népszámlálás

címke rss
Úgy tűnt el egymillió katolikus Magyarországról, mint ahogy százezer roma nemzetiségű polgár

Úgy tűnt el egymillió katolikus Magyarországról, mint ahogy százezer roma nemzetiségű polgár

A baloldal a keresztények számának csökkenéséről terjeszt álhíreket, miközben a népszámlálás szerint a romák száma 35 százalékkal, 100 ezer fővel csökkent tíz év alatt. A magukat német nemzetiségűeknek vallók száma 25,4 százalékkal kevesebb 2011-hez képest, noha német nemzetiségi iskolába több gyereket íratnak be, mint ezelőtt 11 évvel. Sajnos a fogyatékossággal élőkre sem jellemző, hogy varázsütésre meggyógyulnak. Ehhez képest a számuk 45 százalékkal, mintegy 200 ezer fővel csökkent. A fentiekhez képest katolikusnak csak 28 százalékkal kevesebben vallották magukat. Semjén Zsolt Vadai Ágnesnek adott válaszában leszögezte, a népszámllálás ...

A kormány iskoláknak és civil szervezeteknek adományozta a népszámlálásnál használt tableteket

Itthon2023.08.06, 11:39

A kormány a népszámlálás során használt táblagépek egy részét az iskoláknak, a többit pedig civil szervezeteknek adományozta - közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap.

Hat év alatt 35 millióval nőtt Pakisztán népessége

Nagyvilág2023.08.05, 22:08

A pakisztáni kormány jóváhagyta az ország első digitális népszámlálásának az eredményét, amely szerint az ország népessége elérte a 241,49 millió főt.

Tudja-e, ki volt a Központi Statisztikai Hivatal alapítója?

Tudomány2023.07.18, 09:00

Százkilencven éve, 1833. július 18-án született Keleti Károly közgazdász, statisztikus, iparpolitikus, a magyar statisztikatudomány megalapozója.

Robinsonként él ennek a városkának egyetlen lakója

Gazdaság2023.07.10, 13:31

Az amerikai Maine állambeli Hibberts Gore egyike a kevés megmaradt egyszemélyes városoknak, ám ennek lakója most azért küzd, hogy a terület híressé válása ellenére tartsák tiszteletben magányát. A közfigyelem nagyon zavarja, és próbál változtatni ezen. 

Így alakult át a magyar lakáspiac az elmúlt évtizedben

Gazdaság2023.06.07, 11:49

Átalakult az országos lakáspiac az elmúlt évtizedben. A lakónépesség a települések többségében csökkent, ezen belül a nagyvárosokban is kevesebben élnek, miközben a vonzáskörzetek népszerűbbek lettek – áll az ingatlan.com hivatalos népszámlálási adatokat feldolgozó elemzésében. Az ingatlanhirdetési portál 2970 település több mint 720 ezer eladó lakás- és házhirdetése alapján összevetette népességszám és a lakásárak változásait is.

Népszámlálás: Ennyi volt Magyarország lakossága tavaly október elsején

Life.hu2023.02.16, 17:36

A legutóbbi népszámlálás kezdetekor, 2022. október elsején 9 millió 604 ezer volt Magyarország lakossága, és 4 millió 593 ezer lakás volt az országban - közölte Kovács Marcell, a népszámlálás projektvezetője csütörtökön Budapesten a sajtótájékoztatón.

Megjelentek a népszámlálás első adatai

Gazdaság2023.02.16, 11:57

Sajtótájékoztató keretében ismertette a 2022. évi népszámlálás előzetes eredményeit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2022. október 1-jén, a népszámlálás eszmei időpontjában Magyarország népessége 9 millió 604 ezer fő volt, a lakások száma pedig 4 millió 593 ezer. A népszámlálás során beérkezett kérdőívek feldolgozása jelenleg is zajlik, a II. negyedévben az előzetes települési adatok, ősztől pedig már a végleges eredmények közzététele várható.

Több mint 1 millió ember vallotta magát magyarnak a romániai népszámláláson

Nagyvilág2022.12.30, 11:23

Romániában 1 millió kétezer-kétszáz személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek az idei népszámláláson, így a magyar kisebbség a lakosság 6 százalékát teszi ki - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

Sikeresen zárult az idei népszámlálás

Life.hu2022.12.05, 09:14

Az online kitöltések magas aránya nemzetközi összehasonlításban is komoly eredménynek tekinthető.

Előző
Következő