New York

címke rss

Budapesten minden összejött Bánkutinak

Vendégszoba2003.04.15, 17:28

Friss Európa-bajnok birkózónk, Bánkuti Zsolt volt a Társalgó vendége pénteken, akit az Eb történései mellett sportága hátterérõl és a legközelebbi céljairól kérdeztek a chatelõk. Bánkuti idén részt vesz a New York-i világbajnokságon, nagy célja pedig kijutni az athéni olimpiára.

Betiltották a mobiltelefonokat New York kulturális intézményeiben

Szórakozás2003.04.14, 17:31

A vasárnap meghozott törvény értelmében tilos a mobilokat használni a kultúra szentélyeiben. A vétkesek több mint tízezer forintnyi bírságra számíthatnak.

Hazaindult New Yorkból az iraki ENSZ-nagykövet

Irak2003.04.12, 12:18

Elutazott New York-i állomáshelyérõl Mohamed al-Duri iraki ENSZ-nagykövet: péntek éjjel Párizsba repült, majd Damaszkuszba utazik tovább. Al-Duri, az elsõ iraki tisztviselõ, aki elismerte Szaddám Huszein elnök kormányának vereségét.

Iraki ENSZ-nagykövet: A játszma véget ért

Irak2003.04.10, 11:16

Az iraki ENSZ-nagykövet New Yorkban közölte, napok óta nincs kapcsolatban Bagdaddal. Mohammed al-Duri nagykövet kijelentette, hogy a játszma véget ért. Reményét fejezte ki, hogy Irakban mostantól a béke kerekedik felül. Az iraki ellenzékiek találkozót terveznek Násziríja környékén. Egyes szervezetek a jelentések szerint azonban bojkottálni fogják az eseményt az amerikai megszállás miatt.

A szlovák kormányfõ a London-maratonon

Sport2003.04.07, 17:22

Mikulas Dzurinda szlovák miniszterelnök részt vesz a vasárnapi London-maratonon, és szeretne jobb idõt futni, mint a tavalyi New York-i viadalon, ahol 3 óra 42 perc alatt ért célba.

Elengedtek négy újságírót az irakiak

Irak2003.04.02, 08:10

Megkerült négy újságíró, akik egy héttel ezelõtt tûntek el egy bagdadi szállodából. Az újságírók kedden érkeztek meg Jordániába, miután egy hetet töltöttek egy iraki börtönben. Köztük van a Newsday New York-i lap két munkatársa, egy szabadúszó amerikai fotóriporter és egy dán újságíró.

Döntetlen lett a New York-i hokiderbi

Sport2003.04.02, 08:09

Matematikailag ugyan még nem lefutott a két New York-i jégkorongcsapat, az Islanders és a Rangers versenyfutása az utolsó szabad playoff-helyért, ám miután a Szigetlakók 2-2-es döntetlent értek el a "vendégekkel" szemben, megmaradt hárompontos elõnyük az NHL-ben.

Több tízezren tüntettek a háború ellen

Irak2003.03.27, 16:38

Mintegy 30 ezer ember vett részt azon a közös imán, amelyet az indonéziai Kelet-Jáván tartottak az Irak elleni háború befejezõdéséért, és több tízezren azon a tüntetésen, amelyet a jemeni fõvárosban a háború miatti tiltakozásul rendeztek. New Yorkban Manhattan egyik legfontosabb sugárútját bénították meg az úttesten fekvõ tüntetõk.

Folyamatos légi járõrözés New York felett

Nagyvilág2003.03.26, 07:58

Az amerikai belbiztonsági minisztérium elrendelte, hogy újítsák fel a huszonnégy órás légi járõrözést New York felett. A belbiztonsági minisztérium illetékes államtitkára azt állítja, hogy nem egy konkrét figyelmeztetés miatt döntöttek errõl, hanem az iraki háború miatt megnõtt kockázatot akarják így kiküszöbölni.

Ülésezik a Biztonsági Tanács

Irak2003.03.26, 22:44

Az ENSZ New York-i székhelyén megkezdõdött a Biztonsági Tanácsnak az iraki háborúval foglalkozó nyilvános rendkívüli ülése.

Letartóztatták a volt boszniai külügyminisztert

Nagyvilág2003.03.26, 10:39

Csalás és sikkasztás vádjával New Yorkban letartóztatták Muhamed Sacirbeget, Bosznia-Hercegovina volt külügyminiszterét.

Jasin elsõ mesternégyese

Sport2003.03.26, 10:41

Alekszej Jasin pályafutása során elõször ütött négy gólt egy mérkõzésen, s ezzel nagyban hozzájárult csapata, a New York Islanders fölényes, 9-2-es sikeréhez a Chicago Blackhawks otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján.

Tovább drágul az olaj

Gazdaság2003.03.25, 09:55

Kedden reggel tovább drágult a kõolaj a szabadpiacon, ismét az elhúzódónak ígérkezõ iraki háború kilátása, és az OPEC-tag nigéria közel felére csökkent olajtermelése miatt. Az arany ára is emelkedésnek indult.

Esnek az európai indexek, drágul az olaj

Gazdaság2003.03.24, 10:35

Veszteséggel nyitottak az európai irányadó tõzsdeindexek a hétfõi nyitáskor, és délelõtt is jóval a pénteki záró alatt maradtak, miután a szövetséges csapatok ellenállásba ütköztek Dél-Irakban, ezáltal lassult elõrenyomulásuk Bagdad felé - írja a Bloomberg hírügynökség. Az olaj ára drágult.

Meredek esés a vezetõ tõzsdéken

Gazdaság2003.03.24, 18:32

A vezetõ amerikai és európai tõkepiacok meredek eséssel kezdték a hetet, és szakértõk szerint egyértelmûen idegesen reagálnak a háborús fejleményekre. Az olaj ára a tengerentúlon 5 százalékkal emelkedett, a Dow Jones ipari átlagindex idén a legnagyobb mértékben esett napközben.

New York-i harc az NHL-rájátszásért

Sport2003.03.23, 13:17

Az amerikai sajtó úgy véli, ha a New York Rangers jégkorongcsapata bejut a playoff küzdelmeibe, akkor hálát adhat Dan Blackburn kapusnak is. A hálóõr ugyanis a Philadelphia Flyers elleni összecsapáson 28 bravúrt mutatott be, ezzel vezetve 2-1-es gyõzelemre csapatát. S mivel az Islanders 4-2-re kikapott a New Jersey Devilstõl, a Rangers hátránya már csupán négy pont a rájátszást jelentõ nyolcadik helyhez.

Hóakadály gátolta a Lavinát, bukott az Atlanta

Sport2003.03.20, 09:07

Elég furcsán hangzik, de a coloradói Lavinát a hirtelen lesett hó gátolta meg abban, hogy lejátszhassa soron következõ jégkorong-mérkõzését az NHL szerdai fordulójában. A New York 3-0-ra verte a Buffalót, míg az Atlanta fiatal csapata egy megnyert meccset bukott el otthon a Dallas ellen.

Csökken az olaj ára

Gazdaság2003.03.20, 08:19

Meglepõ módon a háború kezdete után egy órával New Yorkban és Londonban is csökkenni kezdett az olaj ára. Korábban a gazdasági szakértõk gyors áremelkedést jósoltak, de csütörtök hajnalban olcsóbb volt az olaj, mint az elmúlt három hónapban bármikor. Irak a háború kezdetekor nem állított le olajtermelését.  

A támadásra gyengült a dollár, enyhén drágult az arany

Gazdaság2003.03.20, 08:55

Az Irak ellen támadás megindítása után a dollár bizonytalan kereskedelemben gyengült az ázsiai piacokon. Az arany ára enyhén emelkedett, de kereskedõk szerint nem várható különösebb ármozgás az elkövetkezõ napokban.

A U2 is fellép az Oscar-gálán

Kultúra2003.03.18, 09:54

A U2 zenekar a Gangs Of New York címû filmhez írt dalukat, a The Hands That Built America-t adja elõ majd, amelyet a legjobb betétdal kategóriában Oscar-díjra jelöltek.

Egy gól esett a New York-i hokirangadón

Sport2003.03.18, 08:48

Brian Leetch találatával 1-0-ra gyõzött a New York Rangers a városi rivális, Islanders ellen, s kicsit közelebb lopózott a rájátszást jelentõ nyolcadik helyhez a Keleti-fõcsoportban. A biztos playoff-résztvevõ Vancouver Todd Bertuzzi mesterhármasával nyert Dallasban, az Atlanta tizenhárom másodperccel a rendes játékidõ letelte elõtt szerzett gyõztes gólt a Columbus ellen.

A diplomáciai kudarc drágítja az olajat

Gazdaság2003.03.17, 17:33

Tovább drágult az olaj, miután az ENSZ-ben nem lesz újabb szavazás Irak ügyében, és Bush elnök magyar idõ szerint hajnali két órakor televíziós beszédet intéz az amerikaiakhoz. A nyugati tõzsdeindexek emelkedtek, miután a befektetõk szerint véget ért a háborús bizonytalanság.

Columbia: botrányos felsõvezetõi mulasztások

Tudomány2003.03.17, 12:48

Az ûrrepülõgép-program irányítója elutasította mérnökök egy csoportjának kérését, hogy kémmûholdakkal vizsgálják meg a start során történt esemény lehetséges következményeit.

Rogge nem félti az olimpiát a háborútól

Sport2003.03.14, 11:00

Jacques Rogge NOB-elnök a New York-i Sport Világkongresszuson azt mondta, hogy az esetleges Irak elleni háború nem befolyásolja a 2004-es játékok megrendezését, sem az amerikai metropolisz 2012-es pályázatát. Jól fogynak az athéni jegyek, az épülõ helyszínekkel elégedettek a szemlézõk. Könyvvizsgálat vár az Egyesült Államok ötkarikás bizottságára, a 2006-os torinói téli olimpiát 1,4 milliárd euróval támogatja az olasz kormány.

Ramones-filmmánia

Kultúra2003.03.13, 13:52

Két, a Ramonesrõl készült életrajzi jellegû film is bemutatkozik idén májusban - természetesen a csapat egyetlen igazi hazájában, New Yorkban, a Tribeca Fesztiválon. A Ramones történetétébõl ítélve a realisztikusnak ígért filmek alaposan felforgatják majd a közönség lelki békéjét.

USA: lezuhant egy harci helikopter

Nagyvilág2003.03.12, 01:38

Lezuhant az amerikai hadsereg egyik gyakorlatozó Black Hawk típusú helikoptere New York államban: a fedélzeten lévõ 13 ember közül ketten túlélték a katasztrófát, de a többiek sorsáról egyelõre nem nyilatkoztak a hatóságok.

Garnett tripladuplát ért el három negyed alatt

Sport2003.03.10, 07:52

Szenzációs játékkal rukkolt elõ Kevin Garnett, a Minnesota Timberwolves klasszis kosarasa, aki Phoenixben már három negyed után tripladuplát ért el, végül pedig a 29 pont, 14 lepattanó, 12 asszisztos teljesítményével a csapat is nyert 105-98-ra. A Lakers O'Neallel és Bryanttel verhetetlen, Jordan utolsó New York-i meccsén 39 pontot szórt.

Bush nem megy el az iraki szavazásra

Nagyvilág2003.03.10, 21:52

George Bush amerikai elnök nem megy New Yorkba, az újabb iraki határozat elfogadásáról döntõ biztonsági tanácsi szavazásra - közölte hétfõn a Fehér Ház szóvivõje.

Sztrájkolnak a Broadway zenészei

Kultúra2003.03.07, 16:31

Sztrájkba lépnek péntek este a New York-i Broadway színházainak zenészei, ha addig nem tudnak megállapodni a producerekkel a zenekarok minimális létszámáról; a tárgyalások az utolsó pillanatig folynak.

Gyengítette a dollárt az amerikai pénzügyminiszter

Gazdaság2003.03.05, 15:05

Szerdán 1 euróért már 1,1 dollárt adtak New Yorkban, miután John Snow amerikai pénzügyminiszter közölte: "nem aggódik különösebben" a dollár gyengülése miatt. A piac szereplõi a kijelentés mögött az amerikai pénzpolitika megváltozását sejtik.

Turisták állhatnak Bush és Szaddám közé

Nagyvilág2003.03.04, 21:00

Farkasszemet néz egymással néhány napja az amerikai és az iraki elnök viaszbábuja a New York-i Madame Tussaud panoptikumban. A kiállításrendezõk ötlete vegyes érzéseket vált ki a látogatókból, de szinte kivétel nélkül mindenki lefényképezteti magát az "elnökök" társaságában.

Nem akarják, hogy Clinton esküdt legyen

Nagyvilág2003.03.02, 14:56

Bill Clinton volt amerikai elnök lehet, hogy esküdtként ítélkezhet egy New York-i büntetõügyben. Az emberölési kísérletben eljáró bírónõ hétfõn dönt arról, hogy a védõügyvéd kérésére az egykori elnök tagja lehet-e az esküdtszéknek. Az ügyész és a bírónõ nem támogatja a védõ javaslatát.

Fekete szereplõ a Jóbarátokban

Tévé2003.02.28, 11:46

A kilenc éve futó Jóbarátok címû sorozat utolsó epizódja elõtt meglepõ vád érte az alkotókat. Többen észrevételezték, hogy bár a történet New Yorkban, a világ legtöbb nemzetiségét összegyûjtõ városában játszódik, a szereplõk közül mindenki fehér. A népszerû sorozat készítõi eltöprengtek a kritikán, és belátták, hogy jogos.

Háború esetén 30 forinttal is drágulhat a benzin

Gazdaság2003.02.27, 08:22

Az Irak elleni háborús félelmek miatt világszerte emelkedik az olaj ára: a New York-i árutõzsdén szerdán 37 dollár fölé ment az amerikai könnyûolaj hordónkénti ára. Utoljára az 1991-es öbölháború elõtt volt ilyen magas az olajár. Háború esetén a benzin literje akár 270 forint is lehet, a szakértõk szerint.

BT: nincs megegyezés Irakról

Nagyvilág2003.02.27, 22:06

Keserû hangulatban, súlyos nézeteltérések közepette ért véget csütörtökön New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsának Irak-vitája: a résztvevõk olyan alapkérdésekben sem tudtak megegyezni, mint hogy legközelebb mikor számoljanak be a fegyverzetellenõrök a testületnek.

541 méter magas torony épül a WTC helyén

Nagyvilág2003.02.27, 11:50

Két alacsonyabb szögletes és egy 541 méter magas torony épül a 2001. szeptember 11-én terroristák által lerombolt New York-i World Trade Center ikertornyainak helyén. A gyõztes terv a német származású, Amerikában élõ Daniel Libeskind munkája. Az építkezés legkorábban 2005-ben kezdõdhet meg.

Három klasszis tért vissza az NHL-ben

Sport2003.02.26, 09:03

Három jégkorongozó visszatérésére figyelt az NHL kedden, amikor Joe Sakic (Colorado) és Bill Guerin (Boston) sérülés után lépett ismét jégre, míg Bobby Holik a New York játékosaként elõször tért vissza New Jerseybe, ahol korábban tíz évet játszott. Panaszra nem lehetett okuk, hiszen vereséggel egyikõjük sem zárta az estét.

Verekedés miatt elmaradt a tévés rapverseny

Tévé2003.02.25, 12:33

Két rendõr megsérült, négy embert pedig letartóztattak február 24-én New Yorkban az MTV zenecsatorna MC-versenyén.

New Yorkban szakadt meg a Lavina-sorozat

Sport2003.02.22, 13:02

Sorozatban tizennégy, vereség nélkül megvívott találkozó után New Yorkban vérzett el a Colorado Avalanche jégkorongcsapata. Az NHL pénteki játéknapjának legmeggyõzõbb sikerét a San Jose aratta, a Cápán a Columbust ütötték ki 6-0-ra.

Baleset okozta a robbanást a New York-i olajfinomítóban

Nagyvilág2003.02.21, 18:14

Az FBI kizárja a terrortámadás lehetõségét azzal a hatalmas robbanással kapcsolatban, ami pénteken történt a New York-i Staten Island negyed egyik olajfinomítójában. A robbanás után heves tûz keletkezett. A hatalmas fekete füstoszlopot New York központjából is látni lehetett. Michael Bloomberg polgármester szerint a lakosság nincs veszélyben.

Magára talált a Shaq nélküli Lakers

Sport2003.02.20, 12:21

Második mérkõzésén nem játszott Shaquille O'Neal, mégis nyert a Los Angeles Lakers bajnok kosárlabdacsapata az NBA legutóbbi játéknapján. A nyugati partiak ezúttal a Utah Jazzt leckéztették meg, Bryant zsinórban hetedik mérkõzésén dobott minimum negyven pontot. A nap másik két szoros összecsapásán a Seattle a New Yorkot, a Clippers a Bucksot gyõzte le.

Amerikai médiabojkott a francia árukra

Gazdaság2003.02.20, 15:12

Az amerikai sajtó összpontosított támadásba lendült Párizs ellen: több csatornán biztatják a francia termékek elutasítására a közvéleményt. A francia külkereskedelmi miniszter megszólalási lehetõségét elutasította az egyik kereskedelmi csatorna.

Leszállásra kényszerült a Concorde

Nagyvilág2003.02.19, 19:56

New York helyett a kanadai Halifax repülõterén szállt le az Air France egyik Concorde-ja. A szuperszonikus gépen hajtómûproblémák léptek fel.

Sztálin-koncert a Pesti Vigadóban

Itthon2003.02.17, 13:40

Sztálint és rendszerét dicsõítõ propagandamûvekbõl rendez koncertet a Nyílt Társadalom Archívum. A mûvek partitúráit az évtizedek során eltüntették, a kották New Yorkból érkeznek, a darabokról nincs szakirodalom. Bonyolult volt Budapesten helyszínt találni az egyszeri alkalommal meghirdetett hangversenynek, több helyen félreértették a kezdeményezést.

Milliók a háború ellen

Nagyvilág2003.02.16, 12:42

Az Irak ellen tervezett háború elutasítására, a béke megõrzése mellett tömegtüntetéseket rendeztek szombaton szerte a világon, milliók tüntettek több mint hatszáz nagyvárosban. Olyan tüntetésrõl, amelyen történt incidens csak Görögországból érkezett hír.

A kutyás mûsorok verik a futballt

Tévé2003.02.13, 16:41

A Westminster Kennel Club címû kutyashow történetének legnagyobb nézettségét érte el kedd este. A show-t, amelyet a New York-i Madison Square Gardenben rendeztek, közel ötmillió nézõ követte a képernyõn.

Túlélõcsomag az USA-ban, készültség Angliában

Nagyvilág2003.02.12, 17:38

Túlélõcsomagok beszerzésére szólította fel a lakosságot az amerikai kormány a terrortámadások veszélye miatt. Washington és New York környékén légelhárító rakétákkal és lokátorral felszerelt katonai jármûvek cirkálnak, a levegõben pedig vadászgépek és harci helikopterek járõröznek éjjel-nappal. Nagy-Britanniában szintén terrorkészültséget rendeltek el, a kormánypárt vezetõje pedig közölte, Londont olyan támadás fenyegeti, amely vetekszik a New York-i merényletekkel is.

Kaszparov elfogadta a Deep Junior ajánlatát

Sport2003.02.08, 12:22

New Yorkban a világranglistát vezetõ Garri Kaszparov és a Deep Junior számítógépes program mérkõzése döntetlennel fejezõdött be. A páros mérkõzés hatodik játszmájában Kaszparov meglepetésre elfogadta a Deep Junior döntetlen ajánlatát, így az egyik legjobb program 3-3-at ért el az exvilágbajnok ellen. Kaszparov minõséget áldozott, esélyes állásban kötött békét. A meccsen négy parti lett remi, Kaszparov gyõzelemmel kezdett, majd a harmadik összecsapást túlerõltette. A döntetlen eredmény a Deep Junior egyértelmû sikere, Kaszparov játékáért összesen 750 ezer dollárt kasszírozott.

Moussaoui perét tovább halasztják

Nagyvilág2003.02.08, 01:26

Az eljárás felfüggesztését kérte a vádhatóság feladatait ellátó amerikai igazságügyi tárca a szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrorcselekmények eddigi egyetlen vádlottja, Zacarias Moussaoui perében, amelyet kétszer is halasztottak, s legutóbb júniusra 30-ra tûzték ki.

Emelkedik az olajár Bush beszéde után

Gazdaság2003.02.07, 09:04

Emelkedett az olajár pénteken a szabadpiacon Bush amerikai elnök csütörtök este tett kijelentésére: A játszma véget ért, Szaddám Huszeint meg fogjuk állítani. Bush szavaiból kereskedõk azt olvasták ki, hogy a háború nem hónapokon, hanem néhány héten belül megkezdõdik.

Tisztáldozattal remizett a Deep Junior

Sport2003.02.06, 12:42

New Yorkban, az ember és a gép csatájának ötödik játszmája döntetlennel végzõdött. A jól felkészített számítógépes program, a Deep Junior a 10. lépésben bátran tisztet áldozott a világranglistát vezetõ exvilágbajnok Garri Kaszparovnak. A világos bábukat vezetõ Kaszparov kénytelen volt belenyugodni az örökös sakkos döntetlenbe, a "király" királyát komoly veszélyek fenyegették. A hatjátszmás mérkõzés 2,5-2,5-re áll, s pénteken játsszák a befejezõ partit, a Deep Junior vezeti a világos bábukat.

Kaszparov remizett Deep Juniorral

Sport2003.02.03, 08:13

New Yorkban a világranglistát vezetõ Garri Kaszparov a negyedik játszmában nehéz küzdelemben harcolta ki a döntetlent a Deep Junior számítógépes program elleni mérkõzésén. A hatjátszmás páros mérkõzés 2-2-re áll, szerdán játsszák az összecsapás ötödik partiját.

Hazafias vásárlásokhoz vezethet a Columbia tragédiája

Gazdaság2003.02.03, 12:15

A Columbia ûrrepülõgép tragédiája mindenképpen hatással lesz a New York-i tõzsdei kereskedésre: lehet, hogy a többi, gazdasági bizonytalanságot okozó hírrel együtt elriasztja a befektetõket, de elképzelhetõ az is, hogy hazafias vásárlási hullámhoz vezet a szomorú esemény.

Végsõ szakaszban az Irak elleni katonai tervezés

Nagyvilág2003.02.02, 20:07

Háború esetén tízszer annyi bomba és rakéta zúdulna Irakra az elsõ két nap során, mint az 1991-es öbölháború elsõ negyvennyolc órájában - írja a The New York Times. Az amerikai vezetés azt reméli, hogy a rendkívüli erejû és pontosságú légi csapások sokkoló hatására a gyorsan demoralizálódó iraki katonák megadják magukat vagy dezertálnak.

Kaszparov kikapott Deep Juniortól

Sport2003.01.31, 10:42

New Yorkban a Deep Junior számítógépes program megnyerte Garri Kaszparov elleni hatjászmás páros mérkõzésének harmadik partiját és kiegyenlített. A FIDE világranglistáját fölényesen vezetõ orosz exvilágbajnok túlértékelte esélyeit és lépésismétléses döntetlen helyett vesztõt húzott. Váratlan fordulat, az elsõ partiban mutatott hibátlan játék után Kaszparov a másodikban türelmetlenség miatt óriási nyerõesélyt szalasztott el, a harmadik összecsapásban taktikailag volt sebezhetõ. A negyedik partit helyi idõ szerint vasárnap délután játsszák.

Átvette a vezetést a Dallas Stars

Sport2003.01.30, 08:12

Miután a Dallas gyõzött, az Ottawa pedig kikapott, elõbbi együttes átvette a vezetést az NHL-ben. A Stars csapata a Calgaryt gyõzte le simán, 4-1-re, míg a Szenátorok Anaheimben szenvedtek 3-2-es vereséget. New Yorkban edzõváltás történt, a Rangers menesztette eddigi mesterét Bryan Trottier-t.

Kaszparov ezúttal nem bírt Deep Juniorral

Sport2003.01.29, 15:05

New Yorkban döntetlennel végzõdött a világranglistát vezetõ Garri Kaszparov és a Deep Junior számítógépes program hatjátszmás páros mérkõzésének második partija. Az orosz exvilágbajnok remek minõségáldozattal elõnybe került, de egy elsietett vezérsakkal elmulasztotta a nyerõesélyes folytatást. Kaszparov 1,5-0,5-re vezet, a harmadik játszmát helyi idõ szerint csütörtökön délután játsszák.

Esett az olaj ára Blix beszámolója után

Gazdaság2003.01.28, 11:42

Esett a nyersolaj ára hétfõn a New York-i tõzsdén azután, hogy Kofi Annan ENSZ fõtitkár idõt kért ahhoz, hogy az ENSZ fegyverzetellenõrei befejezhessék munkájukat Irakban. A nyersolaj ára három százalékos eséssel reagált Hans Blix hétfõi jelentésére, amely szerint bizonyítékok vannak arra, hogy Irak továbbra is rendelkezik tiltott fegyverekkel.

Kaszparov könnyen nyerte az elsõ partit a Deep Junior ellen

Sport2003.01.27, 21:37

New Yorkban Garri Kaszparov könnyû gyõzelmet aratott a Deep Junior számítógépes program elleni hatjátszmás páros mérkõzésének elsõ partijában. Az Élõ-pontszámok alapján összeállított világranglistát fölényesen vezetõ Kaszparov jóval otthonosabban érezte magát a gondosan elemzett állásban, mindössze huszonhét lépésre volt szüksége, hogy nyerjen. Meglepetésre a program rosszul ismerte a változatot, pedig óriási adatbázis áll a rendelkezésére.

Brit katonáknak szánták a ricint

Nagyvilág2003.01.24, 18:38

Az angol hatóságok valószínûleg Irakba küldendõ katonáiknak a megmérgezését hiúsították meg, amikor Londonban három héttel ezelõtt rajtaütöttek egy ricint elõállító laboratóriumon.

Szaddám kivégezteti az együttmûködõ tudósokat

Nagyvilág2003.01.23, 21:37

Szaddám Huszein iraki elnök elrendelte az összes olyan iraki tudós kivégzését, aki együttmûködik az ENSZ fegyverzetellenõreivel. Velük együtt kell meghalniuk családtagjaiknak is - jelentette be csütörtökön New Yorkban Paul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes több forrásból származó értesülésekre hivatkozva.

Gaudí-palota épülhet a WTC helyére

Nagyvilág2003.01.23, 17:04

Antoni Gaudí katalán építész közel százéves tervrajzai alapján építenének új felhõkarcolót a 2001-ben lerombolt Világkereskedelmi Központ helyére. A rajzokkal vannak tele az újságok, az utcai hirdetõk, és a New York-iaknak állítólag tetszenek a tervek.

Olimpia 2012: Madrid nem számol Budapesttel

Sport2003.01.22, 12:46

Hétfõn újabb várossal gyarapodott a 2012-es olimpiai játékok megrendezésére pályázó városok száma, amikor a két spanyol város, Madrid és Sevilla versenyfutásából elõbbi került ki gyõztesen a Spanyol Olimpiai Bizottság döntése következtében. Madridban New Yorkot, Londont és Párizst tartják a legveszélyesebb ellenfélnek, Budapestrõl csak a "futottak még" kategóriába tartozó városok között tesz említést a Marca címlapsztorija.

Olimpia 2012: Madrid a spanyol pályázó

Sport2003.01.21, 17:08

Eldõlt, hogy Spanyolországból Madrid száll versenybe a 2012-es nyári játékok rendezési jogáért. Errõl az olimpiai bizottság 260 tagja kedden döntött.

Visszafordult a Concorde

Nagyvilág2003.01.12, 19:49

Technikai hiba miatt vissza kellett fordulnia egy New Yorkba tartó Concorde-nak, mivel a pilóták nem tudták a hangsebesség eléréséhez szükséges pozícióba állítani a gép pilótafülkéjét.

Véget ér a Szex és New York

Tévé2003.01.09, 09:49

Amerikában utolsó szériájához érkezett a Szex és New York címû sorozat. Az HBO csatorna bejelentése szerint 2004 elsõ felében vetítik majd az utolsó részt.

Bush radikális adóreformot tervez

Gazdaság2003.01.06, 12:09

Az Egyesült Államok elnöke, George W. Bush gazdaságélénkítõ programjának ismertetésekor általános meglepetést keltve kijelentette: el kívánja törölni az osztalékadót. A lépés 20 százalékkal növelheti a részvényárfolyamokat.

Világszerte fokozott biztonsági intézkedések az Újévre

Nagyvilág2002.12.31, 21:46

Berlin egymilliós partival, Párizs viszont 6500 rendõrrel az utcán ünnepli az Újévet. New Yorkban fémdetektorokkal ellenõrzik a Times Square-en ünneplõket, miközben az óceániai és kelet-ázsiai államok már beléptek az újévbe. A Fülöp-szigeteken három ember halt meg egy gránátos támadásban.

Félmilliós tömegre számítanak New Yorkban

Nagyvilág2002.12.31, 15:11

Különleges biztonsági intézkedésekkel készül a New York-i rendõrség a hagyományos újévköszöntõ lufieregetésre. Az ünnepi helyszínek környékérõl elszállítanak minden kukát és leszerelnek minden postaládát. A város fölött korlátozzák a repülést. A város fõutcáján, a Times Square-n megrendezésre kerülõ ünnepségre félmillió embert várnak a szervezõk, akikre több száz rendõr vigyáz majd.

Szaúdi segítség az Irak elleni támadáshoz

Nagyvilág2002.12.29, 15:27

Magas rangú amerikai katonák nyilatkozatai szerint Szaúd-Arábia rendelkezésre fogja bocsátani légterét és légi bázisait egy esetleges Irak elleni támadáshoz. A szaúdi vezetés - amely egyelõre nem erõsítette meg ezeket az információkat - korábban tartózkodott attól, hogy segítséget nyújtson az amerikaiaknak.

Hadihajó épül a WTC fémhulladékából

Nagyvilág2002.12.28, 13:25

Hadihajó építéséhez fogják felhasználni a tavaly szeptember 11-én lerombolt New York-i ikertornyok fémmaradványait. Az acélhulladék újrahasznosítása sokakban visszatetszést keltett, George Pataki kormányzó ugyanakkor büszke arra, hogy az ikertornyok romjaiból hadihajó készül. A USS New York nevet viselõ kétéltû jármûvet leghamarabb 2007-ben állítják hadrendbe.

Kétéves csúcson az olaj ára

Gazdaság2002.12.27, 10:38

Idestova két éve nem volt ilyen magas a nyersolaj ára a szabadpiacon, ami fõként a négy hete tartó - és a jelek szerint elhúzódó - venezuelai sztrájknak köszönhetõ.

A korábbinál is magasabb épület lehet a WTC helyén

Nagyvilág2002.12.21, 10:32

Kiállították New York-ban azt a kilenc makettet, amelyet a tavaly lerombolt World Trade Center helyére kiírt tervpályázat díjnyertes tervei alapján építettek. Négy építész még a korábbinál is magasabb épületeket álmodott a területre.

Karpov legyõzte Kaszparovot New Yorkban

Sport2002.12.21, 15:35

New Yorkban Anatolij Karpov négyjátszmás rapid mérkõzésen 2,5-1,5-re legyõzte Garri Kaszparovot. Az elsõ nap után 1-1-re állt az összecsapásuk, mindketten sötéttel nyertek. A harmadik játszmában Karpov világossal a korai vezércsere ellenére szépen túljátszotta a passzívan védekezõ Kaszparovot. A negyedik partiban a sötéttel kiharcolt a döntetlen az 51 éves ex-világbajnok számára a mérkõzés megnyerését jelentette. Kaszparov január 22. és február 2. között New Yorkban játssza a Deep Junior számítógépes program elleni hatjátszmás páros mérkõzését.

Közeleg a Klicsko-Lewis derbi

Boxutca2002.12.20, 17:55

Rossznak bizonyultak a korábbi sajtóértesülések, és nem április 13-án, hanem 12-én vagy 19-én csap össze a profi ökölvívás két nehézsúlyú sztárja, Lennox Lewis és Vitalij Klicsko a New York-i Madison Square Gardenben.

A Maffiózók sztárja elvált feleségétõl

Tévé2002.12.20, 11:12

A Maffiózók címû televíziós sorozat fõszereplõje, James Gandolfini és felesége, Marcy mindössze három évig élt házasságban. A New York-i bíróság tegnap kimondta köztük a válást, így a sztár most ismét egyedül él.

Karpov és Kaszparov nem bír egymással

Sport2002.12.20, 09:02

New Yorkban négyjátszmás rapid tempójú páros mérkõzést játszik a két nagy rivális, Garri Kaszparov és Anatolij Karpov. Az elsõ nap után 1-1-re áll a meccs, mindketten sötéttel nyertek. Meglepõ volt, hogy világossal fölényes állásokat vesztettek el, az idõ szorításában hibáztak. Korábban 173 játszmában mérték össze erejüket, öt világbajnoki döntõt játszottak. Kaszparov 1985-ben hódította el Karpovtól a világbajnoki címet, s lett a sakkozás tizenharmadik világbajnoka.

Christopher Reeve-é a visszaszámlálás joga

Szórakozás2002.12.19, 13:38

Az egykori Supermant, Christopher Reeve-et érte az a megtiszteltetés, hogy a New York-i Times Square-en rendezett hatalmas szilveszteri ünnepségen bejelenthesse az új év beköszöntét. Erre a feladatra minden évben egy amerikai hírességet kérnek fel.

Szex és New York szombaton

Tévé2002.12.18, 17:42

December 21-én 21 órakor folytatódik a Szex és New York címû televíziós sorozat az HBO-n, melynek ezúttal a második epizódja kerül bemutatásra. A négy egyedülálló barátnõ továbbra sem találja az igazit, helyette újabb és újabb férfitípusba botlik. A Mirandát alakító Cynthia Nixon - akinek magánélete korántsem egyezik filmbéli karaktere vergõdésével - december 17-én világra hozta második gyermekét.

Közlekedési sztrájk béníthatja meg New Yorkot

Nagyvilág2002.12.15, 08:39

Közlekedési sztrájk béníthatja meg New Yorkot a karácsonyi ünnepek elõtti héten. A város 34 ezer közlekedési dolgozója hétfõn lép sztrájkba, miután a közlekedési hatóság bejelentette, hogy a jövõ év elsõ felében egyáltalán nem akarja emelni a béreket. A metró- és a buszjáratok leállása megbéníthatja a metropolisz életét és nagy károkat okozhat gazdaságának is.

Klicsko-Lewis április 13-án

Boxutca2002.12.11, 12:05

Sajtóértesülés szerint április 13-án a New York-i Madison Square Gardenben csap össze Lennox Lewis és Vitalij Klicsko.

Nem adnak vissza mûkincseket a múzeumok

Nagyvilág2002.12.09, 16:31

Megállapodást írt alá 18 nagy nemzetközi múzeum arról, hogy többé nem adnak vissza értékes mûtárgyakat keletkezési országuknak. Az állásfoglalás szerint a nagy nemzetközi múzeumok tudnak csak megfelelõ körülményeket teremteni ahhoz, hogy a lehetõ legtöbb ember tekinthesse meg ezeket a mûemlékeket. A megállapodást olyan jelentõs intézmények írták alá, mint a párizsi Louvre, a madridi Prado, a szentpétervári Hermitage, vagy a New York-i Metropolitan.

Becker nem megy sehova

Sport2002.12.03, 12:57

Boris Becker, a németek teniszlegendája cáfolja azokat a híreszteléseket, amelyek szerint hamarosan New Yorkba vagy Londonba költözik, s kijelentette: változatlanul München marad a hivatalos lakhelye.

Hamis lehet a legutóbbi bin Laden-felvétel

Nagyvilág2002.11.29, 14:52

Svájci kutatók szerint hamis a legutóbbi bin Laden-szalag. A terroristavezérnek tulajdonított felvételt húsz korábbi hangmintával hasonlították össze és nem találtak egyezést. A hangszalagot november elején mutatta be az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.

Henry Kissinger vizsgálja szeptember 11-e elõzményeit

Nagyvilág2002.11.27, 19:46

Az Egyesült Államokban független bizottság, Henry Kissingerrel az élén fogja kivizsgálni, hogy a múlt év szeptember 11-ét megelõzõen milyen mulasztásokat követtek el az illetékes szervek, amelyek képtelennek bizonyultak a New York-i és washingtoni terrortámadások megakadályozására.

A BM nem mondja fel a New York-i egyezményt

Itthon2002.11.26, 17:37

A Belügyminisztérium szerint a prostitúció kezelése csak a New York-i egyezményen belül elképzelhetõ. A BM egy újságcikkre reagált, ami kilátásba helyezte az egyezmény felmondását, egy olyan jelentésre hivatkozva, mely szerint a prostitúció problémája megoldhatatlan az egyezmény keretein belül.

Kifelé a New York-i egyezménybõl

Itthon2002.11.26, 07:20

A Belügyminisztérium napokban elkészült jelentése megállapítja, hogy a New York-i egyezmény keretein belül alig lehetséges megoldást találni a prostitúció kezelésére - tudta meg a Népszabadság. A dokumentumból kiderül, hogy a tárca jogi fõosztálya egy megoldást lát: az egyezménybõl való kilépés.

Samaranch szerint New York rendezhet olimpiát 2012-ben

Sport2002.11.25, 11:46

Juan Antonio Samaranch, a NOB korábbi elnöke szerint New York a legesélyesebb arra, hogy 2012-ben a nyári olimpia házigazdája legyen.

Szaúd-Arábia tagadja a gépeltérítõk pénzelését

Nagyvilág2002.11.24, 13:39

A szaúdi vezetés szerint hamisak azok a vádak, melyek szerint pénzt adtak volna a tavaly szeptember 11-én elkövetett merénylet elkövetõinek. Az FBI információi ugyanakkor azt mutatják, a szaúdi kormány két arab diákon keresztül pénzt juttatott két gépeltérítõ terroristának. A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivõje szerint azonban az eddigi adatok alapján nem lehet messzemenõ következtetéseket levonni.

Kövér fiatalok perlik a McDonaldsot

Nagyvilág2002.11.21, 18:52

Pert indított a McDonald's ellen nyolc elhízott New York-i fiatal. A kereset szerint a gyorsétteremlánc megsérti a fogyasztóvédelmi törvényt, mert nem tünteti fel különbözõ termékeinek, menüinek nátrium- és zsírtartalmát, így amerikai kamaszok tömegeinek elhízásáért felelõs.

Lefelejtett fedél miatt fordult vissza a Malév-gép

Itthon2002.11.21, 17:45

Nem rakták vissza a hajtómûolaj tartályának fedelét karbantartáskor, ezért a folyadék elfolyt, és le kellett állítani a vasárnapi New Yorkba tartó Malév-gép egyik hajtómûvét. A 090-es Malév-járat emiatt fordult vissza tízperces repülés után. Ezt a Polgári Légiközlekedési Hatóság vizsgálata állapította meg, amely a továbbiakban a személyi felelõsséget is firtatja.

Orvosetikai csatákhoz vezetett Jacko új orra

Kultúra2002.11.19, 18:06

Michael Jackson perének múlt héten zajlott tárgyalása egyben az elsõ alkalom is volt, ahol számtalanszor újramûtött orrát nyilvánosan is megmutatta. A nevezett testrész pedig annyira bizarr látványt nyújtott, hogy azóta az ország vezetõ napilapjaiban vita indult, vajon a plasztikai sebészeknek szabad-e eddig folytatni a mûtéteket.

Rudolph Giuliani lehet a WorldCom új elnöke

Archívum2002.11.19, 09:42

Egy a Credit Suisse First Boston által támogatott befektetõi csoport a köztiszteletnek örvendõ New York-i ex-polgármestert, Rudolph Giulianit látná szívesen a csõdeljárás alatt álló amerikai távközlési óriás, a WorldCom elnökeként - írja a BBC News Online.

Újra üzent az al-Kaida

Nagyvilág2002.11.17, 09:48

Újabb figyelmeztetést küldött az Egyesült Államok kormányának az al-Kaida terrorszervezet. Arra szólítják fel az USA vezetõit, hogy hagyjanak fel az izraeliek támogatásával, különben New York és Washington megtorló akciókra számíthat. Ezt megelõzõen szerdán is közzétettek egy fenyegetõ nyilatkozatot.

Ismét többlettermelés volt az OPEC-nél

Archívum2002.11.12, 16:38

A Kõolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) kvótakötelezett tagjai szeptemberhez képest átlagosan napi 190 ezer hordóval növelték a termelésüket októberben, és ezzel már naponta 2,5 millió hordó volt a túltermelésük a kvóta fölött. Világszinten is növekedett a termelés, az olaj ára pedig drágult kedden a nemzetközi kereskedésben.

Nincs egyértelmû esélyes a férfitenisz-vébén

Sport2002.11.12, 06:47

Egyetlen verseny van már csak hátra a férfi teniszezõk idei szezonjából, az év nyolc legjobb játékosa a 3,7 millió dollár összdíjazású Mesterek Kupáján, közérthetõbben a világbajnokságon méri össze erejét. Sanghajban az év végi világelsõség, sok-sok dollár és jó néhány ATP Race-pont a tét.

Pénteken Bush-Medgyessy találkozó

Itthon2002.11.08, 12:49

Medgyessy Péter miniszterelnök - aki szerdán érkezett New Yorkba, ötnapos hivatalos egyesült államokbeli látogatásra - pénteken találkozik George Bush amerikai elnökkel. A megbeszélésen feltehetõen szóba kerül a haderõreform lassúságával kapcsolatban a közelmúltban megfogalmazott amerikai kritika is. Medgyessy a nap folyamán találkozik Colin Powell külügyminiszterrel és Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel.

Medgyessy Péter megérkezett az USA-ba

Itthon2002.11.08, 14:00

Medgyessy Péter miniszterelnök szerda délután New Yorkba érkezett. A miniszterelnököt pénteken Washingtonban fogadja George W. Bush amerikai elnök a Fehér Házban. Medgyessy találkozik Colin  Powell külügyminiszterrel és Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel is.

Bubópestis New Yorkban

Nagyvilág2002.11.08, 06:34

Egy házaspár kerül kórházba New Yorkban, bubópestis miatt. Az 53 éves férj állapota kritikus, felesége viszont gyógyulóban van. A bubópestis enyhébb, mint a tüdõpestis, de a betegek tíz százaléka így sem éli túl a betegséget.