New York Times

címke rss

Távozott a The New York Times véleményrovatának szerkesztője a lap egyoldalúságára hivatkozva

Nagyvilág2020.07.16, 09:37

Bari Weiss szerdán saját honlapján tette közzé a lap kiadójához, A.G. Sulzbergerhez intézett lemondó levelét, amelyben élesen bírálta az újság irányvonalát.

Nagy kezdőbetűvel kell írni ezentúl a fekete szót a New York Times-ban, de a fehéret kicsivel

Nagyvilág2020.07.11, 17:19

A New York Times vezetői, Dean Baquet és Phil Corbett június 30-án arra utasította az amerikai Demokrata Párthoz kötődő, baloldali lap újságíróit, hogy a jövőben a „fekete" kifejezést - amennyiben azt afrikai származású emberek leírására használják - akkor nagy kezdőbetűvel írják. Az utasításnak megfelelően, a „fehér" kifejezést továbbra is kis kezdőbetűvel kell írni, akkor is, ha valakinek a származására utal.

Soros György emberei újabb hadjárattal próbálkoznak Magyarország ellen

Nagyvilág2020.04.16, 21:04

Az elmúlt időszakban megfigyelhető volt, hogy komoly erőket mozgósítanak Magyarország lejáratásának érdekében. A módszerek és az álhírek terjesztése mögött Soros György amerikai milliárdos emberei állhatnak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Soros György még az eddigieknél is jobban be akar avatkozni a politikába

Nagyvilág2019.11.07, 16:08

Soros minden eddiginél erőteljesebben igyekszik beavatkozni a politikába, fia a közösségi oldalán pedig egy olyan - álhírnek minősülő - cikket osztott meg, amelyet nyilvánvalóan ők rendeltek meg, és a közép-európai országokról szól, persze eddigi szokásukhoz híven a baloldal iránt elfogult módon – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Határozottan cáfolta az Európai Bizottság a 444 újságírójának a hazugságait

Nagyvilág2019.11.05, 13:48

Az ügyvivői minőségben még hivatalban lévő, Jean-Claude Juncker által vezetett Európai Bizottság a szóvivőjén, Mina Andreeván keresztül egyértelműen és határozottan cáfolta a 444 egyik újságírójának az amerikai Demokrata Párthoz kötődő The New York Timesban magyarul is megjelent legújabb hazugságait az uniós agrártámogatások elnyerése és felhasználása ügyében. A Trump által folyamatosan bírált New York Times és a Soros-blogger érdeke furcsa mód találkozik: míg a 444 alkalmazottja Magyarország ellen próbál dolgozni, a NYT amerikai érdekeket képvisel: multinacionális cégek az ukrán mezőgazdaságba akarnak befektetni, ez pedig szembe meegy ...

Újabb Magyarországot szidó cikket írt a 444 dolgozója a New York Timesban, most magyarul

Itthon2019.11.03, 17:51

A bírálatok ellenére a 444 megismételte múlt héten bemutatott trükkjét: egyik munkatársuk ismét írt egy cikket a New York Timesnak (NYT), ami aztán úgy jelent meg a felületen, mintha azt az amerikai napilap írta volna. A különbség csupán annyi, hogy az írás ezúttal magyar nyelven is elérhető a NYT online felületén. A célpont azonban változatlan: ismét Budapestről próbálják meg Orbán Viktor kormányát külföldön befeketíteni. Soros blogja megint zárójelbe tette a sajtóetikai szabályokat, megint fittyet hányt a tájékoztatás alapelveire. 

A 444 magyarázkodni kezdett, miután lebuktak: a 444 dolgozója írta a Magyarországot szidó cikket, nem a New York Times

Itthon2019.10.28, 15:38

Bocsánatkérés helyett magyarázkodni kezdett a 444 a New York Times-os cikk miatt. Mint ismert, a blog úgy csinált, mintha az egyik munkatársuk által írt lejárató anyagot az amerikai napilap írta volna.

A 444 szerzője ír egy Magyarországot lejárató cikket a New York Timesban, majd a 444 úgy tesz, mintha észrevett volna egy Magyarországról szóló cikket a New York Timesban, és megjelenteti

Itthon2019.10.27, 16:22

Egészen szánalmas és nevetséges trükköt leplezett le Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő. Történt ugyanis, hogy a 444 néven megjelentetett Soros-blog közölt egy New York Times-cikket, mintegy sopánkodva, hogy már Amerikában is tudják, mennyi gond van Magyarországon. Azonban Deutsch Tamás észrevette, hogy a cikket egy Novák Benjámin nevű ember írta, aki történetesen a 444 dolgozója. Vagyis: a 444 írt egy cikket a NYT internetes oldalára, ezután a 444 úgy tett, mintha hopp, véletlenül ott észrevett volna egy Magyarországot bíráló cikket, és mint amerikai, úgymond független véleményt (NYT és függetlenség, ez persze egy ...