Néppárt

címke rss

Felfüggesztés esetén a Fidesz azonnal elhagyja a Néppártot

Itthon2019.03.20, 13:55

A Fidesz akkor tud az Európai Néppártban maradni, ha szerdán nem csupán a párt kizárására, de tagságának felfüggesztésére sem kerül sor – mondta az MTI-nek Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a párt alelnöke. Hozzátette: a Fidesz a felfüggesztést nem tudja tudomásul venni, ilyen döntés esetén azonnal elhagyja a Néppártot.

Nem zárják ki, nem függesztik fel a Fideszt

Nagyvilág2019.03.20, 19:28

Információink szerint nem zárják ki a Fideszt, és nem is függesztik fel a néppárti tagságát. Több mint háromórás tanácskozás után a Fidesz úgy döntött, hogy önként felfüggeszti részvételét a Néppárt munkájában egy ideig, ugyanis tárgyalásokat fog folytatni az úgynevezett Bölcsek Tanácsával, amiről már korábban írtunk. A Fideszt is három politikus képviseli majd a tárgyalásokon: Novák Katalin, Varga Judit és Szájer József.

Az ülés alatt írták át a néppárti képviselők, hogy miről szavazzanak, mert megtudták, hogy a Fidesz ki akar lépni

Itthon2019.03.21, 10:07

Az utolsó pillanatban változtatták meg a néppárti képviselők, hogy miről szavazzanak tegnap. Ugyanis a többórás ülés közben a német néppártiak megtudták, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknél ott a már aláírt kilépő nyilatkozat. Az egyik pont, hogy miről szavazzanak, vállalhatatlan volt a Fidesz számára. Ezt végül teljesen átírták a néppárti képviselők. Ez a pont egyébként a második pont volt, ezt írták át: ugyanis elfogadta végül a Néppárt a Fidesz javaslatát, hogy a Fidesz felfüggeszti a saját részvételét a Néppártban, nem pedig a Néppárt függeszti fel a Fideszt.  

Spanyolországot is elérheti a bevándorlásellenes áttörés

Nagyvilág2019.11.09, 12:07

Az évek óta tartó spanyolországi belpolitikai válság legnagyobb nyertese a bevándorlásellenes VOX nevű párt lehet a november 10-i, vasárnapi előrehozott választáson. Az országban négy év alatt ez lesz a negyedik parlamenti választás, de nagy meglepetés lenne, ha ezt követően sikerülne stabil kormányt alakítani.

Szó sincs néppárti gesztusról, téved Soros-blogja

Itthon2021.03.02, 11:27

A 444.hu arról írt kedd reggel, hogy alapvető változás állt be a néppárt és a Fidesz vitájában, és az európai parlamenti frakció gesztust tett a Fidesznek azáltal, hogy a tagpártok kizárásának lehetőségét immár kétharmados támogatottsághoz kötné – egyszerű többség helyett. Az alapszabályzat-módosításra vonatkozó, eredeti tervben még valóban szerepelt a kizáráshoz és felfüggesztéshez rendelendő egyszerű többségről szóló szabály, ám annak egyáltalán nem volt támogatottsága a néppártban - olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Nagy jobboldali győzelem a spanyol választáson

Itthon2023.07.24, 00:08

Hatalmas győzelmet aratott a jobboldal az exit pollok szerint a spanyol választáson. A Néppártnak és a nemzeti jobboldali Voxnak közösen az exit pollok abszolút többség közeli eredményt jósoltak. Ez végül nem lett meg, a Néppárt elmaradt ugyanis a várakozásoktól. Így is ők végeztek az első helyen, a Vox pedig megelőzte a szélsőbaloldali koalíciót.

Kiderült, kit kér fel a spanyol király kormányalakításra

Nagyvilág2023.08.22, 21:07

VI. Fülöp spanyol király Alberto Núnez-Feijóo-t, a konzervatív Néppárt (PP) elnökét kérte fel kormányalakításra - jelentette be Francina Armengol, a spanyol parlament alsóházának elnöke kedden.

Előző
Következő