New Orleans (Louisiana)
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kosárlabda
- Louisiana
- NBA
- férfi kosárlabda
- USA
- legfrissebb
- legrégebbi
A Kings mentette meg a hazaiak becsületét
Az NBA hétfői játéknapján négy találkozót bonyolítottak le, ezek közül egyetlen összecsapáson született hazai siker. A Sacramento Webber és Divac vezetésével, nyolc ponttal múlta felül a Sixerst, míg a Boston Memphisben, az Orlando Chicagóban, a New Orleans pedig a Los Angeles Clippers otthonában diadalmaskodott.
Iverson 55 ponttal segítette a Sixerst
Az NBA-rájátszás második napján újabb hat csapat lépett pályára, a három mérkőzésen két vendégsiker is született. A címvédő Lakers a Minnesota otthonában nyert, az Orlando (McGrady 43 pontjával) Detroitban varázsolt. Az egyetlen hazai sikert a Philadelphia érte el, a New Orleans elleni 98-90-es mérkőzésen a Sixers klasszisa, Allen Iverson 55 pontot szórt.
Menetel a Mavericks és a Sixers
Kettőből kettő, eddig ez a mérlege a Dallas Mavericks és a Philadelphia 76ers kosárlabdacsapatának az NBA rájátszásában. A két gárda mindkét hazai összecsapását megnyerte, így nyugodtan utazhat a harmadik összecsapásra Portlandbe és New Orleansba.
NBA: megint egyenlített a Bucks
Kizárólag hazai győzelmek születtek az NBA rájátszásának legutóbbi mérkőzésein, így a New Orleans és a Utah Jazz is szépíteni tudott a Philadelphia, illetve a Sacramento ellen. Ismét nagy csatát hozott a Bucks-Nets összecsapás, amelyen végül hosszabbítás után nyert, és másodszor is egyenlített a Milwaukee.
Menetel a Sixers és a Kings
Összesítésben már 3-1-re vezet a Philadelphia 76ers és a Sacramento Kings csapata az NBA negyeddöntőjében. A hétfői negyedik összecsapásokon előbbi New Orleansban nyert 96-87-re, utóbbi a Utah otthonában diadalmaskodott 99-82-re.
Brown a Pistons, Silas a Cavs mestere lett
Alig egy nappal azt követően, hogy a Detroit Pistons vezetőedzője, Rick Carlisle útilaput kapott, máris megvan a kosárlabdacsapat új szakvezetője. A klub öt évre szóló, 25 milliós dolláros szerződést kötött Larry Brownnal. A Cleveland új trénere Paul Silas lett, a 60 éves mestert az alapszakaszt követően, 5 szezon után menesztette a New Orleans Hornets.
Kidd és a kölyök viszik a prímet
Az Orlandóból elküldött Darrell Armstrong két évre New Orleansba költözött, egy másik veterán, Elden Campbell Detroitban remél nyugalmat és sikert, Eric Piatkowski pedig Houstonba cuccolt, kilenc év után hagyva el a Clipperst. Náluk azért sokkal nagyobb sztár Jason Kidd, aki hat évre írt alá New Jerseyben, illetve a mindössze 19 éves LeBron James, akivel kapcsolatban most az is szenzáció, hogy egyáltalán pályára lép.
Meteorit hullott egy házra
New Orleans egyik külvárosában egy körülbelül 20 kilogramm tömegű meteorit zuhant egy lakóházra.
Ezúttal a Dallas győzte le az NBA-bajnokot
A sérült Tony Parkert és Tim Duncant nélkülöző NBA-címvédő San Antonio Spurs otthon 81-78-ra kikapott a Dallas Maverickstől a szombati játéknapon. A vendégek legjobbja Antawn Jamison volt, húsz pontot szerzett és kilenc lepattanót gyűjtött be. A Cleveland a Washingtont, a Milwaukee a New Yorkot, a Houston az Orlandót, a Portland pedig az Atlantát verte hazai környezetben, míg a Minnesota Miamiban, a Chicago pedig New Orleansben diadalmaskodott.
- címkék:
- Antawn Jamison
- Tony Parker
- Tim Duncan
- Milwaukee
- férfi kosárlabda
- kosárlabda
- Houston Rockets
- NBA-bajnok
- Cleveland Cavaliers
- San Antonio Spurs
- Chicago Bulls
- Minnesota Timberwolves
- Atlanta Hawks
- Dallas Mavericks
- Orlandó
- New York
- Portland
- Miami Heat
- New Orleans (Louisiana)
- Washington Wizards
- Címkefelhő »
Veteránok verték a memphisi Grizzliket
Bár a sérült Shaquille O'Neal nem léphetett pályára, a Los Angeles Lakers nélküle is brillírozott a Memphis elleni hazai NBA-bajnokin. A Toronto otthon mindössze 62 pontot dobva kapott ki, a Chicago egy félidőnyi előnyt adott a Sacramentónak, idegenben, Detroitban nyert a New Orleans.