néni

címke rss
Anna néni elfogadta a halált, de férje elvesztését mégsem képes

Anna néni elfogadta a halált, de férje elvesztését mégsem képes

Anna néni korán ébredt, mint mindig. Köntösbe bújt, és ráérősen lefőzte a kávéját. Szigorúan a régi kotyogósát használta, a gyerekeitől kapott kávéfőző már jó ideje visszakerült a dobozába. Persze, remek caffé lattét és caffé cremát készít, de Anna néninek elég egy kis tejszín a feketébe, nincs szüksége a flancolásra, ahogy ő nevezi. Meg az a sok gomb is rajta csak összezavarta.

Gonosz vénasszonynak hittük, pedig csak össze volt törve a szíve

She2023.11.15, 15:48

Sok évvel ezelőtt egy szombat délután Feri, a férjem, kint barkácsolt valamit az udvaron. Fruzsi lányom pedig a szomszéd gyerekekkel játszott a csendes kis utcánkban. A hat-nyolc éves lurkók labdáztak, fogócskáztak, remekül szórakoztak.

Meglepő helyen dolgozik L.L. Junior idős édesanyja

Tévé2023.10.27, 14:20

Szeretek dolgozni, és nem szeretnék kiszolgáltatva lenni - mondta az asszony.

Szívszorító történet: megtalálta árvaházba adott fiát a hajléktalan Erzsike

Life.hu2023.10.15, 11:12

Az idős, hajléktalan Erzsike nénit egy kétgyerekes anya, Edit fogadta be. nem csak gondoskodott a beteg asszonyról, a rokonait is felkutatta.

Egy idős nő véletlenül csatlakozott a Giro d'Italiába, sztároknak kijáró szurkolást kapott - videó

Sport2023.05.24, 09:32

Nem mindennapi események zajlottak le a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny keddi, Sabbio Chieséből induló 203 kilométeres szakaszának elején. Az útvonalra ugyanis begurult a biciklijével egy időseb nő is, aki nagy ünneplésben részesült.

Fagyit reggelizek és 83 évesen nincs, aki megállítson!

She2023.02.03, 14:28

A szokásos időben szólt a csengő, Jocóhoz órát lehetne igazítani, hiszen mindennap ugyanakkor kanyarodott a ház elé, felnyitotta a postaláda kis ajtaját, bedobta a leveleket és a szórólapokat, csengetett, majd folytatta az útját. Még épp sikerült elkapnom a pillantását az ablakban. Sietve félrehúztam a portól kissé megszürkült csipkefüggönyt és láttam, ahogy biccent, majd eltolja a kerékpárját. A szomszéd portáig felesleges lett volna felszállnia rá.

A halottasházban vették észre, hogy az idős asszony életben van

Life.hu2023.01.22, 18:18

Egy idősek otthonából szállították át a közeli halottasházba az asszonyt, akiről később kiderült, hogy még életben van. A megdöbbentő eset Amerikában, az iowai Ankeny-ben történt.

Mély, vérző sebbel találtak rá a 90 éves nénire a rendőrök: tehernek érezte magát

Life.hu2022.11.04, 10:18

A 90 éves néni tehernek érezte magát, ezért el akarta dobni az életét. A budapesti rendőrök előzték meg a tragédiát. 

Van, hogy az ember már csak az emlékeiben boldog - avagy Marika néni életének margójára...

She2022.11.01, 22:44

Leülök a fésülködőasztalhoz, egyesével kiszedem a rózsaszín csavarókat a hajamból. Amikor kész vagyok vele, a ritka fogú fésűt végighúzom rajta néhányszor, aztán jobbra-balra fordítva a fejem megszemlélem az eredményt. Elégedett vagyok vele. A hajam már ugyan ősz, de attól még lehet szép és ápolt. Sokakkal ellentétben én nem fogom befesteni. Józsinak is így tetszik.

Szégyenérzet volt a szemében, mert nem tudta kifizetni a vásárlást...

She2022.10.03, 00:50

Mindenkinek van legalább egy olyan szomszédja, akivel sosem találkozik. Hallja őt, ahogy közlekedik a szobák között, és a rendre kiürülő postaládából, vagy a fellibbenő függönyből sejthető, hogy él valaki a lakásban, még ha nem is tudjuk pontosan, kicsoda. A mi lépcsőházunkban ezt a szerepet egy idős nénire osztották.

74 évesen a fiatalokat is megszégyenítő külsővel rendelkezik a testépítő nagyi - Fotó

Life.hu2022.06.19, 16:52

Joan MacDonald két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy több időt szentel a mozgásra és napi szinten nekiáll edzeni. A sok munka meghozta a gyümölcsét: a 74 éves asszony bomba formában van.

Tőlük szebb a világ! 10 alkalom, amikor idős emberek nagyon aranyos dolgokat csináltak

Unilife.hu2021.07.29, 19:18

A cuki képeket mindenki imádja, legyen szó kisbabákról vagy állatkákról. De ki gondolta volna, hogy az idős emberek iránt is így érzünk?

Jobban kijövök a nyugdíjas szomszéd nénivel, mint a korombéli munkatársammal

She2021.06.25, 15:27

Épp visszaérek az íróasztalomhoz, amikor látom, hogy Karina magasra emeli az okostelefonját és próbálgatja, hogy mi a legjobb szög. Muszáj forgatnom a szememet, ő pedig pechemre rajtakap. Azonnal felkapja a vizet, lecsapja az asztalra a telefonját. - Mi van? – förmed rám. - Ja, semmi. Ne zavartasd magad – felelem, és inkább beletemetkezem a mappákba.

Vilmos herceg mindenki előtt flörtölt egy nővel – Videó

Life.hu2021.05.26, 15:13

Videofelvétel is készült róla, ahogyan Vilmos herceg nyíltan flörtölt egy nővel, mégpedig a 96 éves Betty Magee-vel. Ám a jelek szerint az idős néni kezdte a kacérkodást.

Egy 84 éves nénit támadott meg, és fosztott ki egy gyöngyösi férfi

Life.hu2020.08.02, 14:14

A bűncselekmény gyanúsítottját 2 napon belül elfogták.

102 évesen vállalta be az ejtőernyős ugrást egy néni: videó

Archívum2018.12.13, 16:17

Irene O'Shea 102 évesen próbálta ki az ejtőernyőzést.

Ördög Nóra lenénizte Liptai Claudiát a Mit tenne a gyereked? című műsorban: videó

Archívum2018.10.27, 14:37

A Mit tenne a gyereked? adásának végén Ördög Nóra kvízkérdéseket tett fel a műsor győztesének. A válaszlehetőségek között pedig Liptai Claudia is szerepelt, akit lenénizett a műsorvezető.

Pucér férfiak lepték meg az idősek otthonának női lakóit: fotók

Life.hu2018.10.17, 16:54

Pucér felszolgálófiúkat kértek meglepetésként az egyik brit idősek otthonának női lakói.

Tanár néninek állt Orosz Barbi

Archívum2018.07.11, 07:34

Orosz Barbi a műsorvezetés mellett új hivatást talált: tanár lett a tévés. 

71 éves néni kiabált és pofozkodott a Miskolcról Budapestre tartó a vonaton

Archívum2017.06.28, 17:53

Egy 71 éves néni okozott felfordulást egy Miskolcról Budapestre tartó vonaton: egy mozdonyvezetőt megvert, egy kismamát pedig megríkatott. Garázdaság és könnyű testi sértés miatt indult ellene eljárás.

Meghalt a néni, aki finom süteményeket árult a Nyugatinál

Archívum2016.10.25, 13:49

A 86 éves Irénke néni halálhírét egyik ismerőse közölte a Facebookon. Az idős asszonyt nagyon sokan gyászolják. 

Meghalt a néni, aki a süteményeit árulta a Nyugatinál

Itthon2016.10.25, 08:08

Vasárnap meghalt az az idős néni, aki a Nyugati pályaudvarnál árulta a saját készítésű süteményeit. Irénke néni szokásos helyén hétfőn egy mécses égett.

Tangó Alzheimerrel

She2019.04.24, 15:51

Én, az "elkényeztetett" nő, a feleség, a szakember egyszeriben a nagy jólétből nagyon nehéz helyzetbe kerültem. Jól-rosszul felépített, magas védőfallal körülvett világom, – amibe komótosan berendezkedtem - teljesen felborult.

Együtt ropta Obamáékkal egy 106 éves néni

Archívum2016.02.22, 16:49

A 106 éves néni, Virginia McLaurin egyik legnagyobb vágya teljesült, amikor a Fehér Házban találkozhatott Barack Obama amerikai elnökkel és feleségével a múlt héten.

Prosti Matuzsálem: 91 évesen is várja a kuncsaftokat a szexnéni

Life.hu2015.10.08, 16:54

A birminghami és lancasteri egyetem felmérték, hány szexmunkás élhet Nagy-Britanniában. Az eredmény meglepő.

Szívszorító! Nem engedték fel az idős nénit a buszra virágaival

Archívum2015.08.09, 14:16

Könnyek között mesélte az idős hölgy, hogy a fiatal buszsofőr nem engedte fel a helyközi járatra, ajándékba vitt kerti virágaival. 

Ilyet még nem láttál! Furán doboló néni a Got Talent legunalmasabb produkciója

Life.hu2015.05.04, 11:51

A Got Talentbe bizony mindenféle produkcióval lehet jelentkezni – így került ide ez a furán doboló néni is.

Késett a mentő? Unokája szeme láttára halt meg a néni a HÉV-megállóban

Life.hu2015.02.05, 16:18

Szigetszentmiklóson, a HÉV-megállóban megállt a szíve egy idős asszonynak. A körülötte lévők próbálták újraéleszteni, amíg a mentősökre vártak. A segítség azonban a szemtanúk szerint csak egy óra múlva érkezett meg.

Befőttesüvegekkel támadt a néni

Itthon2015.01.05, 09:19

Befőttesüvegekkel dobálta az utcájában közlekedő autósokat egy idős oroszlányi nő. A nagy forgalom nem tetszett neki. 

Egy 99 éves néni, aki minden nap varr egy ruhát a szegény gyerekeknek

Archívum2014.08.22, 16:27

Látott egy dokumentumfilmet, ezért úgy gondolta, segíteni fog. Lilian Weber már túl van a 840. ruhán.

Íme, a 106 éves magyar asszony, Batki Margit

Archívum2014.07.18, 13:05

Nemrég ünnepelte 106. születésnapját a zákányszéki Bernáth Ferencné Batki Margit, aki a napszámot és a vályogverést tartja a hosszú élet titkának.

Meglett az eltűnt hajléktalan néni

Life.hu2014.03.05, 18:23

A 78 éves utcán élő Ica néni, akit a 18 éves Szandra befogadott, eltűnése után végre előkerült.

Felrobbant egy ház - egy néni bent égett

Life.hu2013.10.10, 17:14

Robbanás volt egy családi házban Budapesten, a XVI. kerületben. Egy idős nő nem élte túl.

106 évesen fülig szerelmes egy néni

Life.hu2013.05.19, 19:37

Marjorie Hemmerde arról ismert, hogy egy nála 33 évvel fiatalabb férfival jár. Ez azonban egy csöppet sem botrányos, tekintve, hogy a hölgy jelenleg 106 éves, bár eszében sincs megfelelni a százévesekről szóló sztereotípiáknak. Egészséges, vág az esze és szerelmes.

Dél-Koreában 2020-ra háztartásonként egy robot a cél

Mindentudás egyeteme2006.09.12, 19:14

Megvalósuló science fiction? A dél-koreai kormány azt szeretné elérni, hogy 2020-ra minden háztartásban legyen egy robot.

A kajakkirálynő nem akar Kati néni lenni

Sport2006.04.24, 14:25

Tizenötszörös világbajnok, olimpiát azonban még "csak" egyszer nyert Kovács Katalin, a világ messze leggyorsabb és legjobb női kajakpárosának a tapasztaltabb tagja. Az egyik legjobb és legeredményesebb magyar sportolónő néhány éve még úgy nyilatkozott az [origo]-nak, hogy 2004-ben, az athéni ötkarikás játékok után végleg sarokba teszi a kajakevezőt, és nekikezd a családtervezésnek. Mostani sporttársának, Janics Natasának a feltűnése után azonban változtatott a tervein, mert bár nem szeret a távoli jövővel foglalkozni, a magyar kajakkirálynő érzi magát olyan erősnek és gyorsnak, hogy a pekingi olimpián is himnuszt hallgasson a dobogóó ...

FÉSZ: autós szex hetvenévesen

Auto2006.03.21, 08:30

Anyaszült meztelen, hetvenéves nénit csíptek el, amint egy autóban, menet közben szeretkezni próbált a vezetővel Olaszországban.

Tomka Zsóka: Hol vannak már az igazi extrém ruhák!

Vendégszoba2005.10.10, 18:40

Rotshchild Klára oltotta be a divat szeretetére, nem tartja lényegesnek a divatszíneket, ellenben nagy hangsúlyt fektet ruhái tervezésekor az ember egyéniségére, stílusára. Tomka Zsóka ruhatervező rengeteget mesélt Klári néni híres szalonjáról, előző korok extrém viseleteiről, elmondta a véleményét a fiatalok R&B öltözékeiről, és azt is megtudhattuk, milyen fiatalokat - milyen feltételekkel - vár iskolájába, a Tomka Stúdió Művészeti Szakközépiskolába.

Leander Grillkert

Nyárigo 20042004.05.26, 11:56

Az elkerített kerthelységben, hol habzó, hideg söröket ihatunk, robosztus fagyigép üzemel, kedvesen mosolygó nénivel. A Római-parti üzemegység tágas kerthelységével gyermekes családok részére javallott: földrajzilag egy kicsiny, de meghitt játszótér és egy mini-vidámpark közt helyezkedik el.

Százéves asszonyt köszöntöttek Pécsett

Itthon2003.10.22, 21:19

Századik születésnapján köszöntötték szerdán Pécsett Kalmár Pálnét. Erzsi néni a Malomvölgyi úti idősek otthonában tartott ünnepségen elmondta: arra a legbüszkébb, hogy soha nem volt beteg, s mind a mai napig képes önállóan ellátni magát.

Egy nyugdíjas néni megfenyegette Balogh Lászlót

Itthon2002.08.23, 06:42

Nem bizottsági tevékenysége miatt fenyegették meg két hete Balogh Lászlót, a Medgyessy Péter miniszterelnök kémelhárító múltját vizsgáló bizottság elnökét - jelentette be tegnap a rendőrség. Egy idős asszony telefonált, s egy álhír kapcsán vonta kérdőre a politikust. Balogh László akkor két, általa fenyegetőnek tartott telefonhívás miatt kérte az eljárás megindítását.

Előző
  • 1
Következő