népességszám

címke rss

Lassabban fogy a népesség, és nem házasodik

Az idei első negyedévben nőtt a születések és a halálozások száma is Magyarországon, a népesség természetes fogyása mérséklődött. Az átlagosnál jóval többen születtek Nyugat- és Közép-Dunántúlon, és jóval többen haltak meg a Dél-Alföldön. A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedés után ismét csökkent.

KSH: Gyorsult a lakosság számának csökkenése

Itthon2011.09.19, 13:44

Gyorsult a népességfogyás Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal  adatai szerint a becsült népességszám július végén 9 millió 967 ezer volt, 26 ezerrel kevesebb, mint az év elején.

Közel 25 ezerrel élnek kevesebben Magyarországon, mint év elején

Itthon2011.08.22, 11:07

Nyolc százalékkal csökkent a születések száma, míg a halálozásoké 1,6 százalékkal nőtt az idei év első felében Magyarországon a 2010-es év hasonló időszakához viszonyítva, a KSH hétfőn közzétett adatai szerint.

Hányan élnek atomerőművek árnyékában?

Időjárás2011.04.28, 13:23

A világ atomerőműveinek több mint fele olyan helyen fekszik, ahol 75 kilométeres körzeten belül legalább egymilliós népesség él. Ilyen Paks is. Öt kivétellel egy olyan nukleáris erőmű sincs, amelynek 150 kilométeres körzetében ne élnének egymillióan. Nézze meg ezt egy új interaktív térképen!

A KSH szerint 9 millió 996 ezer ember él Magyarországon

Itthon2010.12.21, 10:58

A KSH számítása szerint nagyjából 9 millió 996 ezer ember él Magyarországon. A statisztika szerint 2010 első tíz hónapjában is folytatódott a népesség fogyása, jóval kevesebb gyerek születet, mint ahányan meghaltak.

Lassabban fogy a magyar lakosság

Itthon2006.01.23, 13:15

Kissé lassabban csökkent a magyar népesség száma tavaly, mint az azt megelőző évben. A KSH adatai szerint 2005-ben több gyerek született, de a halálozások száma is nőtt. Így a becslések alapján 10 millió 80 ezren vagyunk.

Mozizni Luxembourg-ban könnyű, nem Velencében

Nagyvilág2004.07.01, 15:53

A legnagyobb eltérések a moziszékek számarányában mutathatók ki az európai városok között - derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat felméréséből, amely a népességszám, a moziszékek aránya, a munkanélküliség, valamint a korösszetétel szerint hasonlított össze 258 várost. A tanulmányban a huszonöt tagállamon kívül Románia és Bulgária városai szerepelnek. Négy magyar város (Miskolc, Pécs, Nyíregyháza és Budapest) is szerepel az összevetésben, közülük csak Budapest tudott kiemelkedni az átlagból: a magyar főváros az EU hatodik legnagyobb városa.

Ideális esetben 2050-re állhat meg a népességfogyás

Itthon2003.04.26, 12:11

Csak a legoptimistább előrejelzés szerint állhat meg Magyarországon a népességfogyás, akkor is csak 2050-re a Jövőkutatási Kutatóintézet számításai szerint. A számítások nem tartalmazzák a migráció népességszámot módosító hatásait. Ha a legrosszabb forgatókönyv valósulna meg, akkor csak 6,5 millióan leszünk 2050-re.

Előző
  • 1
Következő