Nestlé

címke rss
Lekerül a polcokról egy közkedvelt Nestlé termék

Lekerül a polcokról egy közkedvelt Nestlé termék

A Nestlé termékek rajongóinak legnagyobb sajnálatára kivonnak a forgalomból egy olyan édességet, ami 64 évig volt sokak nagy kedvence.

Kevesebb gyermek születik Kínában, ezért bezárnak egy írországi gyárat

Gazdaság2023.10.19, 14:01

A világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, a Nestlé bejelentette, hogy bezárja azt az írországi babatápszer-gyárát, mely eddig lényegében csak a kínai piacra termelt. Az ok: Kínában az elmúlt években drasztikusan visszaesett a születési szám, amivel a termékeik iránti kereslet is csökkent.

Szijjártó Péter: A Nestlé 90 milliárd forintos beruházása nyomán 280 új munkahely jön létre Bükön

Itthon2023.10.05, 17:41

A Nestlé Hungária Kft. kapacitásbõvítõ beruházásának nyomán 280 új munkahely jön létre Bükön, ez a fejlesztés is hozzájárul ahhoz, hogy idén is megdõljön a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordja Magyarországon - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen.

Magyarországon is ismert a világ legértékesebb élelmiszermárkája

Gazdaság2023.09.13, 12:36

Ismét a Nestlé lett a világ legértékesebb élelmiszermárkája a Brand Finance friss összesítése szerint. Mutatjuk a teljes listát.

Megvizsgálták, hogyan állnak a magyarok az élelmi rostok fogyasztásával

Gazdaság2023.03.08, 08:56

A kiegyensúlyozott reggeli nemcsak finom és laktató, de fontos eleme a megfelelõ napi rostbevitelnek, ami támogatja az emésztõrendszer egészségét és csökkentheti a krónikus betegségek kialakulásának esélyét. Ennek ellenére sem a magyar felnõttek, sem a gyerekek átlagos napi rostbevitele nem éri el a szakmai ajánlásoknak megfelelõ mennyiséget. Március 7-e volt a gabonapehely világnapja, a dietetikusok pedig felhívják a figyelmet a teljes értékû gabonából készült termékek fogyasztásának elõnyeire, mindemellett pedig tanácsokkal látnak el a teljes napi étrend rostdúsabbá tételére.

Fontos adatokat közölt a világ vezetõ élelmiszeripari vállalata

Gazdaság2023.02.22, 12:31

Elkötelezett a vállalt fenntarthatósági céljainak elérése iránt a világ egyik meghatározó élelmiszeripari vállalata, a Nestlé. Online sajtókonferenciájukon megerõsítették, hogy jó ütemben, nagy lépések megtételével haladnak a termelésükhöz kapcsolódó csomagolóanyag-felhasználás csökkentésében, illetve környezetbarát alapanyagokra való cserélésében.

Újabb nagyberuházást hajt végre a Nestlé Magyarországon

Gazdaság2023.01.13, 13:08

A Nestlé Hungária Kft. 140 milliárd forintos kapacitásbõvítõ beruházással 250 új munkahelyet hoz létre büki telephelyén - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Használt kapszulákból lesz termõközeg, valamint újra felhasználható alumínium

Gazdaság2022.10.25, 16:29

Kimondani könnyû a „környezettudatosság", „fenntarthatóság", „egyensúly" szavakat, tenni nem mindig egyszerû értük. A szemléletmódváltás mellett általában komoly befektetést is igényel például az, ha egy jelentõs gazdasági szereplõ az e szavak jelentette gyakorlatok megvalósítására vállalkozik. A környezettudatosság különösen nehéz diónak tûnik: erõteljes kifejezésnek hat, de látványos bemutatása nem mindig egyszerû. Az Origo megnézte, miként sikerült jelentõs lépést tennie a  környezettudatosság ügyében a Nespressónak, az elég hétköznapi dolognak tekinthetõ kávézáshoz kapcsolódóan – amit a kulisszák mögé pillantóknak egyébként kifeejezetten ...

Íme a Nestlé Purina zöld válasza a klímaváltozás mezõgazdasági hatásaira és a kilövõ nyersanyag- és élelmiszerárakra

Itthon2022.10.07, 11:45

A vállalat nyugati mintára indítja el büki gyára térségében a természeti erõforrások megõrzését célul tûzõ, gazdákat is támogató programját. Hõgyész Annával, a Nestlé Hungária fenntarthatósági vezetõjével beszélgettünk.

A talajmegújító mezõgazdálkodás meghonosítására indított programot a Nestlé

Gazdaság2022.10.05, 12:44

A talajmegújító mezõgazdasági gyakorlatokra történõ átállást ösztönözné a Nestlé Hungária azzal a programmal, amelyet a nyugat-dunántúli régióban kezdeményezett. A térség természeti értékeinek megóvása mellett beszállítóinak és a régió ökoszisztéma szolgáltatásainak hosszú távú biztonságát is elõmozdítja a kezdeményezéssel a büki állateledelgyára révén az adott földrajzi közeg egyik legnagyobb foglalkoztatójának számító vállalat. A programot hazánkban az Agrárminisztérium is támogatja - írja sajtóközleményében a Nestlé.

60 éves lett a magyar gyár, amely a fél világot ellátja csokoládé Mikulásokkal - képek

Gazdaság2022.09.14, 06:24

Az Origo munkatársa ellátogatott az alapításának hatvanadik évfordulóját ünneplõ diósgyõri csokoládégyárba. Az eredetileg ételgyárnak készült épületegyüttes mára a Nestlé cégcsoport egyetlen kizárólag üreges csokoládéfigurák készítésére specializálódott üzeme a világon, amelybõl több mint 25 országba szállítanak húsvéti és karácsonyi termékeket.

Megszólalt a Balaton szelet gyártója

Gazdaság2022.05.23, 10:57

Nem kell aggódniuk a Balaton szelet rajongóinak, a gyártótól megtudtuk: hamarosan ismét megtelnek a boltok polcai a klasszikus magyar édességgel. A gyártást az ukrajnai háború miatt ideiglenesen kellett leállítani, de amint lehet, újraindul a termelés - számol be arról a Magyar Nemzet.

Emberölés gyanújával nyomoznak a kólibaktériummal fertõzött pizzák miatt

Gazdaság2022.05.13, 11:51

Fertõzés ütötte fel a fejét az élelmiszeripari óriás gyorsfagyasztott pizzákat elõállító gyárában.

Több mint fél tonna kokaint adtak fel egy Nespresso-gyárnak

Gazdaság2022.05.06, 13:37

Több mint fél tonna kokaint találtak Svájcban egy kávészállítmányba rejtve - közölte Fribourg kanton rendõrsége.

A magyarok 34 százaléka rendszeresen fogyaszt növényi alapú ételeket

Gazdaság2022.04.26, 10:48

A húsmentességre és növényi fehérje fogyasztásra épülõ, népszerû fogyasztói trendekre és az egyre növekvõ igényekre reagálva fejlesztette ki a Nestlé változatos növényi alapú Garden Gourmet termékcsaládját. Az egyre nagyobb népszerûségnek örvendõ, többségében növényi élelmiszereken alapuló étrendek képesek a szervezet számára elengedhetetlen tápanyagokat biztosítani, de emellett fontos szerepe van a tudatos táplálkozás összeállításának is. Talán emiatt nõ itthon is a fogyasztói tudatosság: a magyarok 34 százaléka rendszeresen fogyaszt növényi alapú ételeket, további 7 százalékuk pedig szeretne úgy változtatni a jövõben étkezési szokkásain, ...

Menedékhely is mûködik a világ legnagyobb élelmiszeripari cégének ukrajnai gyárában

Gazdaság2022.04.26, 11:41

A világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata átszervezi az üzemeltetést és adományokat biztosít a háború sújtotta országnak.

Súlyos megbetegedéseket okozó pizza miatt indult nyomozás Franciaországban

Gazdaság2022.04.08, 19:33

A francia közegészségügyi hatóságok kapcsolatot mutattak ki egy Nestlé tulajdonában álló fagyasztott pizzamárka és számos E.coli fertõzés okozta megbetegedés között. Február óta példátlanul sokan betegedtek meg Franciaországban.

Ismert márkái oroszországi árusítását állítja le a Nestlé

Gazdaság2022.03.24, 09:20

A világ vezetõ fogyasztási cikkeket gyártó vállalata, a Nestlé, leállítja több, nem alapvetõ fontosságú termék, köztük a KitKat csokoládészelet és a Nesquik márkájú kakaós termékei értékesítését Oroszországban, írja a Reuters. 

Náci karszalaggal ábrázolják a Nestlét, mert nem akar kivonulni Oroszországból

Nagyvilág2022.03.21, 10:09

Míg számos multinacionális nagyvállalat nagy nyilvánosság elõtt, látványosan jelentette be, hogy felfüggeszti oroszországi tevékenységét, azok a cégek, amelyek tovább folytatják mûködésüket, diszkréten teszik ezt, számolt be róla a francia rádió, a France Inter.

Kiemelkedõ nyereséggel zárta a tavalyi évet a Nestlé

Gazdaság2022.02.17, 11:23

A svájci Nestlé, a világ egyik vezetõ élelmiszeripari cége, 16,9 milliárd frank (5746 milliárd forint) adózott eredménnyel zárta a tavalyi évet, ami 38,2 százalékos növekedés 2020-hoz viszonyítva.

Átfogó tervet jelentett be a világ egyik legfontosabb növényénél a Nestlé

Gazdaság2022.01.27, 16:22

A Nestlé ma új tervet jelentett be online tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján, amelyen az Origo is részt vett. Ez a terv a kakaótermesztésben felbukkanó, gyermekmunkával kapcsolatos kockázatok kezelésére irányuló korábbi erõfeszítéseit gondolja tovább. A terv középpontjában egy innovatív, a megélhetéshez szükséges jövedelem növelését célzó program áll, amely a kakaótermelõ családok megélhetésének javítására és a gyerekek iskoláztatásának ösztönzésére fókuszál, ugyanakkor elõmozdítja a talajmegújító mezõgazdasági gyakorlatok szélesebb körû alkalmazását, és a nemek közötti egyenlõséget is.

Elképesztõ bejelentés érkezett, Szerencs városra száll a Szerencsi kakaó védjegye

Gazdaság2021.11.30, 20:09

A Nestlé Hungária Szerencs városnak adományozza a magyar háztartások egyik kedvencének számító Szerencsi kakaópor védjegyének tulajdonjogát – jelentették be a felek az errõl szóló megállapodás hivatalos aláírásakor. A szerzõdés értelmében a több mint 90 éves múltja során folyamatos népszerûségnek örvendõ Szerencsi cicás kakaóport a jövõ évtõl a Szerencsi Bonbon Kft. gyárthatja és forgalmazhatja majd.

Kisállattartó nemzet a magyar, de a piaccal együtt kell fejlõdnie a tudatosságnak is

Gazdaság2021.11.10, 11:08

Kisállattartó nemzet a magyar, és ennek kapcsán örvendetes, hogy a hobbiállat-tartók egyre nagyobb arányban döntenek a minõségi állateledelek mellett, a konyhai maradékok helyébe a házi kedvencek tudatos táplálása lép. Lehetne azonban még hova fejlõdni a kisállattartásban, például a kutyabarát munkahelyek kialakításával vagy az idõsebb menhelyi állatok örökbe fogadásával. Megnéztük, mik jellemzik a hazai kisállattartási gyakorlatokat, és ennek kapcsán a Magyarországon állateledel-gyárat is mûködtetõ Nestlé Hungária állateledel üzletágának vezetõjével, Hanzel Lajossal is beszélgettünk.

Újabb óriásberuházást valósít meg a Nestlé Magyarországon

Gazdaság2021.11.08, 12:04

Az egy éve bejelentett 50 milliárdos fejlesztés után ismét nagyszabású beruházásba kezd büki gyártóbázisán a Nestlé Hungária: 35 milliárd forintból a legmodernebb technológiákkal bõvítik az üzemet, 120 új munkahelyet hozva létre, és 50 ezer tonnával megtoldva az éves termelési kapacitást. A mostani beruházás tovább erõsíti a Vas megyei település, valamint a térség magyar nemzetgazdaságban betöltött pozícióját.

Meglepõ eredményt hozott egy szavazás Ausztráliában az Aldi számára

Gazdaság2021.06.01, 13:18

Az Aldi diszkontlánc elképesztõ sikert könyvelhet el magának a kontinensnyi méretû szigetországban, Ausztráliában, ugyanis egy széles körû szavazáson az õ saját márkás csokijukat, a Choceurt választották a legfinomabbnak az ausztrál vásárlók. 

A Nestlé jelentõs eladásnövekedést ért el az elsõ negyedévben

Gazdaság2021.04.22, 10:08

A Nestlé svájci élelmiszeripari konszern tíz éve legnagyobb negyedéves bevételnövekedést érte el a március végével záródott idei elsõ három hónapban egyebek között kávé, tej és állateledel termékei iránt megugrott keresletnek köszönhetõen.

A Nestlé összes csomagolóanyaga újrahasznosítható lesz

Gazdaság2021.04.20, 11:23

A Nestlé csomagolóanyagainak 100 százaléka újrahasznosítható lesz 2025-re - közölte a vállalat.

Jön a vegán tejcsokoládé

Gazdaság2021.02.17, 16:34

A Nestlé hamarosan piacra dobja a KitKat édesség tejmentes változatát, amely az elsõ, 100 százalékban vegán csokoládé lesz a vállalattól. A svájci cég elmondása szerint az új termék hasonlóan a többi KitKathoz tökéletes egyensúlyba hozza a ropogós ostyát és a lágy csokoládé ízét.

2050-re elérné a karbonsemlegességet a világ egyik nagy élelmiszeripari vállalata

Gazdaság2021.02.09, 12:32

Az élelmiszerellátás jövõjére nézve nagy veszélyt jelenthet az éghajlatváltozás, miközben az üvegházhatású gázok kibocsátásáért többek között az élelmiszertermelés és fogyasztás is nagy mértékben felelõs. Ezért a Nestlé a 2050-re vállalt nettó zéró kibocsátás elérése érdekében 2030-ra felére csökkenti karbonkibocsátását - írja közleményében a vállalat.

Csaknem 1700 tonna csokifigurát készítenek az ünnepekre Miskolcon

Gazdaság2020.12.19, 07:51

A Nestlé diósgyõri csokoládé üzemében idén 22 millió csokoládéfigurát, csaknem 1700 tonna terméket állítottak elõ a karácsonyi szezonra, 15 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ilyenkor - közölte a vállalat.

Vigyázat! Ezt a terméket hívta vissza a Nébih a forgalomból

Life.hu2020.11.30, 16:11

 A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közölte, hogy a Nestlé kadmiumszennyezettség miatt visszahívta a forgalomból egyik termékét, a SINLAC rizs és szentjánoskenyérmag alapú pépet.

Szennyezett, gyógyászati célú tápszert hívnak vissza

Gazdaság2020.11.30, 14:32

A Nestlé Hungária Kft. arról ad tájékoztatást, hogy elõvigyázatossági okokból kivonja a kereskedelmi forgalomból a "SINLAC Rizs és szentjánoskenyérmag alapú pép Bifidusszal 650 g" nevû termék egy gyártási tételét.

Száz évvel ezelõtt ingyen osztogatták az elsõ Boci csokit

Gazdaság2020.11.16, 14:01

A Boci csoki története egészen az 1920-as évekig nyúlik vissza. Igaz, akkoriban még nem ezzel az elnevezéssel, hanem Szerencsi tejcsokoládé néven került a boltokba. A születése óta eltelt évtizedek során túlélt több politikai rendszert. A szocialista hiánygazdaság idõszakában majdhogynem egyet jelentett a táblás csokival a hazai fogyasztók számára, de napjaink elképesztõen széles édességpiaci kínálatában is sikerült megõriznie a népszerûségét.

Magyarország élen jár a beruházásokért folytatott globális versenyben

Gazdaság2020.10.09, 16:29

Magyarország az éllovasok közé tartozik abban a beruházásokért folytatott globális versenyben, amely a világban felszabaduló és átalakuló kapacitások újra elosztásáért folyik - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vas megyei Bükön, a Nestlé Hungária Kft. 50 milliárd forint értékû beruházásának alapkõletételi ünnepségén.    

A Nestlé gyorsan halad a fenntartható csomagolás felé

Gazdaság2020.09.08, 11:45

Az elmúlt idõszakban a Nestlé felpörgette a csomagolásainak átalakítását, és mára a termékeik 87 százaléka így készül. 2025-re azonban a vállalat 100 százalékosan fenntartható csomagolásokat használna.

Többmilliárdnyi kávékapszula fogy évente, pedig nem is gazdaságos

Gazdaság2020.07.21, 10:27

Az 1970-es években még senki nem tudta, hogy mi az a kapszulás kávé, de a 90-es években is csak kevés helyre jutott el a kapszulákból kávét készítõ készülék. Azonban a termék sikeres újragondolásával és reklámkampányokkal a 2000-es évek egyik nagy nyertese lett a Nespresso szabadalma. Az öröm nem tartott sokáig, hiszen a szabadalmi viták és a környezetvédelmi aggályok egyre inkább háttérbe szorítják az amúgy sem feltétlenül gazdaságos kávéfogyasztási formát. Ezek ellenére milliárdnyi kapszula fogy évente.

Csokis sört akar eladni a híres svájci cég

Gazdaság2020.07.15, 16:29

A Nestlé új rágcsálnivalója mellé készítette el csokis sörét – összegzi a Foodbev.com.

A KitKat szakított a Fairtrade-del

Gazdaság2020.06.24, 12:32

A KitKat gyártója, a Nestlé, felmondta megállapodását a Fairtrade nevû szervezettel. Az óriáscég ugyanis eddig ennek a megállapodásnak a keretében meghatározott, a kakaóbab-termesztõk számára is biztonságos megélhetést és tisztességes kereskedelmet garantáló feltételek szerint vásárolta fel árujukat.

Jó számokat jelentett a Nestlé

Gazdaság2020.04.24, 13:23

A Nestlé elsõ negyedéves értékesítése meghaladta a becsléseket, mivel a vásárlók rengeteg állateledelt és kávét vásároltak fel a koronavírus-járvány idején – összegzi a CNBC.

Több vállalat segíti felajánlásokkal az egészségügyi dolgozókat

Itthon2020.03.31, 10:10

Több magyarországi élelmiszeripari vállalat és áruházlánc segíti felajánlásokkal a koronavírus-járvány idején az egészségügyi dolgozók étkeztetését, de a Magyar Bocuse d'Or Akadémia séfjei is fõznek az egészségügyieknek - közölték az MTI-vel az érintett szervezetek.

A Nestlé elégedetlen a mélyhûtött finomságokkal

Gazdaság2019.12.13, 11:22

A Nestlé SA megválik az amerikai jégkrémgyártó üzletágától. Az olyan márkákat tartalmazó egységét, mint a Haagen-Däzs és a Drumstick, egy vegyes vállalatnak értékesíthetik 4 milliárd dollárért.

Magyarországon mutatja be a nagy élelmiszergyártó egyik új termékét

Gazdaság2019.11.26, 12:51

A világon elsõként Magyarországon lehet megvásárolni egy népszerû kakaópor új változatát - írja a Store Insider.

Húsmentes, baconos sajtburgert dob piacra a Nestlé

Gazdaság2019.11.20, 15:24

Új riválist kap a Beyond Meat és az Impossible Foods, hiszen a Nestlé is beszáll a húsmentes termékek piacára, ráadásul egybõl egy hamburgerrel robbantana a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata.

A Nestlé vegán bacont és sajtot dob a piacra

Gazdaság2019.10.16, 15:14

A globális élelmiszeripari vállalat bejelentette, hogy jövõre már elkezdi árusítani a növényi alapú szalonnát és cheddar sajtot a vendéglátóhelyeknek az Egyesült Államokban és Európában.

Megnéztük a magyar gyárat, ahonnan a fél világot ellátják csokimikulással

Gazdaság2019.10.04, 10:18

Egy olyan gyárról, ahol ezer tonnákban mérhetõen állítják elõ évente a jó minõségû csokoládéra épülõ termékeket, könnyû lenne úgy beszélni, mint a "csokikedvelõk kánaánja". Az eredményes termelõmunkának persze itt is fontos összetevõje a jó minõségû alapanyag, vagy a mesterséges színezék helyett, egyes termékvonalakon a növényi alapú színezõk. A világ legnagyobb élelmiszergyártó vállalatának, a Nestlének a diõsgyõri üzeme - túl a csokoládé miatt elragadtatott hasonlatokon - épp arra példa, az eredményes mûködés a szervezésnek vagy a minõségbiztosításnak is legalább annyira függvénye. Megnéztük a helyet, ahol a gyártási folyamatok ciiklikussága ...

Sikeres Will Smith és családjának cége, a Nestlének is kesztyût dobtak

Gazdaság2019.10.03, 13:26

Nemrégiben Magyarországon járt Will Smith legújabb, itt forgatott filmjének bemutatója kapcsán, egyúttal sikeres koncertet is adott a belvárosban. Smith azonban nem pusztán színészként és elõadóként sikeres, hanem úgy tûnik, üzleti érzéke sem hagyta cserben, derül ki a Világgazdaság beszámolójából. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy felkarolta fia, Jaden Smith üzleti koncepcióját.

A "Döbbenetes Burger" lett a Nestlé válasza a növényi alapú húsok piacán

Gazdaság2019.09.25, 13:59

A Nestlé terméke igazi fordulópontot jelent a növényi alapú húsok piacán. A svájci cég is beszáll az alternatív húsiparba, amivel tovább bõvítheti a szektor nagyságát, és akár az ismert versenytársaknak is további bevételt hozhat.

Az európai ásványvizek piacára akar betörni a Coca-Cola

Gazdaság2019.09.24, 16:00

A Smartwater ásványvize után az amerikai kólagyártó óriás most elindította az Aquarius márkát is Franciaországban.

Rendelésre készült luxus KitKat csokoládé hódít

Gazdaság2019.09.24, 15:56

A Nestlé kézzel készített, luxus kategóriába tartozó KitKat csokoládékat árusít a szigetországban. A rendelésre készült csokoládék darabja 14 fontba (5 ezer forint) kerül – írja a CNBC.

Fontos bejelentés a világ legnagyobb élelmiszergyártójától

Gazdaság2019.07.11, 13:17

Európában elsõként Belgiumban jelenik meg a piacon a világ legnagyobb élelmiszergyártójának, a Nestlé Valvert ásványvizének új palackja, s ezzel az elsõ belga természetes ásványvíz márka lesz, amely teljes mértékben újrahasznosított anyagból készült palackot használ - írja a vállalat közleményében.

A Nestlé már papíralapú csomagolásban árulja a csokit

Gazdaság2019.07.09, 15:37

A svájci Nestlé a világon elõször fejlesztett ki olyan csomagoló anyagot, amely papír alapú, és nagysebességû áramlástechnológiával készül – írja a Sustainable Brands.

Már negyven robot dolgozik ebben a hazai gyárban

Gazdaság2019.07.08, 14:31

Kulcsfontosságúnak nevezte a digitális megoldások térnyerését és az automatizációt a magyar mezõgazdaság felzárkóztatásában Nagy István agrárminiszter a Nestlé robotizált állateledelgyárában tett látogatása során. A település hagyományos aratófesztiválját megnyitó miniszter a kedvezõtlen idõjárás dacára is jó gabonatermésre számít.

Nagyra nõhet az ehetõ bogarak piaca

Gazdaság2019.06.27, 13:36

Ahogy egyre népszerûbbek a hagyományos húsokat helyettesítõ termékek, a Barclays elemzõi a növényektõl a bogarak felé fordultak. A bank szakértõi szerint ugyanis 2030-ra az ehetõ bogarak piacának mérete, hatalmas növekedéssel, elérheti a 8 milliárd dollárt is.

Óriáscégek egyesülnek Magyarországon

Gazdaság2019.04.23, 11:54

A Nestlé Hungária Kft.-be olvad az eddig a Nestlé és az amerikai - Cheerios gabonapelyheirõl is ismert - General Mills közös vállalata, a Cereal Partners Hungária Kft. A svájci multi magyar leánya kivásárolja amerikai partnerét.

Történelmi rekordot állított fel a hazai ásványvízgyártó

Gazdaság2019.04.15, 14:31

17,2 milliárd forint árbevétellel zárta a tavalyi évet a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft., ami közel 10 százalékos növekedést jelent 2017-hez képest. A vállalat szentkirályi telephelyén tavaly átadott új palackozó-gépsorával ráadásul megkétszerezte a termelõkapacitását - olvasható a társaság közleményében.

Felszámolnák a kávéból felhalmozott vésztartalékot

Gazdaság2019.04.11, 16:40

Megszüntetné a kávé kötelezõ vésztartalékképzését a gazdasági ellátásért felelõs svájci szövetségi hivatal (BWL), mondván, hogy a kávé nem létfontosságú a túléléshez.

Már ebben a hónapban kapható lesz a Nestlé húsmentes hamburgere

Gazdaság2019.04.03, 10:35

Miközben a világ növekvõ népességének élelmezése egyre nagyobb kihívás elé állítja a termelõket és az élelmiszeripari vállalatokat is, a cégeknek új és egyre növekvõ fogyasztói körök igényeire is tekintettel kell lenniük. A Bloomberg arról ír, hogy a Nestlé épp a vegán ételek iránti fokozódó kereslet miatt döntött úgy, hogy nem egyszerûen bevezeti, hanem szinte "berobbantja" a piacra húsmentes hamburgerét.

Óriási bejelentés a Nestlétõl, minden megváltozik a kakaó körül

Gazdaság2019.03.04, 11:21

A mûanyaghulladék-szennyezettségével kapcsolatos vállalásai alapján a Nestlé elkezdi számûzni termékei csomagolásából a mûanyagot. Az elsõ ilyen termék már meg is jelent, ez a papírcsomagolású Nestlé All Natural kakaópor, amely egyébként azért is lehet kelendõ, mert csak természetes anyagot tartalmaz. A papírcsomagolásra viszont jobban oda kell majd figyelnünk, mert rövidebb lesz a szavatossági ideje. A Nestlé All Natural rövidesen hazánkban is megjelenik.

Új óriásberuházás, kiváló magyar gazdasági mutatók, hazai kézben a Tungsram

Gazdaság2019.01.13, 15:30

Tovább tart a Takata légzsákok körüli botrány, ennek következtében pedig 1,7 millió autót kénytelen visszahívni a Toyota. Emellett a héten Indiában lezajlott a gazdaságtörténet egyik legnagyobb sztrájkja, amelyben 150 millióan vettek részt. Kínában húsz év után elõször csökkent a személygépkocsi-eladás, Magyarországon viszont novemberben is rengeteget vásároltunk. A hét gazdasági összefoglalója.

Magyarországra települhet a temesvári Nestlé-gyár

Gazdaság2019.01.11, 17:11

A Nestlé Románia bejelentette, hogy 2019 májusig megkezdi temesvári gyárának leállítását – olvasható a Business Review-n.

Nemzetközi szinten üzentek hadat a pálmaolajnak

Gazdaság2019.01.05, 18:22

Az Európai Unió fokozatosan megszünteti a pálmaolaj használatát, ami komoly kritikát vált ki az olyan termelõk körében, mint Indonézia vagy Malajzia.

A Nestlé is beszáll a húsmentes hamburgerüzletbe

Gazdaság2019.01.04, 11:07

Két nagy élelmiszeripari óriás az amerikai Carl's Jr. és a svájci Nestlé is csatlakozott a Beyond Meat által forgalmazott növényi alapú hamburgert kínáló cégek táborához. Ráadásul a gyorséttermi lánc - aCarl's Jr. - több mint ezer helyszínén már kapható is a tisztán növényi alapú hússal készült étel különleges változata.

Tudta, kik gyártják a világon a legtöbb csokoládét?

Gazdaság2018.12.25, 12:15

Mars, Milka, Kit Kat, Ferrero Rocher – ki ne hallott volna ezekrõl az édességmárkákról? Világszerte ismertek, ám nem mindenki tudja, hogy egyáltalán melyik cég gyártja õket. Cikkünkben bemutatjuk a világ legnagyobb csokoládé-gyártóinak ötös toplistáját, amelyen két amerikai, illetve két európai és egy japán óriáscég szerepel.

Eldõlt a Szerencsi jövõje, fontos változás jön a magyar márkánál

Gazdaság2018.12.12, 11:03

A Nestlé Hungária Kft. átadja a Szerencsi Bonbon Kft.-nek a Szerencsi védjegy használatának jogát, a védjegy oltalma alatt ezentúl kizárólag a Szerencsi Bonbon Kft. forgalmazhat édesipari termékeket – jelentették be Szerencsen.

Így vált a Nestlé megújuló csomagolóanyagokra

Gazdaság2018.12.07, 13:47

Fenntarthatósági programjának felgyorsítására Csomagolástechnikai Kutatóintézetet hoz létre a Nestlé Svájcban, írják közleményükben.

A Nestlé így veszi fel a harcot a mûanyagokkal

Gazdaság2018.09.27, 20:33

Az áprilisban bejelentett globális célkitûzések után a Nestlé most pontosította vállalásait az újrahasznosított mûanyagok nagyobb arányú felhasználására az Európai Unióban.

Starbucks kávét vásárolhatunk a Nestlétõl

Gazdaság2018.08.29, 11:34

Világszerte a Nestlé fogja árusítani a Starbucks elõrecsomagolt kávéit és teáit. A két cég több milliárd dolláros szerzõdést kötött erre vonatkozóan.

Aranyízû csokoládé kerülhet a boltok polcaira?

[origo] Gasztro2018.08.23, 09:45

A Nestlé új KitKatet álmodott meg, és indított útjára Ausztráliában. Mielõtt azonban a boltok polcaira kerülne, két napig ingyen kóstolhatja meg a közönség az ország két nagyvárosában. A márka arra buzdítja az embereket, hogy mondják el véleményüket, tapasztalatukat a termékkel kapcsolatban, amely a jól csengõ Gold nevet kapta. De vajon miért pont így keresztelték el a megálmodók?

Bukta a Nestlé a KitKat-védjegyvitát

Gazdaság2018.07.26, 11:00

A Nestlé saját védjegyének tekinti a KitKat csokoládé különleges, négy csíkos külsejét. Azonban az Európai Bíróság egy korábbi döntést ismert el mérvadónak, ez pedig véget vethet mind a védjegyvitának, mind a költséges pereskedésnek, és megnyitja az utat a másolatok elõtt.

Nagy dobásra készül a Starbucks

Gazdaság2018.05.16, 15:14

Több mint háromszorosára tervezi növelni a bevételeit 2022-ig Kínában a Starbucks. A világszerte népszerû kávézólánc ezzel együtt számos új üzletet is nyitna a világ második legnagyobb gazdaságában.

Nestlé és Vodafone: mindenki mindent felvásárolt

Gazdaság2018.05.13, 12:56

A héten gazdasági szempontból is több fontos esemény történt. A Vodafone felvásárolta a UPC közép- és kelet-európai cégeit, a Nestlé pedig megvette a Starbucks italainak és zacskós kávéinak forgalmazási jogát. Emellett kiderült, hogy pontosan mennyien használják a legnépszerûbb videomegosztó portált, és az is, hogy mit gondol Bill Gates és Warren Buffett a bitcoinról.

A Nestlé sokat bukik a legfiatalabbak étkezési szokásain

Gazdaság2018.05.12, 11:57

A Nestlé 50 millió dollárból épült kutatóközpontjában, Clevelandben az élelmiszer-ipari technikusok és a csomagolással foglalkozó szakemberek három éve új projektbe vágtak bele, amelynek célja az volt, hogy megreformálják az elõrekészített, fagyasztott ételeiket. Emellett vonzóbbá akarták tenni a termékeket az idõhiánnyal küzdõ, de egészségtudatos emberek körében.

A Nestlé már kopogtat a Starbucks ajtaján

Gazdaság2018.05.07, 16:06

A svájci Nestlé 7 milliárd dollárt fizet a Starbucksnak azért, hogy a kávézólánc termékeit árusíthassa világszerte. A szövetség sokat segíthet a Nestlének, hogy növelje birodalmát és erõsítse pozícióját a meleg italok és az üdítõk piacán.

Az európai piacra is bevezetik a rubinvörös KitKatet

[origo] Gasztro2018.04.10, 18:24

Az európai piacra is bevezeti a Nestlé a rubincsokoládéból készült KitKatet, amely óriási sikernek bizonyult a japán- és dél-koreai fogyasztók körében januári forgalmazása kezdetén.

Óriási fordulatot jelentett be a Nestlé

Gazdaság2018.04.10, 13:18

A Nestlé kiemelten fontos feladatának tekinti környezeti lábnyoma folyamatos csökkentését, hogy a környezetet megóvja a jövõ generációi számára - áll a vállalat Origohoz eljuttatott közleményében. Ezért nagy figyelmet fordít a csomagolóanyagok környezetre gyakorolt hatásának minimalizálására. Most bejelentett vállalása is ezt szolgálja: a vállalat arra törekszik, hogy 2025-re kizárólag újrahasznosítható vagy újrafelhasználható csomagolóanyagot használjon.

Egészséges csokival robbant a Nestlé

Gazdaság2018.04.09, 17:05

A Milkybar Wowsomes 30 százalékkal kevesebb cukrot tartalmaz, nincs benne mesterséges édesítõszer, mégis megtartja édes ízét, és a jövõ héttõl kapható lesz az Egyesült Királyság és Írország üzleteiben.

Kevesebb cukor, de ugyanolyan édes íz az új csokoládéban

[origo] Gasztro2018.03.27, 14:16

A Nestlé innovációja egy porózus szerkezetû cukor, amellyel a csokoládé a hasonló édességekhez képest 30%-kal kevesebb cukrot tartalmaz, de ugyanolyan édesnek érezzük, mint a hagyományos terméket. Mindezt kizárólag természetes hozzávalókkal, édesítõszerek használata nélkül érték el a kutatók.

Óriási édességüzletet kötött a Nestlé és a Ferrero

Gazdaság2018.01.17, 12:14

Létrejött az elmúlt évek legnagyobb édességipari üzlete. A Ferrero felvásárolta a Nestlé amerikai üzletágát, az ár 2,8 milliárd dollár volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Nestlé többé nem lenne ott az Egyesült Államok piacán.

Édesszájúak figyelem: a Nutella gyártója hatalmas bejelentésre készül

Gazdaság2018.01.11, 15:28

A Nutellát gyártó Ferrero egyre közelebb kerül a megállapodáshoz a Nestlevel. Az olasz cég várhatóan 2,8 milliárd dollárért vásárolja fel a Nestle amerikai csokoládégyártással foglalkozó részlegét és ezzel több, a tengerentúlon népszerû márkát is megszerez majd.

A világ leggazdagabb nõje elijesztheti az évtizedes partnert

Gazdaság2017.09.25, 17:05

Új kézbe került a L'Oreal, és az azzal járó vagyon, miután múlt héten meghalt a tulajdonos, Liliane Bettencourt. A változás miatt elképzelhetõ, hogy egy másik világhírû márka, a Nestlé eladja a cégben lévõ részesedését. A svájci vállalatnál eleve új vezér van, és a vállalati struktúra forradalmasítása zajlik.

A Nestlé meghódítja a vegetáriánus piacot

Gazdaság2017.09.18, 14:12

A Kit Kat, Maggi és Nescafé tulajdonosa nemrég bejelentette, hogy megvásárolja a Sweet Earth nevû kaliforniai céget, ami növényi eredetû hamburgereket és burritókat készít.

A Nestlé betör a hipszter piacra

Gazdaság2017.09.15, 11:28

A világ legnagyobb étellel és italokkal foglalkozó vállalata, többségi részesedést szerzett a feltörekvõ Blue Bottle-ben, ami egy divatos kávézólánc az Egyesült Államokban. A cég azt reméli, hogy ezáltal fel tudják venni a versenyt az államokban töretlen népszerûségnek örvendõ Starbucks franchise-zal.

Különleges édességek a felkelõ nap országában

Gazdaság2017.07.31, 20:58

A Nestlé 26 éve van jelen Japánban, ahol leginkább a turisták fogyasztják a termékeit, a különleges ízek kedvelõi 1,2 milliárd dollárt költöttek édességre, és ennek hatására a cég most új üzemet épít. Wasabi, zöld tea: többé nemcsak japán élelmiszer, hanem egyike a számos Kit Kat luxus ízeinek is.

Ez a régi családi cég ellenáll a multinak

Gazdaság2017.05.17, 16:23

A Starbucksnak és a McDonald's-nak nem sikerült bevennie Olaszországot, mert a nagy láncok helyett továbbra is a kis helyi kávézók mellett tartanak ki az olaszok. Luigi Lavazza több mint 120 évvel ezelõtt alapított kis családi vállalkozását ma már külföldre repíti a világhír – és a multikkal dacoló nagyvállalat kétmilliárd dollárja.

Különleges startup versenyt hirdet a Nestlé

Gazdaság2017.05.11, 13:36

A Nestlé is bekapcsolódik abba a nemzetközi trendbe, amely egyre több startupot köt össze multinacionális nagyvállalatokkal világszerte. Budapesten egy demoday-re és egy céges hackathonra várják a startupokat, ötletgazdákat, egyetemistákat.

Óriási magyar beruházás a Nestlétõl

Gazdaság2017.04.06, 14:05

Tovább bõvíti büki állateledelgyárát idén õsszel a Nestlé Hungária Kft. Több mint 20 milliárd forintos beruházással a gyár a Nestlé egyik legnagyobb állateledel-gyártó központjává válik Európában.

Kevesebb cukrot használ a Nestlé

[origo] Gasztro2017.02.23, 11:46

Az elkövetkezõ 3 évben átlagosan 5 százalékkal csökkenti termékei cukortartalmát a Nestlé.

A csoki forradalmasítására készül a Nestlé

Unikornis2016.12.05, 10:33

A Nestlé csokigyár kikísérletezett egy módszert, amellyel negyven százalékkal kevesebb cukortartalom mellett is ugyanolyan ízû marad a csokijuk. És persze ezzel együtt kevesebb kalóriát is fog tartalmazni, de mégsem lesz olyan tipikus édesítõíze, mint a diabetikus csokiknak. 

Magyarországon lesz a Nestlé legnagyobb állateledelgyára

Gazdaság2016.04.14, 14:56

Több mint 20 milliárd forint értékû beruházást valósít meg a Nestlé Hungária Kft. büki üzemében, amely ezáltal a cégcsoport legnagyobb európai állateledel-gyártó központjává válik. A beruházással közvetlenül hetven új munkahely jön létre, így a foglalkoztatottak teljes létszáma megközelíti az ezret.

Magyar csokinyuszik hánykolódnak a tengeren Új-Zéland felé

Gazdaság2016.03.23, 12:12

Magyarországon van a Nestlé egyetlen üregescsokoládéfigura-gyára. Innen exportál a cég 23 másik országba is ünnepi csokikat. A közelgõ húsvéti ünnepekre is itt készültek csokinyuszik, csokicsibék és más figurák. Ezek is a világ legkülönbözõbb pontjain bukkannak fel a boltok polcain, akárcsak decemberben a csokimikulások.

Lehúzná a Nestlét egy fiatal jogászhallgató

[origo] Gasztro2016.02.04, 13:58

Egy húszéves brit jogászhallgató azt követeli a Nestlétõl, hogy lássák el õt életre szóló Kit-Kat csokimennyiséggel, ugyanis csúnyán átverve érzi magát a cég által. Hogy mi történt? Sosem találnák ki.

A volt gyerekrabszolgák perelhetik a Nestlét

Gazdaság2016.01.12, 15:28

Volt gyerekrabszolgák az Egyesült Államokban pert indítottak három multinacionális vállalat (köztük a Nestlé) ellen, a vád szerint a cégek tudatosan elõsegítették a gyerekrabszolgaság fennmaradását Elefántcsontpart kakaóültetvényein. A cégek a legfelsõbb bíróságon akarták megakadályozni a per elindulását, de keresetüket a testület elutasította.

A magyar mikulások Hongkongig is eljutnak

Gazdaság2015.11.26, 10:44

Az idei karácsonyi szezonban 31 millió darab üreges csokoládéfigurát állítanak elõ a Nestlé diósgyõri gyárában, amelyek 5 kontinens 23 országában kerülnek piacra.

Meztelen nõk szolgálják fel a kávét

[origo] Gasztro2015.07.16, 12:02

Hogyan reklámozzunk egy érdektelen kávétejszínt? A Nestlé úgy döntött, meztelen emberek fogják hangsúlyozni az új termék természetességét: egy New York-i kávézóban egy napig ruha nélküli, testfestéssel némileg álcázott emberek szolgálták fel a forró italokat.

Nem isznak eleget a magyar gyerekek

Gazdaság2015.02.04, 13:39

Nem isznak elég vizet a magyar gyerekek derül ki egy felmérésbõl. A kutatás alapján a gyerekek egyötödét fenyegeti a dehidratáció.

Lehet még kakaó a Nestlében

Gazdaság2014.11.22, 11:09

Jelentõs erõt demonstrált a világ két meghatározó édességipari óriása az utóbbi idõben. A svájci Nestlé mellett a Milka csokikról, és Oreo kekszekrõl méltán híres Mondelez árfolyama is történelmi csúcsa közelébe emelkedett. Mégis némi aggodalomra adhat okot a részvények túlvettsége, azonban a markáns ellenállások legyûrése igencsak kedvezõ jel lehet, aminek következtében újabb magasságok nyílhatnak meg a részvények elõtt.

Rejtett kamera a melltartóban

Techbázis2014.10.01, 17:59

Melltartóba rejtett kamerával mutatta meg a Nestlé, hányan is néznek meg egy nõi keblet naponta. Az önkéntes hölgy egy napon keresztül hordta a speciális fehérnemût, amely sorra rögzítette a dülledõ szemek és sóvár tekintetek sorát. A svájci cég a mellrák elleni szûrés jelentõségére kívánta így felhívni a figyelmet.

Ez a kilenc cég segítene a fiatal munkanélkülieken

Gazdaság2014.09.19, 11:05

A Nestlé felhívására kilenc magyarországi kkv csatlakozott a cég Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért partnerprogramjához. A multicég mintegy 200 partnerével Európa-szerte 100 ezer új munkahelyet teremtene, kimondottan 30 év alattiaknak.

Nyomtatná az ételt az amerikai hadsereg

Techbázis2014.08.07, 08:16

Igényeik és ízlésük alapján nyomtatnák ki az amerikai katonáknak az ételeket 3D-nyomtatással.

Rendre intik a Nespressót

Gazdaság2014.04.19, 14:48

Kénytelen megváltoztatni kereskedelmi mûködését a Nespresso Franciaországban, miután a francia versenyfelügyelet aggodalmát fejezte ki, hogy a cég visszaél piacvezetõ szerepével. Az elmúlt idõszakban a Nespresso több jogi csatát is veszített márkanevének megvédése közepette.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ