népszavazási kezdeményezés

címke rss

Eleve kudarc az ellenzéki népszavazás?

Itthon2015.03.16, 17:04

A kormányellenes civil szervezetek 19 kérdésben tartanának népszavazást, de több kérdés a költségvetés tárgykörébe tartozó területről döntene, amit az alaptörvény tilt. A kezdeményezőknek, ha az aláírásgyűjtés fázisán túl is jutnak, a referendumon legalább négymillió embert kellene szavazásra sarkallniuk. Számításaink szerint a népszavazásból legkorábban 2016 elejére lehetne valami.

Az ellenzék semmit sem tudott a 19 kérdéses népszavazásról

Itthon2015.03.17, 14:03

A baloldali ellenzéki pártok támogatják a március 15-i ellenzéki civil tüntetésen kezdeményezett 19 kérdéses népszavazást, de technikai módosítást még elképzelhetőnek tartanak. A Fidesz és a Jobbik nem foglalkozik a referendummal.

Roham a boltzáras népszavazásért

Itthon2015.06.30, 19:42

Miután a Kúria kedden elutasította az MSZP, valamint korábban a Munkáspárt vasárnapi boltzár elleni népszavazási kezdeményezésének felülvizsgálati kérelmét is, megnyílt a jogi lehetőség arra, hogy bárki újra benyújtsa kezdeményezését referendumra ugyanebben a témában. Nagy volt a tolongás, de az MSZP volt a leggyorsabb.

Mindhárom boltzáras népszavazás elbukott

Itthon2015.07.20, 18:48

Továbbra sem lehet népszavazás a vasárnapi boltzárral összefüggésben. E témában három kérdésről is döntött a Nemzeti Választási Bizottság, de a boltzárat ellenző két kérdést ugyanúgy elutasították, mint a szabályozás fenntartását célzó harmadikat. Fellebbezni lehet. Cikkünk folyamatosan frissül.

30-40 ezren támogatják eddig a népszavazási kezdeményezést

Itthon2015.08.11, 14:42

Eddig 30-40 ezer aláírás gyűlt össze ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy 40 év munkaviszony után a férfiak is nyugdíjba mehessenek – jelentette be Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke.

Az Alkotmánybíróság tárgyal a nyugdíjnépszavazásról

Itthon2015.09.02, 11:53

Az Alkotmánybíróság elnöke soron kívüli eljárást rendelt el a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezés kapcsán benyújtott alkotmányjogi panasz ügyében - közölte Bitskey Botond, a testület főtitkára. Az ügyben magánszemélyek és nőszervezetek nyújtottak be két alkotmányjogi panaszt az Ab-hez, melyben támadták a népszavazást megengedő kúriai döntést.

A Jobbik is gyűjt aláírásokat a férfiak kedvezményes nyugdíjáért

Itthon2015.09.11, 12:23

A Jobbik bekapcsolódik a szakszervezetek aláírásgyűjtésébe, amelynek célja, hogy népszavazás legyen a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjlehetőségéről.

Nem jött össze a rendszerbontóknak a 200 ezer aláírás

Itthon2015.09.29, 17:53

Mivel az Orbán-rendszert népszavazásokkal lebontani kívánó civileknek a határidő lejártáig nem sikerült összegyűjteniük a szükséges 200 ezer aláírást, csak kevesebb, mint a felét, biztosan nem lesz referendum a tankötelezettség 18 évre való visszaállításáról. Más témákban még gyűjtik a támogató aláírásokat.

Évtizedes joggyakorlatot írt felül a Kúria boltzárügyben

Itthon2015.10.21, 12:16

Elutasította a Kúria a vasárnapi boltzár ügyében benyújtott felülvizsgálati kérelmeket, amelyek a Nemzeti Választási Bizottság által hozott korábbi, témába vágó elutasító döntéseket támadták meg. Ezzel megnyílt az út újabb kezdeményezések benyújtása előtt, de egy magánszemély beelőzte az MSZP-t. A szocialisták jogilag aggályosnak tartják a Kúria indoklását.

Gulyás: A Fidesz nem érintett a kialakult helyzetben

Itthon2016.02.23, 16:47

A Fidesz semmilyen módon nem érintett a Nemzeti Választási Iroda épületénél kedden történt eseményekben - jelentette ki Gulyás Gergely, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese kedden, más témában tartott budapesti sajtótájékoztatóján kérdésekre válaszolva.