népességfogyás

címke rss

A fejekben bukik el a kormány harca a szaporodó Magyarországért

Itthon2011.10.30, 10:57

Miközben a napokban átlépi a hétmilliárdot a Földön élő emberek száma, a magyar népesség fogy, száma 2100-ra akár a mostani felére is csökkenhet. Az [origo] által megkérdezett kutatók szerint ebben nincs semmi ijesztő, egy ötmilliós ország is lehet jó hely. Sokkal nagyobb baj, hogy úgy tűnik, fejben nem vagyunk felkészülve arra, hogy a legjobbat hozzuk ki a helyzetből.

Harrach: A gyerekek kötelesek eltartani a szüleiket

Itthon2011.10.27, 18:51

Harrach Péter szerint a hamarosan benyújtandó családvédelmi törvény a gyermekvállalási kedv erősítését fogja szolgálni. A KDNP frakcióvezetője csütörtökön elmondta, hogy a törvény rögzíteni fogja a gyerekek jogait és kötelességeit, mint például a családban nevelkedés jogát.

KSH: Közel öt százalékkal kevesebb gyerek született, mint tavaly

Itthon2011.10.25, 10:36

A halálozások száma stagnált, a születések száma 4,7 százalékkal csökkent az év első nyolc hónapjában a 2010-es év hasonló időszakához képest. Az ország lakosainak száma 21 ezerrel csökkent.

KSH: Csaknem tíz százalékkal kevesebb gyermek született, mint tavaly

Itthon2011.07.20, 12:59

Az év első öt hónapjában csaknem 10 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző esztendő hasonló időszakában, a halálozások száma pedig mintegy három százalékkal nőtt - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal szerdai közleményében. Az ország becsült lélekszáma május végén 9 millió 969 ezer volt.

A harmincasokkal indítaná újra a szaporulatot a kormány

Itthon2011.06.26, 19:56

Hatalmasat zuhant tavalyhoz képest a születésszám Magyarországon 11 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 2010 első negyedévében. A csökkenésnek a Bajnai-kormány családpolitikai megszorításaihoz is köze van, de a válság sem kedvez a gyerekvállalásnak. Bár az Orbán-kormány megpróbált lendíteni a gyerekvállalási kedven, lelkesíteni sokkal nehezebb a gyerekvállalás előtt állókat, mint elvenni a kedvüket. A tét nagy, a következő pár évben gyermektelen szakadék keletkezhet a magyar társadalomban.

A népességfogyásról vitáznak kedden a parlamentben

Itthon2011.03.08, 08:34

Politikai vitanapot tartanak kedden a parlamentben a népességfogyás kérdéséről a Jobbik indítványára. Ezután várhatóan tárgyalnak a dohányzási tilalomról szóló törvényről, az áfatörvény módosításáról, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről.

Fideszes segítséget kapott a népesedésért aggódó Jobbik

Itthon2011.02.23, 12:28

Bár a Jobbiknak nincs elég képviselője egy parlamenti politikai vitanap kezdeményezéséhez, kormánypárti segítséggel elérték, hogy napirendre kerüljön a népességfogyás kérdése. A vitanapot valószínűleg március közepén rendezik.

A KSH szerint 9 millió 996 ezer ember él Magyarországon

Itthon2010.12.21, 10:58

A KSH számítása szerint nagyjából 9 millió 996 ezer ember él Magyarországon. A statisztika szerint 2010 első tíz hónapjában is folytatódott a népesség fogyása, jóval kevesebb gyerek születet, mint ahányan meghaltak.

Tragikusak a magyar szülési és demográfiai statisztikák

Egészség2010.12.03, 15:18

Ma Magyarországon minden harmadik nő császármetszéssel szül, és az először szülő nők több mint 90 százalékánál gátmetszést végeznek. Az otthonszülés jogszabálytervezetének második fordulója előtt kulturális és morális válságról beszélt az egészségügyi kormányzat az anya- és bababarát szülészetért küzdő Semmelweis Mozgalom csütörtöki konferenciáján.

Tízmillió alá csökkent a magyar népesség

Itthon2010.10.27, 10:18

Augusztus végére tízmillió alá esett a magyarországi lakosságszám - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A hivatal előzetes adatai szerint 2010. nyár végére, már csak 9 millió 999 ezer lakosa volt Magyarországnak.  

Már csak ezerrel van tízmillió fölött Magyarország lélekszáma

Itthon2010.09.20, 10:59

10 millió 1 ezer főre becsülte a statisztikai hivatal Magyarország július végi lélekszámát legfrissebb gyorsjelentésében. Magyarország lakosainak száma tovább csökkent 2009 óta, mert bár kevesebben haltak meg, mint tavaly, kevesebb gyerek is született.

10 millió 4 ezren élnek Magyarországon a KSH szerint

Itthon2010.08.24, 10:50

A népességfogyás 2009 hasonló időszakához képest alig változott, így Magyarország lakossága továbbra is fogy, jalenleg a KSH adatai szerint 10 millió 4 ezer magyar él itt. Idén eddig 13 százalékkal kevesebb házasságot kötöttek, mint taval az első fél évben.

Csak ötezer fővel van 10 millió fölött a magyar népesség

Itthon2010.07.20, 11:46

Csak a bevándorlásnak köszönhető, hogy ötezer fővel még mindig 10 millió fölött Magyarország népessége. A KSH szerint ugyan csökken a különbség, de továbbra is sokkal többen halnak meg, mint ahány gyerek születik.

A betelepülők tartották tízmillió fölött a népességszámot tavaly

Itthon2010.01.26, 12:28

Körülbelül 15 ezerrel csökkent a magyar népesség 2009 első 11 hónapjában - közölte a KSH. A népességfogyást a bevándorlás enyhíti, így még valamivel többen vagyunk tízmilliónál.

Népességnövekedés: Magyarország a 220. helyen

Tudomány2010.01.04, 18:16

Ideje átállítanunk az agyunkat egy új adatra, ha a Föld népességéről beszélünk: hatmilliárd helyett mondjunk inkább hetet a jövőben. A világ népessége 2050 körül érheti el a kilencmilliárdos csúcsot, és az idei lehet az első év, amikor csökkenni kezd az éves népességnövekedés. Tudjuk, hogy Magyarországon már régóta negatívak a mutatók, de a 2009-es adatokkal való szembesülés sokak számára még így is sokkoló lehet.

Felgyorsult a népességfogyás 2009-ben

Itthon2009.12.18, 09:34

A tavalyinál gyorsabb ütemben fogyott 2009 első tíz hónapjában a magyar népesség. A csükkenő születésszám és a majdnem stagnáló halálozás hatásait a bevándorlás enyhíti. A KSH becslése szerint október végén  10 millió 19 ezer lakta Magyarországot.

Akarnak gyereket a magyarok, csak szülni nem mernek

Itthon2009.12.17, 11:09

Alig van olyan magyar, aki kifejezetten irtózik a gyerekvállalás gondolatától, mégis évtizedek óta kevés gyerek születik Magyarországon. Ezen akar változtatni egy szakértőkből, politikusokból és civilekből álló társaság, aki új irányt adnának a népesedéspolitikának. A problémát évtizedek óta harsogó politikusok néhány extrém ötlettel is előálltak már: egy fideszes szavazati jogot adott volna a gyerekek után, egy MSZP-s pedig megengedte volna, hogy a szülők megválasszák gyerekük nemét.

Csökken, de még 10 millió fölött van a magyar népesség

Itthon2008.08.27, 11:00

A tavalyinál kisebb mértékben, de csökkent a magyarországi népesség 2008 első félévében. Valamivel több gyerek született, és kevesebb ember halt meg, mint tavaly ilyenkor. A magyar lakosság száma még mindig 10 millió fölött van - derül ki a KSH jelentéséből.

A népességfogyás gátja a gazdasági növekedésnek

Archívum2007.10.18, 13:00

Mellbevágó megállapításra jutott a Lisszaboni Tanács brüsszeli székhelyű gazdasági kutató központ: a népesség fogyása miatt egyes kelet-európai országok soha nem fogják tudni elérni a nyugat-európai életszínvonalat. Azoktatási célú beruházások elégtelensége, a szakképzett munkaerő elvándorlása, illetve az alacsony születésszám fogja fékezni a növekedést.

Franciaország lehet az EU óriása 2050-re

Nagyvilág2005.05.18, 13:12

Miközben 2050-re EU-szerte drasztikus népességfogyást jósolnak a szakemberek, a legfrissebb előrejelzések szerint Franciaország népessége olyan mértékben nőni fog, hogy a legnépesebb tagállammá válik az évszázad közepére. A jelenleg listavezető Németország népessége csökken majd az előrejelzések szerint a leginkább.

Minden NATO-bevetésben lesznek magyar katonák

Itthon2004.04.27, 14:04

A kormány azt akarja, hogy a jövőben a NATO katonai akcióiban mindenképpen részt vegyenek magyar katonák, a világ bármely távoli pontján is csapjon le a szövetség. A kormány által elfogadott nemzeti biztonsági stratégia szerint több bevándorlót kellene befogadnia az országnak. A stratégia szerint így küzdhetünk a népességfogyás ellen.

Orbán találkozik Medgyessyvel

Itthon2004.01.30, 12:50

Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke csütörtökön válaszolt Medgyessy Péter miniszterelnök invitálására, és elmegy a találkozóra. Medgyessy EU-ügyekről, a népességfogyásról, modernizációról beszélgetne a volt miniszterelnökökkel.

Ideális esetben 2050-re állhat meg a népességfogyás

Itthon2003.04.26, 12:11

Csak a legoptimistább előrejelzés szerint állhat meg Magyarországon a népességfogyás, akkor is csak 2050-re a Jövőkutatási Kutatóintézet számításai szerint. A számítások nem tartalmazzák a migráció népességszámot módosító hatásait. Ha a legrosszabb forgatókönyv valósulna meg, akkor csak 6,5 millióan leszünk 2050-re.

Gyorsult a népességfogyás üteme

Tudomány2003.04.22, 11:42

Az év első két hónapjában csökkent a házasságkötések és az élveszületések száma, emelkedett viszont a halálozásoké; a népességcsökkenés mértéke meghaladta az elmúlt év január-februári értéket.

Előző
  • 1
  • 2
Következő