Nemzetközi Sakkszövetség

címke rss
Kitiltották a transznemű sakkversenyzőket a női kategóriából

Kitiltották a transznemű sakkversenyzőket a női kategóriából

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) közölte, hogy ideiglenesen megtiltja a transznemű nők versenyzését a női versenyeken, írja a BBC.

Nevetségesen gyáván döntött a FIDE, nem merték kizárni az orosz sakkozókat

Nagyvilág2022.03.01, 16:21

Ma délután öt orosz sakkozó részvételével, hivatalosan mégis oroszok nélkül kezdődik meg a sakk Grand Prix-sorozat második állomása Belgrádban. A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) úgy rendelkezett, hogy az orosz játékosok a FIDE zászlaja alatt szerepelnek a tornán. A döntés hátterében az áll, hogy orosz személy áll a sakkszövetség élén.

Több mint húsz év után új elnöke van a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Sport2018.10.03, 18:36

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) több mint húsz év után új elnököt választott: a szerdai közgyűlésen Arkagyij Dvorkovics kapott bizalmat.

Visszavonul az ufókkal társalkodó, sakkbolond kalmük elnök

Nagyvilág2010.09.07, 19:31

Tizenhét év után ősszel távozik posztjáról a buddhista Kalmükföld elnöke, aki néhány hónappal ezelőtt arról beszélt a tévében, hogy ufókkal társalog. További életét a sakknak szenteli, szeptemberben Karpovval küzd meg a sakkszövetség elnökségéért.

Földön kívüli elismerésre vágyik a sakkbolond kalmük elnök

Nagyvilág2010.05.09, 12:07

Földönkívüliekkel társalog, és tudatalattijával befolyásol a sakkimádó kalmük elnök, akinek felívelő karrierjét előre látta egy bolgár jósnő. Az elsivatagosodó sztyeppére sakk-Mekkát álmodó Kirszan Iljumzsinov 17 éve vezeti folyamatosan országát és 15 éve a nemzetközi sakkszövetséget. Most azonban két kihívás is várja: egy orosz képviselő kivizsgáltatná harmadik típusú találkozását, Anatolij Karpov sakklegenda pedig elhódítaná tőle posztját a nemzetközi sakkszövetség élén.

Topalov vezet, Lékó kilencedik a sakkvilágranglistán

Sport2008.12.30, 18:15

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette a 2009. január 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. Megőrizte éllovasi pozícióját a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov, a világbajnoki döntőn címét megvédő indiai Viswanathan Anand második a rangsorban. A FIDE elszámolta a december 28-án, Elisztában befejeződött Grand Prix-viadalt, de figyelmen kívül hagyta a Nankingban játszott 21-es kategóriájú szuperversenyt, amely hét nappal korábban ért véget. Ennek köszönheti az ukrán Vaszilij Ivancsuk harmadik helyezését,  a norvég Magnus Carlsen a negyedik, míg három helyezést rontott az orosz Alekszandr Morozeviics. Kettő ...

Lékó ötödik lett az elisztai GP-viadalon

Archívum2008.12.28, 20:15

Az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Dmitrij Jakovenko és Alekszandr Griscsuk hármas holtversenyben végzett az élen az Elisztában befejeződött III. Grand Prix-viadalon. Lékó Péter az utolsó fordulóban sötéttel remizett a kínai Wang Yue ellen, és holtversenyben ötödikként zárta szereplését. A záró játéknapon is csak egy győzelem született, az ukrán Pavel Eljanov nyert. A verseny 91 játszmájából 32 végződött döntéssel, világossal 25-ször voltak eredményesek, sötéttel hétszer tudtak nyerni. Három torna után Radzsabov vezet a Grand Prix-sorozatban, ahol a nagymesterek négy versenyen vesznek részt, és a három legjobb eredmény számít a ranngsorba. ...

A ferihegyi partit már megnyerte Lékó

Sport2008.12.14, 12:23

A Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában, Elisztában december 13. és 28. között rendezik meg a Grand Prix harmadik versenyét, amelyen második kiemeltként Lékó Péter is játszik. A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov a katari rendező visszalépése után mentette meg a hat tornából álló versenysorozatot, az eredeti kiírás szerint a kalmükök az ötödik viadal szervezői voltak. A drezdai sakkolimpia idején megtartott Kongresszuson ismét megváltoztatták a világbajnoki rendszert, ami az éljátékosok körében nagy megdöbbenést, tiltakozást váltott ki. A norvég Magnus Carlsen, az első Grand Prix-torna holtversenyes győztese, majd az angol Michael Addams ...

Visszalépés és tiltakozás a sakkvilágbajnoki rendszer megváltoztatása miatt

Sport2008.12.07, 17:45

A Nemzetközi Sakkszövetség drezdai Kongresszusán a Közgyűlés az Elnöki Tanács javaslatára megváltoztatta a már megkezdődött új világbajnoki ciklus szabályzatát. A döntés ellen már több éljátékos tiltakozott. A norvég Magnus Carlsen a leghatározottabban adott nyomatékot elégedetlenségének, visszalépett a Grand Prix-versenysorozatból. Az örmény Levon Aronjan a FIDE elnökéhez, Kirszan Iljumzsinovhoz írt nyílt levélben kérte a döntés felülvizsgálatát. Borzolja a kedélyeket az ukrán Vaszilij Ivancsuk doppingvétsége is, hivatalos tájékoztatást nem olvashatunk a FIDE honlapján. Az újabb bonyodalmakról Rajcsányi Pétert, a FIDE PR és Marketiing ...

Irán meglepte Lékóékat a sakkolimpián

Archívum2008.11.13, 22:09

Drezdában szerda este ünnepélyesen megnyitották a 38. férfi és a 23. női sakkolimpiát. Látványos műsor után a kétszeres olimpiai bajnok Polgár Zsuzsa gyújtotta meg az olimpiai lángot. A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov nem vett részt az ünnepségen, Moszkvában autóbalesetet szenvedett, kórházban ápolják. Délután lejátszották a svájci rendszerű viadal első fordulóját. Kellemetlen meglepetésre ötödik helyre rangsorolt férficsapatunk a 40. Irán ellen csak 2-2-t ért el. Négy remi született, a partikban több volt, Polgár Judit, Almási Zoltán, Balogh Csaba és Berkes Ferenc játszott. Női válogatottunk magabiztosan rajtolt, 3,5-0,5-re győztee ...

Topalov vezeti az új sakkvilágranglistát

Archívum2008.09.30, 10:40

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette a 2008. október 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. Másfél év után változás a rangsor élén, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a Grand Slam-döntőn elért ragyogó eredményével visszahódította az éllovasi pozíciót. Az orosz Alekszander Morozevics megőrizte második helyezését. A top 10 legidősebb és legfiatalabb tagja, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a norvég Magnus Carlsen osztja a harmadik helyet. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand csak ötödik, kihívója, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a hatodik. Az első hat helyezett között mindössze 19 poont ...

Nőisakk-vb a grúz-orosz konfliktus árnyékában

Sport2008.08.29, 09:43

Az oroszországi Kabardino Balkarija Köztársaság fővárosában, Nalcsikban csütörtökön este ünnepélyesen megnyitották a női kieséses rendszerű sakkvilágbajnokságot. Alekszandr Zsukov miniszterelnök-helyettes, az Orosz Sakkszövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket, a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov nyitotta meg a vb-t.  Fantasztikus ünnepi műsor kápráztatta el a mintegy háromezres közönséget. A címvédő a kínai Xu Yuhua, aki 2006-ban, Jekatyerinburgban szerezte meg a világbajnoki címet. A nagy hiányzó a női világranglistát óriási fölénnyel vezető Polgár Judit. A címvédő Xu Yuhua az elsőszámú kiemelt, de csak 13. az Élő-pontszáma alapjján. ...

Arsavinék mezeit osztogatták a sakk-Vk-n

Sport2008.08.01, 18:31

Szocsiban nagyszabású, látványos ünnepséggel és a sorsolással megkezdődött a Grand Prix-versenysorozat második versenye. A megnyitón a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov is köszöntötte a 14 résztvevőt. A viadal sorsolásakor a foci kapott főszerepet, a labdarúgó-Eb-n nagy sikerrel szerepelt orosz válogatott mezei közül választhattak a nagymesterek. Az első fordulóban öt döntetlen mellett az orosz Alekszander Griscsuk aratott értékes győzelmet, az ukrán Szergej Karjakin ellen nyert. Az azeri Tejmur Radzsabov érvényesítette a papírformát, a katari Mohamed Al-Modiahkit kényszerítette feladásra.

Kibabrált Carlsennel a sakkszövetség

Sport2008.07.01, 11:59

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette a 2008. július 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand megőrizte vezető pozícióját, 10 ponttal előzi meg az orosz Vlagyimir Kramnyikot, akivel Bonnban októberben világbajnoki döntőt játszik majd. A rangsor második helyén az orosz szuperbajnok, Alekszander Morozevics, a negyedik az ukrán Vaszilij Ivancsuk, ötödik a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov. A lista negatív szenzációja, hogy a FIDE végül nem számolta el a foroszi szuperversenyt, ahol a 17 éves norvég Magnus Carlsen szenzációs tornagyőzelmet ért el, 17 Élő-ponttot ...

Carlsen tornagyőzelmével második lesz a világranglistán

Archívum2008.06.20, 09:02

Foroszban a legfiatalabb résztvevő, a 17 éves Magnus Carlsen győzelmével fejeződött be az Aeroszvit szuperverseny. A norvég titán egy ponttal előzte meg a torna doyenjét, a hajrában kettős győzelemmel a második helyre előretört ukrán Vaszilij Ivancsukot. Az utolsó fordulóban Carlsen nehéz küzdelemben remizett az ukrán Szergej Karjakinnal. A címvédő honfitársa, Pavel Eljanov ellen nyert remek játszmát. Az ukrán Andrej Volokityin értékes győzelemmel fejezte be a versenyt, az orosz Jevgenyij Alekszejev várakozás alatt szerepelt. A spanyol Alekszej Shirov vert helyzetből támadt fel, és végül ötven százalékkal zárt. Nagy csalódás az orossz ...

Lékó Katarban játssza első Grand Prix-versenyét

Sport2008.06.10, 20:32

A Nemzetközi Sakkszövetség véglegesítette a Grand Prix 2008-2009 hat versenyből álló sorozatának résztvevőit, és elkészítette a beosztásokat. A Grand Prix győztese játszhat 2010-ben a 2009-es Világkupa győztesével nyolcjátszmás párosmérkőzést a kihívó jogáért. A sorozatban 21 nagymester játszik, versenyenként tizennégyen ülnek sakkasztalhoz, mindenki négy tornán szerepel. A magyar sakkozást Lékó Péter képviseli, aki decemberben Katarban, jövő áprilisban a svájci Montreux-ban, augusztusban Elisztában, majd decemberben a cseh Karlovy Varyban ül sakkasztalhoz. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Krramnyik, ...

Anand vezet, Carlsen nyomul, Lékó még top 10-ben

Sport2008.04.02, 12:12

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette a 2008. április 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand pályafutása során harmadszor lépte át a bűvös 2800-as Élő-ponthatárt. 15 ponttal előzi meg az orosz Vlagyimir Kramnyikot, akivel Bonnban októberben világbajnok döntőt játszik majd. A rangsor harmadik helyén az orosz szuperbajnok, Alekszander Morozevics áll, csak a negyedik a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov. A lista szenzációja a 17 éves norvég Magnus Carlsen ötödik helyezése, 32 pontot gyűjtött Wijk aan Zee-i és linaresi remeklésével. Az örmény Levon Aronjan éés ...

A legjobb sakkozók kihagyhatják a GP-sorozatot

Sport2008.02.27, 18:26

A FIDE február 15-ig adott határidőt a meghívott nagymestereknek, hogy aláírják a szerződést a 2008/2009-es Grand Prix-sorozaton való részvételükről. A hat 14 résztvevős tornából négyen kötelező a részvétel, a Grand Prix győztese 2010-ben a 2009-es Világkupa győztesével nyolcjátszmás párosmérkőzést vívhat a kihívó jogáért. A Nemzetközi Sakkszövetség honlapján még nincsenek információk, hogy kik fogadták el a meghívást. Csak a versenyenként a szervezők részéről már delegált és elfogadott nevek olvashatóak. A januári világranglistán negyedik, decemberben orosz szuperbajnokságot nyert Alekszander Morozevics visszautasította a meghívástt, ...

Lékó is indul a sakk Grand Prix-n

Archívum2008.02.06, 06:40

A Nemzetközi Sakkszövetség hivatalosan is meghirdette a FIDE Grand Prix 2008-2009 hat versenyből álló sorozatát. A Grand Prix győztese játszhat 2010-ben a 2009-es Világkupa győztesével nyolcjátszmás párosmérkőzést a kihívó jogáért. A sorozatban 21 nagymester játszhat, versenyenként tizennégyen ülnek sakkasztalhoz, mindenkinek négy viadalon kell játszania. Tizennégy nagymester már kvalifikálta magát, megkapták a hivatalos meghívót, február 15-ig kell válaszolniuk, lemondás esetén helyettesítésükről az Élő-listáról gondoskodnak. Lékó Péter meghívott. Nagymesterünk már Mexikóból válaszol, elutazott a nyolc résztvevős, kétfordulós Morellia-Linares ...

Holtverseny a sakkvilágranglista élén

Archívum2007.12.30, 11:32

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette a 2008. január 1-től érvényes, Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az indiai világbajnok Viswanathan Anand holtversenyben vezet. Kramnyik 14 Élő-pontot kasszírozott moszkvai elsőségével, Anand kettőt vesztett a Klubcsapatok Európa Kupáján. Tizenkilenc ponttal előzik meg a bolgár exvilágbajnokot, Veszelin Topalovot. Az októberi listán még második ukrán Vaszilij Ivancsuk a kilencedik helyre esett vissza, 36 pontja bánta a túlzsúfolt versenyprogramját. Várható volt Peter Szvidler előretörése, javított pozícióján az azeri Sahriyar Mammedgyarov ...

Socko nem bírt Almási aktív futójával

Archívum2007.11.27, 18:16

Hanty-Manszijszkban, a kieséses rendszerű Világkupa második fordulójának első partijában győzött Almási Zoltán. A lengyel Bartosz Socko az orosz huszárjátékot  választotta, küzdelmes partiban nagymesterünk 65 lépésben nyert. A 32 párharcból 19 parti végződött pontosztozkodással, az első kiemelt ukrán  Vaszilij Ivancsuk is remizett. Két nagy meglepetés született. Kikapott a rangsorban harmadik azeri Tejmur Radzsabov, kockázatos megnyitásáért a lengyel Bartlomiej Macieja büntette meg. A FIDE exvilágbajnoka, az ukrán Ruszlan Ponomarjov világossal szenvedett vereséget a kínai Wang Haotól.  Szerdán ellenkezős színelosztással játsszák le ...

Topalov fél pontra megközelítette Ponomarjovot

Archívum2007.11.12, 14:05

Vitoriában, a Bajnokok Ligája szuperverseny nyolcadik fordulójában Polgár Judit világossal remizett az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval. A spanyol megnyitású partiban az üzbég FIDE exvilágbajnok jól felkészült a divatba jött Möller-változatból, két királyig játszottak a nagymesterek. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov előnye gyors döntetlennel fél pontra olvadt Veszelin Topalovval szemben. A bolgár exvilágbajnok legyőzte a román Liviu-Dieter Nisipeanut. A bonyolult csatában mindketten pontatlankodtak, Nisipeanu nem használta ki Topalov hibáját, remire menthette volna játszmát. A kilencedik játéknapon Topalov-Ponomarjov rangadó lesz, Judit söötéttel ...

Polgár Judit másodszor is kikapott Ponomarjovtól

Archívum2007.11.09, 22:23

Vitoriában megkezdődött a szuperverseny második félideje. Polgár Judit sötéttel vereséget szenvedett az ukrán Ruszlan Ponomarjovtól. A Nimzoindiai védelmű partiban nagymesternőnk meggyengítette saját királyállását, és ezt a FIDE exvilágbajnoka kihasználta, egypontos előnnyel vezet. Állandó időzavarral küszködve is döntetlenre mentette az orosz Anatolj Karpov a bolgár Veszelin Topalov elleni állását. Megszerezte első győzelmét a román Liviu-Dieter Nisipeanu az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval szemben. A hetedik játéknapon Polgár Judit a sakkozás 12. világbajnokával, Karpovval mérkőzik meg.

Lékó-Ivancsuk rapidmeccs Munkácson

Sport2007.10.24, 20:27

Munkácson október 26. és 28. között a világranglista-második, háromszoros olimpiai bajnok ukrán Vaszilij Ivancsuk és Lékó Péter 12 játszmás rapid párosmérkőzést vív. A 38 éves Ivancsuk  fantasztikus pályafutása során 2002-ben FIDE világbajnoki döntőt játszott honfitársával, Ruszlan Ponomarjovval. Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet, a szovjet válogatottal világbajnok is volt. Bonyodalmakat bátran vállaló stílusa miatt korábban sokszor hibázott sorsdöntő pillanatokban, utóbbi versenyein azonban fantasztikus formában sakkozik, a Hanti-Manszijszkban november végén kezdődő Világkupán az első kiemelt. Lékóval korábban 13 játszmában méérte ...

Anand áll a sakkvilág élén, Lékó ötödik

Sport2007.10.01, 17:51

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette az október 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand megőrizte éllovas pozícióját, másodszor lépte át a bűvös 2800-as ponthatárt. Tizennégy ponttal előzi meg az ukrán Vasziij Ivancsukot, aki két jelentős tornát is megnyert az elmúlt három hónapban. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik 16-tal növelte pontszámát, 16 pont a hátránya Ananddal szemben. Az ötödik helyre lépett előre Lékó Péter, négy pontot szerzett Dortmundban. A FIDE beszámolta a mexikói világbajnoki döntőt, s ezzel reálissá tette a legjobbak rangsorát.  PPolgár ...

Anand a sakkozás 15. világbajnoka

Sport2007.09.30, 00:22

Mexikóvárosban, a sakkvilágbajnokság 14. fordulójában Viswanathan Anand a spanyol megnyitás Marshall-támadásában 20 lépésben remizett Lékó Péterrel, és a sakkozás 15. világbajnoka lett. A világranglista-vezető indiai nagymester a viadalon megőrizte veretlenségét, riválisainál jobban készült fel, a klíma okozta nehézségekkel is sikeresen megbirkózott. Beváltotta Garri Kaszparov jóslatát, aki elsőszámú esélyesnek tartotta, s akivel 1995-ben világbajnoki döntőt játszott. Anand 2000 és 2001 között a FIDE világbajnoka volt,  jövőre Vlagyimir Kramnyikkal vív visszavágó párosmérkőzést a világbajnoki címért. Lékó Péter negyedikként zárta a ...

A FIDE korrigálta a sakkvilágranglistát

Sport2007.07.03, 18:17

A Nemzetközi Sakkszövetség korrigálta a hibákat, ismét megjelentette a július 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. Jóváírtak egy pontot a bolgár Veszelin Topalovnak, aki ismét Vlagyimir Kramnyikkal azonos pontszámmal bír. Helyet cserélt az orosz Alekszandr Griscsuk és Michael Adams. Az angol sakkozótól levontak 7 pontot. Az új pontszámok alapján a mexikói világbajnoki döntő 2752-es Élő-átlaggal 21-es kategóriájú lesz.

Anand vezet, Lékó hetedik a világranglistán

Archívum2007.07.01, 19:19

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette a július 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. Az indiai exvilágbajnok Viawanathan Anand megőrizte éllovasi pozícióját, 23 ponttal előzi meg az orosz világbajnok Vlagyimir Kramnyikot. A világelsőtől egy ponttal lemaradva harmadik a bolgár exvilágbajnok  Veszelin Topalov. Negyedik helyre lépet előre az ukrán Vaszilij Ivancsuk. A FIDE beszámolta az elisztai világbajnok-jelölti párosmérkőzéseket is, Lékó Péter 13 pontot nyert, hetedik a listán. Polgár Judit 20 pontot vesztett, 19. a rangsorban. A szupernagymesterek elit mezőnyében a 16 éves norvég Magnus Carlseen ...

Kramnyik kapta a sakkozók Oscar-díját

Sport2007.05.17, 19:05

Az orosz világbajnokot, Vlagyimir Kramnyikot választották 2006 legjobb sakkozójává. A "64-Sahmatnoje Obozrenije" főszerkesztője, Alekszander Rosalj tizenkettedik éve szervezi a sakk Oscar-díj odaítélésére a szavazást, ismét támogatta a voksolást a FIDE. Kramnyik meggyőző fölénnyel nyert,  a bolgárok exvilágbajnoka, Veszelin Topalov 808 ponttal kapott kevesebbet. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandot a harmadik helyre jelölték. Az örmény Levon Aronjan, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az azeri Tejmur Radzsabov mögött Lékó Péter hetedik lett.

Mattot kapott a FIDE, Anand vezeti a ranglistát

Sport2007.04.02, 22:11

A Nemzetközi Sakkszövetség elfogadta az Indiai Sakkszövetség tiltakozását, és módosította az április 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A linaresi szuperversenyen elért tornagyőzelmével az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand pályafutása során először vezeti a ranglistát. A március 31-én közzétett rangsoron nem számolták el az esztendő egyik legrangosabb viadalának végeredményét. A korábbi listavezető bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov az abszolút világelső Vlagyimir Kramnyikkal holtversenyben második, Lékó Péter a nyolcadik, Polgár Judit a 13. a listán.

Topalov vezeti a ranglistát, tiltakoznak az indiaiak

Sport2007.04.01, 16:54

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette az április 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistáját. A lista nagy vihart kavart, mert a FIDE nem számolta el  a két helyszínen, a mexikói Moreliában és a spanyolországi Linaresben lejátszott, és március 10-én befejeződött nyolcrésztvevős, 20-as kategóriájú szuperverseny végeredményét. Viswanathan Anand tornagyőzelmével vezetett volna a ranglistán, ezzel szemben a FIDE exvilágbajnoka, a bolgár Veszelin Topalov megőrizte első helyét. Az Indiai Sakkszövetség hivatalosan is tiltakozott és azonnali korrekciót követel. Lékó Péter 7., Polgár Judit 13., Almási Zoltán ...

Új világbajnoki rendszerről döntött a FIDE

Archívum2007.03.05, 09:54

Januárban a törökországi Antalyában tartotta a FIDE Elnöki Tanácsa soros ülését, ahol többek között az új világbajnoki rendszer bevezetéséről tanácskoztak. A végső döntést az elnökre, Kirszan Iljumzsinovra bízták, aki a vezető nagymesterekkel, a nemzeti sakkszövetségekkel, az ACP vezetőivel történt egyeztetések után az "A" változatot fogadta el. Amennyiben Vlagyimir Kramnyik megvédi címét a szeptemberi nyolcrésztvevős világbajnoki döntő megnyerésével, akkor jövőre Veszelin Topalovval játszik párosmérkőzést. Ha más hódítaná el a címet, akkor jövő tavasszal az orosz nagymester mérkőzik meg vele. 2009-től már a kétévente megrendezésre ...

Topalovék Lausanne-ban keresnek ötmillió dolláros elégtételt

Sport2007.01.30, 15:27

A törökországi Antalyában ülésezett a FIDE elnöksége. Az ülésről kiadott sajtóközleményben többek között leszögezik, hogy a szófiai helyszínnel tervezett világbajnoki visszavágóra nincs elegendő idő a mexikói szeptemberi nyolcfős világbajnokság előtt, amelyen Vlagyimir Kramnyik megerősítette részvételét. Amennyiben a világbajnok Vlagyimir Kramnyik és az exvilágbajnok Veszelin Topalov meg tud egyezni, akkor a Nemzetközi Sakkszövetség segíti a mérkőzés megrendezését. A bolgár sakkozó menedzsere, Szilvio Danailov bejelentette, hogy a Lausannne-i Sportbírósághoz fordul, és ötmillió dolláros kártérítést követel a FIDE-től amiatt, hogy Toopalov ...

Topalov és Anand címvédőként indul Wijk aan Zee-ben

Sport2007.01.12, 09:14

A holland tengerparti városban, Wijk aan Zee-ben szombaton indulnak a sakkórák az esztendő első szuperversenyén. A Corus 2007 tornán  többek között az abszolút világbajnoki címet szerzett Vlagyimir Kramnyik is játszik. Az elisztai világbajnoki döntő után először mérkőzik meg a FIDE exvilágbajnokával, a világranglistát vezető Veszelin Topalovval. Címvédőként a bolgár sakkozó és az ötszörös győztes indiai Viswanathan Anand indul. Ezúttal nincs magyar résztvevője a tornának, amely 19-es kategóriájú, 2718-as Élő-átlagú. Az örmény Levon Aronyian, az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Peter Szvidler és az ukrán Ruszlan Ponomarjov pályázik mmég ...

Lékó 6., Polgár 13. az új világranglistán

Archívum2006.12.30, 16:43

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette a 2007. január 1-től érvényes Élő-pontszámok által összeállított világranglistákat. A rangsorban a bolgár exvilágbajnok, Veszelin Topalov megőrizte vezető pozícióját, de előnye mindössze négy pont az indiai Viswanathan Anand előtt. Topalov a világbajnoki döntőn és az Essent-tornán 30 pontot vesztett! A harmadik helyezett Vlagyimir Kramnyik 16 Élő-pontot gyűjtött. Az azeri junior világbajnok Sahriyar Mamedgyarov nyolc helyet javított, immár a negyedik. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk egy ponttal előzi meg Lékó Pétert, nagymesterünk a Tal-emlékversenyen nyolc pontot szerzett. Polgár Judit 2727 pontttal ...

Topalov előnye négy pontra csökkent a világranglistán

Archívum2006.12.26, 13:57

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette a 2007. január 1-től érvényes Élő-pontszámokat. A FIDE még elfogad reklamációkat a számítással kapcsolatban. A rangsorban a bolgár exvilágbajnok, Veszelin Topalov megőrizte vezető pozícióját, de előnye mindössze négy pont az indiai Viswanathan Anand előtt. Topalov a világbajnoki döntőn és az Essent-tornán 30 pontot vesztett! A harmadik helyezett Vlagyimir Kramnyik 16 Élő-pontot gyűjtött. Az azeri junior világbajnok Sahriyar Mamedgyarov nyolc helyet javított, immár a negyedik. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk egy ponttal előzi meg Lékó Pétert, nagymesterünk a Tal-emlékversenyen nyolc pontot szerzettt. ...

A FIDE új világbajnoki rendszert javasol

Archívum2006.12.21, 15:05

A FIDE elnöke, Kiszan Iljumzsinov az orosz Sport Expressnek adott interjújában megerősítette, hogy Vlagyimir Kramnyik játszik a jövő évben, Mexikóban megrendezésre kerülő nyolcrésztvevős világbajnokságon. Bejelentette, hogy új világbajnoki rendszert dolgoztak ki, a világbajnoki címet 2008-tól ismét páros  mérkőzés döntené el. A FIDE legközelebbi kongresszusán téma lesz, hogy valamennyi hivatalos versenyükre érvényes biztonsági rendszabályokat léptetnék életbe az esetleges számítógépes súgások elkerülésére. A FIDE exvilágbajnoka, Veszelin Topalov ismét megvádolta Vlagyimir Kramnyikot, hogy világbajnoki címét csalással szerezte meg.

Botrányos címegyesítés Kramnyik-sikerrel

Archívum2006.12.19, 13:47

Elisztában, a Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában lejátszották a címegyesítő világbajnoki döntőt. A bonyodalmaktól sem mentes, pszichológiai hadviseléssel fűszerezett küzdelem rapid rájátszásban az orosz Vlagyimir Kramnyik győzelmével végződött. A FIDE exvilágbajnoka, a bolgár Veszelin Topalov szófiai helyszínnel visszavágó meccset követel. Jekatyernburgban, a kieséses rendszerű női világbajnokságon a kínai Hszu Yuhua győzött. A torinói sakkolimpián meglepetésre az örmény férficsapat diadalmaskodott, a nők versenyében az ukránok nyertek. Mindkét válogatottunk ötödikként zárta szereplését. Lékó Péter a Moszkvában megrendezett Tal--emlékversenyen ...

Topalov hivatalosan visszavágót kért Kramnyiktól

Sport2006.12.15, 14:00

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov menedzsere, Szilvio Danailov a FIDE elnökéhez, Kirszan Iljuzsinovhoz írt hivatalos levelében visszavágó mérkőzésre hívta ki az abszolút világbajnok Vlagyimir Kramnyikot. Másfél millió dollár a nettó díjalap, amelyből a címvédő egymilliót kapna, a FIDE büdzséjét pedig 300 ezer dollár gazdagítaná. 2007. április 12. és 30. között Szófiában rendeznék meg a 12 játszmás mérkőzést, amelynek fővédnöke Bulgária államfője, Georgi Purvanov lenne. A menedzser várja a FIDE elnökének válaszát, hogy Vlagyimir Kramnyik hajlandó-e a szabályok szerint megmérkőzni Topalovval.

Kramnyik játszik a jövő évi vébén

Archívum2006.12.13, 22:10

A Nemzetközi Sakkszövetség elnökével, Kirszan Iljumzsinovval készített interjút Jurij Vasziljev. Az orosz újságíró legfontosabb hírként rögtön publikálta, hogy Vlagyimir Kramnyik vállalta  a részvételt a 2007. szeptember 12-én Mexikó Cityben kezdődő nyolcrésztvevős világbajnoki döntőn, amelyen a világbajnok mellett az indiai Viswanathan Anand, az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Morozevics előselejtező nélkül játszhat. A kiadó négy helyért jövő májusban Elisztában rendezik meg a világbajnok-jelölti párosmérkőzéseket, többek között Lékó Péter és Polgár Judit részvételével.

Szembekerülhetnek a magyar nagymesterek

Sport2006.11.19, 17:19

Moszkvában a Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, Kirszan Iljumzsinov bejelentette, hogy a következő világbajnoki ciklus világbajnok-jelölti páros mérkőzéseit Elisztában, a Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában rendezik meg  2007. május 26. és június 14. között. A 16 jogosult résztvevőből a legjobb négy kvalifikálja magát a Mexikóban 2007. szeptember 11. és október 1. között megrendezendő nyolcrésztvevős, kétfordulós világbajnokságra. A címvédő Vlagyimir Kramnyik mellett az indiai Viswanathan Anand, az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Morozevics előselejtező nélkül játszhat a viadalon. Lékó Péter a török színekbe átigazolt Mihail Gurrevics, ...

Kaszimdzsanov legyőzte Anandot

Archívum2006.11.10, 15:13

Korzikán tizedszer rendeztek nagyszabású rapidsakk-fesztivált. A 100 ezer eurós díjalappal szervezett 16 résztvevős, kieséses rendszerű tornán a FIDE exvilágbajnoka, Rusztam Kaszimdzsanov győzött. A döntőben az üzbég nagymester 1,5-0,5-re nyert a korábban sorozatban ötszörös győztes, a rapid világbajnok indiai Viswanathan Anand ellen. Három magyar résztvevője is volt a nagymesterek vetélkedésének, Almási Zoltán, Balogh Csaba és Csernyin Alekszander sem "élte túl" az első kört.

Topalov szófiai visszavágót követel

Archívum2006.10.15, 20:16

A FIDE legyőzött világbajnoka, Veszelin Topalov és a nagy viharokat kavart menedzsere, Szilvio Danailov hazaérkezett Szófiába. A Grand Hotel Szófiában megtartott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy visszavágó meccsre kihívják Vlagyimir Kramnyikot. A menedzser reméli, hogy biztosítani tudják az 1,5 millió eurós díjalapot, és 2007. március 3-án szeretnék a bolgár fővárosban a párharcot megkezdeni.

Kramnyik: Nehéz vizsga volt

Archívum2006.10.14, 16:54

Elisztában, a címegyesítő világbajnoki döntő rapid rájátszásának sorsdöntő negyedik játszmájában a 45. lépés után a bolgár Veszelin Topalov nehezen nyújtott kezet Vlagyimir Kramnyiknak, hogy elismerje vereségét. Kramnyikot elsőként német menedzsere, Carsten Hensel köszöntötte, majd szekundánsaival osztozott a nagy örömben. Honfitársai, Alekszandr Motylev és Szergej Rublevszkij, illetve a spanyol Miguel Illescas Cordoba segítették a nagy sikerhez, hogy immár a sakkozás háromszoros világbajnokaként köszönthessük. A világbajnoknak kijáró babérkoszorú átadása és az ünneplés után a nagyon boldog, de az átélt izgalmak miatt rendkívül fáraadt ...

Kramnyik a sakkvilág trónján

Sport2006.10.13, 19:52

A kalmük fővárosban, Elisztában rendkívül izgalmas, fordulatokban gazdag rapid rájátszással fejeződött be a címegyesítő világbajnoki döntő. A klasszikus sakkozás világbajnoka, az orosz Vlagyimir Kramnyik a rapid párharcban 2,5-1,5-re legyőzte a FIDE világbajnokát, a  bolgár Veszelin Topalovot, és a sakkvilág immár egyedüli világelsőjeként köszönthetjük. A 31 éves Kramnyik 2000-ben Garri Kaszparovtól hódította el a világbajnoki címet, négy évvel később Lékó Péterrel szemben 7-7-tel megvédte. Hosszas betegeskedés után a torinói sakkolimpián tért vissza a sakktáblához, rutinját kitűnően hasznosította a túlzottan agresszív stílusban, essélyeit ...

Rájátszás dönt a sakkvilágbajnoki-címről

Archívum2006.10.12, 18:56

Elisztában, a címegyesítő világbajnoki döntő 12. játszmája a 47. lépésben döntetlennel végződött. A klasszikus sakkozás világbajnoka, az orosz Vlagyimir Kramnyik vezette a világos bábukat, a FIDE bolgár világelsője, Veszelin Topalov ezúttal sötéttel vállalta a szláv védelmet. Kramnyik vezérszárnyi akcióját Topalov királyszárnyi ellentámadással ellensúlyozta, és a két világklasszis csatája örökös sakkal fejeződött be. A szabályzat értelmében pénteken rájátszás dönti el a világbajnoki cím sorsát.

Elisztában az utolsó partira maradt a döntés

Archívum2006.10.10, 18:46

Elisztában, a címegyesítő világbajnoki döntő 11. játszmája a 66. lépésben döntetlennel fejeződött be. A FIDE bolgár világbajnoka, Veszlin Topalov vezette a világos bábukat, és a klasszikus sakkozás orosz világelsője, Vlagyimir Kramnyik ismét a szláv védelmet választotta. Topalov eredetien kezelte az állást, Kramnyik higgadtan védekezett, majd az a túlzottan agresszíven játszó bolgár ellenfelével szemben át is vette a kezdeményezést. Kramnyik a 40. lépésben kedvező lehetőséget szalasztott el, a különböző színű futók mellett már elkerülhetetlen volt a pontosztozkodás. A párharc utolsó partiját 5,5-5,5-ös állás mellett csütörtökön játssszák ...

Kramnyik nyerte a 10. partit és kiegyenlített

Sport2006.10.10, 18:45

Elisztában, a címegyesítő világbajnoki döntő tizedik játszmájában a klasszikus sakkozás világelsője, Vlagyimir Kramnyik remek győzelmet aratott, és kiegyenlített. A partiban az orosz nagymester újítása meglepte a FIDE világbajnokát, Veszelin Topalovot. A bolgár sakkozó gyorsan játszott, de nem talált ellenszert Kramnyik centrumrobbantása, a világos tisztek aktivitásával szemben. A 24. lépésben hibázott, rosszabb végjáték helyett bonyolítani próbált, de Kramnyikot nem tudta megzavarni. Az orosz világbajnok hibátlan játékkal érte el harmadik nyerését, az egyenlítést. A 12 játszmás döntő 11. partiját kedden játsszák le, Topalové a kezdés joga.

Topalov átvette a vezetést a sakkvébén

Sport2006.10.08, 17:50

Elisztában, a címegyesítő világbajnoki döntő kilencedik játszmáját a világossal játszó Veszelin Topalov a 39. lépésben megnyerte. A FIDE bolgár világbajnoka sorozatban második győzelmével már 5-4-re vezet a klasszikus sakkozás világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik ellen. Topalov magabiztosan, gyorsan és jól játszotta meg az újabb szláv védelmű partit, míg Kramnyik fokozatosan időzavarba került világos jól kidolgozott terve miatt. Tehetetlen volt a mindkét szárnyon fenyegető akcióval szemben. Vasárnap az orosz sakkozó játszik világossal, és a párharc elején szerzett kétpontos előnye után nehéz lesz rendezni erősen megtépázott sorait.

Topalov kiegyenlített a vb-döntőben

Sport2006.10.05, 20:17

Elisztában, a címegyesítő világbajnoki döntő nyolcadik játszmájában a FIDE bolgár világbajnoka, Veszelin Topalov az 52. lépésben feladásra kényszerítette Vlagyimir Kramnyikot. A klasszikus sakkozás orosz világelsője kockázatos változatot játszott meg, és Topalov megnyitási újítást tálalt fel. A bonyolult középjátékban világos bástyát nyert két tiszt ellenében, de a végjátékban a sötét huszárok a bástya segítségével matthálót fontak a magára maradt világos király köré. Topalov győzelmével kiegyenlített, 4-4-re áll a párharc, amelyen nemcsak a sakktáblán dúl a harc. Kramnyik német menedzsere visszautasította Szilvio Danailov újabb váddaskodásait, ...

Előző
Következő