Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács

címke rss

Egy szervezetbe kerül az állami vagyonkezelés

A jövő év januárjától a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács irányítja az állami vagyonkezelést - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. A kormány pénteken terjeszti be az állami vagyonról szóló törvénytervezetet, amelyből kiderül, hogy a vasúton és az erdőkön kívül szinte csak az Államadósság Kezelő Központ Zrt. marad az államé.

Elfogadták az állami vagyonról szóló törvényt

Gazdaság2007.09.10, 22:15

Név szerinti szavazással fogadta el az Országgyűlés a köztársasági elnök által visszaküldött, az állami vagyonról szóló törvény módosított változatát, amely szerint a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökét, a korábbi változattal szemben, nem a miniszterelnök, hanem a köztársasági elnök nevezi ki.

Alakul a Vagyongazdálkodási Tanács

Archívum2007.10.04, 16:24

Nagy Jánost, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának elnökét jelöli a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökének Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A héttagú tanács elnökét és tagjait a köztársasági elnök nevezi ki.

Jobb gazdát faragnának az államból

Archívum2007.12.19, 18:20

Az állami vagyon jövedelemtermelő képességének növelése, az állami tulajdonú cégek eredményes működtetése, illetve a tulajdonosi, a szabályozói és a szolgáltatás megrendelői szerepek markáns szétválasztása a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) legfontosabb feladata a tagok szerint. Az első teendők a stratégia kialakítása és az állami vagyon használati árának meghatározása.

Jogi lépéseket fontolgat McCabe cége

Sport2008.01.17, 19:06

Az FTC Üllői úti ingatlanára eredménytelenül pályázó Esplanade Real Estate Kft. képviselői  csalódottan vették tudomásul a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) szerdai döntését, s a jövőben nem kívánnak újabb ajánlatot tenni az ügyben - áll a társaság csütörtöki közleményében. 

Hatodszor is eladó a Ferencváros

Sport2008.01.23, 16:08

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) szerdai ülésén határozatot hozott az Üllői úti FTC-ingatlan értékesítési eljárásának kiírásáról, immár hatodik alkalommal. A zárt körű pályázatra azok a cégek kapnak meghívást péntekig, amelyek az eddigi öt alkalommal már pályáztak vagy kaptak meghívót - hangzott el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. székházában tartott sajtótájékoztatón.

Fradi: McCabe újra pályázik

Sport2008.01.27, 19:53

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) döntése értelmében hatodik alkalommal is kiírják az Üllői úti FTC-ingatlan értékesítési eljárását. A zárt körű pályázatra azok a cégek kapnak meghívást, amelyek az eddigi öt alkalommal már pályáztak vagy kaptak meghívót. A hírek szerint az angol Kevin McCabe cége újfent megpróbálkozik.

Új pályázatot írhatnak ki a lovira

Archívum2008.02.07, 08:38

Nem elégedett a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács azzal, hogy eddig csak egy pályázó akadt az állami lóverseny- és fogadásszervező cég eladására, ezért eredménytelennek nyilváníthatja a most futó privatizációs pályázatot - értesült a Népszabadság. Az új feltételű tenderrel az árat is feljebb srófolnák. A szervezet szóvivője szerint nincs döntés, a felmerülő elképzelések nem többek javaslatnál.

FTC: érvényes és eredményes McCabe-ék pályázata

Sport2008.02.13, 17:33

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (MNV) érvényesnek és eredményesnek nyilvánította az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. ajánlatát, amelyet az FTC Üllői úti ingatlanára kiírt hatodik pályázatra nyújtott be.

Hétszázmillió erdőművelési közmunkákra

Archívum2008.03.05, 15:06

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács forráshiány miatt el nem indult erdőművelési feladatok közmunkaprogramba való bevonására ösztönzi az erdészeti társaságokat. A tanács döntött arról is, hogy Posta országosan kiterjesztheti Postapartner Programját.

Előző
Következő