népzene

címke rss

Manu Chao kedvence a West-Balkánban

Partytár2007.10.05, 19:53

A Che Sudaka a többek között remek zenészeiről is ismert Argentína és Kolumbia szülötteiből áll össze. Dolgoztak már együtt a Manu Chao egyik tagjával is, kedden pedig Budapestre látogatnak. Az estét a legkorszerűbbnek tartott hazai népzenei formáció, a Zuboly nyitja meg.

Napra: Szeretnénk optimizmust sugározni

Vendégszoba2007.08.13, 18:06

A Sziget zárónapján lép fel az iWiW Világzenei Nagyszínpadon a Napra zenekar, mely ugyan nem szereti a világzene szót, de jobb híján ebbe a műfajba sorolja magát. Az együttes vezetője, Both Miklós a Vendégszobában elmondta, hogy Bartók miatt kezdett népzenével foglalkozni, annyit keres a zenéléssel, mint egy könyvtáros, és hogy a hangját a nagyapjától örökölte.

Dalba öntött borversek - hallgasd meg Szarka Gyula (Ghymes) szólólemezét!

Kultúra2007.05.09, 17:33

Könnyed formába csomagolt népzenei dallamok és a magyar irodalom borgőzös hangulatú versei találkoznak Szarka Gyula új szólólemezén. A Ghymes együttes alapítójaként ismert zenész azoknak szól, akik szeretik a hagyományápoló muzsikát, nem vetik meg a jó bort, és a kettő fogyasztása közben szívesen fakadnak dalra is.

Amit a nótáról tudni érdemes

Álomsláger2006.07.18, 18:09

Az 1700-as évek melódiáriumai és a hangszeres verbunkos zene hatására alakult ki és lett hagyományosan népi műfaj a népies dal, ismertebb nevén a magyarnóta. Tekintettel alig másfél évszázados történetére, a 19. század zenei életében betöltött különös szerepére, aligha kínos, ha esetleg  nem tudjuk pontosan körülírni, mit is tekintünk nótának, mitől más, mint a népzene. Márpedig Dankó Pista, Déryné vagy Egressy Béni nevét még a fiatalok is ismerik - és ez csak pár név azok közül, akiknek köszönhető, hogy említett irányzat az 1800-as évek átlagpolgárának "slágerműfaja" lett.