netkonzultáció

címke rss
Ismerős vállalkozó cégei csinálták a netkonzultáció honlapját

Ismerős vállalkozó cégei csinálták a netkonzultáció honlapját

Nyilvánosságra hozta a Deutsch Tamás-féle internetkonzultáció honlapja, hogy pontosan mely cégekkel milyen feladatok elvégzésére kötöttek szűk 13 millió forint értékben szerződéseket: Vertán György két cége a nyertes. Vertán György egy másik cége korábban kormányzati szervek részére végzett átvilágításokat. Az Origónak nyilatkozó piaci források szerint a honlapot ennek az összegnek a töredékéből ki lehetett volna hozni.

Simicska már bukja a közbeszerzéseket

Gazdaság2015.02.15, 10:13

Simicska Lajos Közgépe két közbeszerzést is elvesztett. Két, már számos kormányzati projekten átesett cég csinálta a netkonzultáció honlapját. A magyar Erste részben állami kézbe kerül, a Raiffeisen fiókokat zár be, csökkenni fog a bankadó. A Jófogás tulaja megveszi az OLX-et, a két magyar Viasat tulajdonost vált. Oroszországban nagy a hiány, fogy a tartalék, az állatok koplalnak az állatkertekben. Ez volt a héten a gazdaságban.

Az ingyenwifiről szavaztatná a net népét Deutsch Tamás

Gazdaság2015.04.14, 16:19

Többek közt az ingyenwifiről és az internet-előfizetések adóterhének csökkentéséről szavaztatná a magyarokat az internetkonzultáció miniszterelnöki biztosa, Deutsch Tamás. A kérdések ugyan még nem teljesen véglegesek, de a kormány a polgárok véleményét önmagára nézve kötelezőnek tekinti, ha a konzultáció lezárult, a döntéseket jogszabályba fogja foglalni.

Deutsch leterroristázta Simicska Lajost

Itthon2015.04.23, 11:50

Nem fél a Jobbik megerősödésétől Deutsch Tamás, aki a "frissiben ellenzékivé vált médiumok tulajdonosáról", és a Fidesz választási vereségeinek okairól is elmondta a véleményét. 

Süsü, a sárkány is szavazhat a nemzeti konzultáción

Gazdaság2015.05.06, 14:40

Ügyfélkapu-azonosítóval, Facebook-profillal vagy az Internetkon honlap saját regisztrációjával lehet majd kitölteni a netkonzultáció kérdőívét. A kormány elfogadta a végleges kérdéssort, május 18-tól kezdődik a konzultáció.

Csak 15 ezren töltötték ki Deutsch kérdőívét

Itthon2015.07.03, 19:25

Nem tartja feleslegesnek az internet témájában zajló nemzeti konzultációt az ezzel megbízott kormánypárti politikus. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő szerint bár eddig csak 15 ezren válaszoltak, a hó végére ez a szám a többszörösére is nőhet.

Deutsch Tamás kiderítette, mit kíván a magyar nemzet

Gazdaság2015.10.02, 13:05

Nyolc hónap és tizenhárom millió forint telt, illeve fogyott el azóta, hogy Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos vezényletével elkezdődött az internetről szóló internetes konzultáció. Végeredménye kevéssé meglepő módon az lett, hogy a magyar internetezők mindenképpen olcsóbb, de lehetőleg ingyennetet akarnak. A konzultációt a kormány azután indította el, hogy visszalépett a tervezett netadótól, aminek rövid történetét tüntetéssorozat és megrongált Fidesz-székház kísérte.

Meglepő megoldással pótolják Vida Ildikót

Gazdaság2015.10.03, 15:18

Tállai András nem várt megoldással úgy lesz a NAV vezetője, hogy nem kell lemondania parlamenti mandátumáról. A magyar gazdaságnak komoly károkat okozhat a VW dízelbotránya. A VW volt vezérigazgatója után nyomoz a német ügyészség, kiderült, hány autó érintett Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. A GKI szerint lassulás vár a magyar gazdaságra, a Világgazdasági Fórum szerint a környező országok versenyképesebbek. Lezárult a netkonzultáció, az eredmény: ingyennetet akarnak a magyarok. Ez volt a héten a gazdaságban.

Áfacsökkentésre készül a kormány, éppen tíz évvel Gyurcsány után

Gazdaság2015.10.12, 11:46

2016. január elsején lesz pontosan tíz éve, hogy Gyurcsány Ferenc kormánya 25-ről 20 százalékra csökkentette a legmagasabb áfakulcsot. Deutsch Tamás most a netcsomagok áfáját vinné le 27-ről 18 százalékra. 2006-ban a kereskedők lenyelték a különbözetet, az árak nem csökkentek. A szakértő szerint az éles piaci verseny miatt ez most nem fordulhat elő, igaz, tíz éve Gyurcsányék is ezt hitték. Egy felmérés szerint az internethasználat terjedését nem a magas árak, hanem az érdektelenség korlátozza.

Legalább háromféle lehet a magyar Google-adó

Gazdaság2015.11.09, 17:20

A világ sok kormánya panaszkodik arra, hogy az online multinacionális cégek, például a Google és a Facebook kevesebb adót fizetnek, mint amennyit a helyben megtermelt nyereségük után kellene. Deutsch Tamás hamarosan nyilvánosságra hozza, hogy Magyarországon milyen adóval tervezik megfogni ezeket a cégeket. A nemzetközi példák és az előzmények alapján szóba jöhet a társasági adó, a szerzői jogdíjak és a reklámadó. Mindenesetre a kormánynak nehéz dolga lesz, az egyetlen komoly fegyvere a szolgáltatások letiltása, de aligha akar Facebook-elvonásban szenvedő választókkal szembenézni.

Előző
  • 1
  • 2
Következő