Nemzetvédelmi Egyetem

címke rss

Kiemelt jelentőségű a közszolgálati egyetem projektje

Az egykori Ludovika Campuson, a fővárosi Orczy park környékén lesz majd. A 24 milliárd forintos beruházásra 4,5 milliárd forint költségvetési pénzt ad a kormány.

Lehallgatásbiztos lesz Navracsics egyeteme

Itthon2012.06.21, 10:32

Nemzetbiztonsági szempontok figyelembe vételével épül majd fel a közszolgálati egyetem. Így csak meghatározott cégek pályázhatnak a munka egyes részeire, a beruházásért felelős kormánybiztos hivatala szerint ugyanakkor ahol törvényileg lehetséges, ott nyílt pályázat lesz.

Megpályáztatják a letartóztatott rektor székét

Itthon2010.02.26, 14:51

Bár a nyomozás még folyik a gyanú szerint befolyásával visszaélő Szabó János rektor ellen, a Honvédelmi Minisztérium máris pályázatot írt a nemzetvédelmi egyetem élére. Szabó a nyomozók szerint egy nemzetközi szállítási cégre próbált rátukmálni egy biztonsági céget azzal, hogy cserébe megóvja őket egy állítólagos rendőrségi eljárástól.

Jó fizetése és tudós karrierje volt a letartóztatott rektornak

Itthon2010.02.19, 10:00

Havonta mintegy bruttó egymillió forintot keres és több évtizedes kutatói karriert tudhat maga mögött Szabó János nemzetvédelmi rektor, akit befolyással üzérkedéssel gyanúsítanak, és csütörtökön előzetes letartóztatásba is helyeztek. Az [origo] által megkeresett ismerősei meglepődtek a gyanúsítás hírén, egyik korábbi kollégája úgy fogalmazott, hogy nem konfliktusos embernek ismerte meg Szabót.

Panaszt tesz sérülése miatt az őrizetbe vett rektor

Itthon2010.02.19, 15:33

Panaszt tesz a keddi őrizetbe vétele során elszenvedett sérülése miatt Szabó János, a nemzetvédelmi egyetem kedden őrizetbe vett rektora - írja a Blikk. Ügyvédje szerint a befolyással való üzérkedéssel gyanúsított Szabóval a kommandósok üvöltöztek és földhöz vágták, a rendőrség azonban állítja, hogy minden jogszerűen történt, és erről videófelvételük is van.

A katonai egyetemi rektor állítja, ő csak segíteni akart a DHL-nek

Itthon2010.02.18, 16:51

Előzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön a Nemzetvédelmi Egyetem befolyással üzérkedéssel gyanúsított rektorát, Szabó Jánost és a DHL nemzetközi szállítási cég egyik magyar igazgatóját is. Szabó csütörtökön vallomást tett a bíróságon: tagadta, amivel gyanúsítják. Vallomása szerint tényleg megkereste a DHL-t, miután tudomást szerzett a cégnél állítólag folyó jogellenes dolgokról, de csak tanácsot adott nekik, cserébe nem kért semmit.

Könnyebben sérült meg az őrizetbe vett rektor

Itthon2010.02.17, 20:09

Megtagadta a vallomástételt Szabó János, a nemzetvédelmi egyetem kedden őrizetbe vett rektora, akinek előzetes letartóztatását is kezdeményezte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A rendőrök befolyással üzérkedés gyanúja miatt nyomoznak a rektor és két másik ember ellen, akik szintén nem tettek még vallomást. Az NNI szóvivője megerősítette: Szabó ellenállt, amikor őrizetbe vették, ezért könnyebb sérülést szenvedett. A rektor ügyvédje szerint tagadja a befolyással üzérkedést.

E-mailben győzködte az őrizetbe vett rektor a DHL-t a főügyész szerint

Itthon2010.02.18, 00:02

A DHL nemzetközi szállítási cég egyik magyar igazgatóját is előzetes letartóztatásba helyezné az ügyészség a Nemzetvédelmi Egyetem rektora mellett a befolyással üzérkedés miatt folyó nyomozásban - mondta az MTV Az Este című műsorában Ihász Sándor fővárosi főügyész. A rektor e-mailben és személyesen is megpróbálta rávenni a DHL németországi vezetőjét, hogy az általa ajánlott biztonsági céget alkalmazza. A német vezetőség azonban rögtön a rendőrséghez fordult a főügyész szerint.

Őrizetbe vették a Nemzetvédelmi Egyetem rektorát

Itthon2010.02.17, 06:56

Őrizetbe vették a Nemzetvédelmi Egyetem rektorát, akinek irodájában kedden házkutatást tartott a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A rendőrök befolyással üzérkedés gyanúja miatt nyomoznak. Az NNI nem fedte fel a gyanúsítottak kilétét, de a Honvédelmi Minisztérium szerint valóban a rektort vették őrizetbe. A rektor a gyanú szerint egy csomagküldő céget akart rávenni, hogy egy általa ajánlott bizotnsági céget alkalmazzon, őrizetbe vételekor állítólag ellenszegült a rendőröknek.

Előző
  • 1
Következő