Népszava

címke rss
Most a nyugdíjemelésről hazudott a Népszava

Most a nyugdíjemelésről hazudott a Népszava

Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkárának leveléről közölt álhírt a Népszava. 

Jogerős: megsértette a keresztény közösséget a Népszava

Itthon2022.07.13, 19:49

Vejkey Imre KDNP-s képviselő egy botrányos karikatúra miatt perelt, a legfőbb bírói fórum, vagyis a Kúria pedig most helyben hagyta az elmarasztaló ítéletet – tudta meg a Mandiner.

Az egyik baloldali újságíró kiirtaná a Fideszt – fotó

Itthon2022.04.28, 15:11

A baloldali Népszava egyik munkatársa, Ferincz Jenő a nagykanizsai közgyűlésen olyan táblákkal jelent meg, amelyekre rá volt írva, hogy „a Fidesznek már önmagában a létezése is bűncselekmény, a jogállammal, a demokráciával és a társadalommal szemben", illetve „a Fidesz egy olyan súlyosan fertőző góc a társadalom testén és Nagykanizsa testén, amit radikálisan ki kell irtani". A baloldali újságíró tehát „kiirtaná" a Fideszt, bármit is jelentsen ez. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy ez lenne a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal által emlegetett „szeretetország"?

Több helyen is használta Karácsony a nem létező doktori címét

Itthon2021.05.21, 17:04

Újabb cikkből került elő Karácsony Gergely nem létező doktori címe - vette észre a Drót. A Népszava 2018. január 27-én közölt Karácsony-interjú 'Névjegy' adatsorában az áll, hogy Karácsony Gergely 2007-ben doktori címet szerzett. A főpolgármester korábban azt állította, hogy ő soha nem mondott ilyet, "valaki" beleírta az önéletrajzába. Úgy tűnik, ez a "valaki" meglehetősen szorgalmas volt.

Gulyás Gergely: A Népszava régi komcsi szokás szerint hazudik, a 24.hu pedig örömmel terjeszti

Itthon2021.05.11, 12:53

Közösségi oldalán cáfolta Gulyás Gergely a Népszava kedden megjelent cikkét és annak tartalmát, amit a 24.hu rögtön át is vett.

A vallási közösségek vezetői együtt tiltakoznak a Népszava vallásgyalázó karikatúrája ellen

Itthon2021.01.29, 15:27

Teljes egyházi összefogás született Magyarországon a Népszava vallásgyalázó karikatúrája ellen. 

Hír TV: Hamis térképpel manipulál a Népszava

Itthon2021.01.24, 13:14

Hibás térképet tett közzé a Népszava az M9-es autópálya tervezett nyomvonaláról szóló cikkében.

Interjút készített a Népszava egy Veszprém megyei gazdával, de a lap elhallgatta az interjúalany DK-s kötődését

Itthon2021.01.16, 19:48

A Népszava megjelentetett egy cikket a vidékfejlesztési pályázatokról, melyben megszólaltattak egy Veszprém megyei gazdát, aki az elbírálási rendszert kritizálta. A lap azt azonban az interjúalany DK-s kötődéséről nem tett említést. 

Egy keresztényellenes karikatúra kapta a baloldali MÚOSZ "szakmai" díját

Itthon2020.11.26, 19:27

Pápai Gábor, a baloldali Népszava dolgozójának keresztényellenes karikatúráját ítélte az idei év legjobb rajzának a baloldali Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) karikaturista szakosztálya – derül ki a 888.hu cikkéből.

EMMI: Megint hazudott a Népszava

Itthon2020.07.16, 18:09

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az MTI-hez eljuttatott közleményében hívja fel a figyelmet a baloldali Népszava legújabb hazugságára, ezúttal az iskolaőrséggel kapcsolatosan.

Így hazudott a baloldali média a koronavírus-törvényről

Itthon2020.05.26, 12:50

Manipulatív szalagcímek, hazugságokkal teli írások - így nézett ki a hazai baloldali média működése az elmúlt két hónapban. A hvg-től a Magyar Narancson át a 444-ig mindennel megpróbálkoztak azért, hogy a nemzetközi közvélemény torz képet kapjon Magyarországról, és a magyar parlament által elfogadott koronavírus-törvényről. Ahogy a baloldali politikusok, ők sem kértek bocsánatot a hazugságokért.

Minősíthetetlen stílusban gyalázza a vidéki embereket Demszky Gábor volt tanácsadója

Itthon2020.04.19, 11:19

A vidéki Magyarországon élőket sértegeti a Népszavában közölt írásában Bruck Gábor, Demszky Gábor és az SZDSZ egykori kampányfőnöke - a megdöbbentő stílusban gyalázkodó írást a Magyar Nemzet vette észre. Az egykori kampányfőnök írása semmiben nem különbözik Bangóné Borbély Ildikó patkányozásától, ugyanolyan durván sértő. Ami az igazán tanulságos: a baloldali politikusok és értelmiségük már annyira elszakadtak a valóságtól, annyira saját szűk buborékukban élnek, hogy ezeket a sértéseket - amiket eddig csak egymás közt mondtak ki - szalonképesnek gondolják.

Újabb álhírt terjeszt a balliberális média, most éppen a vidéki lapokról hazudnak

Itthon2019.05.25, 16:01

Újabb hazugsággal riogatja olvasóit a balliberális média. A Népszava fake news írását mindenféle ellenőrzés nélkül átvette a teljes baloldali sajtó.

Belső háború a Jobbikban: Vona Gábor bizalmasa, Volner János megszólalt

Itthon2018.08.07, 12:35

A Jobbik alelnöke nem kegyelmezett Sneider Tamáséknak, egyetlen másodpercet sem vesztegetett el arra, hogy dicsérje pártját egy lapinterjúban. „Béna kacsaként mozgunk”, „a tematizációs képességünk még soha nem volt ennyire gyenge” – sorolta a gondosan megválogatott szidalmakat az amúgy jobbikos Volner János. Lehet, hogy őszinteségi rohamot kapott, de az is lehet, hogy sértett a politikus. A Jobbiknál minden mindenkor mindenhogy lehetséges.

Soros nem érti, mi a baj Sorossal

Itthon2017.12.08, 13:12

Soros György annyira belejött az üzengetésbe, hogy most a Népszavában írt tele egy oldalt a maga amorf valóságáról. Arra azért mégis jó volt a dolgozat, hogy két dolog biztossá váljon: a bevándorláspárti spekuláns beszállt a magyar belpolitikába, és lövése sincs arról, hogy mekkora veszélyt jelent Európára a tevékenysége.

Olyan kövérek vagyunk, hogy már az egyetemen is oktatják

Itthon2017.08.04, 13:19

Magyarországon, sőt Európában is elsőként indul a felsőoktatásban klinikai elhízástudományi (obezitológiai) tantárgy. A képzés a Semmelweis Egyetemen fut, és olyan szakemberek kerülnek majd ki innen, akik az elhízás ellen küzdenek. Erre égető szükség van, mivel Magyarország a világ negyedik legkövérebb országa.

Kirúgták az ellenzéki propagandaoldal főszerkesztőjét, Simicska már az ajtóban

Itthon2017.07.04, 12:44

A 24-ben is az egykori népszabadságosok vették át puccsszerűen a hatalmat, mint a Népszavánál.

Távozik a Népszava főszerkesztője

Itthon2017.05.17, 14:44

Május végén közös megegyezéssel távozik a Népszava főszerkesztői posztjáról Németh Péter; a szerkesztőség munkáját megbízott főszerkesztőként Horváth Gábor jelenlegi felelős szerkesztő irányítja - közölte a kiadó. Két napon belül a második főszerkesztő mond le: az összefüggés a Simicska-féle Index és a Simicskával többször kapcsolatba hozott Népszava vezetőváltása között nyilvánvaló.

Fordulat: Puch Lászlóé lett a Népszava

Itthon2016.12.20, 14:38

Puch László egykori MSZP-pénztárnok érdekeltségébe tartozó osztrák cég vásárolja meg a Népszavát, a Vasárnapi Híreket és a Szabad Földet – derül ki a Vasárnapi Hírek közleményéből. Azt írják, a tulajdonos semmilyen módon nem szól majd bele a szerkesztőségi munkába, mindenféle politikai befolyástól megóvja azt.

A rend­őr­gyil­kos ki­kép­ző­tá­borának egyik pa­rancs­no­ká­val tár­gyalt a Jobbik képviselője

Itthon2016.11.03, 15:32

A Népszava titokban készült fotóval leplezte le a Job­bik or­szág­gyű­lési kép­vi­se­lő­jét, Gyöngyösi Mártont, amint a rend­őr­gyil­kos által szer­ve­zett ka­to­nai ki­kép­ző­tá­bor egyik pa­rancs­no­ká­val tár­gyal. A tárgyalópartner, Sz. Tibor a hungarista mozgalom egyik prominense, a nyíltan oroszbaráttá vált szélsőjobbos „fiókszervezetek" képviselője. A férfi a lap szerint szoros kapcsolatban állt a rendőrgyilkos Györkös István Magyar Nemzeti Arcvonal nevű mozgalmával is. A jobbikos politikus szerint csak egy újságíróval beszélt. 

Nagyon jól áll a magyar költségvetés

Gazdaság2016.10.22, 15:06

Nőttek a keresetek, kevesebb az álláskereső, nagyon rég állt ilyen jól az államháztartás, viszont az építőipar még mindig nem tért magához. Hernádi Zsolt Mol-vezér az új stratégiájukról, Szeniczey Gergő, a jegybank ügyvezető igazgatója a brókercégekről, Pogátsa Zoltán közgazdász pedig a bérekről beszélt az Origónak adott interjújában. Eladták a Népszavát, nyakunkon a bürokráciacsökkentés, jól ment a legnagyobb magyar cégeknek, és egyre több az egyéni vállalkozó. Varga Mihály pedig a jövő évi járulékcsökkentésről beszélt. Lengyelország Magyarországot másolja, Spanyolország Olaszországot előzi, Bulgária pedig a legszegényebb az Unióbaan, ...

Megvették a Népszavát

Itthon2016.10.20, 15:22

A liechtensteini székhelyű XXI Century Invest AG megvásárolta a Népszava napilapot, valamint a Geomédia-csoport médiaportfólióját: a Szabad Föld és a Vasárnapi Hírek hetilapot, valamint a kiadó magazinjait. Korábban még arról szóltak a hírek, hogy a svájci Marquard Media lehet az új tulajdonos.

Spéder Zoltán kiszállt az FHB-ból, tulajdonost vált a Népszava

Gazdaság2016.10.16, 14:08

Jól áll a költségvetés, nagyot ugrott az ipar, míg az infláció továbbra is 1 százalék alatt van a héten közölt makrogazdasági adatok szerint, ahogy a forint is erős. Spéder Zoltán kiszállt az FHB-ból, eladják a Népszavát, míg a Népszabadságnál továbbra sincs megállapodás, a lap cikkei a Fedél Nélkülben jelenhetnek majd meg. Drágultak az üzemanyagok, az üzletláncok új boltokat nyitnak, és bemutatták a budapesti olimpia látványterveit is. Jövőre már épül a Török Áramlat, egyre szegényebbek a világ milliárdosai, miközben a britek ismét bajban vannak a brexit miatt. Ez volt a héten a gazdaságban.

Eladják a Népszavát

Gazdaság2016.10.14, 12:54

Hónapokig tartó tárgyalások után eladják a Népszava kiadási jogát a Marquard Mediának. A tulajdonosváltást egy csütörtöki értekezleten jelentették be a dolgozóknak.

Spéder Zoltán Simicskát is lehallgathatta

Itthon2016.07.06, 09:47

Beosztottai és munkatársai mellett Simicska Lajos nagyvállalkozót, a Magyar Nemzet tulajdonosát is lehallgatta Spéder Zoltán, az Index tulajdonosa – tudta meg az Origo. Információink szerint nem igaz, hogy Orbán Viktorral és Rogán Antallal folytatott beszélgetések is szerepelnek azokon az adathordozókon, amelyeket a házkutatások során foglalt le a rendőrség Spédernél. A lehallgatással kapcsolatban kerestük a rendőrséget is, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Tényként kezelik Simicska Index-vásárlását

Itthon2016.06.16, 12:36

A Népszava és a 168 Óra szerint kész tény, hogy Simicska Lajos kezébe kerülhet a Spéder Zoltán tulajdonában álló Index. Mindkét lap azt írja: a nagyvállalkozónak opciós szerződése van a hírportálra. A konstrukció nagyban hasonlíthat ahhoz, amikor Fonyó Károly próbálta megszerezni a TV2-t. Akkor nem sikerült nyélbe ütni az üzletet.

Csintalan szerint a Közgép tartotta életben a Népszavát

Itthon2016.06.02, 17:12

Csintalan Sándor egy mai interjúban azt mondta: azért akarta megvenni 2012-ben a Népszabadságot, mert az MSZP „cserben hagyta” a lapot. Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is: a Népszavát is a Közgép pénzén "sikerült lélegeztetőn tartani". 

Százmilliót kapott az MSZP a Népszabadságért

Itthon2015.11.23, 15:38

A kínáltnál végül valamivel többet, kereken százmillió forintot kapott az Origo információi szerint az MSZP alapítványa a Népszabadság Zrt.-ben meglévő 27,69 százalékos tulajdonrészéért. A vételár egyelőre még mind megvan, és az alapítvány kuratóriuma dönt a pénz felhasználásáról. Úgy tudni, a nehéz helyzetben lévő Népszavát segítenék a szocialisták a pénzből a Geomédia kiadón keresztül.

Dési János: Nem én kezdeményeztem a válást

Itthon2014.08.18, 17:06

Váratlanul távozott a Népszavától Dési János, a lap főszerkesztő-helyettese. A hírt a Facebookon jelentette be. Anyagiak is közrejátszhattak a lap döntésében.

Két hónap múlva megszűnhet a Népszava

Itthon2014.06.24, 12:11

Befektetőket és előfizetőket keresnek, mert már a baloldali pártok sem képesek támogatni őket.

Címlapon tiltakozik a médiatörvény ellen a Népszabadság és a Népszava

Itthon2011.01.03, 14:43

Két napilap is teljes címlapján tiltakozik a hatályba lépett új médiatörvény ellen. A Népszabadság címoldalán az unió 23 nyelvén az olvasható, hogy "Magyarországon megszűnt a sajtószabadság", a Népszava pedig a sajtó szabadságát követeli magyarul és angolul az első oldalon. Decemberben tiltakozásul a Magyar Narancs és az Élet és Irodalom jelent meg üres címlappal.

A dolgozók fele fél állása elvesztésétől

Állás 20112009.01.19, 08:11

A gazdasági válság miatt a munkavállalóknak csaknem a fele fél attól, hogy elveszíti állását, és nem tud ismét elhelyezkedni - derül ki a Tárki legutóbbi felméréséből, amelyet a Népszava ismertet. Főleg a képzettek és a férfiak aggódnak.

15-20 milliárdot osztanak szét a kórházak között

Itthon2008.12.10, 07:44

Lapinformációk szerint a kormány szerdai ülésén dönt arról, hogy mennyi plusz támogatást osztanak szét az egészségügyi intézmények között még ebben az évben. A Népszabadság szerint ez az összeg 15 milliárd, a Népszava szerint akár 20 milliárd forint is lehet.

200 ezres kölcsönt is kaphatnának a segélyen élők

Itthon2008.12.03, 07:37

Tíz és kétszáz ezer forint közötti kölcsönhöz juthatnának a rászorulók egy készülő szocialista törvénytervezet szerint. A javaslat célja, amely várhatóan jövő ősszel lépne életbe, hogy az uzsorakölcsönöknek minél kevesebben legyenek kiszolgáltatva - írja a Népszava.

Szabadlábon az erzsébetvárosi ingatlaneladások gyanúsítottja

Itthon2008.12.01, 18:49

Szabadon engedte az ügyészség azt az előzetes letartóztatásba helyezett vállalkozót, aki a gyanú szerint több százmilliós kárt okozott az erzsébetvárosi ingatlanügyben. Nagy György az ügyészség szerint egy kerületi SZDSZ-es képviselővel összejátszva áron alul szerezett meg több lakóházat, amit külföldi befektetőknek adott tovább nagy nyereséggel.

Népszava: Nem lesz főtitkára az MSZP-nek

Itthon2008.12.01, 06:24

Várhatóan mégsem lesz főtitkári poszt az MSZP-ben - írja hétfői számában a Népszava. A lap szerint Gyurcsány Ferenc kérte az MSZP megyei elnökeit, hogy ne módosítsák a párt alapszabályát, így ha a párt ügyeit jelenleg intéző Lamperth Mónika komolyabb tisztséget akar magának a jövőben, akkor valamelyik elnökhelyettessel kell megküzdenie a tavaszi kongresszuson.

Megújul a Dohány utcai Hungária fürdő

[origo] utazás2008.11.27, 13:24

Az egykor híres Dohány utcai Hungária fürdő és Continental Hotel helyére a Zenia Hotel Kft. mintegy 12 milliárd forintos beruházással szálloda és nyilvános fürdő építését kezdte meg - írta a csütörtöki Népszava.

Vádat emelnek a pátkai támadás miatt

Itthon2008.11.22, 10:00

Két-három héten belül vádat emelhetnek a pátkai Molotov-koktélos támadás gyanúsítottjai ellen - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány a Népszavának. A rendőrfőkapitány elmondta, hogy további 16, romák elleni támadást kell még felderítenie a rendőrségnek.

Több körjegyzőség alakulhat a válság miatt

Itthon2008.11.15, 08:20

Könnyítenék a csatlakozást a körjegyzőségekhez és felpuhítanák a jelenleg hatályos szigorú szabályozást is annak érdekében, hogy ne csak az egymással határos települések hozhassanak létre közös hivatalokat - írta a szombati Népszava az önkormányzatokért is felelős tárcától szerzett értesülésére hivatkozva.

Fáradt lemezt nyom a Fidesz Gyurcsány szerint

Itthon2008.10.31, 08:36

A semmit sem felejtő és semmit sem tanuló Bourbonokhoz hasonlította a Fideszt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Népszavának adott interjújában. Gyurcsány szerint a Fidesz 2006 óta ugyanazt a fáradt lemezt nyomja, miközben az MDF és az SZDSZ felelősen vesz részt a válságkezelő programban.

Ötvenezer magyar dolgozó lehet a válság áldozata

Állás 20112008.10.29, 08:21

A gazdasági válság negyven-ötvenezer áldozatával számol a munkaügyi miniszter, aki szerint elsősorban az autó- és építőiparban, a szolgáltatásban, valamint az elektronika területén dolgozókat érintheti a létszámleépítés - írja a Népszava.

Munkára ösztönzik a dolgozni képes segélyezetteket

Állás 20112008.10.22, 08:32

Ma tárgyalja a kormány az "Út a munkához" programot, a januártól életbe lépő, hat jogszabály-módosítást tartalmazó javaslat alapjaiban változtatja meg a rendszeres szociális segélyezést - írja a Népszava. A tervezet filozófiája, célja a lap szerint érdemben nem változott. Ha a kabinet elfogadja, és majd a parlament is rábólint a tervezetre, jövő januártól csak az kap a nyugdíjminimumhoz és a minimálbérhez igazított segélyt, aki kora, családi vagy egészségi állapota miatt nem tud dolgozni.

Nem lehet bugyira vetkőztetni a pénztárost

Állás 20112008.10.16, 08:21

Az egyik nagy kereskedelmi lánc egyik áruházának szakszervezeti bizalmija néhány hete az ombudsmanhoz fordult kérdésével: tűrniük kell-e pénztárosaiknak, hogy 5000 forintot meghaladó műszakvégi hiány esetén fehérneműre vetkőztetve motozásnak vessék alá őket a biztonsági szolgálat tagjai? Az ombudman válasza: nem - írja a Népszava.

Leállt a nyomozás Kálmán László nyelvész ügyében

Itthon2008.10.04, 08:34

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Fővárosi Főügyészség abban az ügyben, amely arra adott volna választ, hogyan kerültek az Országos Választási Bizottságnál (OVB) korábban népszavazási kezdeményezést tett Kálmán László nyelvész személyes adatai a Hír Tv-hez - írta a szombati Népszava, hozzátéve, hogy az érintett panasszal élt.

Tárgyaltak a BKV finanszírozási kérdéseiről

Itthon2008.09.13, 01:39

Keserű szájízzel távozott a fővárosi önkormányzat és a BKV tárgyalódelegációja a cég finanszírozási kérdéseiről a kormányzattal folytatott egyeztetésről - értesült a Népszava.

Kocsibehajtót vett 720 millió forintért a vagyonkezelő

Ingatlan2008.09.12, 11:15

A köztársasági elnöki rezidenciához "bejárat" céljából 720 millió forintért vásárolt egy telket a vagyonkezelő Budán, a Béla király úton, még tavaly júniusban - értesült a Népszava.

Alkotmánybírósághoz fordulnak a szakszervezetek

Itthon2008.09.09, 02:04

Alkotmánybírósághoz fordulnak a szakszervezetek, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy bár a kormány kész módosítani, de nem vonja vissza a Gazdasági Egyeztető Fórum létrehozásáról szóló rendeletét - írta a keddi Népszava.

Szigorodik a gázártámogatás ellenőrzése

Archívum2008.08.29, 07:11

Hétfőn kezdi postázni a Magyar Államkincstár az adategyeztetésre felszólító leveleket a hatósági ellenőrzésen fennakadt gáz- és távhő-kompenzációt igénylőknek, a kérelmek jogosságát az idén a korábbiaknál is szigorúbban vizsgálják - írja a Népszava.

A gyalogosokat is ellenőrzik a rendőrök

Itthon2008.08.13, 09:36

Újabb akciót indít a rendőrség, a jövőben a gyalogosokat és a bicikliseket is ellenőrizni fogják - írta a Népszava. Bencze József országos főkapitány szerint a gyerekek közlekedési szokásait is javítani akarják.

Előző
Következő