Nemzetközi Olimpiai Bizottság

címke rss

Visszafogottan védi a NOB a plágiummal vádolt Schmittet

Itthon2012.01.15, 09:33

A Semmelweis Egyetem dékánja és az 1992-es dolgozat egyik bírálója után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is állást foglalt Schmitt Pál államfő plágiumügyében, de a sportszervezet csak a köztársásági elnök náluk végzett munkáját méltatta, a vád visszautasítását pedig csak "tudomásul vette".

Újabb plágiumgyanús oldalak a Schmitt-dolgozatban

Itthon2012.03.06, 13:33

A hvg.hu szerint a 225 oldalas doktori disszertáció több mint kétszáz oldalának a forrását sikerült azonosítani. A most azonosított források között van a Nemzetközi Olimpiai Biztosság egyik brosúrája, az Olimpiai Charta szövege, valamint Nyikolaj Georgiev bolgár sportkutató tanulmányának több táblázata és diagrammja.

Kedden kell kiszurkolni az öttusa életben maradását

Sport2013.02.11, 16:31

Egy nappal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának keddi ülése előtt továbbra is a tekvondót és az öttusát tartják a legesélyesebbnek arra, hogy a vezető testület javaslata alapján kikerül a 2020-as nyári játékok programjából. Az 1912 óta olimpián levő öttusában a magyarok vezetik az összesített éremtáblázatot 9 arany-, 8 ezüst- és 5 bronzéremmel.

Előmászik a romok alól a mindig éhes japán szellem

Nagyvilág2013.09.10, 17:59

Nem ez az első alkalom, hogy Japán újjászületésének egy olimpia lesz a záloga. 1964-ben a világháború és az atomtámadás, 2020-ban a két és fél évvel ezelőtti földrengés és szökőár borzalmát kell a japánoknak maguk mögött hagyniuk. Jelképekben, érzelmekben és szenvedélyben gazdag pillanatokra számíthatunk.

Budapest biztosan végig versenyben lesz az olimpiáért

Sport2015.08.02, 19:40

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság eltörölte a 2024-es rendezői pályázat kapcsán a jelöltek köztes szűrését, azaz a szűkített listát.

A BOM továbbra is támogatja a budapesti rendezést

Itthon2017.02.20, 15:52

A Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) változatlanul támogatja egy budapesti olimpia megrendezését. A BOM hétfői közleménye leszögezi, hogy a nyári olimpiai és paralimpiai játékok rendezési joga az Agenda2020 reformprogramnak köszönhetően ténylegesen elnyerhető Budapest számára, és megrendezhető úgy, hogy az Magyarország hosszú távú gazdasági érdekeit szolgálja.

A súlyemelés halála lehet, ha a NOB kizárja az olimpiáról

Sport2017.06.20, 20:43

Bár a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség ötödször is újraválasztott magyar elnöke, Aján Tamás több nyilatkozatában is azt hangsúlyozta, hogy a súlyemelés helye bombabiztos a nyári olimpiai játékokon, ennek némileg ellentmondani látszik az a hír, amely június 9-én látott napvilágot. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach azt mondta, hogy ha a súlyemelés nem talál megoldást a sportágat egyre jobban behálózó doppingproblémáira, a 2024-es nyári játékok műsorán már nem lesz ott.

Bőkezűen támogatja a NOB a Los Angeles-i és párizsi olimpiát

Sport2017.08.01, 10:12

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) mintegy 1,8 milliárd dollárral járul hozzá a 2028-as Los Angeles-i olimpiarendezéshez.

Orbán Viktor fogadta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét

Sport2017.09.03, 17:00

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délután az Országházban fogadta Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, aki a cselgáncs világbajnokság eseményeire érkezett Budapestre - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

A NOB-elnök is futott az olimpiai lánggal

Sport2018.02.09, 11:37

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is futott az olimpiai lánggal néhány órával a phjongcshangi téli játékok pénteki megnyitója előtt.