New England Patriots

címke rss

Tom Brady klubváltása lehetett volna a legnagyobb márciusi sportszenzáció

Sport2020.03.26, 06:36

Nagyon kevés olyan sport maradt a világon, amelyet nem érintett (egyelőre) a koronavírus-járvány, ezek közé tartozik az NFL is (eddig egy fertőzöttről tudunk, Sean Payton, a New Orleans Saints vezetője betegedett meg). A február eleji Super Bowllal véget ért a bajnokság, viszont a pályán kívül is akadtak izgalmak, köszönhetően annak, hogy megnyitott a szabadügynök-piac. Szupersztárok váltottak csapatot, váratlan cserék is történtek, de semmi sem sokkolta annyira az embereket, mint az, hogy Tom Brady elhagyta a New England Patriotsot. Erről az eseményről talán mindenki hallott, de érdemes összefoglalni, hogy ezen kívül mi történt, miióta ...

Az amerikai polgármester a járvány legviccesebb felhívását tette - videó

Sport2020.03.18, 16:07

Annak a híre, hogy Tom Brady elhagyta a New England Patriots csapatát, az egész Egyesült Államokban különböző reakciókat váltott ki. Vannak olyan városok, ahol kitörő örömmel fogadták, mint például Buffalo, amely a New England divízióriválisa. A város polgármestere, Byron Brown emiatt rendkívüli bejelentést intézett a lakosok felé.

Tom Brady elhagyja a New England Patriots csapatát

Sport2020.03.17, 14:45

Tom Brady távozik a New England Patriots csapatából. Az, hogy melyik csapatnál folytatja a 42 éves NFL-legenda, még nem ismert, viszont egy nagyon érzelmes levéllel búcsúzott rajongóitól.

Pankrátornak áll az egykori NFL-sztár

Sport2020.03.11, 11:54

Amerikai lapértesülések szerint Rob Gronkowski, a New England Patriots korábbi tight endje közel áll a megegyezéshez a világ egyik legnagyobb pankrátor szervezetével, a WWE-vel.

Tom Brady döntött a jövőjéről a Patriots váratlan kiesése után

Sport2020.01.05, 09:17

A címvédő New England Patriots kiesett a profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszásának első fordulójában, mivel hazai pályán 20-13-ra kikapott a Tennessee Titanstől. A Patriots klasszisa, Tom Brady ennek ellenére nem tervezi, hogy visszavonul. 

Vereségével a Patriots bukta a pihenőhetet az NFL rájátszásában

Sport2019.12.29, 23:05

A profi amerikaifoci-bajnokság (NFL) alapszakaszának utolsó játéknapján kikapott a címvédő New England Patriots, így a bostoniak bukták a pihenőhetet a rájátszás első fordulójában.

Megint illegális videózással vádolják a New England Patriotsot

Sport2019.12.16, 15:27

A New England Patriots határozatlan időre felmentette a munkavégzés alól azt a videósát, aki a bostoniak állítása szerint tudtán kívül tiltott felvételt készített a Cincinnati Bengals csapatáról.

Kínjában már egy trükkmester focistát igazolt rúgónak a New England Patriots

Sport2019.12.12, 19:44

Az észak-amerikai profi amerikaifoci liga (NFL) címvédője, a New England Patriots az edzőcsapatába leigazolta rúgónak Josh Gable-t, aki még soha nem játszott a profik között, viszont tud valami egészen mást.

Utolsó másodperces mezőnygóllal dőlt el az NFL szuperrangadója

Sport2019.12.02, 09:36

A Baltimore Ravens hazai pályán 20-17-re legyőzte a San Francisco 49ers együttesét a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 13. játékhetének vasárnapi játéknapján.

NFL: Philadelphiában nyert a bajnok New England

Sport2019.11.18, 11:32

A címvédő New England Patriots 17-10-re nyert a Philadelphia Eagles otthonában a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakaszában, a 11. játékhét vasárnapi játéknapján.

Kikapott Baltimore-ban a címvédő Patriots

Sport2019.11.04, 09:49

A címvédő New England Patriots vasárnap este elszenvedte első vereségét a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) 2019-es idényében.

Lenullázta legnagyobb mumusát a második félidőben a Patriots

Sport2019.10.11, 08:50

Megőrizte veretlenségét az NFL 6. játékhetének csütörtök esti nyitó mérkőzésén a New England Patriots. A bostoniak a New York Giants ellen egy 14-14-es félidőt követően 35-14-re győztek, megőrizve veretlenségüket.

Ötödik mérkőzésüket is megnyerték Bradyék

Sport2019.10.07, 07:41

Elszenvedte első vereségét a Kansas City Chiefs az NFL 5. játéknapján. Hosszabbításban győzött a Baltimore Ravens a Pittsburgh Steelers ellen. 85 pont született a Houston és az Atlanta mérkőzésén.

Majdnem megölt egy csecsemőt, amikor bútorokat dobált ki a 14. emeletről

Sport2019.10.07, 05:58

Az amerikaifutballisták sokszor nem teljesítményükkel, hanem a pályán kívüli tetteikkel kerülnek a figyelem középpontjába. Sokan követnek el szabálysértéseket, vagy sokkal rosszabb dolgokat, szinte állandó szereplői a kékfényrovatnak. Persze ez nem igaz mindenkire, vannak példamutató szupersztárok is. És van Antonio Brown, aki az elmúlt két hónapban annyi balhéba keveredett bele, hogy gyakorlatilag befejeződött a karrierje. Pedig a történelem egyik legjobb elkapója, aki szupertehetséges és óriási munkabírása van. De a feje nem volt rendben, és lehet, hogy ehhez egy betegségnek van köze.

Óriási csoda, hogy nem szakadt le a játékos feje a szerelés után - videó

Sport2019.09.23, 09:27

A Nemzeti Futball Liga harmadik játékhete is egy elképesztő bírói tévedésről marad emlékezetes. A Philadelphia Eagles-Detroit Lions mérkőzésen a hazaiak újonc futója, Miles Sanders indult meg a labdával, az ellenfél játékosa, Miles Killebrew csak úgy tudta megállítani, hogy letépte a sisakját. A világon talán mindenki látta, mi történt, csak a játékvezetők nem. 

Hengerelt az NFL-címvédő New England Patriots

Sport2019.09.16, 08:36

A címvédő New England Patriots 43-0-s győzelmet aratott a Miami Dolphins otthonában a profi amerikaifutball-liga (NFL) alapszakaszának második fordulójában. A vendégek csapatában touchdown-elkapással mutatkozott be Antonio Brown, aki nemrég szerződött a klubhoz.

Sztárjátékost igazolt a New England Patriots

Sport2019.09.08, 14:28

Antonio Brown, a profi amerikaifutball-liga (NFL) egyik legjobb elkapója a New England Patriots csapatához szerződött néhány órával azután, hogy az Oakland Raiders elengedte őt.

NFL: Tom Brady szerződését két évvel meghosszabbította a New England

Sport2019.08.05, 07:14

A profi amerikaifutball-ligában (NFL) címvédő New England Patriots két évvel, 2022-ig meghosszabbította az irányító Tom Brady szerződését.

Harry Kane a Real Madrid helyett az NFL-ben focizna

Sport2019.03.28, 13:20

Harry Kane, a Tottenham Hotspur kétszeres Premier League-gólkirálya és az angol válogatott csapatkapitánya elárulta, hogy labdarúgó-pályafutása után szívesen kipróbálná magát az NFL-ben mint rúgójátékos.

Visszavonult a New England Patriots szupersztárja

Sport2019.03.25, 09:52

Bejelentette visszavonulását Rob Gronkowski, a Nemzeti Futball Ligában (NFL) szereplő New England Patriots játékosa. A háromszoros Super Bowl-győztes klasszis kilenc év után, mindössze 29 évesen fejezi be pályafutását, minden idők egyik, ha nem a legjobb tight endjeként.

A New England Patriots tulajdonosa szexbotrányba keveredett

Sport2019.02.22, 20:54

Szexbotrányba keveredett Robert Kraft, az NFL-ben szereplő New England Patriots tulajdonosa.

Tom Brady mellékszereplő volt a Super Bowlon, de így is az NFL királya lett

Sport2019.02.04, 07:10

Minden idők legkevesebb pontját hozó Super Bowlját játszotta egymással a New England Patriots és a Los Angeles Rams csapata, ezzel pont az ellenkezőjét kaptuk annak, mint amit vártunk. Bill Belichick együttese egy negyedik negyedben szerzett touchdownnal 13-3-ra győzött, így Tom Brady lett az NFL történetének első játékosa, aki hat bajnoki címet szerzett, de ehhez most nem volt sok köze.

Élje át újra a valaha volt legjobb Super Bowl-jeleneteket! - videók

Sport2019.02.03, 10:15

Mára természetes, hogy a Super Bowl nemcsak a sport, hanem a média szempontjából is meghatározó esemény. Az Egyesült Államok legnézettebb közvetítése minden évben, 2010 óta folyamatosan 100 millió fölötti nézőszámmal. A titok nyitja az, hogy szinte mindig elképesztő izgalmakat és fantasztikus jeleneteket hoz a döntő, amelyekre évek múlva is emlékszik az ember, maximum az lesz homályos, hogy mi mikor történt. Mi ebben is segítünk, összeszedtük az ezredforduló óta lejátszott Super Bowlok mára már legendássá vált játékait, néhol magyar videókkal. Jó csemegézést!

Generációk csatája az 53. Super Bowlon, ahol már a végeredmény is ismert

Sport2019.02.03, 07:02

Már csak egy meccs maradt a 2018-as NFL-szezonból, ez pedig nem más, mint a Super Bowl. A két résztvevő, a New England Patriots és a Los Angeles Rams szinte teljesen ellentétes utat járt be idáig, most felidézzük, hogyan. A főszereplők bemutatásán kívül pedig a végeredményt is eláruljuk.

Egy magyar, aki a Super Bowlt is befolyásolhatja

Sport2019.02.02, 11:20

Magyar idő szerint hétfőn hajnalban, 0:30-kor kezdődik a világ egyik legjobban várt sporteseménye, a Super Bowl. Az NFL nagydöntőjét ezúttal is a helyszínről közvetíti majd a Sport TV stábja, a kommentátor, Faragó Richard munkáját ezúttal a Pro Football Focus egyetlen magyar újságírója, Buday Zoltán segíti majd. Vele beszélgettünk az esélyekről, Tom Bradyről, valamint munkájáról, amellyel akár a finálé végeredményét is befolyásolhatja.

17 évnyi egyeduralmat foglalhat keretbe a Super Bowl

Sport2019.01.29, 09:44

Habár egy döntő előtt szinte teljesen felesleges és irreleváns felidézni a két fél közös múltját, mi most mégis megtesszük a New England Patriots és a Los Angeles (korábban St.Louis) Rams vonatkozásában. No nem azért, hogy ezekből bármilyen következtetést levonjunk az előttünk álló Super Bowl LIII-ra, hanem mert több érdekességet is tartogat a párharc. Nem az örökmérleget feszegetjük, inkább csak egy rendkívül fontos meccsel foglalkozunk.

Arcátlan csalás vagy kapitális hiba: tényleg kell egy Los Angeles-i csapat a Super Bowlba?

Sport2019.01.21, 20:07

A vasárnapi New Orleans Saints-Los Angeles Rams NFL-főcsoportdöntőben egy fatális bírói hiba borzolta a kedélyeket, amely gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést a vendégek javára. De vajon véletlen lenne, hogy éppen egy Los Angeles-i csapatnak kedveztek? Az NFL szólt bele vagy a sportfogadók, esetleg véletlen lett volna? Miért érné meg bárkinek belenyúlni egy ilyen jelentőségű meccsbe? Ezekre kerestük a választ.

Vak bírók miatt nem játszhat egymással a két legjobb a SuperBowlban - videó

Sport2019.01.21, 10:46

Döbbenetes izgalmakat hozott az NFL két főcsoportdöntője, mert mind a két mérkőzés csak hosszabbítás után dőlt el. Tom Brady kilencedik alkalommal játszhat Super Bowlt február 3-án Atlantában, ahol a New England Patriots és a Los Angeles Rams mérkőzik meg egymással. 

Egy szemtelenül fiatal zseni rombolhatja le az NFL dinasztiáját

Sport2019.01.19, 12:01

Gyakran előfordul a Nemzeti Futball Ligában (NFL) egy-egy meccsen, hogy nem a papírforma érvényesül, de valahogy a végén mégis a legerősebb csapatok maradnak állva. Ezúttal is így történt, az NFC és az AFC főcsoportok döntőjét is az első kiemelt vívja a második ellen. Azon kívül, hogy a két találkozó arról fog dönteni, ki jut a Super Bowlba, szimbolikus jelentése is lehet a végkimenetelnek. Két halhatatlan irányító, Tom Brady és Drew Brees két fiatal csillaggal, Patrick Mahomesszal és Jared Goffal néz farkasszemet, tehát arra is választ kaphatunk, hogy eljött-e az NFL-ben az őrségváltás.

Szívszorító bénázás okozta az NFL-címvédő vesztét - videó

Sport2019.01.14, 11:11

Kiesett a címvédő Philadelphia Eagles a Nemzeti Futball Liga (NFL) rájátszásának második körében, miután 20-14-es vereséget szenvedett az első kiemelt New Orleans Saints vendégeként. Ott lesz viszont a főcsoportdöntőben a New England Patriots, amely a Los Angeles Chargers elleni győzelmével történelmet írt.

Öregemberek játszóterévé válik az NFL

Sport2019.01.11, 16:38

A Nemzeti Futball Liga (NFL) wild card körében több meccs is csalódást okozott, az utolsó viszont meghozta a drámát, a címvédő Philadelphia nem mindennapi körülmények között jutott tovább. Bízhatunk abban, hogy így folytatódik a rájátszás, ráadásul most már bekapcsolódik a négy kiemelt csapat is. Pályára lép Tom Brady és Drew Brees, a két klasszis közül az egyikre azonban a bivalyerős Chargers, a másikra pedig a bajnok vár. Örökké emlékezetes mérkőzések visszavágóit láthatjuk majd hétvégén, de nézzük, mire lehet számítani.

A Mikulás klub-, csapattársa ligarekordot döntött, Rudolf két TD-t szerzett

Sport2018.12.24, 11:38

Az NFL utolsó előtti, 16. játékhetén fantasztikus mérkőzéseket kaptunk ajándékba, megfűszerezve rengeteg rekorddal, hatalmas ütközésekkel, hihetetlen megmozdulásokkal és egy kis karácsonyi bunyóval is. 

Elképesztő ünneplések: bírófenekelés, lánykérés a pályán - videó

Sport2018.12.17, 12:33

Az NFL 15. játékhete egy megtervezett és egy rögtönzött ünneplésről marad majd emlékezetes. És persze arról, hogy a szedett-vedett bajnokcsapat legyőzte az elsőszámú trónkövetelőt, a Patriots pedig zsinórban másodszor is kikapott.

NFL: soha nem látott trükkös játékkal kapott ki a Patriots

Sport2018.12.10, 12:57

Sokáig úgy tűnt, az irányítók klasszisteljesítményeiről fog szólni az NFL 14. játékhete, aztán jött a Miami Dolphins-New England Patriots csoportmeccs hajrája, ami mindent felülírt. Pedig Tom Brady és Aaron Rodgers is rekordot döntött, Patrick Mahomes olyat dobott, mint még soha senki, a New Orleans jolly jokere, Taysom Hill is történelmi tettet hajtott végre. Nem is beszélve a Dallas Cowboys-Philadelphia Eagles rangadó végjátékáról, vagy a rúgók, már-már megszokottá vált bénázásairól.

Szét akarta verni a bírót a 120 kilós játékos, mert ribancnak nevezte - videó

Sport2018.12.03, 12:05

Mondhatni, 12 hétig megúszták az NFL-rajongók a mérkőzések végkimenetelét befolyásoló bírói hibákat. Persze, sokszor lehetett szidni idén is a zebrákat, de olyanra nem igazán volt példa, hogy egy-egy csapatot megfosszanak a győzelmi esélyektől. Ebben a fordulóban viszont két csapat is a játékvezetőknek köszönheti, hogy veszített, ráadásul mindkettő harcban van még a rájátszásért, vagy a magasabb kiemelésért. Sőt, egy sporit még meg is akart verni egy 120 kilós játékos. Mindeközben Tom Brady ezredes lett, Green Bayben levágták a bűzlő hal fejét, 140 kilós emberek szereztek touchdownokat, Chicagóban őrült meccsen nyert a New York Giants.

Egy idős drukker fojtogatott egy fiatalt, mert túl hangosan szurkolt - videó

Sport2018.11.26, 12:48

Az NFL 12. játékhete sem múlhatott el újabb Tom Brady-rekord nélkül, de születtek olyan jelenetek is, amelyeket még sokáig fognak mutogatni. Tovább tisztult a rájátszásért vívók harca, amiből kiszállt egy olyan csapat is, amelyet a bajnoki cím egyik esélyesének is tartottak. Ráadásul az egyik szurkolójukat majdnem megfojtotta egy öregember.

Puskás Ferenc csúcsát akarták megdönteni az NFL-ben - videó

Sport2018.11.12, 12:15

A Nemzeti Futball Liga (NFL) 10. játékhete után több csoportban is tisztul a kép a rájátszást illetően, de van, ahol öldöklő harc várható a maradék hét fordulóban. Ebben a körben is borult a papírforma, arra például biztosan kevesen fogadtak, hogy a New Englandet 24 ponttal veri a Tennessee, miközben bohócot csinál Tom Bradyből, de valószínűleg arra is, hogy egy rúgó négyszer találja el a kapufát egy meccs alatt. Na és azt ki látta előre, hogy a Cleveland pozitív rekordokat fog döntögetni?

A pályán elrejtett mobillal ünnepelték a touchdownt - videó

Sport2018.11.05, 14:18

A Nemzeti Futball Liga kilencedik játékhete remek felhozatallal kecsegtetett, három remek rangadó következett egymás után, és nem is okoztak csalódást. A New Orleans Saints legyőzte a Los Angeles Ramst, ezzel már nincs veretlen csapat a ligában, míg a két gigász, Tom Brady és Aaron Rodgers csatájából előbbi került ki győztesen. Emellett ismét megjelentek a teljesen agyament ünneplések, és láthattunk hatalmas ütközéseket is.

Kiütötték a biztonsági őrt, cserébe megkapta a labdát - videó

Sport2018.10.22, 12:04

Jókora közhely, de ezen a héten is bizonyítást nyert: az NFL a centik játéka. Ennyin múlik, hogy egy csapat nyer vagy veszít, ráadásul a rövid szezon miatt ez sok csapatnak a rájátszásába is kerülhet. Megremeghet egy rúgó lába a győztesnek szánt mezőnygólnál, vagy éppen centiméterek hiányoznak ahhoz, hogy a labda bekerüljön a célterületre az utolsó játéknál. Ahogy Miamiban a pálya szélén álló biztonsági ember testi épsége is múlhat ennyin. Nézzük, mi történt a 7. játékhéten, ahol az őrült végjátékok mellett nem mindennapi sztorik is napvilágot láttak.

Conor McGregor ezúttal az NFL-ben csinált magából bohócot

Sport2018.10.15, 13:47

Az NFL 6. játékhetével túl vagyunk a szezon egyharmadán. Kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok, persze még mindig születnek jókora meglepetések. Lejátszották az idény első londoni mérkőzését, ami még a játékosokat is megríkatta, de láthattunk hajtépést, sisakba ragadt cipőt, pankrációt, őrült végjátékokat és lenyűgöző elkapásokat is. Ráadásul még Conor McGregor is ott volt az egyik mérkőzésen, bár inkább ne tette volna. Nézzük, mi történt vasárnap.

Saját csapattársainak mutatott be a törött lábú játékos

Sport2018.10.01, 12:08

Matt Nagy, a Chicago Bears nyáron kinevezett vezetőedzője máris elkezdte meghálálni a bizalmat. A magyar származású szakember érkezésével a csapat rég nem látott jó formát mutat, ráadásul a klub jövőjének szánt Mitch Trubiskyt is megtanította varázsolni. Alighanem ez volt az NFL 4. játékhetének a legnagyobb sztorija, de lehetne Tyler Eifert borzasztó sérülése, Earl Thomas félreérthetetlen bemutatása, vagy mondjuk a megannyi utolsó másodpercekben, vagy hosszabbításban kiharcolt győzelem is. Mi összeszedtük az összeset, hogy el lehessen dönteni, melyik volt a legfontosabb, leglátványosabb, vagy legbizarrabb.

Majdnem megverték a bírót az NFL legújabb idióta szabálya miatt

Sport2018.09.24, 14:49

Bátran mondhatjuk, hogy a bombameglepetésekről szólt a Nemzeti Futball Liga (NFL) harmadik hétvégéje. Több olyan eredmény is született, amelyekre egészen biztosan kevesen számítottak, néhány vonatkozó rekord is megdőlt. Az elmúlt 20 év legszétesettebb csapata kiütötte a bajnokesélyest, miközben a Cleveland megelőzte a New Englandet a tabellán. A meghökkentő végkimenetelek mellett újabb fantasztikus egyéni teljesítmények és csúcsok is születtek, na és persze néhány elképesztő megoldás is. A Green Bay Packers edzője, Mike McCarthy pedig majdnem megverte a bírót. Nézzük, mi történt vasárnap.

Tom Bradyék megmentője egy korábbi drogfüggő lehet

Sport2018.09.18, 10:32

A Nemzeti Futball Ligában (NFL) szereplő New England Patriots megszerezte a Cleveland Brownstól az elkapó Josh Gordont. A tavalyi Super Bowl vesztese minden követ megmozgat, hogy minőségi (vagy inkább elfogadható) elkapógárdát rakjon össze az irányító Tom Bradynek, ezért Gordon meglehetősen rossz előélete sem tartotta vissza a csapatot attól, hogy leigazolja.

Ilyet még nem láttunk: félidőben fogta magát, és visszavonult az NFL-sztár - videók

Sport2018.09.18, 12:15

Egészen páratlan esemény miatt vált emlékezetessé a Nemzeti Futball Liga (NFL) 2018-as idényének második játékhete. A Buffalo Bills nyáron szerződtetett veterán cornerbackje, Vontae Davis a Los Angeles Chargers elleni mérkőzés félidejében annyira kiakadt, hogy azonnali hatállyal visszavonult. Szerencsére azonban más érdekesség is történt, a tavalyi Super Bowl résztvevőit, a Philadelphiát és a New Englandet például nagyon simán verték, megszületett az év legszebb elkapása, volt bunyó, kiterülő irányítók, újabb rekordok, egy fantasztikusan izgalmas csúcsrangadó és a szokásos Browns-bénázás sem maradhatott el. 

Minden idők legbotrányosabb NFL-idénye jöhet

Sport2018.09.04, 06:00

Véget ért az amerikaifoci szerelmeseinek héthónapos böjtje, azaz végre elkezdődik a 2018-as NFL-szezon. Tavaly a Philadelphia Eagles jókora meglepetésre elhódította a Super Bowlt, legyőzve a verhetetlennek hitt New England Patriots csapatát. Az azóta eltelt időszakban is zajlottak az események, melyekről itt olvashat bővebben. Megkötöttek pár gigaszerződést, valamint kitérünk arra az új szabályra is, amely miatt ez a szezon teljesen más lehet, mint az eddigiek. Nézzük, mire számíthatunk a következő 17 héten!

NFL: Kidőlt a Super Bowl legjobbja

Sport2018.08.17, 10:40

Az előző Super Bowl legértékesebb játékosának választott Nick Foles csütörtökön vállsérülést szenvedett a címvédő Philadelphia Eagles legutóbbi előszezon mérkőzésén a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban.

Az NFL-sztár megakadályozott egy iskolai mészárlást

Sport2018.04.05, 09:57

A Nemzeti Futball Ligában (NFL) szereplő New England Patriots elkapója, Julian Edelman jelentős szerepet játszott abban, hogy sikerült megakadályozni egy iskolai lövöldözést az Egyesült Államokban.

Nem elég, hogy bukta a Super Bowlt, a házát is kirabolták

Sport2018.02.07, 17:51

Fájdalmas napokat kellett megélnie a New England Patriots elkapójának, Rob Gronkowskinak. Ha nem lett volna elég, hogy vasárnap este a Philadelphia Eagles ellen 41-33-ra elveszítette a Super Bowlt, hétfői hazatérése után azzal szembesült, hogy betörtek a házába.

Világsztárok és egész Philadelphia önkívületben ünnepli a Super Bowlt

Sport2018.02.05, 19:34

A Philadelphia Eagles története első Super Bowlját nyerte magyar idő szerint hétfő hajnalban, amikor 41-33-ra legyőzte a címvédő New England Patriots csapatát minden idők egyik legjobb döntőjében. A mérkőzésen rengeteg minden történt, ami azóta is beszédtéma, de a pályán kívüli események miatt sem lehet unatkozni a lefújás óta, elég csak a Philadelphiában kitört őrületre, vagy a különböző világsztárok reakcióira gondolni. Jöjjenek a finálé utózöngéi.

Így örült a világ egyik legjobb kosarasa a Philadelphia győzelmének

Sport2018.02.05, 10:53

Nem véletlen, hogy alig fért a bőrébe Kobe Bryant azután, hogy a Philadelphia Eagles történelme első Super Bowl-győzelmét aratta: a Los Angeles Lakers egykori kosarasa ugyanis Philadelphiában született, így egyértelműen városa csapatának szurkolt.

Nem Isten, ember: Tom Brady elveszítette minden idők legjobb Super Bowlját

Sport2018.02.05, 09:37

Tom Brady a hatodik, Nick Foles és a Philadelphia Eagles az első bajnoki címéért szállt harcba az 52. Super Bowlon Minneapolisban. Minden idők legjobb döntőjében elképesztő játékok, fantasztikus izgalmak és drámai pillanatok váltották egymást. Végül 41-33-ra győzött a Philadelphia, amely meg tudta állítani az utolsó Tom Brady-rohamot.

Minden idők legjobb Super Bowlja után nyert a Philadelphia

Sport2018.02.05, 04:32

Az 52. Super Bowl elképesztő mérkőzést hozott Minneapolisban. A Philadelphia története során először nyerte meg a döntőt, 41-33-ra az esélyesebb New England ellen.

Rubik-kocka, új album, infúzió, MVP-díj: ki hogy készül a Super Bowlra

Sport2018.02.04, 22:20

Justin Timberlake már nagyon készül a Super Bowlra, ami nem is csoda, hiszen mindenki árgus szemekkel fogja nézni a Half Time Showját a 14 évvel ezelőtti balhéja miatt. Azonban a játékosoknak sem volt unalmas az elmúlt hét. Akadt, akit infúzióra kötöttek pár nappal ezelőtt, és volt, aki újabb MVP-címmel gazdagodott, miközben Brett Favre is benézett az egyik csapathoz egy kis motivációs beszédre.

Sorjáznak a millió dolláros tétek a Super Bowl esélytelenebb csapatára

Sport2018.02.03, 20:23

Egy nappal az 52. Super Bowl előtt a Las Vegas-i bukmékerek közzétették a két csapatra beérkezett legnagyobb téteket. Fogadni arra kell, amelyik csapattal több pénzt lehet nyerni, de így is meglepő a különbség a Philadelphia Eaglesre és a New England Patriotsra érkező fogadások között.

Super Bowl 52: legjobb barátok fogják egymást tönkretenni a pályán

Sport2018.02.03, 19:27

Super Bowl felvezetőnk utolsó részében elérkeztünk a döntő főszereplőihez, azaz a két csapat játékosaihoz. Vajon kiken fog múlni az egyik csapat sikere? Lesz-e váratlan hős, mint tavaly James White, vagy olyan, akinek egy rossz döntésén úszhat el a meccs? Mit várhatunk Tom Bradytől, Bill Belichicktől, Nick Folestól? Vagy két legjobb baráttól, akik egymást fogják az egész döntő alatt őrületbe kergetni?

Maszkos kutyák állíthatják meg a címvédő rutinrókákat a Super Bowlban

Sport2018.02.02, 21:26

A február 5-én megrendezésre kerülő Super Bowl felvezetésében ezúttal a főszereplőkről, azaz a két csapatról lesz szó. A New England Patriots címvédőként jutott be a fináléba, amire a fogadóirodáknál is a legnagyobb esélyt látták a szezon előtt, ellenfele pedig az a Philadelphia Eagles lesz, ahol az idényt megelőzően mindenki egy jó évben bízott, de a döntőre talán senki sem számított. Nézzük, miként jutott el Minneapolisba a két klub, azaz hogy festett az út a Super Bowlig.

Lékai Máté, Dávid Kornél és Kemenes Szabolcs is NFL-lázban ég

Sport2018.02.01, 10:17

Napról napra közelebb kerülünk a világ egyik legjobban várt sporteseményéhez, magyar idő szerint február 5-én éjszaka feszül egymásnak az NFL nagydöntőjében a New England Patriots és a Philadelphia Eagles csapata. A Super Bowl szinte mindenkit lázba hoz, ez alól nem jelentenek kivételt a honi sportélet kiemelkedő alakjai sem. Közülük kértünk fel néhányat egy kis esélytaltolgatásra, illetve arra is kíváncsiak voltunk, hogy ki melyik csapat szurkolótáborát erősíti, valamint milyen környezetben tekinti meg majd a finálét.

A Cleveland szurkolói szerették volna leigazolni a magyar irányítót

Sport2018.01.30, 18:02

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Sport TV-nek köszönhetően a magyar szurkolók ezúttal is élőben követhetik az NFL február 5-i nagydöntőjének eseményeit. Ráadásul a már szintén megszokott módon, a Faragó Richard-Bencsics Márk kommentátor páros a Super Bowl helyszínéről, a minneapolisi US Bank Stadiumból jelentkezik majd, így testközelből szállítják az információkat. Az Origo a magyar amerikaifutball-válogatott irányítóját, Bencsics Márkot kérdezte a készülődésről, az esélyekről, valamint a Magyarországon is egyre nagyobb NFL-lázról. Interjú.

Megismétlődhet a Super Bowlok történetének egyik legkínosabb pillanata

Sport2018.01.29, 12:29

A Super Bowlok alkalmával a félidőben fellépő sztárokat legalább annyira várják az amerikaiak, valamint a tévénézők millió, mint magát a mérkőzést. A Half Time Show-n szerepelni az előadóknak is hatalmas megtiszteltetés, hiszen a világ legnézettebb sporteseményén mutathatják meg magukat a nagyvilágnak. Az alábbiakban megpróbáltuk összeszedni az öt legemlékezetesebb produkciót, valamint bemutatjuk a 2018-as döntő helyszínét, a Minneapolisban található US Bank Stadiumot is.

Egy sima, egy szívszaggató: Patriots-Eagles lesz az idei Super Bowl

Sport2018.01.22, 04:42

2005. február 6-án a New England Patriots legyőzte a Super Bowlban a Philadelphia Eagles csapatát, az volt Tom Brady harmadik bajnoki címe. Majdnem napra pontosan 13 évvel később ismét ez a két csapat találkozik majd a döntőben, miután a Pats egy rendkívül szoros meccsen, hátrányból fordítva nyert a Jacksonville Jaguars ellen az AFC fináléjában, míg az NFC-ben az Eagles kiütötte a Minnesota Vikings csapatát, amelynek nem jött össze, hogy a saját stadionjában, Minneapolisban Super Bowlt játsszon.

Ki állítja meg Tom Bradyt?

Sport2018.01.21, 11:52

Már csak három mérkőzés van hátra a 2017-18-as NFL-szezonból, ebből kettőt vasárnap éjszaka lejátszanak. Igazából két nagy kérdés maradt a két konferenciadöntőre: meg tudja-e akadályozni a Jacksonville Jaguars Tom Bradyt és a New Englandet, hogy 18 éven belül nyolcadszor is bejusson a Super Bowlba, illetve lesz-e hazai csapat a minneapolisi fináléban, azaz győz-e a Minnesota Vikings Philadelphiában.

Hiába a csodaelkapás, a Patriots kiütötte a Titanst

Sport2018.01.14, 06:00

Folytatódott az NFL rájátszása, ezen a hétvégén már a főcsoport-elődöntőket játsszák. A szombati játéknapon mindkét mérkőzés úgy alakult, ahogy az várható volt: egy végletekig kiélezett NFC-csatát és egy New England-hengerlést láthattak a szurkolók. Philadelphiában az előzetesen leírt Eagles meglepte a Super Bowl tavalyi vesztesét, az Atlanta Falconst, míg a New England hiába került otthon hátrányba egy fantasztikus elkapással, Tom Brady berúgta a motort és átgázolt végül a Tennessee-n.

NFL-rájátszás: sétagalopp a Patriotsnak, ajándék a Falconsnak?

Sport2018.01.13, 09:58

Ha január, akkor NFL-rájátszás, ez örökérvényű tézis. A múlt hétvége wild card-köre után a kiemeltek is beszállnak, azaz pályára lép a címvédő New England Patriots, a Pittsburgh Steelers, a Philadelphia Eagles és a Minnesota Vikings is. A Patriotsnak elvileg nem okozhat gondot a továbbjutás, a másik három csapatra viszont kemény feladat vár.

Idióta apuka, elképesztő elkapás, borzalmas Browns - USAsport 2017

Sport2017.12.29, 21:13

Februárban minden idők egyik legemlékezetesebb Super Bowlját láthattuk az NFL-ben, a Golden State Warriors elképesztő dominanciával lett bajnok az NBA-ben, míg az NHL-ben 19 év után történt ismét címvédés a Pittsburgh Penguins jóvoltából. De mik tették igazán emlékezetessé ezt az esztendőt Amerikában? Kik voltak az év legjobbjai? Kik a negatív hősök, a ligák bohócai? Melyek voltak a legszebb jelenetek, a legnagyobb sztorik? Virtuális díjkiosztó gála, ahol a három sportág 1-1 jelöltet nevezett be, de csak egy győzhetett a végén.

Az év legnagyobb lopásait hozta el a karácsony az NFL-nek

Sport2017.12.25, 11:41

Utolsó előtti alapszakaszhetéhez érkezett a Nemzeti Futball Liga (NFL). Mivel idén december 24. vasárnapra esett, ezért szenteste hatalmas meccsáradatból választhatott az, aki inkább nem a "Reszkessetek, betörők!"-et nézte. A rájátszáshelyek kezdenek elkelni, az utolsó hétre már csak három kiadó maradt, amelyekért hat csapat áll versenyben. Nézzük, ki hogyan ünnepelte a karácsonyt: labdalopás fenékkel, verekedéssel, trollkodással, vagy a törtélem megismétlésével.

Őrült végjáték és hihetetlen izgalmak az év legjobban várt meccsén

Sport2017.12.18, 10:19

A Nemzeti Futball Liga (NFL) 15. hete több kiváló meccs mellett egy különlegeset is tartogatott a rajongók számára. Egy Pittsburgh Steelers - New England Patriots akkor is csemege, ha nincs igazi tétje, ezúttal viszont volt, méghozzá az AFC konferencia első helye. Az összecsapás nem okozott csalódást, az amerikaifoci minden szépsége benne volt, a hihetetlen befejezés pedig feltette a koronát. Persze nem megyünk el szó nélkül a többi találkozó mellett sem.

Roethlisberger Brady ellen az első helyért

Sport2017.12.14, 12:33

A Sport TV kommentátora Kun Zsolt kemény fába vágja a fejszéjét, hiszen az idei NFL-szezon minden mérkőzésére győztest tippel. Hogy Maka végül fejcsóválást és kiröhögést vagy virtuális vállveregetést érdemel, csak hosszú távon derül ki, mindenesetre minden héten leírja gondolatait az összes találkozóról.

Gronkowski eltiltva, hullottak a fejek New Yorkban

Sport2017.12.05, 13:31

Rob Gronkowski, a New England Patriots tight endje vasárnap teljesen felesleges, de durva szabálytalanságot követett el a Buffalo Bills védője, Tre'Davious White ellen. Eközben a New York Giantsnél továbbra is áll a bál, a vezetőedző és a szakmai igazgató is a kirúgás sorsára jutott.

A magyar származású edző sem tudott segíteni a Kansasnek

Sport2017.12.04, 09:44

Andy Reid, a Nemzeti Futball Ligában szereplő Kansas City Chiefs vezetőedzője némileg sokkolta az NFL világát, amikor mély önkritikát gyakorolva a csapata legutóbbi mérkőzése előtt kijelentette: a New York Jets ellen átadja a játékhívás feladatát a támadó-koordinátornak, Matt Nagynak. A lépés nem volt meglepő, a Chiefs körülbelül 15 pontot szerzett átlagban a közelmúlt mélyrepülése alatt, ezúttal viszont meg sem állt 31-ig. Más kérdés, hogy 38-at kapott és ismét vereséget szenvedett. Pedig láthatóan jobban működött a támadósor és tetszetős akciókat láthattunk a csapattól, ahogyan szinte az összes meccsről. Íme a 13. forduló videócsokra.

Rég láttak ekkora bunyót az NFL-ben, közben Michael Jackson is 'feltámadt'

Sport2017.11.28, 09:11

Közeledik a rájátszás, az indulatok egyre csak forrnak az NFL-ben. Akik még bejuthatnak a playoffba, azok azért pörögnek maximális fordulatszámon, akiknek már elúszott a szezon, azokból időnként előtör a frusztráció. Aqib Talib és Michael Crabtree utóbbiak csoportjához tartozik, akik nagy reményekkel vágtak neki ennek az idénynek, de csapataikkal együtt rendesen besültek. Kettőjüknek van már története, tavaly Talib meccs közben szakította szét Crabtree aranyláncát, ezúttal ennél tovább is mentek. Még szerencse, hogy néhány kollégájuk fantasztikus jelenteket mutatott be a többi mérkőzésen, így van miből válogatni, és remélhetőleg nemm ...

Már Mexikóban is van győzelme Tom Bradynek

Sport2017.11.20, 09:44

Tom Brady 40 éves, de egyáltalán nem zavarja, ha éppen Mexikóvárosban kell megvernie az Oakland Raiderst, mindezt 2200 méteres magasságban. A Patriots irányítója ismét tanári meccset hozott le, ezzel csapata tapad a Pittsburgh Steelersre a Nemzeti Futball Liga (NFL) amerikai főcsoportjában (AFC). Ennél a két csapatnál csak a Philadelphia Eagles áll jobban, amely legnagyobb riválisát verte saját pályáján, így 9-1-gyel vezeti a ligát. Persze nem csak ennyi történt a 11. forduló vasárnapi játéknapján, az irányítók nagy része teljesen fogalmatlanul játszott, az elkapók viszont ismét alaposan kitettek magukért.

A rúgó tökéletes bosszúja egykori csapata ellen

Sport2017.11.13, 11:56

Az NFL 10. fordulója ismét bővelkedett olyan eseményekben, amiért szeretni lehet ezt a sportot. Hosszabbításban eldőlő meccsek, fantasztikus megoldások, megható pillanatok és csontropogtató ütközések tarkították a vasárnapi játéknapot, ahol a touchdown-ünnepléseket ismét új szintre emelte néhány csapat. Külön szót érdemel Josh Lambo bosszúja, valamint Marquise Goodwin és Teddy Bridgewater könnyfakasztó jelenete, vagy éppen az ismeretlenségből előlépő Maurice Harris "beckhamezése". Érdemes végignézni a videókat, az ámulatba esés garantált.

NFL: a Patriots a cserebere legnagyobbja

Sport2017.11.01, 10:56

Lezárult az átigazolási időszak az NFL-ben, földrengés nem történt, amit jelez, hogy az ESPN szakírói szerint egy üzlet sem fért be az elmúlt évtized legnagyobb idény közbeni csereakciói közé.

Mégis eltiltják a barátnőjét megverő sztárt?

Sport2017.10.31, 14:39

Nem a Kansas City-Denver mérkőzés volt a legizgalmasabb történés az NFL-ben helyi idő szerint hétfő este. Ma délután van ugyanis a cserehatáridő, ezután a csapatok már nem bonyolíthatnak le egymás között cseréket, vagy bármilyen tranzakciót a szezon hátralévő részében. Ilyenkor beindulnak az események, két fontos üzlet is történt. Valamint úgy néz ki, végre pont kerül az Ezekiel Elliott-ügy végére is.

Ködbe borult a Super Bowl visszavágója

Sport2017.10.23, 10:56

A 7. forduló az egyik legjobban várt kör volt az NFL alapszakaszában, hiszen mindenki kíváncsi volt a Super Bowl "visszavágójára", azaz a New England Patriots - Atlanta Falcons meccsre. Az összecsapás azonban a vártnál simább lett, ráadásul a kilátogató nézők sem lehetettek maradéktalanul elégedettek, mert óriási ködben kellett végégnézniük a csatát. A földöntúli bravúros elkapások és a legviccesebb touchdown-ünneplések viszont talán őket is kárpótolják, ezekből ugyanis volt bőven.

Brady újabb rekordjához az ellenfél rúgója is kellett

Sport2017.10.06, 08:45

A címvédő New England Patriots 19-14-re nyert a Tampa Bay Buccaneers otthonában az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) alapszakasza ötödik fordulójának csütörtök esti nyitómérkőzésén.

Ezerkétszáz forintért adták a csapvizet az NFL-bajnok meccsén

Sport2017.09.26, 11:18

A szokatlanul meleg szeptemberi hétvégén kifogyott az ásványvízből a New England Patriots hazai meccsén. Persze az élelmes üzemeltető feltalálta magát, csak éppen túlontúl is élelmes volt.

A legendás Tom Brady tovább halmozhatja a rekordokat

Sport2017.09.20, 12:45

Tom Brady lett a 17. olyan irányító, aki a 40. születésnapja után is tudott touchdownpasszt adni az NFL-ben. Még másfél év, és ő lehet a legjobb negyvenes a ligában.

Bohócot csináltak Bostonban az NFL első emberéből

Sport2017.09.09, 10:34

Az NFL szezonnyitó meccse egy meglepetés mellett hozta a szinte kötelezőt is: a liga kommisszárja, Roger Goodell kegyetlenül megkapta a mágáét a Patriots drukkereitől.

Bajnokverés az NFL-ben, remekelt az újonc futó

Sport2017.09.08, 08:20

A Super Bowl-győztes New England Patriots nagy meglepetésre hazai pályán simán, 42-27-re kikapott a Kansas City Chiefs csapatától a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 2017-es idényének nyitómérkőzésén.

A Patriots írhat sporttörténelmet az NFL 2017-es szezonjában

Sport2017.08.08, 21:36

Kevesebb mint egy hónap múlva minden amerikaifoci-drukker felébredhet a február óta tartó rémálmából. Magyar idő szerint szeptember 8-án hajnali fél 3-kor megkezdődik az NFL (Nemzeti Futball Liga) 2017-es kiírása, ahol a címvédő New England Patriots a Kansas City Chiefs csapatát látja vendégül. Addig is, a rajongók elkezdhetik a ráhangolódást az előszezon meccseivel, de megnézzük mi is, mi várható a következő szezonban. Erősorrend, jóslatok és néhány merész tipp az előttünk álló 256 alapszakasz- és 11 rájátszás mérkőzésre.

Tom Bradyvel nem csak a védők dolga iszonyúan nehéz

Sport2017.07.15, 09:10

Egykori edzője elárulta, hogy miért nagyon nehéz a New England Patriots irányítójával dolgozni.

Még három évig biztosan marad a csúcson a Patriots

Sport2017.07.11, 12:30

Az ESPN szakértői szerint a következő három évben a New England Patriots lesz az NFL legjobb állapotban lévő franchise-a.

A Nike elővette a legnépszerűbb NFL-játékost

Sport2017.07.05, 14:25

A Nike hivatalos panaszt nyújtott be az amerikai védjegyhivatalnál a New England Patriots tight endje, Rob Gronkowski ellen, mondván, hogy a játékos lemásolta az egyik Nike-termék logóját.

Tom Brady nem cáfolta az agyrázkódását

Sport2017.07.04, 11:03

Tom Brady, a New England Patriots quarterbackje nem erősítette meg, de nem is cáfolta felesége azon szavait, amelyek az ő idény közbeni agyrázkódásáról szóltak.

A New England Patriots magyarja is ott lesz a XII. Hungarian Bowlon

Sport2017.06.15, 10:02

Kevesebb mint egy hónappal a XII. Hungarian Bowl, azaz a magyar amerikaifutball-bajnokság döntője előtt a résztvevő csapatok kiléte még nem ismert, de az előkészületek már javában zajlanak és azt is tudni, hogy jeles díszvendégek teszik tiszteletüket a Hidegkuti Nándor Stadionban július 8-án.

Óriásgyűrűvel ünnepelt a Patriots

Sport2017.06.11, 19:38

Pénteken adták át a legutóbbi Super Bowlon győztes New England Patriots játékosainak a győzelemért járó gyűrűt. 

Marad Brady kedvenc célpontja

Sport2017.06.09, 11:33

Tom Brady kedvenc elkapóját, Julian Edelmant ugyanúgy 2019-ig magához láncolta a New England Patriots, ahogyan korábban tette azt minden idők egyik legjobb irányítójával.

Papíron rommá veri az NFL-t a New England Patriots

Sport2017.06.02, 10:02

Az ESPN statisztikai elemzése szerint nem egészen 100 nappal az NFL rajtja előtt a New England Patriots tűnik a legerősebb csapatnak, a címvédő újrázási esélye a Super Bowlon 34,7 százalék.

Gronk egy vagyont kereshet, itt vannak a feltételek

Sport2017.05.29, 15:11

Nem csupán a szerződés összértékét, de az éves átlagfizetést tekintve is Rob Gronkowski lehet az NFL legjobban fizetett tight endje. Igaz, az évi több mint 10 millió dolláros gázsinak kemény feltételei is vannak.

Agyrázkódással játszhatott Brady tavaly

Sport2017.05.21, 08:45

Legalábbis a felesége szerint. A játékos ügynöke, és az NFL is tagad, miközben egy másik edző már Brady végnapjait jósolja.

A New England Patriots sztárja kiütött egy pankrátort

Sport2017.04.03, 12:07

Rob Gronkowski, az NFL egyik nagy sztárja rövid időre pankrátornak állt, és kifektette a műfaj egyik nagyágyúját, Jinder Mahalt.

Mexikóban találták meg Brady mezeit

Sport2017.03.21, 12:35

Tom Brady Super Bowlon viselt mezeit a hírek szerint egy külföldi médiamunkás lopta el, és csempészte ki Amerikából. Az értékes relikviákra Mexikóban találtak rá.

A Patriots főedzője alámerül a második világháborúba

Sport2017.02.17, 15:18

Bill Belichick, a friss Super Bowl-győztes New England Patriots immár legendás főedzője narrátorként adja a hangját egy, a II. világháború talán legfontosabb napjáról szóló dokumentumfilmhez.

Képes lesz a címvédésre a New England Patriots?

Sport2017.02.13, 17:55

Épphogy vége a 2016-os NFL-szezonnak, de a csapatok már 2017-re készülnek. Vajon a New England Patriots képes lesz-e a címvédésre? Bejut-e idén is a Miami Dolphins a rájátszásba? Mennyire lesz nehéz dolga az újjáépülő Buffalo Billsnek és a New York Jetsnek? Terítéken az AFC East csapatai.

Legalább 17 ok, amiért örökre emlékezni fogunk erre a Super Bowlra

Sport2017.02.09, 15:47

Minden idők legjobb Super Bowlja volt a 2017-es? Ez azért szubjektív, mert például az Atlanta szurkolóinak biztosan nem. De az biztos, hogy volt legalább 17 olyan ok, amiért biztosan nem felejtjük el soha ezt a meccset. A lista nem teljes, csupán egy felsorolás, és még csak nem is sorrendben szerepelnek benne a pontok. A szubjektivitás vádját pedig eszünk ágában sincs megcáfolni.

Előre felvették Bradyvel az öt aranygyűrűs reklámot

Sport2017.02.06, 15:03

Persze a bajnoki pólókat és sapkákat is legyártják minden döntő előtt mindkét oldalon, hogy aztán a vesztesnél mehessen minden a kukába, de ez egy kicsit erősebb húzás volt. 

Számolatlanul dőltek a rekordok a történelmi Super Bowlon

Sport2017.02.06, 13:39

A New England Patriots soha nem látott hátrányból jött vissza, és nyerte meg az 51. Super Bowlt. Korábban még soha nem volt hosszabbítás a döntők történetében, Tom Brady pedig egymaga több rekordot is felülírt.

Brady: Hazavisszük ezt a rohadékot! – nyilatkozatok az 51. Super Bowl után

Sport2017.02.06, 09:31

Az 51., bátran mondhatjuk, történelmi Super Bowl után a pályán máris elhangzottak az első nyilatkozatok. A győztes Patriots részéről természetesen a határtalan öröm, míg a legyőzött Falcons részéről, ugyancsak érthető módon, a vigasztalhatatlan keserűség diktálta a szavakat. 

Előző
Következő