongcsapata a New York Islanders vendégeként az NHL legutóbbi játéknapján.

Szex kontra kertváros

Női Lapozó2006.01.03, 14:39

Sarah Jessica Parker szerint a Született feleségek című sorozat sikere jórészt annak köszönhető, hogy az ő főszereplésével készült Szex és New York már befutatta ezt a stílust a tévénézők körében, így nem kellett utat törnie ebben a műfajban.

Kis forgalom, enyhe mozg�s v�rhat� a B�T-en

Gazdaság2006.01.02, 10:32

Alacsony forgalomra sz�m�tanak elemz�k a h�tf�i t�zsdenapon; h�tf�n nem lesz keresked�s New Yorkban, nem volt Toki�ban sem, s z�rva tart a londoni �rt�kt�zsde is. A val�di keresked�s kedden-szerd�n kezd�dik.

Patkánynak nevezték a New York-i sztrájkolókat

Nagyvilág2005.12.23, 15:05

Becslések szerint egymilliárd dollárjába került New Yorknak a közlekedési dolgozók sztrájkja. A csütörtökön véget ért, háromnapos munkabeszüntetés miatt több millió ember nem jutott időben el munkahelyére. Hasonló megmozdulásra 25 éve nem volt példa az amerikai nagyvárosban. Az emberek többsége elítélte a sztrájkot, a New York Post nevű lap pedig egyenesen patkánynak nevezte a munkabeszüntetésben résztvevőket. Akadt azért olyan is, akinek tetszett az üres város és a közös séta.

Véget ért a New York-i sztrájk

Nagyvilág2005.12.22, 17:37

Megállapodás született csütörtökön arról, hogy New York-i tömegközlekedési dolgozók visszatérnek a munkához - írja a Reuters. A sztrájkbizottság és a közlekedési vállalatok delegációi még folytatják az egyeztetéseket.

Meghalt a bolondot játszó maffiafőnök

Nagyvilág2005.12.21, 12:39

Meghalt a börtönben Vincente "The Chin" Gigante, a New York-i Genovese maffiacsalád feje. A 77 éves korában elhunyt maffiózó, 30 éven keresztül úgy kerülte el a felelősségre vonást, hogy őrültet játszott. Végül 1997-ben 12 éves börtönbüntetésre ítélték, de csak 2003-ban ismerte el - büntetésének csökkentéséért cserébe -, hogy annak idején, valójában csak játszotta a bolondot.

Sztrájk bénítja a New York-i tömegközlekedést

Nagyvilág2005.12.20, 14:05

Megbénult egész New York tömegközlekedése, miután kedden sztrájkba lépett a város 34 ezer közlekedési alkalmazottja. A dolgozók egyebek mellett nagyobb mértékű fizetésemelést követelnek akciójukkal, amely 7 millió munkába igyekvő embert érint közvetlenül, és várhatóan napi 400 millió dollárjába kerül majd a városnak.

Életet mentett egy bronxbeli házmester

Nagyvilág2005.12.15, 20:41

A lángok elől menekítve ledobta égő házuk harmadik szintjéről egy hónapos kisfiát egy New York-i asszony, s a kicsit a lent állók közül bravúrosan elkapta a házmester, egy amatőr baseballjátékos.

A beperelt darwinizmus

Tudomány2005.12.15, 11:58

Kansas állam iskolaszéke a novemberi választásokon 6:4 arányban megszavazta a helyi iskolák természettudományos tantervének reformját. A döntés értelmében a diákoknak meg kell ismerkedniük a darwini fejlődéstanra vonatkozó kételyekkel. A demokraták szerint ez az eddigi legnagyobb kihívás az evolúciós elmélettel szemben. Az evolúciós elmélet és az "intelligent design" ("értelmes tervezés") hívei hosszú idő óta harcolnak egymással az Egyesült Államokban.

Gyengélkedtek New York NHL-csapatai

Sport2005.12.14, 13:16

Rossz napjuk volt a New York-i csapatoknak az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján, miután az Islanders és a Rangers is hazai pályán szenvedett vereséget.

Két dollárral drágult az olaj

Archívum2005.12.13, 07:29

Két dollárral emelkedett az olaj hordónkénti ára Londonban és New Yorkban. A drágulást az váltotta ki, hogy az OPEC jövő év elejére a termelés visszafogását tervezi. Szintén a drágulást segítette, hogy meteorológiai előrejelzések szerint tovább folytatódik a hideg idő az Egyesült Államokban. Egy hordó West Texas Intermediate jelenleg 61,30 dollár.

Drágult az olaj hétfő reggel

Archívum2005.12.12, 09:11

Hétfőn reggel drágult a kőolaj az árutőzsdén. Észak-Amerikában enyhébbre fordult ugyan az időjárás, azonban emeli az árakat a szűkös földgázkínálat. A West Texas Intermediate hordónként 59,90, a brent 57,95 dollárba került hordónként.

Beyoncé Knowles jövő nyáron megy férjhez

Női Lapozó2005.12.09, 16:22

A popdíva hivatalosan is bejelentette, hogy jövő nyáron szeretne férjhez menni, és Jay-Z, akivel már évek óta együtt jár, szintén ezt az időpontot tartja megfelelőnek arra, hogy végleg összekössék az életüket.