nemzetközi érdeklődés

címke rss

Egy képet kapnak vissza a Herzog-örökösök

A Fővárosi Bíróság szerdai ítélete szerint csak El Greco A szent család című képét kapják vissza a Herzog-örökösök, akik tizenegy festmény visszaszerzéséért indítottak pert a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria ellen. Az örökösök ügyvédje közölte, fellebbeznek az elsőfokú ítélet ellen. Herzog Mór Lipót hagyatékának ügye nemzetközi érdeklődést váltott ki, a világháború alatt elkobzott műtárgyak kérdésével még az Európai Parlament is foglalkozott.

Meghalt Bence György filozófus

Itthon2006.10.30, 07:38

Szombaton, 65 éves korában meghalt Bence György filozófus, a rendszerváltás előtti ellenzéki kezdeményezések a nagyközönség előtt kevéssé ismert, de fontos alakja. Az elmúlt tíz évben tanári munkája, rendkívül széles látóköre és nemzetközi érdeklődése mellett azzal tűnt fel, hogy a kevés élvonalbeli értelmiségi egyikeként látványosan kerülte a csatlakozást bármely politikai táborhoz.

Nemzetközi érdeklődés a miskolci mocsári ciprusok iránt

Mindentudás egyeteme2007.11.21, 21:44

Óriási volt az érdeklődés a miskolci Herman Ottó Múzeumban tárolt, csaknem 8 millió éves mocsári ciprusok iránt Firenzében, egy európai uniós konferencián.

Felújított képek a Holdról az interneten

Tudomány2008.11.18, 09:05

A Hold iránt élénkülő nemzetközi érdeklődés közepette felújították és digitális formátumban elérhetővé tették a Lunar Orbiter-szondák által az 1960-es években készített holdfotókat.  

Előző
  • 1
Következő