Nemzeti Színház

címke rss

A magyar színház ünnepe

A magyar dráma napját 1984 óta ünneplik szeptember 21-én: Madách Imre drámai költeményét, Az ember tragédiáját 1883-ban ezen a napon mutatták be a Nemzeti Színházban. Az 1859-1860-ban írott művet Paulay Ede vitte színre, a főbb szerepeket Nagy Imre, Jászai Mari és Gyenes László alakította.

Az Úr hangja még hiányzik Az ember tragédiájából

Szórakozás2001.10.06, 17:18

Összeállt a kapuit jövő tavasszal nyitó új Nemzeti Színház első előadásának, Az ember tragédiájának teljes társulata. A szereplőket és az előadás minden alkotóját a rendező, Szikora János mutatta be október 5-én rendhagyó helyszínen, Madách Imre szlovákiai, alsósztregovai szülőházában. Az ódon Madách-kastély egykori dolgozószobájában, ahol a mű született, első olvasópróbáját is megtartotta a társulat.

Aknába zuhant egy munkás a Nemzeti Színház építkezésén

Itthon2001.10.10, 13:34

Szerdán eddig tisztázatlan okoból aknába zuhant egy munkás egy 19 éves munkás a Nemzeti Színház építkezésén. A fiatalember súlyosan megsérült.

Magyar színházi napok Romániában

Szórakozás2001.11.16, 14:52

Magyar színházi napok kezdődnek Bukarestben. A november 16. és 23. között rendezett program keretében öt magyarországi előadást visznek színre a legrangosabb bukaresti színházakban.

Tavasztól építik a millenniumi kulturális tömböt

Szórakozás2001.11.19, 10:29

A dél-pesti millenniumi városközpont kulturális tömbjének építése, melyben helyet kapna a Magyar Modern Művészeti Múzeum, a Nemzeti Filharmónia és a Hagyományok Háza, várhatóan tavasszal kezdődhet el. A Nemzeti Színház szomszédságába elképzelt három épület mostani tervezett költsége 31 milliárd forint.

Betörtek Medgyessy cégéhez

Itthon2001.11.23, 17:56

Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje közölte: közvetlenül azután, hogy bejelentette, ha felkérik kormányfőjelöltnek, akkor igent mond, feltörték cége, a Medgyessy Consulting irodáját. Medgyessy akkor csak az irodaház őrségének jelentette az esetet, a rendőrségnek nem. A politikus szerint nem volt nyoma, hogy bármit elvittek volna. Medgyessy azt is elmondta, hogy az állami cégek közül a MÁV-tól, a Reorg Apport Rt.-től, a Malévtől, a Nemzeti Színháztól és a pécsi önkormányzattól is kapott megbízást.

Elhalasztották a döntést Siklósi Mária perében

Itthon2001.11.28, 12:15

A Fővárosi Bíróság elhalasztotta a döntést, és február 20-ára újabb, Siklós Mária személyes meghallgatásával zajló zárt tárgyalást hívott össze szerdán abban a közigazgatási perben, amelyet az építész indított a Magyar Építész Kamarával szemben. Siklós Mária a Magyar Építész Kamara (MÉK) tavaly decemberben született határozatának hatályon kívül helyezését kéri a bíróságtól. Ez a határozat etikai vétségre hivatkozva kizárta az építész kamara soraiból Siklós Máriát, a Nemzeti Színház tervezőjét.

Rekordtámogatás a Nemzetinek

Itthon2001.12.29, 12:39

Megosztja a színházi szakmát a Nemzeti Színház 2,3 milliárdos állami támogatásának összege. Magyarországon még sohasem gazdálkodott színház ennyi pénzből. Ugyanakkor nem tudni, mikor és ki lesz a teátrum igazgatója, s azt sem, lesz-e önálló társulata. Az intézmény jövőjének bizonytalansága nehéz helyzetbe hozza vezető színházainkat.

1500 forint a legolcsóbb jegy az új Nemzetiben

Szórakozás2002.01.10, 17:12

A legolcsóbb jegy 1500, a legdrágább pedig 3500 forintba kerül majd az új Nemzeti Színház tavaszi előadásaira.

Előző
Következő