népszavazás

címke rss

Nem lehet népszavazást tartani az új alaptörvényről az OVB szerint

Itthon2011.07.27, 18:12

Az Országos Választási Bizottság elutasította azt a kezdeményezést, amely népszavazást szeretett volna az új alaptörvény megsemmisítéséről. Az OVB szerint alkotmányos kérdésekről nem lehet népszavazást tartani, így azt a kérdést is elutasította, amely kizárta volna a határon túliakat a választójogból.

Népszavazást tartana a visszamenőleges hatályú jogszabályokról az MSZP

Itthon2011.07.14, 13:03

Benyújtotta hitelesítésre az MSZP korábban bejelentett népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottsághoz Mesterházy Attila, a párt elnöke. Az MSZP arról kérdezné meg az embereket, hogy egyetértenek-e azzal, hogy ne lehessen visszamenőleges hatállyal törvényeket alkotni.

Adócsökkentést ígért Berlusconi a megnyert bizalmi szavazás után

Nagyvilág2011.06.21, 22:14

Beszédet mondott Silvio Berlusconi a szenátusban az után, hogy kormánya három évvel ezelőtti megalakulása óta a 44. bizalmi szavazást élte túl. Az olasz miniszterelnök leszögezte, hogy kormánya kitölti 2013 tavaszáig tartó hivatali idejét, utána viszont elképzelhető, hogy befejezi politikai karrierjét - közölte az Il Fatto Quotidiano című napilap internetes kiadása.

Újabb szabadságolási népszavazási kérdést hitelesített az OVB

Itthon2011.06.20, 12:10

Egyhangúlag támogatta az LMP-s politikusok újabb szabadságolási népszavazási kérdését az Országos Választási Bizottság. A testület a pénteki és hétfői ülésén 32 referendumkezdeményezést utasított el.

Több MSZP-snek is nekiment Gyurcsány a pártkongresszuson

Itthon2011.06.18, 17:58

"Elég kemény szavak" is elhangzottak az MSZP szombati kongresszusán, ahol a résztvevők a párt jövőjéről beszélgetnek. Gyurcsány Ferenc az MSZP több vezetőjét kritizálta, miközben ő és Mesterházy Attila is arról beszélt, hogy egységre van szükség a pártban. A belső vitákon kívül jut idő az Orbán-kormány kritikájára is, Mesterházy bejelentette, hogy az MSZP a jövő héten demonstrációt tart Miskolcon, az elnökség pedig népszavazást kezdeményez a visszamenőleges hatályú törvények ellen.

Szabadságolási kérdést hitelesített az OVB

Itthon2011.06.17, 12:50

Hitelesítette az LMP-s politikusokhoz köthető, az alapszabadság kiadásának szabályozását célzó népszavazási kérdést az Országos Választási Bizottság.

Olasz sajtó: Berlusconi belebukhat a referendumba

Nagyvilág2011.06.14, 17:19

Eltérő módon ítélik meg az olasz sajtóban a vasárnap és hétfőn tartott népszavazás eredményét, ahol a voksolók elsöprő többsége elutasította a Silvio Berlusconi főbb programpontjait. Az ellenzéki lapok a kormány összeomlásáról írnak, míg a Silvio Berlusconihoz kötődő újságok szerint az emberek félelme győzött a népszavazáson, ami nincs kihatással a kormány jövőjére.

Az olaszok az atomenergia ellen szavaztak

Nagyvilág2011.06.13, 23:49

Érvényes az olasz népszavazás, amelyen az elsöprő többség minden kérdésben a kormánnyal szembeni álláspontra voksolt - derült ki a nem végleges eredményből. Silvio Berlusconi miniszterelnök elismerte a vereségét, és tudomásul vette, hogy az olaszok elutasítják az atomenergiát.

Elkészült a kormány javaslata a népszavazások szigorítására

Itthon2011.06.10, 15:41

Benyújtotta a parlamentnek a népszavazásról szóló törvényjavaslatot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A javaslat úgy szűrné ki a komolytalan kezdeményezéseket, hogy a népszavazási kérdés benyújtását legalább húsz választópolgár támogató aláírásához köti. Az aláírásokat a jövőben tételesen ellenőriznék.

Szlovénia kénytelen megszorításokat bevezetni

Gazdaság2011.06.06, 16:04

A szlovén kormány hétfőn bejelentette, egy sor megszorító intézkedést terveznek, mert a választópolgárok vasárnap népszavazáson utasították el a nyugdíjkorhatár emelését. A központi bank elnöke szerint Szlovénia Görögország, Írország vagy Portugália sorsára juthat, ha nem hajtanak végre nyugdíjreformot.