népirtás

címke rss
Emberi csontokra bukkantak egy orvos kertjében

Emberi csontokra bukkantak egy orvos kertjében

Bosznia-Hercegovinában egy orvos kertjében egy szökõkút alatt elrejtve két ember csontjaira talált rá a hatóság. A koponyák azonosítása még jelenleg is zajlik, azonban sajtóinformációk szerint a srebrenicai népirtás során meghalt emberek maradványaira bukkanhattak.

Több ezren tüntettek a palesztinok mellett Isztambulban

Nagyvilág2024.01.01, 16:55

Több ezren vonultak utcára hétfõn Isztambulban, hogy kifejezzék szolidaritásukat a palesztinokkal.

Kétszer-háromszor kifosztotta már Magyarországot a pénzéhes kommunista elit

Itthon2023.11.26, 11:32

Az 1945 utáni idõszak, a szocializmus, majd a rendszerváltás esztendeit kutatja évek óta Mezõ Gábor. Azokról a dolgokról ír vagy forgat dokumentumfilmeket, amelyekrõl sokáig nem tudtunk, nem tudhattunk, életveszélyes, késõbb „csak" veszélyes volt ugyanis azokról beszélni vagy írni. A legsötétebb oldalát tárja fel a magyar történelem ezen idõszakainak. (Nemrégen a Századvégnél jelent meg kiváló kötete, A kultúra megszállása címmel.) Most megjelent kötete pedig az 1944-45-ös délvidéki népirtásról szól, amely során több tízezer magyart öltek meg bestiális kegyetlenséggel. Decemberben pedig megjelenik A kultúra megszállása címû köteténeek ...

Nagy a baj: új terrortámadásokkal fenyegetõzik a muszlim vezér

Nagyvilág2023.10.24, 07:56

Izrael örökre kitörölhetetlen szégyennel szennyezte be magát palesztinai tettei miatt - jelentette ki Ramzan Kadirov, csecsen vezér. Ez azért is fenyegetõ, mert a párizsi terrortámadást egy csecsen migráns követte el.

Letartóztattak egy férfit népirtásban való részvétel miatt Hollandiában

Nagyvilág2023.10.03, 16:05

Az 1994-es ruandai népirtásban való részvétel gyanújával letartóztatott a holland rendõrség egy 67 éves ruandai férfit egy hollandiai kisvárosban, Ermelóban - közölte kedden a holland ügyészség.

Washington Post: egyre nõ az esélye egy újabb szudáni népirtásnak

Nagyvilág2023.07.19, 10:26

Húsz évvel azután, hogy megkezdõdött a dárfúri népirtás, a túlélõk gyerekei újra menekülni kényszerülnek az erõsödõ erõszakhullám elõl, amely egyre jobban kezd emlékeztetni a 2003-as tömegmészárlásra - írta a The Washington Post.

Elfogták a világ egyik legkeresettebb szökevényét

Nagyvilág2023.05.25, 14:32

A Dél-afrikai Köztársaságban õrizetbe vették a ruandai népirtás több mint húsz éve körözött egyik gyanúsítottját - közölte a Ruandában elkövetett háborús bûnöket vizsgáló ENSZ-törvényszék.

Több mint félmillió embert öltek meg a nácik egy Minszk melletti halltáborban

Tudomány2023.03.27, 17:12

A Minszk melletti Trosztenyec egykori haláltáborában, amely a náci német megszállás alatt mûködött, nem kétszázezer, hanem több mint félmillió foglyot pusztítottak el - közölte hétfõn a fehérorosz fõügyészség, amely a második világháborúban elkövetett népirtás büntetõügyében vizsgálódik.

Ferenc pápa elismerte: nem kizárt, hogy le fog mondani

Nagyvilág2022.07.30, 12:12

Ferenc pápa egyetért azzal a megállapítással, hogy a kanadai õslakosok ellen "kulturális népirtást" követtek el. A katolikus egyházfõ kanadai látogatásáról hazatérõben nyilatkozott szombaton újságíróknak. Ismét elmondta, nem kizárt, hogy egészségi állapota miatt lemondjon, mindenesetre mostantól sokkal kevesebbet fog külföldre utazni.

Ezek a gének váratlan történetet meséltek

Tudomány2022.05.16, 17:26

Annak ellenére, hogy Uruguay a dél-amerikai kontinens keleti partján félúton helyezkedik el, az ország rövid története jól mutatja az európai konfliktusok összemosódását, amelyet a spanyol, brit és portugál hatalmak gyarmati érdekei alakítottak.

Emlékezzünk: április 16. a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja

Life.hu2022.04.15, 20:56

Magyarországon 2001 óta minden évben ezen a napon emlékezünk a holokauszt hazai áldozataira; azokra az ártatlan emberekre, akik származásukkal, életszemléletükkel vagy betegségükkel nem feleltek meg a nemzetiszocialista eszme emberideáljának.

Másfél óra alatt döntöttek a nácik a holokausztról

Tudomány2022.01.20, 22:59

Reinhard Heydrich SS-tábornok, a náci Birodalmi Biztonsági Fõhivatal rettegett vezetõje a berlini Wannsee egyik parkos villájában az 1942. január 20-án megtartott titkos tanácskozáson vázolta fel elõször a „végsõ megoldás", vagyis az európai zsidóság fizikai megsemmisítésének tervét az értekezletre meghívott tizenöt párt és állami fõtisztviselõ elõtt. A történelemben wannsee-i konferencia néven ismert tanácskozásra sokan úgy tekintenek, mint a holokauszt elsõ lépésére, de Wannsee valójában a népirtás, az „Endsölung" átgondolt rendszerré tételével csak betetõzte azt a folyamatot, amely a Mein Kampftól a nürnbergi törvényeken és az 19938-as ...

Hetvenöt éve kezdõdött a háborús fõbûnösök nürnbergi pere

Tudomány2020.11.20, 21:54

Hetvenöt éve, 1945. november 20-án kezdte meg Nürnbergben a Nemzetközi Katonai Törvényszék a náci Németország háborús bûnökkel vádolt 24 vezetõjének perét. A nürnbergi perben a világtörténelem során elõször vontak felelõsségre háború kirobbantásában és háború okozta szenvedésekben vétkes állami, katonai és pártvezetõket.

Elfogatóparancsot adtak ki a ruandai népirtás egyik gyanúsítottja ellen

Nagyvilág2020.08.26, 14:46

Ruandában nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki szerdán az országban 1994-ben történt népirtás egyik gyanúsítottja, Aloys Ntiwiragabo ellen.

Népirtással vádolnak egy volt ruandai kormánytisztviselõt

Nagyvilág2019.12.20, 04:50

A belga bíróság 1994-ben, a ruandai tuszi kisebbség ellen elkövetett mészárlások miatt bûnüsnek mondta ki Fabien Neretsé volt ruandai kormánytisztviselõt. A most 71 éves férfit azzal is vádolják, hogy megölt egy belga állampolgárságú nõt, a ruandai férjét és a lányukat.

Etnikai népirtással ér fel, ami történt

Nagyvilág2019.06.05, 12:41

Etnikai alapú népirtással ér fel Kanadában az õslakos nõk és lányok nagy száma ellen elkövetett erõszak, gyilkosság a hetvenes évektõl kezdõdõen – állapította meg egy országos bizottság, amelyet a liberális ottawai kormány állított fel nem sokkal 2015-ös hivatalba lépése után. Justin Trudeau miniszterelnök kedden bejelentette, hogy kormánya elfogadja a bizottság megállapításait.

Már szinte népirtás zajlik a keresztények ellen a világban

Nagyvilág2019.05.18, 17:21

Az Origo nemrégiben arról írt Speidl Biankát, a Migrációkutató Intézet vezetõ kutatóját idézve, hogy a közel-keleti keresztények üldöztetése Európa erkölcsi és szellemi válságát is jelzi, hiszen a kontinens nem csupán tehetetlen, de nem is érzi úgy, hogy cselekednie kéne. Egy friss kutatás pedig be is bizonyította, hogy a kereszténység messze a legüldözöttebb vallás a világon.

Az 1919-es román vérengzésre emlékeztek az erdélyi Köröstárkányon

Itthon2019.04.19, 22:08

A lakosságot megtizedelõ 1919-es román vérengzésre emlékeztek az erdélyi Köröstárkányon pénteken, a tragédia századik évfordulóján.

Harminc év börtönre ítélték az 1994-es népirtás miatt Ruandának elsõként kiadott embert

Nagyvilág2019.03.23, 07:06

Harminc év börtönbüntetésre ítélték pénteken Charles Bandorát emberiesség elleni bûncselekmények miatt. A felelõsségre vonás elõl külföldre menekülõ Bandora volt az elsõ, akit kiadtak Ruandának az 1994-es népirtással összefüggésben.

Életfogytiglani börtönbüntetésre súlyosbították Radovan Karadzic ítéletét

Nagyvilág2019.03.20, 19:36

Jogerõsen életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtotta Radovan Karadzic egykori boszniai szerb elnököt szerdán az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT). 

Három hónap alatt ölték meg a holokauszt áldozatainak egynegyedét

Tudomány2019.01.05, 10:58

Mindössze három hónap alatt ölték meg a holokauszt áldozatainak egynegyedét egy izraeli tanulmány szerint.

Népirtás zajlott Ausztráliában

Tudomány2018.07.27, 12:56

A gyarmatosítás korában elkövetett tömeggyilkosságoknak sok ezernyi ausztrál õslakos esett áldozatul - errõl számoltak be az események kronológiáját elõször összeállító történészek.

A ruandai népirtás áldozatainak maradványaira bukkantak

Nagyvilág2018.04.25, 04:10

A ruandai népirtás áldozatainak több mint 200 földi maradványát találták meg a múlt héten a fõváros, Kigali egyik kerületében ásott tömegsírban - közölte kedden a túlélõket tömörítõ IBUKA szervezet.

A holland parlament elismerte az örmény kisebbség elleni népirtást

Nagyvilág2018.02.22, 21:50

A holland parlament alsóháza csütörtökön elsöprõ többséggel népirtásnak minõsítette az örmény kisebbség ellen az egykori Oszmán Birodalomban elkövetett elsõ világháborús tömegmészárlást.

Egy népirtásért elítélt férfit vettek fel egy francia kórházba

Nagyvilág2018.02.06, 19:09

Ruanda kedden tiltakozott egy francia kórház azon döntése ellen, hogy egy, a közép-afrikai országban népirtásért elítélt alkalmazottat foglalkoztatott. A tiltakozás nyomán a párizs melletti egészségügyi intézmény dolgozóját felfüggesztették állásából.

Ellopták a szökéshez a hírhedt náci autóját

Tudomány2017.12.16, 14:19

Pénteken, 98 éves korában Gdanskban meghalt Kazimierz Piechowski, aki társaival együtt vakmerõ módon a táborparancsnok ellopott kocsijával szökött meg az auschwitzi haláltáborból 1942-ben – közölte a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) honlapján. Az 1942 januári wansee-i konferencia után, amelyen döntés született az európai zsidóság fizikai megsemmisítésérõl, az Auschwitz-Birkenau táborkomplexum vált a szervezett náci népirtás központjává

A hágai törvényszék életfogytiglanra ítélte Ratko Mladicot

Nagyvilág2017.11.22, 15:32

Az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bûnösnek találta és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot szerdán az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bûnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT). Mladic ügyvédje fellebbez.

Korlátoznák a vétójogot a Biztonsági Tanácsban népirtás és más súlyos bûntények esetében

Nagyvilág2017.09.23, 12:58

Jean-Baptiste LeMoyne francia Európa-ügyi államtitkár elmondása szerint csaknem száz ENSZ-tagország támogatta azt a francia és mexikói kezdeményezést, hogy a Biztonsági Tanács állandó tagjai önként mondjanak le vétójogukról, amikor a testület népirtás vagy más súlyos tömeges bûncselekmények esetében hoz határozatokat. Szerinte az elmúlt években több, Szíriával kapcsolatos határozattervezet Oroszország és Kína vétóján hasalt el.

Véget ért a Yolocaust projekt - Holokauszt emlékmû szelfik (18+)

Life.hu2017.08.07, 23:38

Adott egy történelmi sokk, egy rá válaszként szolgáló emlékmû, és a mai kor szelfimániás embere. Ezeket elegyítve kapunk egy Yolocaust névre keresztelt projektet, mely az alkotó szerint elérte célját. 

Börtön járhat Boszniában a srebrenicai népirtás tagadásáért

Nagyvilág2017.06.15, 14:00

Boszniában akár 5-10 év börtön is járhat annak, aki letagadja azt, hogy népirtás történt 1995-ben Srebrenicában, ha a szarajevói parlament elfogadja a kormány javaslatát.

Letartóztathatják a szudáni elnököt

Nagyvilág2017.03.27, 12:26

Több mint nyolc éve körözik, szerdán viszont letartóztathatják a szudáni elnököt. A hágai büntetõbíróság szerint Omar el-Besir háborús bûnöket követett el. A politikus Jordániába utazna, ahol viszont elfogatóparancs van érvényben ellene. Tavaly már elkerülte, hogy elkapják.

Népirtás tört ki a Közép-Afrikai Köztársaságban

Nagyvilág2016.11.26, 17:20

Tömeges vérontásig fajult két rivális fegyveres csoport összetûzése a a Közép-Afrikai Köztársaságban, a fulani népcsoport közel száz tagját gyilkolták meg a házról házra járó fegyveresek.

Ettõl dühöngeni fognak a holokauszttagadók

Itthon2016.08.29, 12:13

Közel húsz holokauszttagadó tartalmú weboldal ideiglenes betiltásáráról döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság, egy svéd szerzõ kötetének reklámozása és terjesztése verte ki a biztosítékot. 

udományosan is bizonyított: a chemtrail hülyeség

Környezet2016.08.16, 12:46

Nincs bizonyíték arra, hogy a levegõbõl permetezve bárki szándékosan mérgezné a lakosságot – állítja egy tanulmány, ami elõször elemezte tudományosan a chemtrail néven elhíresült konspirációs-elméletet.

A német képviselõk tovább bosszantják Ankarát

Nagyvilág2016.06.02, 15:17

Elfogadta a német parlament azt a határozatot, amely „népirtásnak” minõsíti az örmények 1915-ös tömeges lemészárlását. Ankara történelmi hibának tartja a Bundestag döntését, amelynek komoly hatása lesz a két ország kapcsolatára.

Bíróság elé áll a ruandai népirtás egyik fõ gyanúsítottja

Nagyvilág2016.03.21, 16:03

Tíz nap múlva bíróság elé áll Ruandában az 1994-es népirtás egyik fõ gyanúsítottja. Ladislas Ntaganzwát azzal gyanúsítják, hogy elöljáróként részese volt közel 800 ezer ember meggyilkolásának.

Ez a cipõ segített túlélni Auschwitzot

Kultúra2016.01.24, 12:02

Egy 90 éves holokauszttúlélõ az Auschwitz Múzeumnak adományozta azt a miniatûr szerencsehozó cipõcskét, amelyet csaknem két éven keresztül rejtegetett a náci haláltáborokban. 

Az ENSZ népirtással vádolja az Iszlám Államot

Nagyvilág2016.01.19, 13:01

Az irakiak változatlanul „döbbenetes mértékû” erõszakot kénytelenek elviselni, amely 2014. január 1-je és 2015. október 31-e között legalább 18800 halálos áldozatot követelt. Az ENSZ friss jelentésében emberiesség elleni bûncselekmények elkövetésével, talán egyenesen népirtással vádolja az Iszlám Államot.

Véres bosszút akart a szerb parancsnok

Nagyvilág2015.07.11, 13:20

Néhány nap alatt több mint nyolcezer embert öltek meg Srebrenica eleste után a boszniai háború legvéresebb fejezetében. A fõbûnösök a mai napig tagadják felelõsségüket, a népirtást mítosznak nevezik.

Srebrenica: amikor a világ képtelen volt cselekedni

Nagyvilág2016.07.11, 22:08

A nagyhatalmak közül legalább kettõ tudott arról, mi készül Srebrenicában. Ez derült ki egy nemrég megjelent könyvbõl, amely az immár szabadon kutatható dokumentumokból rakta össze a népirtás elõtt történteket. Nehéz megállapítani, ki volt a legnagyobb hunyó, de az biztos, hogy erõs a mezõny. Ha kíváncsi arra, milyen, amikor bebizonyosodik, hogy a nagyhatalmi érdekek tort ülnek alapvetõnek hitt emberi ösztönökön, akkor lesz türelme végigolvasni a cikket.

Oroszország nem akar hallani a népirtásról

Nagyvilág2015.07.09, 23:01

Több mint egy hétig húzódó vita után Oroszország megakadályozta, hogy a BT határozatban ítélje el a srebrenicai mészárlást. Moszkva ezzel a szavazást ellenzõ szerbeket segítette ki az ENSZ-ben.

Háromszáz jazidi foglyot végzett ki az Iszlám Állam

Nagyvilág2015.05.03, 11:50

A Jazidi Haladó Párt „iszonyatos bûnténynek” nevezte a tömeggyilkosságot, és felszólította az iraki erõket, hogy szabadítsák ki azokat a jazidikat, akik még mindig az Iszlám Állam fogságában vannak.

Örményországban szentté avatták a népirtás áldozatait

Nagyvilág2015.04.24, 15:28

Szentté avatták csütörtök délután az 1915-17-es  örmény  népirtás 1,5 millió áldozatát az  örmény  egyház székhelyén, a Jerevántól mintegy 20 kilométerre található Ecsmiadzinban.

Szervekkel is kereskedik az Iszlám Állam

Nagyvilág2015.02.18, 13:16

Irak ENSZ-nagykövete azt kérte a Biztonsági Tanácstól, hogy vizsgálja ki azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az Iszlám Állam részben szervkereskedelembõl finanszírozza az akcióit.

A BBC tagadja a ruandai népírtást?

Nagyvilág2014.11.08, 09:55

Több ezer diák tiltakozott Kigali utcáin a BBC brit közszolgálati televíziónak az 1994-es ruandai népirtásról szóló dokumentumfilmje miatt a médium elleni intézkedéseket követelve.

A világ legijesztõbb helyei

[origo] utazás2014.10.21, 06:32

Van, ahol legendák és paranormális jelenségek okoznak borzongást, és van, ahol az emberi természet sötét oldala döbbenti meg az arra járó turistát.

Meglepõen könnyû végigcsinálni egy népirtást

Nagyvilág2014.04.07, 12:37

Húsz évvel ezelõtt a ruandai hutuk száz napon senkitõl és semmitõl sem zavartatva gyilkolhatták tuszi honfitársaikat. Nagyjából 800 ezer áldozatig jutottak. A nyugati hatalmak az elmúlt években nagyon sokszor sajnálkoztak a történtek miatt, több bizonyíték van azonban arra, hogy a népirtás idején tudták, hogy mi zajlik Ruandában, mégsem tettek semmit. Mi kell ahhoz, hogy zavartalanul kiirtsák egy ország lakosságának az egytizedét? Meglepõen kevés.

Alábecsülték a gyûlöletet a Közép-afrikai Köztársaságban

Nagyvilág2014.01.16, 10:10

Pszichológusokra és etnológusokra van szükség a konfliktus megértéséhez, figyelmeztetett a francia ENSZ-nagykövet. A katonák lehetetlen helyzetben vannak.

Kinek az emlékmûve?

Vélemény2014.01.08, 17:53

Emlékmûvet állít a magyar állam a német megszállásnak. Milyen színben tünteti fel ez a kormány és a magyarok viszonyát a holokauszthoz, és mit árul el a kormány történelemképérõl?

Elõzõ
Következõ